2018. június 28. csütörtök

jún. 28
16:06
Áder aláírta az alaptörvény-módosítást és a "Stop Soros"-t (ATV)
Megjelent a Magyar Közlöny csütörtöki számában az alaptörvény hetedik módosítása valamint az úgynevezett "Stop Soros" törvénycsomag, miután Áder János államfő aláírta azokat. A köztársasági elnök a jogszabályok aláírásával kapcsolatban nem tett nyilatkozatot, korábban, az alaptörvény negyedik módosításának elfogadásakor azonban közleményben tette e
jún. 28
16:09
Aláírta az államfő a Stop Soros törvénycsomagot (Infostart)
Megjelent a Magyar Közlönyben az alaptörvény hetedik módosítása is. Áder János nem tett nyilatkozatot a jogszabályok aláírásával kapcsolatban.
jún. 28
16:18
Készüljön a dugóra, felújítás lesz az M1-esen (Blikk)
Hatalmas felújítás kezdődik a Bicske és Tatabánya közötti M1-es autópálya útszakaszán július elején.
jún. 28
16:20
Áder János aláírta az alaptörvény-módosítást, életbe lép a „Stop Soros” törvénycsomag (Blikk)
Megjelent a Magyar Közlöny csütörtöki számában az alaptörvény hetedik módosítása valamint az úgynevezett "Stop Soros" törvénycsomag, miután Áder János államfő aláírta azokat.
jún. 28
16:24
Készüljön! Felújítják az M1-es autópályát (ATV)
Július elején megkezdődik az M1-es autópálya Bicske és Tatabánya közötti szakaszának felújítása, csütörtöktől építik ki a munkálatokhoz szükséges terelést - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-t.
jún. 28
16:30
Kegyelmet kapott Geréb Ágnes (ATV)
Kegyelmet kapott Geréb Ágnes Áder János államfőtől, így nem kell a szülész-nőgyógyászra kiszabott szabadságvesztés büntetést végrehajtani - derül ki a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján csütörtökön megjelent közleményből.
jún. 28
16:30
Áder szó nélkül aláírta a legújabb alkotmánymódosítást és a Stop Sorost is (444.hu)
Legközelebb azzal fog tüntetni az államfő, hogy nem találja a golyóstollát.
jún. 28
16:30
Borzalmas tragédia a lakótelepen: A hatodikról zuhant a halálba egy nő (Ripost)
Az asszony szörnyethalt, az esetet vizsgálja a rendőrség.
jún. 28
16:32
Búcsúlevelet írt a 9 éves kisfiú, majd elindult, hogy öngyilkos legyen (Ripost)
Összeveszett édesanyjával, ezért elszökött otthonról a kisgyerek. Üzenetet is hagyott maga után...
jún. 28
16:36
Kegyelmet kapott Geréb Ágnes (444.hu)
Áder János döntése után a a szülész-nőgyógyásznak nem kell börtönbe vonulnia.
jún. 28
16:36
Kegyelmet kapott Geréb Ágnes (Igényesférfi.hu)
Nem kell a szülész-nőgyógyászra kiszabott szabadságvesztés-büntetést végrehajtani Áder János kegyelme nyomán.
jún. 28
16:38
Áder aláírta a „Stop Soros”-törvénycsomagot (Igényesférfi.hu)
A köztársasági elnök a jogszabályok aláírásával kapcsolatban nem tett nyilatkozatot.
jún. 28
16:40
Az EU külső határainak védelmét szorgalmazza Tusk (Igényesférfi.hu)
Európán kívül létrehozandó migrációs központokra tett javaslatot az Európai Tanács elnöke. „Higgyék el, ha nem jutunk ezekről egyezségekre, akkor igazán kemény javaslatokat fognak látni igazán kemény fickóktól” – tette hozzá.
jún. 28
16:45
Elnöki kegyelmet kapott Geréb Ágnes (Infostart)
A szülész-nőgyógyásznak nem kell letöltenie kétéves börtönbüntetését, de eltiltották a hivatásától.
jún. 28
16:48
Kegyelmet kapott Geréb Ágnes (Alternatív Energia)
Mindez a mellékbüntetést érintetlenül hagyta.
jún. 28
16:54
Milyen menekültinvázióról beszél, Orbán úr? (444.hu)
Egy spanyol tudósító akasztotta meg a magyar miniszterelnököt Brüsszelben pillanatra, de a verkli mégsem állt meg.
jún. 28
17:00
Két év alatt 5 milliárdot pumpált a Villamosművek a kormánybarát sajtóba (444.hu)
Tiszta energia!
jún. 28
17:03
Nagy változás jön a ferihegyi repülőtéren (Infostart)
Befejeződött a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1. futópályájának műszaki átvétele, és a Légiközlekedési Hatóság elégedett a beton felújításának műszaki színvonalával. A pályafelújítással egyidőben új műszeres leszállító berendezést (ILS) kapott a futópálya, ennek műszaki paramétereiről pedig ún. kalibráló repülésen győződtek meg a Budapest Airpor
jún. 28
17:06
Elindult a roham: ezt keresik az Auchanban, Praktikerben (Pénzcentrum)
A magyarok többsége idén tervez nyaralást, de azért sokan vannak, akik nem engedhetnek meg maguknak egy utazást. Számukra jelenthetnek megoldást a strandok, aquaparkok, de ha valakinek kertes háza vagy nyaralója van, egy medence is jó megoldás...
jún. 28
17:06
A Szigligeti várban rendeznek Ghymes Fesztivált (Igényesférfi.hu)
Ahol egymásba kapaszkodik a jelen és a múlt.
jún. 28
17:09
Túl van az életveszélyen a szolnoki mentőbaleset egyik sérültje (Infostart)
Több műtét és hosszú felépülési időszak vár a fiatalra.
jún. 28
17:21
Éger István: a finanszírozás a legnagyobb probléma (Infostart)
A sürgősségi osztályok, a mentőszolgálat, de különösen a háziorvosi ügyeletek igénybevétele 60-70 százalékban indokolatlan – hívta fel a figyelmet Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. A szervezet hat pontban fogalmazta meg, hogy mik az elvárásaik a kormánnyal szemben. Ebben a hat pontban szerepel a hálapénz
jún. 28
17:24
Budapesté lett a Sziklakórház (ATV)
A Sziklakórház ingatlana a magyar államtól, Budapest Főváros Önkormányzatának tulajdonába került és a továbbiakban a Sziklakórház Atombunker Múzeum a fővárosi múzeumok körében önálló, tematikus múzeumként működik tovább - közölte a múzeum csütörtökön az MTI-vel.
jún. 28
17:33
Tragikus hírek érkeztek a Szolnoknál történt halálos mentőbalesetről (Ripost)
Két ember állapota még súlyos, rajtuk kívül még három embert ápolnak kórházban könnyebb sérülésekkel. A baleset körülményeit még vizsgálják.
jún. 28
17:35
Pokoli özönvíz mosta el Budapestet, erre tart a vihar (Ripost)
Rengeteg eső zúdult a fővárosra csütörtök délután,
jún. 28
17:36
Áder aláírta a Stop Sorost és az alkotmánymódosítást (HírTV)
Az államfő nem tett nyilatkozatot a jogszabályok aláírásával kapcsolatban.
jún. 28
17:37
Hatalmas csata lesz ma, éjszakába nyúlóan Brüsszelben:Orbán videó (Ripost)
Nagy csata lesz ma az Európai Unióban. Mielőtt megkezdődött volna miniszterelnökök éjszakába nyúló tanácskozása Brüsszelben, Orbán Viktor összegezte mi is a mai sorsdöntő összejövetel igazi célja. De mi történt ma délelőtt?
jún. 28
17:38
Kegyelmet kapott Geréb Ágnes (HírTV)
Az államfő elengedte a bíróság által kiszabott két év fogházbüntetést.
jún. 28
17:42
Szorongást okozhat a gyerekeknél a versenyhelyzet (HírTV)
Gondot akkor okozhat, ha a gyermekek kudarcot vall, és a szülő felelőssé teszi.
jún. 28
17:48
Schilling Árpád: Az ellenzék egy szartenger (444.hu)
A közügyekben aktív színirendezőnél a 7. alkotmánymódosítás elfogadása borította ki a bilit.
jún. 28
17:48
Orbán: Az európai demokrácia megbicsaklott (BorsOnline)
Orbán Viktor szerint nem azt csinálják az európai vezetők, amit az emberek elvárnak tőlük. A kormányfő Brüsszelben, az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos tanácskozására érkezve beszélt erről.
jún. 28
17:54
Ott írd alá, János: Áder elfogadta a Stop Sorost és az alkotmánymódosítást (Alternatív Energia)
A magyar demokrácia nem kapott kegyelmet.
jún. 28
17:54
Kenderesi találkozott Ferenc pápával (Igényesférfi.hu)
Ferenc pápa audienciát adott a magyar úszóválogatott kiválasztott tagjainak.
jún. 28
17:56
Szeptember végén szavazhatnak a XV. kerületiek (Alternatív Energia)
Az eddigi polgármester, a DK-s Hajdu László a parlamentben folytatja munkáját.
jún. 28
17:58
Mennie kellett az agyondicsért főkémnek (Alternatív Energia)
Gyorsan változtatott véleményén Szijjártó.
jún. 28
18:00
Lecsapott a vihar Budapesten: kidőlt fa miatt járhatatlan a Nagykörút (ATV)
Óriási vihar kapta telibe Budapestet ma délután, valószínűleg ettől dőlt ki egy fa a József körúton.
jún. 28
18:03
Feszült hangulatban kezdődött az uniós csúcs (Infostart)
Kézzelfogható megoldásokat vár és a külső határok védelmének fontosságát hangsúlyozta a tanácskozás megkezdése előtt a legtöbb politikus.
jún. 28
18:24
Botrány, pálinka, detox – Itt a friss felmérés: bunyóval ünnepli a házasságkötést a magyar (Blikk)
Botrányba fulladó esküvők: a sokat megélt szállásadók bunyóval és pofozkodással is találkoztak már a házasodni készülő párok nagy napján - többek között ez derült ki a szallas.hu legfrissebb felméréséből.
jún. 28
18:36
Sorsdöntő fordulat Geréb Ágnes ügyében, döntött Áder János (Ripost)
Geréb Ágnes kegyelmet kapott Áder János államfőtől, így nem kell a szülész-nőgyógyászra kiszabott szabadságvesztés büntetést végrehajtani.
jún. 28
18:42
Varga Klári, Farkas Ignác és Nagy Csongor Zsolt a jelöltek között (HírTV)
Idén is a közönség szavazatok alapján ítélik oda a Kaszás Attila díjat.
jún. 28
18:48
Évente 200 ezer gyerek kerül kórházba Magyarországon (Blikk)
Magyarország – Szerencsések azok, akiknek nem kellett komolyan aggódniuk a gyermekük egészségéért, akik nem álltak még összeszorult szívvel egy vizsgáló várótermében, vagy telefonáltak remegő kézzel egy vérvétel eredményéért. S még szerencsésebbek, akik mindezeket átélték, viszont már maguk mögött tudhatják, mert a szemük fénye meggyógyult, és bold
jún. 28
18:48
Ápolási díj: nálunk 52 ezer, Ausztriában 650 ezer – több tízezer család érintett (ATV)
A Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület 700, hivatalos helyre küldött levelet kérésükkel, eddig három-négy (!) választ kaptak.
jún. 28
18:54
Döbbenetes számok: ennyi gyermek kerül évente kórházba (ATV)
Szerencsések azok, akiknek nem kellett komolyan aggódniuk a gyermekük egészségéért, akik nem álltak még összeszorult szívvel egy vizsgáló várótermében, vagy telefonáltak remegő kézzel egy vérvétel eredményéért. S még szerencsésebbek, akik mindezeket átélték, viszont már maguk mögött tudhatják, mert a szemük fénye meggyógyult, és boldogan élheti az
jún. 28
19:00
Több napsütés, hevesebb zivatarok (Alternatív Energia)
Melegszik az idő, a csúcshőmérséklet közelít a 30 fokhoz.
jún. 28
19:00
Orbán Viktor: Egész Európában azt akarják, hogy védjük meg a határokat (Igényesférfi.hu)
„Az emberek azt akarják, hogy védjük meg a határokat és ezzel védjük meg az emberek biztonságát. Az európai vezetők erre eddig nem voltak hajlandók, ezért van bajban az európai demokrácia” – jelentette ki Orbán Viktor, az uniós csúcstalálkozót megelőzően a Facebook-oldalán közzétett videóban csütörtökön.
jún. 28
19:06
Törzsolvasó vitte el a Blikk- nyereményt (Blikk)
Tatabánya – Tovább dübörög a Blikk játéka! Az elmúlt bő egy hónapban olvasóink tucatjait leptük meg a pénznyeremények mellett a legkülönfélébb utalványokkal: ezúttal a tatabányai Nemes családot fogadta Fortuna a kegyeibe, ők 15 ezer forinttal lettek gazdagabbak.
jún. 28
19:06
Szaltózott párat, majd az árokban kötött ki egy autó Vasegerszeg közelében (ATV)
Lezárták az érintett útszakaszt a munkálatok idejére.
jún. 28
19:09
Idegen pénztárcát tettek egy utas poggyászába (Infostart)
Nem sok pénz volt a márkás bukszában, az eset Ferihegyen történt.
jún. 28
19:24
Csalni nehezebb lesz az ellenzék szerint, de kiskapu az marad (HírTV)
Kincstári kártyával véget lehetne vetni a visszaéléseknek egy politikai elemző szerint.
jún. 28
19:30
Hihetetlen: ezért nem fogadták el az ajándék szörpöket a készítőtől (Blikk)
Elképesztő történetetet osztott meg egy szörpkészítő mester.

Keresés