A klímaváltozás elleni azonnali cselekvésre szólította fel a kormányt az LMP társelnöke szombati budapesti, a Facebook-oldalán is közvetített sajtótájékoztatóján.
A szempillák festése már az ókorban is szokás volt, az első modern szempillaspirálok több, mint 100 éve jelentek meg, azóta pedig rengeteget fejlődtek.
A Vöröskereszt elhatárolódott a fideszes képviselőként is dolgozó Baráth Gábor posztjaitól, mert az teljes mértékben szembemegy a szervezet hitvallásával.
A Jobbik elnöke hosszasan beszélt a kereszténydemokrata fiataloknak a magyarországi szegénységről, majd azt ígérte, hogy borsodi rászorulóknak fogja adni az ajándékcsomagot.
Lopás miatt indult eljárás egy Baranya megyei férfi ellen, aki Magyaregregyen talált egy pénztárcát. Ahelyett azonban, hogy megpróbálta volna visszajuttatni azt jogos tulajdonosának, inkább megtartotta a benne levő 100 ezer forintot, a tárcát és az iratokat pedig eldobta. A férfi azonban nem sokáig örülhetett a könnyű pénznek, mert pár órán belül a
Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő azt írta a Facebookon, hogy a Merényi kórház traumatológiáján teljes a leállás, a János kórházban viszont tegnap például csak a gyermek baleseti sebészet működött korlátozottan.
Litván tisztségviselők arról számoltak be szombaton, hogy abbamaradt az iraki és más nemzetiségű migránsok áradata a balti országba Fehéroroszország felől.
Örök kérdés, hogy mi a rosszabb: a sofőrök, vagy a szabályrendszer, amiben vezetniük kell? A közlekedéspszichológiai szakértők szerint mindkettő, de az egyik legnagyobb problémát a sztereotípiák jelentik. A vezetéstechniaki szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy vannak olyan helyzetek a közlekedésben, amikor a vezetők szabálykövetésében kell b
Beláthatatlan következménye lesz, ha Etiópiában nem sikerül elérni a stabilitást rövid időn belül - mondta Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója a Spirit Fm Magyarország segít című műsorában.
Vadai Ágnes, Harangozó Tamás és Lukács László még pénteken adott ki közleményt arról, hogy Kövér László házelnökhöz fordulnak azért, hogy szólítsa fel Kósa Lajost a Honvédelmi bizottság ülésének mielőbbi összehívására.
Ha a Szent János Kórház traumatológiája is teljesen leáll, akkor Budapesten és környékén az ötödik súlyos sérültet már tovább kell szállítani – ezt Kunetz Zsombor mondta az ATV Híradónak. Az egészségügyi szakértő úgy tudja, a Merényi kórház traumatológiáján teljes a leállás, a János kórházban viszont tegnap például csak a gyermek baleseti sebészet
Hétfőn este erős hidegfront éri el hazánkat, ennek hatására jelentősen visszaesik a hőmérséklet és az ország terüetén sokfelé számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására is. - derül ki az OMSZ előrejelzéséből.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/08/14/4978/
Az oltások beadásához keresnek önkéntes orvosokat a Tolna megyei Kormányhivatal honlapján közzétett felhívás szerint. Az oltási munkacsoport szervezésében ezek az orvosok és egyetemisták fogják a 60 felettieket személyesen felkeresni és próbálnak majd minél több embert meggyőzni a vakcina hasznosságáról.