Közzétette az Oktatási Hivatal (OH) a 2021-2022-es tanévben első alkalommal teljesen digitálisan szervezett országos kompetenciamérés eredményeit, a részleteket a hivatal szerdai budapesti sajtótájékoztatóján ismertették.
2025-re tervezték az új központ átadását a korábbi Balassi Intézetnél, a Somlói úton, egyelőre a növények és nyestek uralják a területet. Az épületen belül sem jobb a helyzet állítólag.
Kimondhatjuk, hogy a jelenlegi struktúrához nincs megfelelő humán erőforrás – erről beszélt a Népszava beszámolója szerint Szondi Zita, az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese. Szondi Zita szerint a jelenlegi közellátás fenntartásához elegendő lenne a KSH által nyilvántartott, és a rendszerben dolgozó mintegy 39 ezer orvos, ha valam
Az igazságügyi miniszter külön is találkozott Schadl Györggyel és Völner Pállal, utóbbi szeretné is tanúként beidéztetni a korrupciós ügyben. Varga a Pegasus-lehallgatások aláírását is volt államtitkárára tolta rá.
A Neumann János program keretében megújítjuk, megerősítjük a doktori képzéseket a magyar egyetemeken – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért és innovációért felelős államtitkára szerdán az Óbudai Egyetemen tartott sajtótájékoztatón.
Orbán Viktor miniszterelnök tudomásul vette Varga Judit igazságügyi miniszter lemondási szándékát - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán.
A lemondott igazságügyi miniszter inkább az EP-választási kampányban vállalna „aktív szerepet”. Ettől még beidézhetik tanúnak a bíróságra Völner Pál ügyében.
A Nyugati pályaudvar és Ferihegy között közlekedő feláras vonatok InterCity-minőségű vonatrészei, kocsijai ismét csak a szükséges felár megváltásával vehetők igénybe 2023. július 1-jétől, szombattól - tudatta a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága sajtóközleményben szerdán az MTI-vel.
A Nyugati pályaudvar és Ferihegy között közlekedő feláras vonatok InterCity-minőségű vonatrészei, kocsijai ismét csak a szükséges felár megváltásával vehetők igénybe 2023. július 1-jétől, szombattól - tudatta a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága sajtóközleményben szerdán az MTI-vel.
Megérkeztek a Balatonhoz vezető Sió-csatorna utolsó szakaszához a Balatoni Hajózási Zrt. új személyszállító hajói, amik egy hete indultak el Komáromból. A két új kompot és két új katamaránt szállító flotta közel 400 km-t tett meg az elmúlt közel egy hétben, érkezésüket tömegek fogadták Siófokon.
Korábban úgy nézett ki, hogy mindazok, akik büfét, éttermet, cukrászdát, kévézót, italboltot, szórakozóhelyet vagy gyorséttermet üzemeltetnek, július elsejétől forródróton kell, hogy legyenek a Turisztikai Adatszolgáltató Központtal. A kormány egy új bejelentése azonban ezt leszűkíti azokra a helyekre, amelynek a bevétele 2022-ben 100 millió forint
Augusztus elsejével Tuzson Bence váltja az igazságügyi tárca élén Varga Juditot, aki új feladatot kap: a Fidesz EP-kampányát irányítja majd listavezetőként. Varga Judit állítása szerint azért mondott le, mert utóbbi feladat egész embert kívánt. Az ellenzék szerint ugyanakkor a minisztérium botrányaiba bukott bele. Lapunk forrásai úgy vélik, hogy ma
Nagy István agrárminiszter az elmúlt években számos alkalommal sürgette a mézről szóló uniós irányelv felülvizsgálatát annak érdekében, hogy a mézkeverékek származásának jelölése során pontosabb információt kelljen biztosítani a fogyasztók számára; az Európai Bizottság nemrégiben benyújtotta erre vonatkozó javaslatát - tájékoztatta az Agrárminiszté
Karácsony Gergely egy előterjesztéssel konkrétan kicsavarta annak a területnek a fejlesztését Soroksár kezéből, ahova a sajtóhírek szerint egy kínai vegyianyag-feldolgozó kerülhet.
Tovább folytatódik a vita, hogy Perjés Gábor hogyan láthatta el a 2022-es választási kampány idején 506 millió forinttal azt a 99 Mozgalmat, amely kivette a részét az ellenzék választási kampányeseményeinek a finanszírozásából.