Koller Mihály Dávid nagy állami megbízásokat kap felszámolóbiztosként, a Schadl–Völner-per nyomozati iratai szerint pedig gyakran találkozott a végrehajtói kar volt elnökével.
A magyar felnőttek számolási készségét mérő átlagpontszáma jelentősen meghaladja az OECD-országok átlagát, a szövegértési kismértékben alacsonyabb annál, a problémamegoldó készség pontszáma pedig az OECD átlagát közelíti abban a nemzetközi felmérésben, amelyben a lakosság legfontosabb kognitív készségeit vizsgálták – tájékoztatta a Nemzeti Szakképz
A boltok kötelező akcióinak mértékét 10-ről 15 százalékra emelik. A babaváró majd csak az anya 30 éves koráig lesz igénybe vehető. Az 5 ezer főnél nagyobb településeken 2024 januárjától nem lesz csok, ott más támogatást dolgoznak ki. Gulyás Gergely elnézést kért a Telextől azért, mert Maruzsa Zoltánék nem mondtak igazat egy kérdésünkre. Percről per
Augusztus elsejétől megszűnik az árstop. A babaváró a csok esetén is változtatásokról döntött a kormány. Az ATV kérdésére Gulyás Gergely miniszter azt is bejelentette: módosították a pedagógusok átvezénylési szabályait.
Ma délelőtt, a héten már másodszorra tartott kormányinfót Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, ahol többek között bejelentette, hogy meg fog szűnni a városi CSOK, illetve az élelmiszer árstop hatásait is márcsak augusztus 1-ig élvezhetjük. Ezen kívül átalakítások jönnek a babaváró hitel kapcsán.
A héten már a második rendkívüli kormányinfót tartja Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra. A babaváró hitel és a csok változásai mellett az árstopok kivezetéséről is fontos bejelentést tettek.
Korábban arról írtunk, hogy kormányzati források szerint “nagy valószínűséggel” módosulhat a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényjavaslatnak a tanárok átirányítását szabályozó része.
Az ATV arról kérdezte a minisztert, hogy Karácsony Gergely bejelentése után, miszerint kitiltják az autósokat a Lánchídról, kifizeti-e a kormány a 6 milliárd forintot a fővárosnak.
Augusztus elsejéig hosszabbítja meg a kormány az élelmiszer-árstopokat – jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint augusztusban bezuhan az infláció, az árstop betöltötte feladatát.
Gulyás Gergely szerint augusztusra 15 százalékra csökken az infláció, az ártstopok megtették a dolgukat. A kötelező akciózás mértékét viszont megemelik.
Az ATV arról kérdezte a minisztert, hogy Karácsony Gergely bejelentése után, miszerint kitiltják az autósokat a Lánchídról, kifizeti-e a kormány a 6 milliárd forintot a fővárosnak.
A pestszentimrei polgármester az M5-ös autópálya mellé vinné a vasutat, Vitézy Dávid szerint viszont pont az a lényege az elővárosi vonatoknak, hogy a kerületekben közlekedjenek.
A kormány szerint az 5000 főnél nagyobb településeken már nem működik a csok, ezért ide új rendszert dolgoznak majd ki. A Babavárót pedig csak azok a párok vehetik majd igénybe, ahol a nő fiatalabb 30 évnél.
Az elmúlt napok átlagosnál melegebb időjárása miatt az alföldi térség erdőterületein található avar, gyep és tűlevél réteg kiszáradása miatt fokozott tűzveszély alakult ki. 2023. június 22-től Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben életbe lépett a tűzgyújtási tilalom. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figy
Az ATV arról kérdezte a minisztert, hogy Karácsony Gergely bejelentése után, miszerint kitiltják az autósokat a Lánchídról, kifizeti-e a kormány a 6 milliárd forintot a fővárosnak.
A magyar kormány felszólítja az ukrán parlamentet, kormányt és Ukrajna elnökét, hogy fejezze be a magyar kisebbség jogfosztását és a Velencei Bizottság ajánlásának megfelelően adják vissza azokat a jogokat, amelyekkel a magyar közösség korábban rendelkezett - mondta Menczer Tamás államtitkár.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az elmúlt fél évben „mondvacsinált indokokkal és dezinformációkkal” sikerült hisztériát kelteni, így „minden beruházás kapott egy ilyen sajátos felhangot is”.
A státusztörvény biztosan nem teszi vonzóbbá a pályát, és az is kijelenthető, hogy a pedagógushiány, amely most is nagy, még jelentősebb lesz – mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a Telexnek. A tanárok felmondása miatt előfordulhat, hogy az iskolákban csoportokat kell összevonni, és csökken a színvonal. Szerinte gyengeséget mutatna
Idén július 26-án a Budapest Parkban rendezik meg a hivatalos felsőoktatási ponthatárváró rendezvényt, a Pont Ott Partit – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára csütörtökön a Facebookon.
A nyugati országok Romániát mint lehetséges helyszínt tartják számon az ukrán pilóták F–16-os vadászgépek vezetésére való kiképzéséhez – közölte a Politico három bennfentes személyre hivatkozva.
Gulyás Gergely a csütörtök délelőtti kormányinfón bejelentette a CSOK-hitel kivezetését és a babavárót érintő legújabb változásokat. A váratlan döntés magyar családok ezereinek jövőjére lehet kihatással. A Pénzcentrum most összegyűjtötte, miről érdemes mindenképp tudni a támogatások átalakításával kapcsolatban.
A csütörtöki Kormányinfón szerettük volna megtudni, milyen számítások alapján emelik a jövedéki adó mértékét literenként 32 forint 55 fillérrel. A költségvetést ugyanis a kancelláriaminiszter és a pénzügyminiszter egybehangzó tájékoztatása szerint 385 forintos euróárfolyammal tervezték. Konkrét választ nem kaptunk, a benzinkúton viszont emelt áron
Folytatódik a diákhitel kamattámogatása, 2023 második felében is kedvező feltételek mellett lesz elérhető a szabad felhasználású diákhitel - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) csütörtökön az MTI-vel.
Szombaton koncertre, bábszínházra, kézműves foglalkozásokra vihetjük a kicsiket, együtt tehetjük próbára ügyességünket hagyományőrző és modern játékokon, de kis szőrös állatokat is simogathatunk.