Az LMP újabb népszavazási kérdést ad be az akkumulátorgyárak és ahogy fogalmaztak: a szennyező multik ellen. Csárdi Antal a a párt politikusa már be is nyújtotta kérdéseiket a Nemzeti Választási Bizottságnak.
Nem érdemes őszig várni a kéménysepréssel, a szakemberek ugyanis a fűtési szezon kezdetén a leginkább leterheltek - emelte ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
A magyarok nagy része nem tartja szükségesnek a házassági szerződést, ugyanakkor sokan nincsenek tisztában azzal, hogy házastársként közös a bevételük, de még a tartozásaik is.
Hétfőn, a Pozsonyban tartott visegrádi négyek miniszterelnökeinek találkozója utáni sajtótájékoztatón, többek között az illegális migrációra való megoldás, az ukrajnai helyzet és annak következményei, a Nyugat-Balkán kérdése és az EU zöld megállapodása került terítékre. Illetve az oroszországi események, és a folytatódó orosz agresszió következmény
A gépjárművezető-oktató évek óta sok visszatérő szabálytalanságot lát az utakon, beszélt a lekopott útburkolati jelekről, a piroson áthajtókról és az index nélkül irányt változtatókról.
Az Európai Bizottság 100 millió euróval támogatja öt uniós tagország termelőit, akik egységesen kiálltak azért, hogy Európa belső piacait megvédjék az ukrán gabona által okozott negatív hatásoktól - nyilatkozta Nagy István agrárminiszter hétfőn Luxemburgban.
Magyarországon leghamarabb 2029-2030-ban kerülhet terítékre egy vagy több kis moduláris atomreaktor (SMR) beszerzése - nyilatkozta Lantos Csaba energiaügyi miniszter a Világgazdaságnak.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A titkosszolgálati jelentés szerinte arra világít rá, hogy a titkosszolgálatokat a miniszterelnök hivatala kormányzati propagandára és belpolitikai leszámolásra használja.
Azt követően, hogy a hétvégén beadta a felmondását a márciusban kinevezett főigazgató, Tóth László, egy hétfői rendkívüli értekezleten az országos kórházi főigazgató, Jenei Zoltán bejelentette, hogy az intézmény mindhárom igazgatójának vezetői megbízását is visszavonták.
Elhunyt Csordás László, aki az 1952-ben született világhírű négyesikrek egyik tagja. A férfi 71 évet élt. Azt egyelőre nem tudni, mi okozta a halálát, de a négyesikrekből már csak ketten vannak életben.
300 ezer adag kábítószert vont ki a piacról a rendőrség az elmúlt három héten. A drog feketepiaci összértéke félmilliárd forint - jelentette be a rendőrség a Kábítószer Elleni Küzdelem Nemzetközi napja alkalmából. Itt a fesztiválszezon, így a hatóság a bűnmegelőzésre is fókuszál.
Tüntetést tartott ma két civil szervezet Győrben a státusztörvény és az akkumulátorgyárak ellen. A tanárok vagy belegebednek, vagy felállnak, de rongy embereknek nézik őket így is, úgy is – hangzott el.
Kétlaki életet élnek, odavannak a gasztronómiáért és szeretik megajándékozni magukat egy csipetnyi luxussal a rohanós hétköznapokban. Ernyey Béla és felesége Balaton Dóra saját mindennapjaikról, életvitelükről vallottak és elmesélték azt is, hogy mennyire figyelnek oda a pénzügyeikre.
Roppant aggasztó, dőt, már-már undorító videót közölt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Déli-pályaudvarról. A videóban jól látható, ahogyan patkányok futkosnak a területen. A posztban úgy vélik, a MÁV vélhetően ingyenes állatsimogatóval kedveskedett a gyerekeknek.
Idén is megrendezték a TFA tűzoltóversenyt Szombathelyen. Az ország több pontjáról érkeztek tűzoltók, hogy megmutassák, mit tudnak. Idén immár ötödik alkalommal rendezték meg a versenyt a szombathelyi Fő téren.
Megnyitottak a budapesti strandok, idén mintegy 15-20 százalékos jegyáremelkedésre lehet számítani – közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója.
Az LMP országos népszavazási kérdést nyújtott be a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások gyorsításáról szóló törvény hatályon kívül helyezése érdekében.
A köztársasági elnök hétfőn Nógrád vármegyébe látogatott, amelynek során Alsópetényben találkozott a vármegyei vezetőkkel és országgyűlési képviselőkkel is.
Bár már több mint két éve él az új törvény, ami súlyos büntetésekkel próbál fellépni a hálapénzzel szemben, még mindig nem tanult minden orvos az elődök hibáiból. Úgy tűnik, az sem tartja vissza őket, hogy jól tudják: akár titkosszolgálati eszközökkel is megfigyelhetik a munkájukat.
Már öt éve működnie kellene annak a villánykövesdi szállodának, amely egyelőre üresen áll, és amelynek építését 780 millió forinttal támogatta az Európai Unió. Az épület ránézésre kész van, de vendéget még senki sem látott a szellemhotelben. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter is azt mondta, hogy visszakövetelik a támogatást, a kérdés csa
Globálisan markáns dezinflációs folyamatok zajlanak, ami a magyar gazdaságra és a hazai fogyasztói árakra is hatással lesz – ez volt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss inflációs jelentésének egyik fontos üzenete. Ám az elmúlt időszakban azt láthattuk, a kormányzati lépések miatt a magyar infláció jócskán meghaladja bármely más uniós országét. Rossz
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Csordás László és három testvérének keresztapaságát Rákosi Mátyás vállalta. A korabeli sajtó végigkövette a fiúk sorsát, még propagandafilm is készült róluk.