Miután az élet általában drágul, érdemes tudni, milyen bérek vannak a munkaerőpiacon. Az idei esztendőben a vállalatok többsége nem tervez komolyabb béremelést, inkább a létszámstop jellemző. Ugyanakkor most is vannak olyan szektorok, ahol kiemelkedőek a fizetések: havi bruttó 2-3 millió forintra is szert lehet tenni a Hays Hungary kutatása szerint
A Tisza Párt elnöke a Partizán-interjú évfordulóján indította kampányát a bicskei gyermekotthonnál sporteszközök átadásával. Az intézményvezető a bántalmazási pletykára sajtóengedély hiányára hivatkozva nem válaszolt.
Hirtelen megugrott Kapitány István kormányfői esélye a Polymarket internetes fogadóoldalon. Magyar Péter továbbra is a legesélyesebb, de múlt hét óta 2 százalékot veszített.
A Trump-doktrína: káosz vagy új világrend? címmel tartott az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vitaestet arról, hogy újra kell-e értelmezni a transzatlanti szövetséget Európának az amerikai nemzetbiztonsági stratégia megjelenése után.
Az építési és közlekedési miniszter győri fórumán a helyi lakáskassza ügye és a kormányzati kommunikáció is célkeresztbe került. A politikus büntetőjogi következményeket helyezett kilátásba.
Az országosan is egyedülálló mintaprojektként indult üzlet az elmúlt több, mint egy évtizedben nemcsak a helyi civil élet meghatározó szereplőjévé vált, hanem a sclerosis multiplexszel élő betegek támogatásának fontos bázisává is. Szabó Marianna hangsúlyozta, a legnagyobb köszönet az adományozóké, akik hittek bennük és a bolt működésében. Szabó Mar
Témák: Átlagosan tíz percenként próbálkoznak átutalásos csalással a kiberbűnözők. A rendőrök a mai napig találkoznak olyan esetekkel, melyekre már évekkel ezelőtt felhívták a figyelmet. Tizenkét éve kezdte meg működését a sok szempontból mintaprojektnek tekinthető gyulai sm adománybolt. A jövőbeli tervek között a bővülés szerepel. Híres vendégek lá
A Tisza-elnök a bicskei gyermekotthonnál adott át adományokat a politikai pályafutását elindító interjú kétéves évfordulóján. Azt mondta, sok kérdése lesz Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyészhez, és arról is beszélt, hogy a gödi akkumulátorgyár vezetőjével is személyesen szeretne tárgyalni.
A kiberbűnözők átlagosan 10 percenként próbálkoznak egy átutalásos csalással. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai hasznos tanácsokat adnak az év minden napján, hogy ne érjen senkit semilyen kár.
Lázár egy másik kérdésre arról beszélt, neki hiányzik a kampányból Habony Árpád. A gödi Samsung gyár miatt is számon kérték, amire azt mondta, azon a kormányülésen, amire ő jár, ilyen tárgyalás vagy megbeszélés nem volt.
Egy 50 kWh teljesítményű napelemes rendszert alakított ki a BKV a Baross kocsiszínben, a zöldenergiával évi több millió forinttal is csökkenhet a telephely villanyszámlája – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, egy gödöllői közétkeztető cégnél a babfőzelék tetején apró fehér golyócskák tűntek fel, amelyek eredete először ismeretlen volt. A Nébih már vizsgálja az ügyet.
10 év múlva is csak az uniós átlag 75 százalékát érheti el a magyar átlagfizetés – Kármán András a Tisza Párt költségvetési és adópolitikai szakértője szerint, aki interjút adott az RTL Híradónak. Azt mondta, többé nem fordulhat elő, hogy a nyugdíjak leszakadjanak a bérektől, illetve tisztázta, hogy változatlan formában megtartják a 13. és a 14. ha
Termékvisszahívásról adott ki közleményt a Nébih, amely egy minőségi barna sört nem ajánl fogyasztásra, mert az italban másodlagos erjedés léphet fel, illetve a doboz a felnyitásakor megsértheti a kezet. Ám ha valaki mégis elfogyasztja az italt, az nem jelent egészségi kockázatot.
A gödöllői konyha óvodákba és iskolákba is szállít ételt. Hamar kiderült, hogy baj van az ebéddel, így az nem került a gyerekek elé. A külföldről származó só közé keveredtek az apró gyöngyök, de ezt csak főzés közben vették észre. Az ügyet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal is vizsgálja.
Szijjártó Péter hazugságnak nevezte a Telex oknyomozó cikkét, amely a gödi akkumulátorgyár szabálysértéseiről szól. A külügyminiszter az állítások miatt beperli a lapot. Orbán Viktor nem válaszolt a cikkel kapcsolatos kérdésekre. Az RTL Híradó Varga Mihályt, mint volt kormánytagot, is kérdezte az ügyről, de a jegybankelnök faképnél hagyta a stábot.
Magyar Péter Facebook-posztban írta meg: akár hamisított, intim felvételeket hozhatnak nyilvánosságra róla egy weboldalon. A Médiahatósághoz több bejelentés érkezett, egyes Telekom-előfizetők nem tudják megnyitni az oldalt. Az adatvédelmi biztos azt mondta az RTL Híradónak, hogy a jelenlegi tartalom alapján a hatóság nem tud eljárni az ügyben.
1945. február 11-én este a Budai Várból indult el a második világháború egyik legvéresebb kitörési kísérlete. A mintegy 40 ezer német és magyar katona közül kevesebb mint 10 ezren jutottak ki a városból, és mindössze körülbelül 700-an érték el saját védvonalaikat. Budapest ostroma máig a főváros történetének egyik legtragikusabb fejezete.
Váratlanul érte a budapesti Kispiac Bisztró dolgozóit a tény, hogy kedd este két világszinten népszerű színészt szolgálnak ki, akik közül az egyikük a Voldemortot alakító Ralph Fiennes volt.
Tejsavbaktérium okozta másodlagos erjedés miatt az Auchan Magyarország Kft. barna sör terméket hívott vissza a forgalomból - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Kifogásokat találni és keseregni a legkönnyebb, ha valamihez nem fűlik az ember foga. De csak, amíg meg nem ismerik Pasztorek Józsefet, a láb nélküli kertészt, aki puszta kézzel ássa fel a rábízott kertet, szereli meg a gyerekek hintáját. Nem adta fel akkor sem, amikor egymás után érték a csapások, s a lábai után a közeli hozzátartozóit vesztette e
A busójárás az egyik legismertebb népszokásunk, amely 2009 óta az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO reprezentatív listáján is szerepel.
Három hónappal a Szuverenitásvédelmi Hivatal Átlátszóval szembeni vizsgálata előtt a Samsung vezetésében már a lap elleni lehetséges hatósági lépésekről volt szó.
A Tisza Párt elnöke Bicskén tartott kampányindító eseményt, ahol döbbenetes dolgot mondott a gödi akkumulátorgyár fülöp-szigeteki dolgozóiról. Azt is elmondta, hogy személyesen látogatna el a gyárba, hogy megkérdezze, igazak-e a sajtóhírek.
A hajnali pára és ködfoltok fokozatosan feloszlanak, így napközben javulnak a látási viszonyok. A délelőtti órákban az ország nagy részén több-kevesebb napsütésre is számítani lehet, mielőtt nyugat felől ismét megnövekszik és megvastagszik a felhőzet. A nyugati országrészben, valamint az Északi-középhegység tágabb térségében már a nap nagy részében
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
180 fokos fordulatot vettek az amerikai-magyar kapcsolatok Donald Trump újbóli beiktatása után – erről beszélt az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elnöke. Törcsi Péter szerint ez a mostani a jó viszony is a tétje az áprilisi országgyűlési választásoknak.
Székely Tamás szerint évek óta hiába próbálnak szakszervezetet alapítani az akkumulátorgyárban, a kormány pedig a gyárak érdekében tudatosan lazított a szabályokon és az ellenőrzésen, veszélybe sodorva a munkavállalókat. Pedig emberéletekről van szó.
Vannak forgatókönyveik különböző arányú győzelmekre, de szerinte a Fidesz nem fogja könnyen beismerni a vereséget. Olyan közbeszerzési rendszer lesz, amin Mészáros cégei el sem tudnak indulni. Oroszországot fenyegetésnek tekinti Magyarországra és Európára. Magyar Péter két évvel a politikai színpadra lépése után, két hónappal a választások előtt vá
Az országgyűlési képviselő első fideszesként kommunikált nyilvánosan a széttúrt ágyat mutató felvétel kapcsán. Egy Magyar Pétert ábrázoló bábuval mutatott be egy jelenetet, amellyel belső árulásra céloz.
A kormány családpolitikájának köszönhetően egyre kevesebb a válás. Újra érték lett a házasság, s Magyarországon tíz gyerekből nyolc házasságban születik. Ugyanakkor a "házasság intézménye" megfogalmazás már elavult, hiszen senki nem akar egy intézményben élni, így a házasság inkább a szeretet, a megértés, a bizalom, a tolerancia, a közös célok megv
A lap egy 2024. márciusi belső dokumentumra hivatkozva azt írja, a gödi Samsung SDI vezetése kormányzati lépéseket várt az Átlátszó ellen. A Szuverenitásvédelmi Hivatal júniusban valóban vizsgálatot indított, bár tagadta az egyeztetést.
A TISZA Párt elnöke szerint kacsák és aranyhalak tűntek el, mert éheztek a gödi gyár munkavállalói. Magyar Péter állításáról megkérdeztük az állatkertet, aztán jött az újabb csavar.
Életének 69. évében, rövid, súlyos betegség után elhunyt Pardavi Károly, az ETO FC magyar bajnok és kupagyőztes hátvédje – közölte a klub hírére hivatkozva a Kisalföld.
Újabb magyar nemzetiségű ember halt meg az ukrajnai háborúban, ami ismét csak aláhúzza, hogy miért is lenne szükség a konfliktus mielőbbi lezárására – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.