A digitális térben dőlt el a választás, de a következményei messze túlmutatnak a kampánytechnikákon – állítja Krausz Péter. A Policy Agenda közpolitikai intézet vezetője szerint nem lehet még azt látni, hogy valóban rendszerváltás történik-e. Az igazi kérdés most az, hogy az új hatalom képes lesz-e megfelelni közvélemény hatalmas elvárásainak.
A Savio Örömhír Zenekar adott zenei szolgálatot Böjte Csaba ferences rendi szerzetes önálló estjén szombaton, a művelődési központban. A „Szólítsuk meg egymást a szeretet nyelvén!” elnevezésű pódiumbeszélgetésen a szeretet, az empátia, az elfogadás, és ezek mindennapi megnyilvánulásai kerültek a középpontba. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes sze
A Tisza Párt a múlt vasárnapi parlamenti választásokon aratott kétharmados győzelme óta a magyar eszközök – élükön a forinttal, a tőzsdével és a hosszú lejáratú államkötvényekkel – jelentős felértékelődésen mentek keresztül. A pozitív pénzpiaci hangulatot az új magyar kormány és az Európai Unió közötti, várhatóan zökkenőmentesebb együttműködés, a b
Napok alatt 4,4 milliárd forintot utaltak át az Envirotis Holding Zrt.-től egy szintén Mészáros-érdekeltségű magántőkealapba. A pénzkivonással párhuzamosan a cég tatai és oroszlányi telephelyeiről a gépeket is elkezdték elszállítani.
A Telex információi szerint a Tisza Párt húszra emelné a parlamenti bizottságok számát, a javaslat szerint több eddigi testületet kettéválasztanának. A Vállalkozásfejlesztési Bizottság megszűnne, és új testület jönne a társadalmi részvételre.
Magyar Péter a Tisza Párt hétfői frakcióülése után ismertette az ország nyilvánosságával a hamarosan megalakuló kormánya néhány tagját. A környezetvédelmi és az egészségügyi minisztérium vezetőjét is bejelentette.
A 444.hu birtokába jutott levelezések szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda kötelező érvényű utasításokat küldött más tárcáknak a kampányban. Az üzenetek között szerepelt például az, hogy Magyar Pétert Zelenszkijjel hozzák összefüggésbe.
Király Nóra szerint a Fidesz súlyos hibákat követett el a választások előtt, és úgy véli, Orbán Viktornak már a vereség éjszakáján le kellett volna mondania, eközben a párt teljes megújulását sürgeti.
A Tisza Párt elnöke megismételte, hogy nem hátrál, és nem módosított álláspontján: távozzon a köztársasági elnök és a fideszes mélyállam több más szereplője. Ellenkező esetben jogi eszközökkel fogják eltávolítani őket hivatalukból.
A leendő kormányfő szerint a leköszönő kormány a legmagasabb szinten asszisztált az állami nevelésben élő gyermekekkel szemben elkövetett bűncselekményekhez. Az utóbbi 20 év minden ügyét kivizsgálnák és nyilvánosságra hoznák, továbbá teljesen új alapokra helyeznék a gyermekvédelmi rendszert.
Magyar Péter arról beszélt a hétfői sajtótájékoztatóján, hogy minden állami vezetőt meghívott az 1956-os forradalom 70. évfordulójára, köztük az izraeli kormányfőt is. Kijelentette, le tudják állítani az ICC-ből való kilépést, és ha egy állam tagja a bíróságnak, akkor a területére lépő, körözés alatt álló embert őrizetbe kell vennie.
A Tisza kampányfőnökének megbízása az Országgyűlés alakuló üléséig tart, Magyar Péter mellett Forsthoffer Ágnes, a Tisza alelnöke, és Bujdosó Andrea frakcióvezető is megszólalt.
Ferencváros polgármestere elküldte irodájából a Bayer Construct vezetőit, mert a cég a választás előtt a Fideszre szavazásra buzdította dolgozóit. A polgármester a hivatalos ügyintézés felé terelte a vállalatot.
A leendő kormányfő világossá tette, hogy a politikai kinevezetteknek távozniuk kell, a szakmai állományra viszont számít. Szerinte csak azoknak van félnivalójuk, akik törvényt sértettek.
Bár próbálták marasztalni, a Tisza Párt sikeres kampányfőnöke, Tóth Péter a családjára hivatkozva visszalép a politikától. Távozása előtt elmondta, a győzelem egyik kulcsa a szavazatvásárlások elleni tudatos fellépés, és a személyes országjárás volt.
Magyar Péter a Tisza Párt első frakcióülése után közölte ezt, majd azt is mondta, hogy a korábbi jegybankelnök fia a magyar igazságszolgáltatás elé fog kerülni, és reméli, hogy ehhez nem kell államközi szerződéseket módosítani. Úgy gondolja, hogy a Fidesz-szavazók összessége is elvárja, hogy aki lopott az állami vagyonból, az vállalja a felelőssége
A Tisza Párt elnöke szerint 160 hatályos jogszabály kötődik a vészhelyzeti kormányzáshoz. Ezek megváltoztatásához egy kis időre lesz szükség, viszont elmondta, hogy a jövőben máshogy zajlik majd a jogalkotás, és lesz egy társadalmi részvételi bizottság, melyen minden egyes javaslatnak át kell majd mennie.
"Az internet nem felejt" - mondta, miután szerinte többen elkezdték törölni a korábbi, Fidesz-barát posztjaikat. Majd a vidéki médiapluralizmus visszaállítását, és a KESMA felülvizsgálatát részletezte.
Hétfőn délelőtt elhagyta a Budapesti Fegyház és Börtönt a bicskei gyermekotthon volt igazgatója, szabadlábon van. A kapuban a testvére és újságírók fogadták.
Az Európai Unió statisztikai hivatala közzétette legfrissebb, hosszú távú demográfiai előrejelzését. Eszerint Magyarország lakossága 22,5 százalékkal zsugorodhat 2100-ra, míg az EU egészében 11,7 százalékos csökkenés várható.
A tizenhét intézményvezető levélben kérte, hogy a leendő oktatási miniszter kiválasztásába vonják be a szakmai szervezeteket. Tapasztalt vezetőt szeretnének a posztra.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Magyar Péter leendő miniszterelnök hétfő délután sajtótájékoztatót tartott a Tisza Párt első frakcióülése után, ahol a Financial Times újságírójának kérdésére reagálva üzent a NER-elitnek.
Hiába az elmúlt hetek csapadéka, a talaj még mindig súlyos vízhiánnyal küzd Magyarországon. A legfrissebb adatok szerint több térségben akár fél méterrel is alacsonyabb a talajvíz szintje a sokéves átlagnál; egyes helyeken pedig az egy métert is meghaladja a hiány. A CHART by Pénzcentrum friss epizódjában azt vizsgáljuk, milyen következményei lehet
Megalakult és Toroczkai László pártelnököt választotta vezetőjévé a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselőcsoportja hétfőn - tájékoztatta Novák Előd alelnök, frakcióvezető-helyettes az MTI-t.
Magyar Péter számonkérte a vele egyeztetést kérő iskolaigazgatókat, hogy az elmúlt négy évben miért nem voltak ilyen hangosak. Pankotai Lili erre reagálva felidézte, hogy Magyar sem volt hangos, amikor a tüntető diákokat és tanárokat támadások érték, és annak is örült volna, ha a Tisza Párt elnöke négy éve nem a Fidesszel ünnepli a Fidesz-kétharmad
Témák: Kiállítással ünnepel jubileumot a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola képzőművészeti tanszaka. A három évtizedes évfordulón négy művésztanár alkotásait mutatják be. „Szólítsuk meg egymást a szeretet nyelvén!” címmel tartott önálló estet Böjte Csaba ferences rendi szerzetes Gyulán. Szombaton, a művelődési központban a szeretet ereje
Megalakult a Mi Hazánk parlamenti frakciója Toroczkai László vezetésével, és rögtön három javaslatot jelentettek be. Célkeresztben a képviselői mentelmi jog, a rendeleti kormányzás és a választási rendszer.
"Súlyos tévedés és a spirituális törvényszerűségek teljes félreértése azt állítani, hogy egy vallási gesztus vagy egy tiszta szándékkal bemutatott rituálé bármiféle romboló erőt szabadítana el."
A Nemzeti Választási Iroda befejezte a beszkennelt szavazóköri jegyzőkönyvek összevetését a választási informatikai rendszerben rögzítettekkel, valamint az országgyűlési választás levélszavazatainak kézi számlálását – közölte a szervezet.
Azon az ominózus április 12-ei vasárnap éjjel a Batthyány téren tomboló tömeg láthatta, ahogy Hegedűs Zsolt, a Tisza Párt egyik vezetője, a győzelem ünneplése közben egy váratlan, energikus táncmutatványával vált világhírűvé. A 56 éves, magas, vékony férfi előbb kollégáival ölelkezett, majd egy láthatatlan gitárt imitálva, ugrált és forgott a színp
Hegedűs Zsolt, a győzelmi táncával világhírűvé vált leendő egészségügyi miniszter komoly átalakításokat ígér: új vezetést kap az Országos Kórházi Főigazgatóság, eltűnhetnek az arcfelismerő kamerák, és az egészségügyi dolgozók ismét szabadon beszélhetnek a munkájukról. Nézd meg az RTL Híradó interjúját teljes terjedelemben az rtl.hu-n.
Forsthoffer Ágnes léphet Kövér László örökébe, őt jelöli az Országgyűlés új elnökének a Tisza. A párt alelnöke és turisztikai szakértője új stílust és friss levegőt ígér megválasztása esetén. Forsthoffer tavaly szeptemberben tűnt fel először Magyar Péter mellett, addig egy balatonfüredi Tisza Sziget szervezésében vett részt.
A Budapest Airport közlése szerint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren jelenleg stabil az üzemanyag-ellátás, és nem tapasztalható jelentős járattörlés.
Szabadlábra került a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon egykori igazgatója. V. János hétfő délelőtt lépett ki a Budapesti Fegyház és Börtön épületéből, ami előtt a testvére várta. Világos színű melegítőfelsőt viselt, a haja és a szakálla jóval hosszabb volt, mint amikor elítélték 2019-ben. A volt igazgató hosszú éveken át molesztálta a rábízott g
Megtartotta első frakcióülése utáni tájékoztatóját a Tisza Párt, ahol szó esett régi botrányok kivizsgálásáról, új államszerkezetről, az arrogancia és a luxizás következményeiről, és a kemény külpolitikai üzenetek se maradtak el.
Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a pártpolitikai viszonyok felülírják akár az államközi kapcsolatokat is, ezért a Tisza Párt választási győzelme javíthat a magyar–lengyel kapcsolaton – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában az MCC Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért kutatási vezetője.