Bár erről szólt a Fidesz kampánya, ő sosem beszélt a fiainak arról, hogy elvihetik őket katonáknak, ha a Tisza nyer. Ők senkit nem zártak ki a nemzetből, néhányan kihasználták őket, Mészáros Lőrinc gazdagodásáért nem vállal felelősséget, azt pedig nem tudja, hogy lett a feleségének milliárdos cége, mondta a távozó külügyminiszter a Telex élő műsorá
Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon, mivel a Szent György napja munkaszüneti nap a rendőrségi állomány számára. A készenléti és közterületi szolgálatellátás természetesen folyamatos.
Ruff Bálint azt mondta, a választás után kapott felkérést Magyar Pétertől, a kampány alatt nem volt formális kapcsolata a Tiszával. A Miniszterelnökséget vezeti majd, ami szerinte nem "halálcsillag" lesz, mint most. Magyar egy másik miniszterét is bejelentette szerdán.
Kilenc százalék lesz a minimálbér után fizetendő személyi jövedelemadó – közölte Kapitány István, a leendő gazdasági és energetikai miniszter szerdán a Facebookon.
A Magyar Orvosi Kamara honlapján megjelent vitairat vezetői összefoglalójának alapvetése szerint a példaértékűnek tartott egészségügyi rendszerek minősége, így a betegek biztonságos ellátása elsősorban nem az egyéni szereplőkön, hanem a működési szabályokon, az intézményi garanciákon és az ezekhez kapcsolódó felelősségi-elszámoltathatósági mechaniz
16 évig szavazott a Fideszre, de április 12-én rájött, hogy valami nem stimmel. Eddig azt mondták neki, hogy a Fidesz kétharmaddal fog nyerni, aztán a Tisza nyert kétharmaddal. Ami utána történt, az számomra is hihetetlen.
A bukott külügyminiszter több mint 3 órás interjút adott a Telexnek, ebben sértőnek minősítette a feltételezést, hogy bármi is kiderülhet a magyar–orosz kapcsolatokról a tárcája átadása során, ami terhelő lenne rá vagy a miniszterelnökre nézve.
Még belegondolni is fájdalmas, miken kellett átmennie egy kétgyermekes családapának, aki kis híján belehalt egy közönséges fogászati beavatkozásba. Ercsey Dánielnek ugyan "csak" egy bölcsességfogát kellett kioperálni, váratlanul mégis kómába esett, az ébredés után pedig idegen nyelveken kezdett beszélni, illetve a fél oldala lebénult. Ugyan az orvo
Végső soron mindent a választási eredmény minősít, az pedig egyértelmű, azt tiszteletben kell tartani – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Orbán Viktor nem sértegetett senkit a poloskázással, túl sokan használták ki őket, arról viszont szinte semmit nem tud, hogy feleségének hogyan lett milliárdos vagyona egy nyilvánosan elérhetetlen cégből – Szijjártó Péter több mint három órás interjút adott a Telexnek.
Szijjártó Péter a Telexnek adott interjújában azt mondta, több orvosi beavatkozáson is átesett. A 2020-as adriai jachtozásának szerinte semmi köze nem volt a pozíciójához, azt pedig nem tudja, kiknek dolgozik felesége cége, ami évente 4-500 milliós profitot hoz.
Simor András volt jegybankelnök az ATV-ben beszélt az Erste Group felügyelőbizottságából való távozásának valódi okáról. Állítása szerint az egyik MNB alelnök megfenyegette az Erste magyarországi vezetőjét, hogy megnehezíti a bank működését, ha ő a posztján marad.
A KDNP-s Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára volt a legtöbbször felszólaló képviselő a most záruló, 2022-2026 közötti parlamenti ciklusban – derül ki az Országgyűlés honlapján található adatokból. A legtöbbször felszólaló képviselők listáján hetedik Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök, aki 1990 óta folyamatosan tagja az Or
Újabb korlátozásokat kellett bevezetni az azbesztszennyezés miatt, Sopronba is juthatott a kőzúzalékból a Greenpeace szerint - további részletek derültek ki az ügy kapcsán.
2026. április 30-ig van lehetőségük nyilatkozni azoknak az ügyfeleknek, akik villamosenergia-fogyasztásukra kérik érvényesíteni a rezsistop kedvezményt. A határidő betartása kiemelt jelentőségű, a 30 százalékos mennyiségi kedvezmény április végéig megtett nyilatkozat alapján érvényesíthető az áramszámlákban.
Simor András szerint az egyik jegybanki alelnök így kényszerítette őt arra, hogy távozzon az Erste Group felügyelőbizottságából 2023-ban. Eddig hallgatott, de most mindent elmondott az ATV Egyenes adás című műsorában. Szerinte ami történt, bűncselekmény.
Nagyjából négy hete van felkészülni 141 politikai újoncnak a parlamenti munka kezdetéig, amihez jogi kisokost kaptak, be kell magolniuk a házszabályt és az alkotmányt, képezik magukat. Van, aki arról is kapott tanácsokat egykori képviselőktől, hogy hogyan ne tévedjen el a Parlamentben, és mit tegyen, ha nagyon fáradt lesz a sok vezetéstől.
A fideszes Kovács Zsolt és Kubatov Gábor, valamint a jobbikos Szabó Hajnalka egyáltalán nem kért szót a most záruló ciklusban. A rekorder a KDNP-s államtitkár, Rétvári Bence, aki 847 alkalommal szólalt fel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
De hogy a miniszterelnök fia vezette volna, az Böröndi Gábor szerint "erőteljes túlzás". Gulyás Gergely korábban azt állította, hogy Orbán Gáspárnak nincs szerepe a csádi misszió előkészítésében.
Közös gyökerek címmel tartanak pinot noir kóstolót Gál Tibor borászra is emlékezve május 9-én, szombaton a Jakab Badacsony pincészetben. Öt borászat mutatja be a szőlőfajtából készült tételeit, lesz zene és tánc is – mondta el az InfoRádiónak Jakab Péter főszervező, a Jakab Badacsony pincészet tulajdonosa.
Hiába hívták fel már pénteken az autósok figyelmét Újbudán, a Lágymányosi utcában, hogy szerdán ne parkoljanak le a járműveikkel az 5-ös számú ház közelében, a megadott időpontban a terület tele volt kocsikkal. Pedig nagy veszélynek tették ki a tulajdonosaik az autókat, ugyanis egy hatalmas juharfa készül kidőlni. Ezért volt sürgető, hogy minél elő
1964. február 13-án hozták meg a döntést, hogy a lehető legdurvább módszerekkel robbantják le a Nemzeti Színház épületét. Végül egy évvel később, a magyar forradalom és szabadságharc ünnepnapján került sor az első robbantásra, aztán két hét múlva jött a következő, április 22-én pedig a kegyelemdöfésként értékelhető harmadik robbantással földig lero
A politikai elemző a választások utáni politikai helyzetet értékelte a Medián friss felmérésére reagálva. Szerinte a győztes erősödésének mértéke azt mutatja, hogy a kormánypárt megújulási kísérletei hatástalanok.
A Greenpeace Magyarország szerint az osztrák bányákból származó azbesztpor nemcsak Szombathelyet fenyegetheti, hanem Sopront, sőt több más nyugat-magyarországi települést is. Simon Gergely, a környezetvédő szervezet vegyianyag-szakértője azt mondta az InfoRádióban, hogy ez lehet az eddigi legnagyobb azbesztszennyezés Magyarországon.
A szervezők szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem veszített a nívójából, de hamarosan változások lesznek, amikre a hallgatóknak fel kell készülniük. Frissítés: A vezetőség az állítást visszautasítja.
A Honvédelmi Minisztérium közlése szerint Orbán Viktor századosi rangban szolgáló fia közös megegyezéssel távozik a honvédségtől. Azt is írták, hogy Orbán Gáspár még tavaly szeptemberben nyújtotta be a leszerelési kérelmét.
Javában zajlik a 19 emeletes egykori budai Körszálló bontása, a helyszínen törőfejekkel felszerelt, hatalmas bontógépek dolgoznak. A területen komoly kapacitásokkal zajlik a munka: közel 40 fős csapat végzi a feladatokat. Fotókon mutatjuk, hol tart jelenleg a beruházás!
A KDNP-s Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára volt a legtöbbször felszólaló képviselő a most záruló, 2022-2026 közötti parlamenti ciklusban - derül ki az Országgyűlés honlapján található adatokból.