A független képviselő szerint Orbán Viktor döntése felgyorsíthatja az elszámoltatását. A politikus úgy látja, a miniszterelnök mentelmi jog nélkül marad, így hamarabb letartóztathatóvá válik.
A fideszes politikus elismerte, hogy a 16 év kormányzás közben kicsit elkényelmesedtek, természetessé vált számunkra, hogy minden választást megnyernek.
A politikai elemző úgy véli, Orbán Viktor megszegte a választóinak tett ígéretét a parlamenti képviseletről. Döntésével azokat sújtja, akik rá szavaztak, nem pedig azokat, akik ellene voksoltak.
Bánki Erik, a Fidesz ismert baranyai politikusa bejelentette: nem veszi fel parlamenti mandátumát, és 36 év után befejezi aktív politikai pályafutását. A képviselő szerint a párt elkényelmesedett a sikerek alatt, és eljött az ideje, hogy átadja a helyet a fiatalabb generációnak.
A visszavonuló politikus, egy hosszú Facebook-bejegyzésben elemezte a választási vereség okait. Szerinte a 16 év alatt elkényelmesedett párt rossz kampányt folytatott.
Sem Orbán Viktor, a Fidesz, sem Semjén Zsolt, a KDNP elnöke nem ül be az Országgyűlésbe, a Mi Hazánk Mozgalom viszont ott lesz, és rá fog mutatni minden lehetséges kormányzati hibára, bűnre - erről írt Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke az X-en szombaton közzétett bejegyzésében.
A debreceni közgyűlés csütörtökön tárgyalja azt a tanulmánytervet, amely egy 39 szobás szálloda építését tenné lehetővé a Pálma étterem helyén. A javaslat a beépítettség megduplázását és az épületmagasság jelentős növelését is tartalmazza.
Ezzel a pénzzel támogatnák azokat, akik olyan bizonyítékot mutatnak, ami a bíróság előtt is egyértelművé teszi, hogy ki az a Zsolt bácsi. Ha 90 nap alatt sem jelentkezik senki, akkor az összegyűjtött pénzt egy vagy több a gyermekvédelemmel és az áldozatokkal foglalkozó alapítvány számlájára utalom el - tette hozzá.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az átlagosnál kissé hűvösebb lesz a jövő hét, szerdán újabb hidegfront érkezik erős széllel, ekkor délnyugaton előfordulhat eső és visszatérnek a hajnali fagyok. A május 1-jei hosszú hétvégén azonban már jellemzően gyengén felhős, napos, száraz idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel , eleinte élénk széllel - derül ki a HungaroMet Zrt
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közölte, a szigorú titokvédelmi szabályok miatt nem nyilatkozhatnak konkrét ügyekről. A hatóság általánosságban ismertette a banki bejelentések utáni eljárást.
Kósa Lajos a Facebook-oldalán közölte, hogy nem veszi át a Fidesz országos listájáról szerzett mandátumát. A Fidesz alelnöke a választási vereség miatti felelősségvállalásra hivatkozott, és a párt tisztújításán sem indul.
A Szíjj László tulajdonában álló cég közölte, a külügyminiszter valóban Benkő Szilárd vendégeként volt a Lady Mrd fedélzetén 2020-ban. Arra azonban sem a cég, sem a miniszter nem adott választ, hogy a nyaralásért ki és milyen formában fizetett.
Magyar Péter szerdán Brüsszelbe utazik és informális egyeztetést folytat az Európai Bizottság elnökével az uniós források hazahozataláról. Ezt a Tisza Párt elnöke vasárnap közölte Facebook-oldalán.
Vitézy Dávid a Dombóvár-Komló vonalon jelentette be, hogy a TISZA-kormány felülvizsgálná a Lázár-korszakban lezárt vasútvonalak sorsát. A miniszterjelölt szerint a cél a "vasútrombolás" lezárása és a regionális közlekedés fejlesztése.
Rádi Ferízt a Liszt Ferenc repülőtéren fogták el a hatóságok péntek este. A politikust költségvetési csalás gyanúja miatt körözték, szombaton lemondott a pártban betöltött tisztségéről.
A Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak a Magyar Államkincstár felszólításától számítva 15 napja lesz a tartozás rendezésére. A párt adománygyűjtésből eddig 124 millió forintot szedett össze.
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) az elmúlt hónapokban összesen 11,3 milliárd forint támogatást ítélt meg egyedi döntések útján, amelyek részletei a napokban váltak elérhetővé az alap honlapján. Az adatok szerint a forrásokat a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumán (KKPIK) keresztül, a hagyományos szakmai kollégiumok megkerülésével oszt
Az új korszak nemcsak politikai fordulatot hozott, hanem egy egészen más hangnemet is. Magyar Péter nem az a típus, aki finomkodik: nyersen, sokszor szarkasztikusan, ám humorosan mondja ki, amit gondol. A kampány és a választások utáni napok tele voltak olyan mondatokkal, amelyek egyszerre váltottak ki nevetést és döbbenetet. Összegyűjtöttük a lege
Nem Szíjj László NER-es oligarcha, hanem a legjobb barátja, Benkő Szilárd meghívására nyaralt az adriai jachton Szijjártó Péter leköszönő külügyminiszter 2020-ban. Ezzel viszont nem kerültünk közelebb a kételyek lezárásához.
Visszaállítaná a Margitsziget korábbi státuszát a XIII. kerületi polgármester. A főváros vezetése kész erről tárgyalni, de a végső szót az új parlamentnek kell majd kimondania.
Majdnem megduplázódik a női miniszterek száma a Tisza-kormány alatt. A Republikon Intézet legfrissebb elemzése alapján a szám 10%-al nő majd az eddigi 2022-es rekordhoz képest, és úgy tűnik a házelnök is újra nő lesz. De kik voltak azok a nők Magyarországon, akik elsőként töltötték be a legfontosabb tisztségeket a politikában?
Szerdán Brüsszelbe utazik a kormány képviselője, hogy informális egyeztetést folytasson az Európai Bizottság elnökével a Magyarországnak járó uniós források hazahozataláról.
Információnk szerint péntek este elfogták a Fidesz nemrég lemondott szegedi elnökét, akit költségvetési csalással gyanúsítanak. A Liszt Ferenc repülőtéren vették őrizetbe - ezt kérdésünkre megerősítette az adóhatóság. A férfinak és testvérének mezőgazdasági vállalkozása van Kiskunhalason, legutóbb márciusban avattak milliárdos beruházást. Három éve
Országszerte számos helyszínen adtak munkát a tűzesetek a katasztrófavédelem egységeinek, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében jelentős kiterjedésű területen pusztítottak a lángok.
Milliókat kaptak a Fidesz kampányában is részt vevő zenészek egy olyan pályázaton, aminek a részleteit csak azután hozta nyilvánosságra a Nemzeti Kulturális Alap, hogy Molnár Áron színész-aktivista beszámolt a pályázat létezéséről egy videóban. Információink szerint egy ideiglenes kuratórium sok esetben egyenként hívta meg a későbbi nyerteseket. De
Eddig majdnem 120 millió forint gyűlt össze. Ha nem sikerül időben megszerezni a pénzt, a NAV a párt vezetőin, de még a jelölteken is követelheti az összeget. A párt innentől a működéséhez se kap állami támogatást, de erre is van válasz: vissza a gyökerekhez, évekig működtek így.
Másfél éve még azt mondta Orbán Viktor: bárhogy alakul a kormányzat jövője, képviselő marad, tegnap azonban bejelentette, mégsem veszi át a mandátumát. A pártelnöki pozícióját viszont megtartja, pedig két hete még azt mondta: ha nagy vereséget szenvednek, akkor lemond. A miniszterelnök most azzal érvelt, hogy a párt újjászervezésében van rá szükség
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke vasárnap délután közösségi oldalán bejelentette, hogy a választási eredmények miatti felelősségvállalás jegyében nem veszi át országos listás mandátumát. A politikus egyúttal azt is közölte, hogy a párt közelgő tisztújító kongresszusán sem indul semmilyen tisztségért.
36 évig tartó parlamenti képviselőséget hagy maga mögött Orbán Viktor. A leköszönő miniszterelnök 1990-ben jutott az országgyűlésbe, majd 8 év múlva lett először kormányfő. Gyurcsány Ferenccel 20 éve folytatott televíziós vitája óta egyszer sem állt ki nyilvánosan ellenzéki párt vezetőjével. 2010-ben szerzett először kétharmados többséget, ezután m
Az Útinform tájékoztatása szerint vasárnap délután jelentős fennakadásokra kell számítani az ország több pontján. Az M7-es autópályán a Budapest felé tartó forgalom torlódik.
Felterjesztési jogával élve jogszabály-módosításra sarkallja az Országgyűlést több ipari eredetű, egészségre káros anyag levegőterheltségi és felszín alatti vízi határértékének előírásában a győri közgyűlés - tudatta közösségi oldalán vasárnap a város polgármestere.
A 2026. április 12-i történelmi vereség után a Fidesz főszereplői nem tűntek el. Láthatóbbak, mint valaha — és meglepően gyakran épp azokon a felületeken, amelyeket eddig "idegen ügynökként" címkéztek. Aki végigköveti a két hetet, észreveszi, hogy a pártelit a legfontosabb strukturális üzeneteit nem a saját médiáján, hanem az ellenzéki-liberális cs