A világon egyedülálló produkciót láthat a Tour de Hongrie közönsége – jelentették be a szombaton, a verseny rajtjának helyet adó Várkertben megtartott sajtótájékoztatón. Kempf Zozo BMX-világbajnok társaival, Kempf Patrikkal, Cservenák Csepellel és Szilágyi Szabolccsal nem kisebb dologra vállalkozik, minthogy a Kossuth téren átugrasson a mezőny fele
Reagált a NAV Magyar Péter azon állítására, miszerint az adóhatóság több, Rogán Antal köréhez köthető külföldi utalást függesztett fel pénzmosás gyanújával. A hivatal konkrét ügyről nem nyilatkozott, de megerősítette: a bankok törvény szerint kötelesek jelezni a gyanús tranzakciókat, és ilyenkor az utalást azonnal fel kell függeszteni.
A Tisza Párt elnöke szerint a milliárdos vállalkozó a levelében beismerte, hogy ő áll a TV2 mögött, azt viszont nem hiszi el neki, hogy nem árulják. Azt üzente Mészárosnak, hogy a helyében nem leveleket íratna ügyvédekkel.
A Tisza Párt alelnöke szerint a NER-elit tagjai menekítik a vagyonukat az országból, de jelezte, hogy ezzel nem kerülhetik el a felelősségre vonást. Kijelentette, hogy a "maffia-államnak vége" és az elszámoltatás elkerülhetetlen.
79 éves korában elhunyt Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes, tekerőlantos, dalszerző és népzenekutató, a magyar táncházmozgalom egyik elindítója, a Sebő Együttes vezetője.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ "valótlannak és alaptalannak" minősítette a többhetes amerikai útról szóló híreket. A közleményben a The Guardian cikkében írtakra reagáltak, a vagyonmentésről szóló értesülésekre azonban nem tértek ki.
A leköszönő miniszterelnök a Fidesz frakcióülésére érkezve szűkszavúan nyilatkozott az RTL-nek. Azt mondta, még nincs döntés arról, hogy újra indulna a pártelnökségért, és arról sem, hogy lemondana a posztról.
Görgényi Ernő polgármester virággal, és a miniszterelnök emléklapjával, Vigné Fábián Diána önkormányzati képviselő pedig tortával köszöntötte pénteken a 90. születésnapját ünneplő Csete Istvánné Mánya Éva Magdolnát. Évike néni Erdélyből költözött Magyarországra családjával, az első osztály elvégzését követően. Az ünnepelt elárulta, egész életében k
A Veres József vezetésével alakult, alkalmi zenekar produkciója vezette fel a gyulai zeneiskola szombat esti, évfordulós hangversenyét. Mint ismert, az intézmény fennállásának hetvenöt éves jubileumát ünnepli, ennek kapcsán már számos programot szerveztek. Most azok a fiatalok léptek színpadra, akik valamikor itt tanultak, és a napig kötődnek tanul
Bár a választásokat már két hete magunk mögött hagytuk, a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon talán most aktívabb az élet, mint a kampány alatt. A Heti Napló riportjában Cyla tette fel a kérdést: azok a tartalomgyártók, akik eddig nyíltan a kormánypártokat támogatták, miért nem folytatják ezt most is?
A májusban felálló Tisza-kormány első teendői közé tartozhat, hogy döntsön az elődjétől örökölt hatósági intézkedésekről (árrésstop, kamatstop, védett árak), amelyeket az Orbán-kabinet már a választások után határozatlan idejűekké tett. Erről beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfő délelőtti műsorában. Emellett pedig arról is kifejte
Hetekkel a választás után egyértelműsítette: Orbán Viktorral szemben felveszi a mandátumát, ám kitűzött egy határidőt is. A Fidesz mai ülésén több képviselő is jelezte: nem lesz tagja a frakciónak a következő 4 évben.
Pityinger László a Mandiner Hotel Lentulai című műsorában fejtette ki a véleményét a Fidesz választási vereségéről. A rapper szerint - habár Magyar Péter sem egy Adonisz - a miniszterelnök fizikai állapota "mérhető" tényező volt a szavazás kimenetelében.
Orbán Viktorhoz és Semjén Zsolthoz hasonlóan nem lesz képviselő Kövér László és Rogán Antal, viszont átveszi mandátumát Lázár János és Szijjártó Péter is.
Tóth Alex 12 millió eurós Premier League-igazolásának egyik nagy nyertese a játékost képviselő ügynökség. A BePro Career Agency Kft. többségi tulajdonosa egy olyan magántőkealap, amelyet Mészáros Lőrinc holdudvarához sorolnak.
A Magyar Nemzetben írt cikkében Fricz Tamás politológus a Fidesz-KDNP választási vereségének okait elemezte. Úgy véli, a párt a 2002-es vereség után kezdte lekezelően kezelni a választókat.
Erőss Mónika pontosította, hogy nem azért tett feljelentést, amit Deutsch Tamás a posztjában okként megjelölt. A valódi indok egy olyan kijelentés, amely szerinte azt sugallja, hogy fia rajta keresztül befolyásolt egy bírósági ítéletet.
A közelmúltban rendezték meg a Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny Kárpát-medencei döntőjét Győrben. A megmérettetésen az Erkel Ferenc Gimnázium két tanulója, Seres Rita 10. osztályos, és Petrovszki Laura 12. osztályos tanuló képviselte Békés vármegyét. A négynapos megmérettetésen a versenyzőknek szóban és írásban is számot kellett ad
Az RTL Híradó csípte el a Fidesz frakcióülésére igyekvő minisztert. Lázár cáfolta, hogy megmérkőzne a választáson alulmaradt Orbánnal a párt vezetéséért, de a távolabbi jövőről már ködösebben fogalmazott.
A radikális átalakítás részeként Orbán Viktor, Kövér László, Kósa Lajos és Rogán Antal sem ül be a parlamentbe, Szijjártó Péter és Lázár János viszont igen. Orbán Balázs EU-parlamenti képviselő lesz, és a KDNP-nél is változások vannak, többek között Semjén Zsolt is távozik a parlamenti frakcióból.
A Fidesz kampányával kapcsolatban mutatott rá egy súlyos problémára szomszédos ország vezetője. Állítólag legutóbbi telefonbeszélgetésük alkalmával Orbán elismerte, hogy a szerb elnöknek bizony igaza volt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Magyar Péter a NAV elnökéhez fordult, hogy tegyen rendőrségi feljelentést a szerinte Rogán Antal köréhez köthető, gyanús átutalások miatt. A politikus szerint enélkül a hatóság nem tudja elég időre zárolni az érintett milliárdokat.
Mint ismert, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője, aki hétfő délután a Facebook-oldalán megosztott videóban beszélt a képviselőcsoport összetételéről, amelyből kiderült, hogy Orbán Balázs csak rövid ideig marad az országban.
A párt tiltakozik, amiért a Tisza Párt a Kossuth téri Szabad György Irodaházba költözne. Magyar Péterék az épület ÁVH-s múltja miatt utasítják el a Képviselői Irodaházat.
Magyar Péter a NAV elnökéhez fordult, hogy tegyen rendőrségi feljelentést a szerinte Rogán Antal köréhez köthető, gyanús átutalások miatt. A leköszönő kormányt is felszólította ezzel kapcsolatban egy fontos dologra.
Németh Balázs épp parlamenti képviselői szerepéről beszélt egy utcai videóban, amikor egy járókelő trágár szavakkal illette. A Fidesz-frakció szóvivője a szerint pont az ilyen emberek ellen kell majd dolgozniuk.
Témák: A csapatok bemutatásával majd a nagyrajttal májusban Gyulán indul útjára a Tour de Hongrie mezőnye. A szombati sajtótájékoztatón egy olyan kísérő programot is bejelentettek, mely egyedülálló a világon! Szombat este folytatódtak a jubileumi programok a gyulai zeneiskolában. Az intézmény színpadán ezúttal az itt végzett, fiatal művészek léptek
Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke hétfő délután egy Facebook-bejegyzésben bírálta a Tisza Párt döntését, miszerint a képviselőik csak az újépítésű Szabad György Irodaházba hajlandók beülni.
Egy csodálatos hét még csodálatosabb lezárása, hogy ma megszületett az első unokám, Dominik! - jelentette be Kapitány István, a Tisza-kormány leendő gazdasági minisztere.
Olvasói fotó készült a Liszt Ferenc repülőtéren hamburgerező, leköszönő nemzetgazdasági miniszterről. A Gulyáságyú Média kérdezte a tárcát az utazásról, nem kaptak választ.
Bige László pénteken kegyetlenül kiosztotta a Tiszához átálló milliárdosokat – köztük Balogh Leventét is. Az ásványvízkirály hétfőn az ATV Egyenes Beszédben reagált: elmondta, hogy egyetlen forintot sem kapott az Orbán-kormánytól, és nem Tiszára szavazni kért mindenkit, hanem csak azt, hogy menjenek el szavazni. Bayer Zsoltot, Kocsis Mátét és Pócs
A rendőrség egy Facebook-kommentben erősítette meg, hogy nyomoznak a "vagyonkimenekítéssel" összefüggésben. A szokatlan nyilvános közlés Fekete-Győr András országos rendőrfőkapitánynak írt nyílt levelére érkezett.