A 44 fős fideszes és a 8 fős KDNP-s frakció csaknem felének voltak olyan kétes ügyei az elmúlt években, amik közpénzek kicsatornázásáról, ide-oda terelgetéséről, illetve klasszikus NER-sztorikról szóltak.
Hétfőn magyar nyelv és irodalommal elindul az idei érettségi vizsgaidőszak, amely a következő hetekben több mint 148 ezer vizsgázót érint. A vizsgákra a felsőoktatás iránti kiugró érdeklődés mellett kerül sor, 140 427-en jelentkeztek egyetemekre és főiskolákra.
Három ember meghalt feltehetően hantavírus-fertőzés miatt egy kirándulóhajón az Atlanti-óceánon - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vasárnap.
Budapest egyik legismertebb és legkedveltebb közlekedési eszköze a kisföldalatti most ünnepli fennállásának 130. évfordulóját. Az M1-es metróvonal – hivatalos nevén a Millenniumi Földalatti Vasút – nem csupán a főváros ikonikus jelképe, hanem egykor világelső technikai újítás is volt. Ma a világörökség részeként, élő történelmi emlékként szolgálja
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben az Oktatási Hivatal adatai szerint 1170 helyszínen várhatóan több mint 148 ezren érettségiznek majd.
Hétfőn elkezdődnek az érettségi vizsgák. Ma a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáit tartják meg. 1170 helyszínen várhatóan több mint 148 ezren érettségiznek majd. Az írásbeli vizsgákat május 4-22. között rendezik meg.
NER-es cégeknél kapálódzó minisztériumi dolgozók, komor arcú középvezetők, hirtelen oldalt váltók és reménykedés a szabadabb légkörben – az államigazgatásban és az állami cégeknél teljes a bizonytalanság a választás után.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A leendő társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerint nemcsak az NKA, hanem más pályázatbírálási rendszereket is átláthatóbbá kell tenni. A minisztériumtól függetlenül működő köztestületek bevonását ígéri a források elosztásába.
Karácsony Gergely áthelyezte a fővárosi rendezvény időpontját, így egymás után kerül sor a főpolgármester és a Magyar Péter által meghirdetett örömünnepségre.
Magyar Péter már a szombati eskütétele előtt tárgyalt az uniós pénzek hazahozataláról, és az elszámoltatásról is egyre több a konkrétum. Az elemző szerint ennek politikai és praktikus okai is vannak. Közben a Fidesz azt üzeni, kibeszélni a vereség után sem szabad.
A legfurcsább – ma is hatályos – magyar jogszabályok meghatározzák például, hogy hol szabad ruhát teregetni, mikor szabad korcsolyázni, továbbá törvény tiltja a guberálást. A legkülönösebb, a mai napig hatályos hazai jogszabályokból válogattunk. Ezekkel vajon foglalkozik, a hamarosan megalakuló új országgyűlés?
A főpolgármester az eredetileg péntekre tervezett rendszerzáró koncertjét szombat délutánra helyezte át. Erre azután került sor, hogy a Tisza Párt elnöke udvariatlannak és károsnak nevezte, hogy Karácsony rászervez az ő ünnepükre.
Az eredetileg május 8-ra tervezett Rendszerzáró örömkoncert tervezett dátuma körül némi nézeteltérés alakult ki a főváros és a leendő miniszterelnök között. Magyar Péternek nem tetszett az időpont, és ezt szóvá is tette a főpolgármester közösségi oldalán. Az adok-kapok végül kompromisszummal zárult: Karácsony Gergely bejelentette, hogy május 9-re m
Május 4-én, hétfőn országszerte megkezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák. Az első napon a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgy kerül sorra: magyar nyelvből középszinten több mint 76 ezren, emelten pedig 2417-en tesznek vizsgát. Az írásbeli vizsgaidőszak egészen május 22-ig tart.
A mai nappal a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2025/2026-os tanév május–júniusi érettségi vizsgaidőszaka.
Szigorú szabályok vonatkoznak arra is, hogy milyen segédeszközöket vihetnek be magukkal a diákok a különböző érettségikre. Aki ezeket nem tartja be, nehéz helyzetben találhatja magát.
Két fővárosi képviselője, Bujdosó Andrea és Porcher Áron is a parlamentbe távozik a Tisza Párttól az összeférhetetlenségi szabályok miatt. A pótlásuk nehézkes, mert a párt rövid listáján már csak két EP-képviselő maradt tartalékként.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) átfogó ellenőrzést indított a textiltermékek piacán, amely laboratóriumi vizsgálatokat is magába foglal. A vizsgálat célja annak kiderítése, hogy a forgalomban lévő termékek megfelelnek-e a jogszabályi előírásoknak, illetve hogy a címkéken szereplő információk valóban pontos és megbízható tá
Egy zuglói lakásban tartott kutyák rossz körülményei miatt érkezett bejelentés nyomán az állatvédők megdöbbentő felfedezést tettek: a mocskos, elhanyagolt környezetben egy 11 hónapos kisbabát is találtak. A gyermek állapota, valamint a lakásban uralkodó higiéniai viszonyok még a tapasztalt szakembereket is megrázták.
A diákok az érettségi első részében egy interjút kaptak, amiben a Magyar Kultúra főszerkesztője, Bonczidai Éva kérdezte Szilágyi Márton irodalomtörténészt Jókai Mórról.
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel hivatalosan is megkezdődött a 2025/2026-os tanév érettségi szezonja. Az első hírek szerint a vizsgázók idén Jókai Mór életpályájáról szóló ismeretterjesztő szöveget kaptak, a műveltségi tesztben pedig Wass Alberttel kapcsolatos kérdések, valamint összetett képfelismerő és versrészlet-azonosító fela
A magyarérettségi első, 60 pontos részében Jókai Mór életpályájáról szóló szöveget és Wass Alberttel kapcsolatos kérdést is kaptak a vizsgázók. A diákoknak 90 perc alatt kell egy szövegértési, majd egy általános irodalmi kérdéssort megoldaniuk.
A Hvg.hu birtokába jutott hangfelvételen végrehajtók beszélgetnek a leendő kormány terveiről. Az MBVK szerint megkeresést egyelőre nem kaptak, de konstruktív párbeszédre törekednek a Tiszával.
Harminchét tantárgyból, 46 intézményben, 116 vizsgabizottság előtt 4631-en kezdik meg a 2026-os tavaszi érettségi szezont Békés vármegyében. Az írásbeli érettségi vizsgák május 4-22. között zajlanak, a maturálás a szóbelivel június 3-tól július 1-éig tart. Békés vármegyében is az első írásbeli vizsganapon, május 4-én, hétfőn magyar nyelv és irodalo
Zivatar miatt már szerdára és csütörtökre is veszélyjelzést adott ki a meteorológia a HungaroMet térképe szerint. Mutatjuk, hogyan halad felettünk a csapadéklánc.
Döbbenetes, de jelenleg 1146 azonosítatlan holttest és hátrahagyott testrész várja név nélkül a rendőrségi nyilvántartásokban, hogy fény derüljön elfeledett sorsukra. A nejlonzsákba rejtett koponyáktól az évtizedekig fekvő csontvázakig minden egyes akta egy-egy feltáratlan emberi tragédiát és a magyar kriminalisztika legsötétebb rejtélyeit őrzi.
A középszintű írásbeli feladatsor első részében jellemzően egy nyolcszáz-ezer szavas ismeretterjesztő szöveget, publicisztikai művet, vagy annak egy részletét kell elolvasniuk a vizsgázóknak és megoldani az azokkal kapcsolatos feladatokat.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) az Orbán-kormány utolsó éveiben egy aktivistább szerepet vállalt fel, amit a Tisza hatalomátvétele után is folytatna. A kamara már dolgozik a Kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) kiszélesítésével kapcsolatos javaslatain. Emellett a részben zárolás alatt lévő európai uniós források hazahozataláról és
A Tisza Párt szerdától több részből álló kérdőívet indít a Tisza Világ applikációban a Tisza Szigetek jövőjéről. A cél, hogy a párt alulról építkező hálózatának tagjai közösen döntsenek a közösségek kormányváltás utáni szerepéről.
A magyar nyelv és irodalom szaktanár véleménye szerint a 2026-os nyitó írásbeli érettségi nem rugaszkodik el a tananyagtól, azonban szerinte van olyan feladat, ami megizzaszthatja a vizsgázókat.
Széchenyi István és társai az Akadémia létrehozásával szellemi irányt is kijelöltek, amely szerint a tudás nem önmagáért való, hanem a haza javát kell szolgálnia – fogalmazott a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke a testület 200. közgyűlésén tartott hétfői beszédében Budapesten.
Magyar Péter hétfőn az MTA 200. ünnepi közgyűlésén jelezte, hogy az akadémia leköszönő elnökéhez, Freund Tamáshoz rokoni szálak fűzik. A Tisza Párt elnöke ezt azután közölte, hogy korábban bírálatok érték, mert sógorát jelölte igazságügyi miniszternek.
Azt mondta, "a szükséges törvényi változtatások meghozatalával" lehetővé teszik a magyar egyetemek, kutatóintézetek visszatérését az Erasmus és a Horizon programokba.
A leendő miniszterelnök az egyetemi, kutatói, és akadémiai függetlenség visszaállításáról beszélt a magyar tudósoknak a 200. közgyűlés ünnepi nyitányán mondott beszédében. Megígérte, hogy a kormány többet fog költeni tudományra, a fiatal kutatóknak pedig bérrendezést és lakhatási támogatást ígért.