Témák: Négy új, saját bemutatóval készül a Gyulai Várszínház a nyárra, ezekből kettő ősbemutató lesz. Elek Tibor igazgató 3Téma című műsorunkban kitért arra is, hogy különleges, táncszínházi formában viszik színpadra a Sátántangót. Két héten át délutánonként a Pánczél Imre intézmény tanulói dolgoznak egy gyulai kávézóban. A program révén a fiatalok
Az EcoPro BM Hungary Zrt. debreceni telephelyén működő NCA1 gyártó épületben - amely felső küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemnek minősül – május 4-én 23:40 és május 5-én 00:30 között "technológiai esemény történt" – tájékoztatta a cég szerdán az MTI-t.
A Fidesz–KDNP mindenkit meg fog védeni, akit alaptalanul rágalmaznak, vagy akit koncepciós eljárásokkal fenyegetnek – jelentette ki Gulyás Gergely leköszönő Miniszterelnökséget vezető miniszter, a Fidesz következő frakcióvezetője szerdán a Facebookon.
Dokumentumfilmekre is jutott támogatás a Hankóféle NKA-kalapból, csak nem azoknak, akik díjnyertes filmjeikkel megérdemelték volna. Miközben a független filmesek évek óta külföldön próbálnak néhány millió forintot szerezni, addig Hankó Balázs Fásy Zsülikének, Tősér Ádámnak és a Mandinernek dobálta a százmilliókat.
A Közép Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóságnak jelentős mennyiségű vizet sikerült megtartania a Hanyi–Tiszasülyi árvízcsúcscsökkentő tározó környezetében lévő egykori anyaggödrökben.
Sasvári Róbert, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke és Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke benyújtotta az április 12-i országgyűlési választásokkal kapcsolatos beszámolóját az Országgyűlésnek.
"Köteleztek minket posztolásra, és nem lehetett beszélnünk a valódi problémákról" – mondta Czinkné Sztán Anikó, a választás óta rottyon lévő miskolci Fidesz volt helyi képviselője.
A Duna borrégiót érintő pusztításhoz hasonló 40-50 éve nem történt. Ennek kapcsán kérdeztük az évszakok már most tapasztalható megváltozásáról Szabó Péter éghajlatkutatót.
A legnépesebb választókerületben csaknem másfélszer annyi szavazásra jogosult él, mint a leginkább elnéptelenedett körzetben. Tolna megye bukhat egy mandátumot.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület arra szeretné széles körben felhívni a figyelmet, hogy számos növény és állat számára fontos szaporodási időszak a tavasz és a nyár, ezért lehetőleg a fa- és bokorkivágásokat ne ilyenkor végezzük, mert ezzel súlyos természetkárosítást követhetünk el.
Noha már régen egy takaros családi házban kellene élnie Barbarának és párjának, no, meg a két kisgyereküknek, még mindig csak egy betonalap felett álmodozhatnak arról, hogy egy napon majd saját otthonuk lesz. Egy építési vállalkozó előre beszedte tőlük a pénzt, majd az ígért munka töredékének elvégzése után egyszerűen lelépett.
Jelentős fagykárok érték a gyümölcsösöket Magyarországon, a nemzetközi szintű bizonytalanságok is kedvezőtlenül hatnak a friss termékek piacára Európa-szerte - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács honlapján közzétett összefoglalókban.
A H8-as és H9-es HÉV helyett pótlóbuszok közlekednek Örs vezér tere és Cinkota között a május 9-10-i hétvégén – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
A jelszó világnapja nem csak egy újabb felesleges dátum a naptárban: ez az a nap, amikor kénytelenek vagyunk szembenézni a ténnyel, hogy digitális várunkat gyakran egy rozsdás lakat védi. Miközben a hackerek már mesterséges intelligenciával és deepfake-trükkökkel ostromolják a fiókjainkat, mi még mindig a kényelem oltárán áldozzuk fel a biztonságun
Magyarországon jelentősen javult az üzemanyagok megfizethetősége 2010 óta, ugyanakkor az idei áprilisi adatok szerint másfélszer annyi üzemanyag vásárolható az uniós átlagkeresetből, mint a magyarból - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. MTI-nek küldött elemzéséből.
Vaszily Miklós, a TV2 elnök-vezérigazgatója bejelentette a Tények és a Napló megszűnését, amit a hírműsor teljes hitelvesztésével és a brand eróziójával indokolt.
Az első kapavágások már az 1940-es évektől megtörténtek, de a történelem viharai miatt csak 1950-ben adták át az utazóközönségnek Budapest nemzetközi repülőterét.
Két, Oroszországból indított külföldi drón belépett Lettország légterébe, majd becsapódott az ország területén - közölte csütörtök reggel a lett hadsereg.
Egy párkapcsolat működése sokkal összetettebb annál, mint hogy pusztán az érzelmekre vagy a közös élményekre vezessük vissza. A háttérben gyakran olyan biológiai és pszichológiai folyamatok húzódnak meg, amelyek jelentősen befolyásolják a vonzalmat, a kötődést és végső soron a hűséget is. A „kémia” kifejezés nem véletlenül vált a kapcsolatok egyik
Úgy tűnik, megszűnik a Tények, a TV2 csatorna hírműsora. A csatornán a hírműsorok megújítása zajlik, s ennek eshet áldozatul a csaknem 30 éves múltra visszatekintő híradó.
Orbán Balázs nyolc év után távozik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Tanácsadó Testület elnöki posztjáról, a továbbiakban oktatóként dolgozik az intézményben; a leköszönő miniszterelnök politikai igazgatója ezt szerdán közölte a Facebookon.
Vaszily Miklós, a TV2 vezérigazgatója megerősítette, hogy vége a Tényeknek. Közlése szerint a cél az, hogy "a tanulságok levonását követően", "az elvárt szakmai sztenderdeknek megfelelő hírszolgáltatást" nyújtsanak.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A sárgarépa áráért akart legót venni Terpes polgármestere, de a trükkös spórolásból végül rendőrségi ügy lett. Bujáki Ferenc, a 205 lelkes hevesi falu vezetője az egri Tescóban bukott le, amikor az önkiszolgáló kasszánál olcsó zöldségkóddal próbálta átcsúsztatni a drága építőjátékot. A tetten ért politikus elismerte: nem ez volt az első alkalom, ko
A leköszönő miniszter a Mandinernek adott interjúban elemezte a Fidesz választási vereségének okait. Szerinte a párt eltávolodott a polgári értékektől, és azt is súlyos gyengeségnek tartja, hogy a tizenhat év alatt szinte minden jelentősebb társadalmi csoporttal konfliktusba kerültek.
Egy banános fotóval üzent "a fideszes öntökönszúrás koronázatlan bajnokainak" a Tisza Párt elnöke, akiről egy igazán emlékezetes lejárató anyagot is készített a TV2.
A leendő miniszterelnök a magyar média valaha volt leghitványabb műsorának nevezte a Tényeket, amely hamarosan eltűnik a TV2-ről. Felidézte, hogy a hírműsor külön adást és szakértőt szentelt az egyik testrészének.
A leendő miniszterelnök a magyar média valaha volt leghitványabb műsorának nevezte a Tényeket, amely hamarosan eltűnik a TV2-ről. Felidézte, hogy a hírműsor külön adást és szakértőt szentelt az egyik testrészének.
A feltámadt Krisztus legyőzte a sötétséget, a halált és megadta az emberi élet célját – a csendes elmélkedéssel telő nagyszombat napjának végén ezt ünnepelte az egész katolikus világ. A szegedi Fogadalmi templomban, az egyházmegye székesegyházában is a papok és a hívek gyertyáinak fényárja törte meg a sötétséget. A kereszténység legfontosabb ünnepe
A választási vereség mértéke Navracsics Tibort is meglepte – a leköszönő miniszter a Mandinernek adott interjúban őszintén számolt el arról, hogyan veszítette el a Fidesz a középosztályt, mi ment félre a kampányban, és mit gondol Orbán Viktor jövőjéről.
A kormány 2020-ban döntött arról, hogy a korábban Piliscsabán működő egyetem Budapest belvárosába költözhet. A bíróság februárban felfüggesztette az építési engedélyt. A beruházás ellen évek óta tiltakoznak a józsefvárosiak, Pikó András polgármester szerint öt és féléves jogtiprás ért most véget.
Molnár Áron színész-aktivista egyik informátora névvel és arccal vállalta, hogy kamera előtt beszél a Nemzeti Kulturális Alap által kiosztott támogatásokról.
A politikától elvben visszavonuló ex-miniszter azonosított néhány okot, miért kapott ki nagyon a Fidesz. Arról nem beszél, hogy ezeket elmondta-e Orbánnak is.
Május 22-e és 24-e között rendezik meg Baján a WFC Nyílt világbajnokságát, melyen a harcosok többek között K-1, MMA és freeboxing kategóriákban is összemérik erejüket. Békés vármegyéből két sportoló lesz ott a bajai eseményen, egyikük a gyulai Szücs Zalán. Rangos eseményen mutathatja meg magát Szücs Zalán, akinek edzője is bizakodó a megmérettetés