Témák: Egynyári virágok színesítik Gyula közterületeit. A 35 ezer palánta 37 növény 67 fajtáját tartalmazza. Közös történetekkel érkezett a Gyulai Várszínház kamaratermébe Koltai Róbert és Jordán Tamás. Az előadás egyik motorja az volt, hogy szeretik egymást felülmúlni a hatvanas évektől kezdődő történetekkel. Retro majális rendeztek Máriafalván. A
Melléthei-Barna Márton csütörtökön bejelentette, hogy mégsem vállalja az igazságügyi minisztérium vezetését. Lemondását azzal indokolta, hogy a miniszterelnökkel fennálló rokoni, baráti kapcsolata most nem segíti a társadalmi konszenzust.
Megköszönte Melléthei-Barna Márton elkötelezettségét a hazája, a rendszerváltás és a TISZA közössége iránt. Meggyőződése, fantasztikus igazságügyi miniszter lett volna belőle, de tiszteli, hogy meghozta ezt a döntést.
A Tisza Párt alelnöke Radnai Márk is megszólalt arról, hogy Melléthei-Barna Márton visszaadja miniszteri jelöltségét. Azt írja, hogy szavakban nem lehet kifejezni mindazt, amit a jogász tett a rendszerváltásért
A közhiedelemmel szemben a magyarok többsége nem tartja lustának vagy pénzügyileg felelőtlennek a mai fiatalokat. Erre jutott az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének friss országos kutatása, amely azt is megmutatta, hogy a magyarok jelentős része még mindig bizonytalan a befektetések világában, és sokan emiatt maradhatnak le kedvező lehetősége
Révész János 2026. május 8-i hatállyal távozik az Országos Kórházi Főigazgatóság éléről. Döntését azzal indokolta, hogy az új kormánynak lehetőséget akar adni a saját vezetőjének kiválasztására.
Zala vármegye több településére, többek között Zalaegerszegre is szállíthattak osztrák kőbányákból származó azbesztszennyezett zúzalékot, amellyel utakat, bicikliutakat és parkolókat tölthettek fel – közölte a vármegyei kormányhivatal a közösségi oldalán csütörtök délután. Fotókon mutatjuk a lezárt parkolókat és a fóliával letakart magánterületeket
Az elmúlt hónapban 134 földmozgást regisztrált a Kárpát-medencében a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.
A Tisza mögé beállt Wáberer 1,5 milliárd forint tao-pénzzel támogatta az építését, ezért viseli a nevét másfél éve. A mihazánkos képviselőnek éppen most lett elege ebből, politikamentes megoldást javasolt.
Révész Máriusz államtitkár az Indexnek arról beszélt: hiába jelezték Gulyás Gergelynek és Navracsics Tibornak, hogy Balásyék túl drágán dolgoznak, nem tudták befolyásolni a megrendeléseket.
Újabb károsultja jelentkezett annak az építési vállalkozónak, aki az egyik ügyfele szerint 22,5 millió forinttal húzta le őket. Ezúttal "csupán" 6,5 milliót fizetett ki egy család egy szuterén műhellyé alakításáért, amiből befelé dőlő falak és vizes padló született.
Az igazságügyi miniszter nem tesz szombaton esküt. Melléthei-Barna Márton országgyűlési képviselőként viszont megkezdi a munkát. Hosszú Facebook-posztban indokolt. Magyar Péter pénteken újabb jelöltről tesz bejelentést.
Az RTL Híradónak nyilatkozó elemzők szerint emiatt akár 7-10 százalékkal is olcsóbb lehet most a külföldi nyaralás. Aki a vakációt tervezi, annak most érdemes elkezdeni a pénzváltást.
A sátoraljaújhelyi képviselő-testület döntése alapján átnevezik a Wáberer György nevét viselő városi uszodát. A döntésről Majoros László, a Demokratikus Koalíció helyi képviselője számolt be, aki kicsinyes politikai bosszúnak nevezte a névváltoztatást. A testületben többségben lévő fideszes képviselők egyöntetűen megszavazták a javaslatot. Ahogy kö
Szabadegyetemi előadásokkal, a rendészeti szervek és a honvédség interaktív bemutatóival, ingyenes koncertekkel, kertmozival és családi programokkal várják az érdeklődőket az idei Ludovika Fesztiválra. A rendezvénysorozatnak május 7-e és 9-e között a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusa ad otthont.
A cég szerint senki nem sérült meg, és veszélyes anyag nem jutott ki a környezetbe. Az RTL Híradónak nyilatkozó vegyész ugyanakkor azt mondta: az ilyen anyagoknál különösen fontos, hogy megfelelően képzett dolgozók végezzék a kármentesítést, megfelelő védőfelszerelésben.
Mai hír, hogy feljelentést tett az ÁSZ, miután kiderítette, hogy a METU-ból is a Matolcsy-kör lapátolta ki a pénzt. Dr. Czene Gréta személyes okokkal indokolta döntését.
Lemondott a posztjáról dr. Révész János, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetője. A szakember a küszöbön álló kormányváltásra és az egészségügy új, minisztériumi szintű irányítására hivatkozva távozik, hogy szabad kezet adjon az ágazat leendő vezetésének. A főigazgató május 8-ával nyújtotta be a lemondását, a munkaviszonya június végén sz
Újabb városban igazolták az azbesztszennyezést: Zalaegerszegen egy parkolóban és két utcában is kimutatták a veszélyes rostokat az Ausztriából behozott kőzúzalékban. A város ideiglenes óvintézkedéseket vezetett be, Szombathelyen pedig már a jövő héten elkezdhetik az egyik legérintettebb út bitumenes lefedését. A Greenpeace szakértője azt mondta az
A jelek szerint a Tisza vezetése sem tudja még pontosan, hogy mihez kezdjen a Tisza Szigetekkel a Fidesz leváltása után. Bár kaptak egy kérdőívet, a tagok szerint most épp légüres térben vannak, és néha feszélyezve hívogatják egymást, hogy akkor most mi van. Néhányuk szerint ők lehetnének a kapocs a kormány és a szavazók között. Más azt sem tartja
A Magyar Nemzeti Bankot érintő, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt folyamatban lévő ügyben csütörtökön "eljárási cselekményeket végeztek".
Melléthei-Barna azt írta, hogy a hatalmas felhatalmazásból következik, hogy a társadalmi konszenzust növelni, nem pedig csökkenteni kell a jogállam és az igazságtétel mögött. Ezt pedig a miniszterelnökkel fennálló rokoni, baráti kapcsolat most nem segíti. Az ország érdekét az szolgálja legjobban, olyan szakember lesz a miniszter, "akit kizárólag te
Gajdos László szerint Melléthei-Barna Márton példát mutatott demokráciából, Forsthoffer Ágnes pedig valódi rendszerváltónak nevezte Magyar Péter sógorát.
A térdízületi artrózis (porckopás) az egyik leggyakoribb mozgásszervi betegség világszerte. A népesség öregedésével és az elhízás terjedésével az előfordulása folyamatosan növekszik. Becslések szerint Magyarországon az ízületi porckopás a lakosság mintegy 15%-át, vagyis körülbelül 1,5 millió embert érint.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az elmúlt időszakban több jelentős ügyben is fellépett az utazási és online szállásfoglalási piacon észlelt tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben, és tapasztalatai alapján gyakorlati tanácsokkal kívánja segíteni a nyaralás előtt álló fogyasztókat – közölte a versenyhatóság.
Karbantartás miatt rövidített útvonalon jár az M1-es metró a hétvégén; a metró helyett pótlóbusz közlekedik a Mexikói út és az Oktogon között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Három héttel ezelőtt döntött úgy Marsi Anikó és Gönczi Gábor, hogy pihenőre mennek, azaz egy időre visszavonulnak a képernyőről. A TV2 női híradósa azóta az ideje nagy részét a Balaton parti otthonában tölti, ám hiába van vakáción, ugyanannyit dolgozik, mintha nem pihenne: házat újít és szépít, családi programokat szervez és egy új sportkihívásra i
A hatalomba 2002 után visszatérő miniszterelnök tizenhat éve, 2010. május 14-én mondta el az első beszédét a frissen megalakult Országgyűlésben. A korrupció, az érdemtelen állami kifizetések, az "oszd meg és uralkodj" legyőzését ígérte, miközben már ekkor az ellenük fenekedő "nagy erők" elleni harcra készült. A NER-t a régen várt nemzeti egység kif
Április 12. után többek között a szegedi KDNP-s képviselő oldala is eltűnt. Bár a jog nem szabályozza ezt, a gyakorlat komoly átláthatósági kérdéseket vet fel a TASZ szakértője szerint.
A professzor egy televíziós műsorban állította, hogy Balásy Gyula egyik cége közpénzhez jutott az állami meddőségi ellátásból. A professzor vizsgálatot sürget a kifizetés ügyében.
A Második Reformkor Párt elnöke reagált Melléthei-Barna Márton visszalépésére, és a kormányzati összeférhetetlenséget szabályozó törvényjavaslatát sürgette. A "Lex Sógor" néven ismertté vált javaslat megtiltaná, hogy közeli hozzátartozók egyszerre töltsenek be magas állami pozíciót.