A KDNP-ben is az alulról építkezés elvét követjük: minél több polgármester véleményét meg tudjuk hallgatni, a végeredmény annál kiválóbb lehet. Az ország tájegységei, gazdasági régiói, társadalmi berendezkedései eltérőek, mindenhol egy kicsit más megoldást kell majd alkalmazni ahhoz, hogy a végeredmény siker legyen, ezért is gondolom azt, hogy hely
Tavaly csaknem 78 ezer állami ösztöndíjas hallgatót vettek fel a felsőoktatási intézményekbe. Az idei támogatási tervekről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára.
Munkavégzés közben rosszul lett, Szerencs és Tokaj között közlekedő járatával árokba hajtott, és kórházba szállítását követően meghalt egy autóbuszvezető - közölte a MÁV-csoport szerdán Facebook oldalán.
A TISZA Párt vezetője szerint a magyar emberek joggal várják el, hogy a felmerült többletköltséget az állam helyett a sok százmilliárdos hasznot termelő és a rendszerhasználati díjat zsebre tevő cégek fizessék ki.
A MÁV munkatársai egy ijedt tacskóra bukkantak az egyik szerelvényen, miközben több ezer pénztárcát és telefont számoltak össze. De vajon mi lett a sorsa, és milyen elképesztő tárgyak kerültek még elő?
Még a politikánál is fontosabbak a keresztény értékek, és ezek alapján szerintem számos érv szól amellett, miért nem érdemes a Tiszát választani az országgyűlési választásokon – mondta a Vasárnap.hu-nak Hollik István, a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) országgyűlési képviselője. – Az országgyűlési választásokhoz közelítve, tudva azt is, hogy a Fi
Egy édesapa hiába igényelte a támogatást, mert családja éves gázfogyasztása nem éri el az 1729 köbméteres alapkeretet. Így a nagycsaládosoknak járó plusz 600 köbméteres kedvezményes sávot egyáltalán nem tudják kihasználni.
A kormány Facebookon közzétett tájékoztatója szerint adómentes lesz az éttermi fogyasztáshoz köthető reprezentáció, csökken a turizmusfejlesztési hozzájárulás, valamint kiterjesztik a felszolgálási díj kedvezőbb adózását.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Jön a 100 milliárd forintos akcióterv az éttermeknek – közölte a kormány a Facebook-oldalán szerdán. A közzétett tájékoztató szerint adómentes lesz az éttermi fogyasztáshoz köthető reprezentáció, csökken a turizmusfejlesztési hozzájárulás, valamint kiterjesztik a felszolgálási díj kedvezőbb adózását. Kedvezményes hitelt kapnak az ágazati szereplő
Az Együtt Veszprémért civil formáció vitafórumra hívta az áprilisi országgyűlési választásra már bejelentett jelölteket Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetéből. A labda most az öt politikusnál pattog, Ovádi Péternél (Fidesz-KDNP), Gáspár Leventénél (Tisza párt), Hrabovszki Lászlónál (DK), László Péternél (Mi Hazánk Mozgalom) és Szücs Zoltán
A szolidaritási hozzájárulás nem alkotmányellenes. Ami viszont jogszabályellenes, az a fiktív számokon alapuló fővárosi költségvetés – mondta Sára Botond.
A 33 éves Kónya az M4 Sportnak arról beszélt, a nyári felkészülése jól sikerült és fizikálisan annak ellenére is jól érzi magát, hogy kemény volt a versenyszezonja.
Az elmúlt napokban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nevével éltek vissza egy internetes felületen: a rendőrség arculati elemeit felhasználva a www.police.hu hivatalos rendőrségi weboldalhoz megtévesztésig hasonló oldalt hoztak létre ismeretlenek.
Tavaly jelentősen kevesebb csapadék érkezett a Balaton vízgyűjtő területére az elmúlt évtizedek átlagához képest. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság előzetes értékelése szerint az éves csapadékmennyiség 23 százalékkal maradt el az 1991 és 2020 közötti időszak átlagától.
Jogerősen hatvan nap elzárásra ítélte a Kecskeméti Törvényszék azt a férfit, aki tavaly szeptemberben figyelmetlensége miatt nagy sebességgel húzta egy betonúton az autója után kötött kutyáját – közölte a Kecskeméti Törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel szerdán. A férfi 2025. szeptember 1-jén reggel autóval Tiszaalpárról Kiskunfélegyháza irányába
Témák: A Covid időszaka után újra megnövekedett az igény, hogy a diákok nyugodt körülmények között olvassanak – árulta el a gyulai könyvtár igazgatója a 3Témában. Elkészült a tavalyi év kölcsönzési toplistája is, melyen Náray Tamás és Pásztohy Panka kötetei győztek. A hagyományos ünnepi ételek a Gyulakonyha közétkeztetési palettájából sem hiányozna
Nem okozott nagy meglepetést a gyermekkönyvek kölcsönzési toplistája. A fiatalok körében ismét Pásztohy Panka Pitypang és Lili kötete győzedelmeskedett, de jelen van a Minecraft és Bartos Erikai művei, valamint megjelentek Marék Veronika Boribon meséi is. A felnőttek ismét Náray Tamás kötete iránt érdeklődtek a legtöbbször, az Apám szerint című reg
Érdekes politikai helyzet alakult ki Csepelen, ahol a Fidesz leváltotta a három választást elbukó Németh Szilárdot. Itt tartotta Lázár János az első budapesi Lázárinfóját, ahol egy idős fideszes nő komcsi módszerekkel vádolta a helyi Fideszt, egy ellenzéki azt mondta, az ördögre is előbb szavazna, mint a kormánypártra, többen pedig azt várják, viss
Hatodszor is a román parlament elé terjeszti Székelyföld autonómiastatútumát Zakariás Zoltán és Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő, de ezt megelőzően a Székely Nemzeti Tanács széleskörű társadalmi vitát kezdeményez a kérdésben – jelentették be az Sznt szerdai, Sepsiszentgyörgyön tartott lakossági fórumán. Izsák Balázs, az Sznt elnöke elism
Két tizenévest ítéltek el szerdán terrortámadás tervezésének vádjával Svédországban. A 19 éves vádlottat 7 év és 10 hónap szabadságvesztésre ítélték egy stockholmi kulturális fesztivál ellen tervezett merénylet miatt. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy a fiatal férfi 2025 közepén terrorcselekményt akart elkövetni a svéd főváros szívében. Társát
Orbán Viktor szerdán jelentette be, hogy Davosba utazik, ahol részt vesz az amerikai elnök által kezdeményezett Béketanács megalakulásán. A miniszterelnök a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban osztotta meg terveit, hozzátéve, hogy a nap folyamán a kormányülésen a rezsicsökkentésről is döntést hoznak. Orbán Svájcból Brüsszelbe utazik majd egy r
Már csak egy pecsétre vár és napokon belül elkezdheti működését egy kis korongos felvonó a Normafa játszótér és a Vasas Síház közötti lankás lejtőn. A park hét munkatársa végezte el a felvonókezelői tanfolyamot, és készen állnak a mini sílift és sípálya üzemeltetésére.
Felmentette a bíróság Vaskó Csabát, akire – mint megírtuk – az ügyészség tíz hónap letöltendő szabadságvesztést kért, mivel eltiltás hatálya alatt jogosítvány nélkül közlekedett a nagy teljesítményű rollerével. A férfi szerint egyébként az eset idején az elektromos rollerekre vonatkozó szabályozások nem követeltek jogosítványt.
Cukinak találja ezeket a figurákat? Akkor nem jár messze a valóságtól, ugyanis egytől egyig cukormasszából készültek, méghozzá Schwéger Szabina kezei által. A tehetséges zsámbéki édesanya munkájánál aligha találni édesebbet, Szabina ugyanis cukorfigura-készítőként keresi a kenyerét. Egyik nap egy egyénre szabott nászpár, a másikon egy realisztikus
A Hevesi Járási Ügyészség bíróság elé állította azt a férfit, aki belopózott egy családi ház udvarára, ahonnan hosszas figyelés után egy láncfűrészt vitt magával. A lopást kamera rögzítette.