2008. november 17. hétfő

nov. 17
10:21
Lüszi ül a fülben (BorsOnline)
Kíváncsian fordultam a televízió képernyője felé, amikor először hallottam a beharangozót: a Megasztár negyedik szériájának üdvöskéje egy mindössze tizenhárom éves kislány. Furcsa, gondoltam magamban, hogy gyermek is lehetőséget kap a profik között, de kíváncsian vártam a produkciót. Istenemre drukkoltam neki, hogy jól sikerüljön a bemutatkozás, a nézők szeressék, a zsűri pedig juttassa tovább,…
nov. 17
10:23
Fizetnek a turisták a földi pokolért (BorsOnline)
Fegyverropogás közepette bukdácsoló hátizsákos külföldiek, aknamezőt kerülgető világjárók, katasztrófa sújtotta területeken fényképezkedő turisták éltetik a háborús és katasztrófaturizmust. A virágzó üzletág meglehetősen veszélyes, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a legtöbb ilyen helyen az utasbiztosítás érvényét veszti.
nov. 17
10:39
Betegséget jelez a szédülés és a fülzúgás (BorsOnline)
Kevés olyan kínzó tünet van, mint a szédülés és a fülzúgás – előbbi gyakran átmeneti munkaképtelenséget okoz, az állandó zúgás pedig felőrli az ember idegeit. E tünetek hátterében többféle ok is állhat. Tudjunk meg róluk többet, hogy elkerülhessük a kellemetlenségeket.
nov. 17
10:39
Salma Hayek furcsa férjfogási akciója (Blikk)
nov. 17
10:41
Ausztria nem gondoskodik Hunyadyról (BorsOnline)
Saját bevallása szerint nem nagyon tud lábrakapni Hunyady Emese olimpiai bajnoknő. A hat téli olimpián rajtolt (1984–2002) kiváló gyorskorcsolyázónő ausztriai, Baden bei Wienben lévő lakását 2005 januárjában kirabolták. Egyéb értékei mellett valamennyi olimpiai érme odaveszett. Csapás a javából.
nov. 17
10:57
Győzike hentesnek állt (BorsOnline)
Még mindig nem csitult Gáspár Győző és öccse közti nézeteltérés. Zsolti továbbra sem tett le arról a szándékáról, hogy celeb legyen ő is, mint bátyja. Győzike ezt természetesen nem nézi jó szemmel, azt vágta öccse fejéhez, hogy saját erejéből képtelen lenne sztárrá válni.
nov. 17
11:33
Katalin: látni akarom a megmentőm! (BorsOnline)
Köszönetet szeretne mondani ismeretlen megmentőjének T. Katalin, aki interneten kért segítséget öngyilkosságához, majd múlt szombaton két fiú jelenlétében megpróbált végezni magával. A 18 éves lány ugyanakkor hallani sem akar többet az őt elkísérő, majd szenvedésében magára hagyó Álmosról és Robiról, hiába érdeklődtek az állapotáról, Kati nem válaszolt az üzenetre.
nov. 17
11:51
Új lehetőségeket tartogat a Skorpió utolsó hete (BorsOnline)
A mai napon kezdődik az utolsó hét, mikor a Skorpió jegy még érezteti a hatását. A céltudatosság és az igazságérzet kihat a munkahelyi ügyekre is, így aki karrierjét szeretné építeni, azoknak igen kedvezőek lesznek a következő napok. Olvassa el e heti horoszkópját, hogy tudja, mire kell a következő napokban figyelnie.
nov. 17
11:53
Elbúcsúzott Dammak Jázmin és párja, Kovács Zoltán (BorsOnline)
A szombat este a hármas szám bűvöletében telt. A Szombat esti láz harmadik szériájában, harmadszor köszöntötte a nézőket Ördög Nóra és Bereczki Zoltán. Három különböző tánccal ismerkedhettek meg versenyző párosaink előadásában: a cha-cha-chával, a tangóval és a bécsi keringővel.
nov. 17
12:09
Dzsudzsák kimaradt a zakóból (BorsOnline)
Ezúttal szerencséje volt Dzsudzsák Balázsnak, hogy nem állította be az Ajax elleni kezdőcsapatba Huub Stevens, a PSV mestere. A holland labdarúgó-bajnokság rangadóján az Ajax hazai pályán 4-1-re lelépte az eindhovenieket, így Dzsudzsák legalább nem volt részese a hatalmas zakónak, csak a kispadról nézhette csapat vergődését.
nov. 17
12:45
Obamát fenyegeti az al-Kaida (BorsOnline)
Másfél héttel elnökké választása után máris magyarázkodni kényszerült Barack Obama. A botrányt kabinetfőnökének édesapja okozta, aki vérig sértette az arab világot. Az al-Kaida már jelezte: ez nem marad megtorlatlanul.
nov. 17
13:39
Hajnal dicséretét zengi a német sajtó (BorsOnline)
Egy góljával és három gólpasszával lett a legjobb dortmundi Hajnal Tamás. A Borussia játékosa sziporkázott a Frankfurt elleni 4-0-ás győzelemmel végződött mérkőzésen. Nem csoda, hogy szombat este óta sokan gratuláltak a válogatott középpályásának.
nov. 17
13:39
Hien: Lüszi anyja bekevert (Blikk)
Szombaton még szomorú volt, hogy nem lehet ott a Megasztár 4. döntőjében, ma már azonban mosolyogva, tele tervekkel érkezett szerkesztőségünkbe Nguyen Thanh Hien. Miközben boldogan mesélt terveiről a 14 éves lány azt is elárulta, hogy Tóth Lüszi anyukája több megasztáros versenyzőnek is „bekevert”.
nov. 17
14:15
Elárulja horoszkópja, hogyan adhatja le gyorsan a kilóit (BorsOnline)
A fogyókúrát nehéz elkezdeni. Az ötlet ugyan könnyen jön, általában egy kiadós étkezés után, de a teli hassal tett elhatározás az emésztés gyorsaságával egy ütemben szokott feledésbe merülni. Új sorozatunkban olyan fogyókúrás módszereket mutatunk be, melyek már sok embernél bizonyítottak. Első részünkben egy játékos módszert mutatunk be, melyből az asztrológia hívei azt tudhatják meg, hogy hová…
nov. 17
14:51
Káté: nem loptak meg, balszerencsém volt (BorsOnline)
Noha a szenzációra éhes sajtó csalást és rablást emleget, Káté Gyula józanul ítélkezik, mint mondja, szó sincs róla, hogy ellopták volna tőle az aranyat. Pedig a 64 kilós magyar klasszisnak lenne oka dühösen vagdalkozni, hiszen a liverpooli amatőr Európa-bajnokság döntőjében léptették le meglehetősen gyorsan.
nov. 17
15:09
Klausmann Viktor ismét apa lesz (Blikk)
nov. 17
15:09
Nyargaljatok kutyuskáim! (BorsOnline)
Eget verő kutyacsaholás verte fel a pusztai csendet vasárnap reggel Vecséstől pár kilométerre. A szántóföldön kialakított pályánál huszonhat lelkes kutyaszános adott randevút egymásnak. A hideg megviselte a gazdikat, nem úgy a kutyákat, amelyeket a nagy versenylázban alig lehetett visszatartani, nehogy kifussanak a világból.
nov. 17
15:45
Bruce Willis pulykát tömött (BorsOnline)
A sármos színész bebizonyította, hogy nem csak a világot képes megmenteni, de a konyhában is megállja a helyét, ha arról van szó.
nov. 17
16:21
Elhunyt Gyurkovics Tibor (BorsOnline)
Elhunyt szombaton Gyurkovics Tibor, Kossuth-díjas író, költő. Gyurkovics Tibor 1931-ben született Budapesten. Számos verses, prózai és drámakötet szerzõje volt.
nov. 17
16:39
Kirúgta a fiatal fiúja Sharon Stonet (BorsOnline)
Sharon Stone és fiatal szeretõje, Chase Dreyfous szakítottak. A hírek szerint a páros nem a majd harminc évnyi korkülönbség miatt intett búcsút, hanem Sharon exférje Phil Bronstein miatt. A médiamogul ugyanis folyamatosan zaklatja és perrel fenyegeti az Elemi Ösztön sztárját.
nov. 17
17:15
Megszámláltattak Schuster napjai Madridban (BorsOnline)
Alighanem új állás után nézhet Bernd Schuster. Azok után, hogy csapata, a Real Madrid szombaton késő este 1-0-ra kikapott a Valladolid otthonában, nem csoda, hogy sokan új edzőt szeretnének látni a királyiak kispadján... A spanyol bajnok csak szenved mostanában, a BL-ben hazai pályán alázta meg a Juve, kiejtette a Király-kupából egy harmadosztályú csapat. Állítólag ultimátumot kapott, ha hét végén…
nov. 17
17:15
Fehérneműre vetkőztek a cicababák (Blikk)
nov. 17
17:51
Ibrahimovic szétlőtte a palermói kaput (BorsOnline)
Ibrahimovic két bombájával nyert Palermóban az Inter. Előbb egy kapufát súroló távoli lövéssel, majd húszméteres szabadrúgásból szerzett gólt. Pedig hazai pályán majd mindenki számára veszélyes a Palermo, ám az Inter – Ibrának hála! – éppen Szicíliában erősítette meg vezető pozícióját a bajnokságban.
nov. 17
18:09
Gáspár Laci sem tudta csúcsra juttatni Hient (BorsOnline)
Nem hoztak szerencsét a duettek Nguyen Than Hiennek. A vietnami lány előbb Tóth Lüszivel, majd Gáspár Lacival lépett színpadra, ám a közösen előadott dalok kevésnek bizonyultak a továbbjutáshoz.
nov. 17
18:27
Eltörte 17 hónapos fia gerincét és videóra vette (BorsOnline)
A legbrutálisabb gyermekgyilkossági ügy tartja lázban a brit közvéleményt. A Baby P-nek nevezett kisfiút hónapokon át rendkívüli kegyetlenséggel bántalmazta édesanyja ésélettársa. A gyámhivatal és a rendőrség annak ellenére, hogy többször is figyelmeztették őket a kisfiúval történtekre, nem tettek semmit.
nov. 17
18:45
Matthew Perry férjes asszonyt szeret (BorsOnline)
Matthew Perry (39) örökös alkohol és drogproblémái magánéletére is kihatottak és évek óta nem sikerült hosszú távú kapcsolatot kialakítania.
nov. 17
19:21
Delhusa dobost farag Pákóból (BorsOnline)
Pákó új fazont kap, szakít a mulatós zenével és eredeti afrikai muzsikával lepi meg a magyarokat. Így tervezi Delhusa Gjon, aki a dzsungelben határozta el, hogy Pákó hóna alá nyúl.
nov. 17
19:39
Fritzl-re kannibál őrült feni a fogát (BorsOnline)
Josef Fritzl tiltakozik az ellen, hogy igazságügyi elmegyógyintézetben folytassa büntetése letöltését, és össze legyen zárva egy emberevő őrültteI, aki szívből gyűlöli a pedofilokat.

2008. november 18. kedd

nov. 18
6:09
BB Évi újra a padlón (Blikk)
Tört-zúzott édesanyja otthonában BB Évi, aki nem szedi a gyógyszereit.
nov. 18
6:11
Michael Jackson: újabb per (Blikk)
Egy bahreini herceg 1,3 milliárdra perelte be
nov. 18
6:13
Válságban Kidmanék házassága (Blikk)
„Mindennap lekopogom a fán, hogy még együtt vagyunk”
nov. 18
6:15
Mi lett vele? Levente Péter (Blikk)
„Rájöttem arra, hogy nem vagyok érett felnőtt”
nov. 18
6:17
Heidi Klum 1 milliárd forintos bikiniben pózolt (Blikk)
Közel ötven darab gyémánttal rakták ki
nov. 18
6:27
Dzsungelcelebek: borozgatás és szex az argentin dzsungel mélyén! (BorsOnline)
Bár a műsor Argentínában forgatott része véget ért, Budapesten folytatódik a Celeb vagyok, ments ki innen! A műsor utóélete legalább annyi érdekességet tartogat, mint maga a kalandshow: Szőke András szombati kirohanása után egyre több résztvevő árul el olyan részleteket a dzsungelben töltött napokról, amelyek nem kerültek képernyőre: veszekedésekről, esti borozásokról, meztelenkedésről sőt…
nov. 18
6:45
Leveszi műsorról a Vígszínház Kernt (BorsOnline)
Nagy űrt hagy maga után Allan Felix figurája Kern András szívében. A színész huszonöt éven át játszotta a New York-i értelmiségi szerepét, amelyből a hosszú évek során kiöregedett.
nov. 18
6:47
Sokk: kiborult Joshi Bharatnál Tóth Lüszi mamája (BorsOnline)
Teljesen összeroppant Tóth Lüszi édesanyja Joshi Bharat keddi adásában. Edit könnyek közt vallotta meg a sorselemzőnek, hogy az őt ért sérelmek miatt többször is elgondolkodott azon, hogy feladják a versenyt Lüszivel.
nov. 18
7:03
Felfedezte Gáspár Lacit a musical király (BorsOnline)
Gáspár Lacira vár a zenés színház fellegvára, a londoni West End. Az egykori megasztárosra nem kisebb szaktekintély figyelt fel, mint Andrew Lloyd Webber, a világ legismertebb musicalszerzõje. A tiszteletére rendezett elõadásra hazánkba látogató mestert lenyûgözte Gáspár Laci alakítása, márpedig az õ támogatásával akár a világhírnév felé is megnyílhat az út az énekes számára.
nov. 18
7:39
Claudia: Őrülten hiányzik Panka! (Blikk)
OKAVANGO-DELTA – Három hete sátorozik Afrikában a műsorvezetőnő – élményeiről mesélt.
nov. 18
8:15
Állatvédő támadja az kutyamenhely naptárát (BorsOnline)
Még ki sem jött a nyomdából az Illatos úti kutyák helyzetének javítása érdekében elkészített naptár, egy állítólagos állatvédő máris támadást intézett az ötletgazda Vigyél Haza Alapítvány ellen. Leveleket írt a művészeknek: lépjenek vissza a szerepléstől. Szerencsére ügyet sem vetettek rá.
nov. 18
8:15
Farkasházi Réka újra terhes! (Blikk)
BUDAPEST – Hosszú boldogsággal, megkeseredettséggel, veszekedésekkel és szakításokkal tarkított évek után második gyermekét várja férjével a Barátok közt egykori szereplője, Farkasházi Réka (31). Rékának és férjének, Bencének már van egy kisfia, a most négy és fél éves Benji.
nov. 18
8:33
Érettségire készül a paksi Angelina Jolie. Képekkel! (BorsOnline)
Alig tizennyolc esztendős, nem is gondolt még komolyabban arra, hogy a szépség-szakmában érvényesüljön, mégis két nap alatt két babért is begyűjtött szépségversenyeken Vidákovics Angéla. A paksi gimnazista lány gyönyörűen formált ajkai miatt sokakat emlékeztet a száj-fetisiszták királynőjére, Angelina Joliera. Maga Angéla is szívesen hasonlítana rá, de nem csak külsőleg.
nov. 18
8:51
Sírva fakadt a diákgyilkossággal vádolt Dávid. Fotókkal! (BorsOnline)
Sírva borult édesanyja nyakába V. Dávid, miközben kutyákkal és kommandósokkal kísérték a tárgyalóterembe. A kaposvári fiú és társa K. Mihály tárgyalása tegnap délelőtt kezdődött a Somogy megyei bíróságon. A két középiskolást azzal vádolják, hogy előre megfontoltan és kegyetlenül meggyilkolták osztálytársukat.
nov. 18
9:09
E. Zsanett bizonyítást ígér! (BorsOnline)
Újra farkasszemet nézett egymással E. Zsanett és az az öt rendőr, akiket többek között erőszakos közösüléssel vádol. A 22 éves lány élt a pótmagánvád lehetőségével, ennek tárgyalása kezdődött meg tegnap a Fővárosi Bíróságon. A rendőrök csakúgy mint az ügyészség előtt most is tagadták bűnösségüket.
nov. 18
9:27
Kifosztották Peller Mariannt (BorsOnline)
Egy huszonkilenc éves takarító futhatott haza a pénzzel Peller Mariann műsorából. A Fogd a pénzt és fuss! című produkcióban az orosházi fiú a fináléig jutott, amiért másfél millió forint volt a jutalma.
nov. 18
9:45
Palik és Marsi A Széfben (Blikk)
nov. 18
10:03
Szociális otthonban bujkált Sándor, a darabolós gyilkos (BorsOnline)
Már elfelejtette a 68 éves M. Sándor, hogyan darabolta fel barátját, a vele egykorú M. Mátyást egy pellérdi présházban. Mint azt megírtuk, az áldozat maradványaira egy rokona talált rá amikor nekiállt kitakarítani azt a présházat, ahol évekig lakott hajléktalan unokabátyja és annak élettársa.
nov. 18
10:21
Ízlés szolga (BorsOnline)
A bolondok házába zárják az őrültet, mert azt képzeli magáról, hogy Napóleon. Hozzák a hazugságvizsgáló gépet, és kérdik tőle, hogy valóban Napóleonnak érzi-e magát? Mire ő: - Nem vagyok Napóleon, ám a gép kijelzi, hogy hazudott. Most akkor igazat mondott vagy sem? - a példa Mérő László pszichológus, matematikustól származik. Ő is nehezen mondja meg meg, mi az igazi hazugság.
nov. 18
10:23
25 milliárdos törlesztés miatt kellett a hitel? (BorsOnline)
Nagy volt a baj a Magyar Nemzeti Banknál (MNB), csak nem merték bevallani? Simor András jegybankelnök ugyanis kijelentette, hogy pánikra semmi ok, hiszen elég a devizatatartalék, azonban a Világgazdaságnak elismerték, hogy mégis kevés volt a pénz a kasszában - ezért kellett a sok milliárd eurós IMF-csomag.
nov. 18
10:25
Újabb gyermekcsontokra bukkantak Emődön (BorsOnline)
Újabb gyermekcsontokat találtak Emődön, azon a helyen, ahol az elmúlt héten vélhetően a tavaly szeptemberben eltűnt kislány, Paula koponya- és csípőcsontját találták meg.
nov. 18
10:39
A sikeres fogyás titka? (BorsOnline)
Bármit eszik, a plusz kilók egyből a fenekén landolnak? Elmajszol egy szelet tortát és nem a popsija kerekedik, hanem a hasa? Az ősöktől megörökölt testalkatot és az ehhez tartozó hízási típust semmilyen diétával nem lehet átalakítani, viszont a megfelelően kiválasztott fogyókúrás módszerrel a legjobb formába lehet kerülni és a jo-jó hatást hátrahagyva meg is lehet tartani. Ehhez azonban…

Keresés