Világszenzációnak számító felfedezés: Adamkó Péter barlangász és csapata igazi csodavilágra, egy öt kilométer hosszú, meleg vizes tóra talált Budapest alatt. Hasonló képződmény egyetlen más város alatt sincs, a különleges tó novembertől már gyalog is megközelíthető.
GÖD – Megint rosszul lett Szecsődi Károly (16)! A Megasztár egykori versenyzője a tehetségkutató verseny magazinfotózásán vett részt a többi versenyzővel, amikor egyik pillanatról a másikra összeesett.
28 barátságos válogatott mérkőzést játszanak ma világszerte. A slágercsatának a berlini német–angol derbi ígérkezik, mely előtt vérmesebb hazai drukkerek úgy vélik, a vendégek beleszaladnak egy kiadós verésbe. Meglátjuk, így lesz-e.
A celebek olyan emberek, akiknek nem fontos valós teljesítményt felmutatniuk. Nekik elég kamerák előtt hangosan böfögni, nyilvánosan szexuális aktust létesíteni, vagy filléres darabokból összehordott bugyigyűjteményt mutogatni. És majdnem kifelejtettem a félmeztelen sztratoszférába ugrást is... Celeb abból lesz, aki gátlásait levetve médialotyóvá válik.
Egy 42 éves apa és 8 esztendős leánya is szörnyet halt tegnap reggel, amikor autójukkal vonat elé hajtottak Gödöllő és Isaszeg között. A két halálos áldozatot követelő szerencsétlenség nem sokkal reggel nyolc után történt egy vasúti átjáróban, amit fény- és félsorompó egyaránt védett.
Több, mint egy éve az Állami Egészségügyi Központ VIP-részlegének lakója Horn Gyula. A súlyos, Alzheimer-kórhoz hasonló betegségben szenvedő volt miniszterelnök azonban fizikálisan jó állapotban van, sokat sétál a folyosón – tudta meg a Bors.
Mintegy 25 profi ökölvívójától készül megválni az Universum Box-Promotion. A hamburgi egyesület tulajdonosa, Klaus-Peter Kohl ugyanis sokallja a bokszolók számát, és ezért döntött a létszámleépítés mellett. A magyar sportolókat, Erdei Zsoltot és Balzsay Károlyt elvben nem érinti az átszervezés.
A kapcsolatokban, szerelmekben elvárjuk, hogy hűségesek legyenek hozzánk és sokan viszonozzák is ezt. A hűség azonban nem csak itt van jelen, hanem munkában, ízlésben és az élet egyéb területein is. Van aki például annyira ragaszkodik kedvenc csokoládéjához, hogy évekig nem is hajlandó kipróbálni mást. Egyesek ezt butaságnak nevezik, mások azonban úgy tartják az ilyen emberről, hogy minden másban…
Megkezdte a felkészülést az új idényre Szávay Ági. A teniszező munkáját már új erőnléti edző segíti. Ági Kállai Ákos, a korábbi öttusa világbajnokkal a Margitszigeten vágott neki az új idény első futóedzésének.
Több mint 12 ember súlyos sérüléseket szenvedett Csehországban, ahol szélsőségesek csaptak össze a rendőrökkel. A 27 ezres lélekszámú Litvinov, jórészt romák lakta Janov lakótelepén garázdálkodott több száz cseh radikális, mikor a rendőrség útjukat állta.
Egy-egy zalai–vasi sportütközet önmagában is pikáns, hát még ha az egyik oldalon egy olyan szakember készíti fel az együttest, aki világ életében a riválisnál dolgozott. Patonay Imréről van szó, aki őskörmendi kosárlabdaedzőként vállalt munkát Zalaegerszegen, s aki szerdán életében először vezet csapatot egykori klubja ellen.
Mindenkit megszépít a fügekaktusz, ezért gyakran reggelire fogyasztják a nyíregyházi főiskolás lányok. A fájdalommentes kaktuszevés helyszíne: a Tuzson János Botanikus Kert.
Extrém körülmények között hódította meg a kirgizisztáni 7134 méteres Lenin csúcsot Gál László, székesfehérvári hegymászó. Fertőzött élelmiszertől csikaró hassal küzdötte fel magát az utolsó szakaszon, miközben szerencsétlenül járt mászók holttestét cipelték le onnan társaik.
Holtan találtak egy hatéves albínó kislányt, akinek levágták a fejét és a végtagjait Burundiban. Az utóbbi időben veszélybe kerültek az albínók, a régióban ugyanis az a hiedelem járja, hogy testrészeik varázslatokhoz használhatók.
Az első sikertelen kísérlet után jó helyre került Rácz Linda és Mészáros Dóra kutyakonzerv adománya, amellyel menhelyen élő ebeken akartak segíteni a lányok. Megírtuk, hogy egy kutyamentő alapítványnál "riherongynak" titulálták a sztriptízsztárokat és visszautasították ajánlatukat. A Mentsvár alapítvány vezetői nem bizonyultak ilyen finnyásnak, így a lányok által leszállított ebtápból csaknem két…
Először jelöltek magyar borászt Gere Attila személyében a német Wein Gourmet Magazin Év borásza nemzetközi címre, melyet hetedik alkalommal 2009 márciusában rendeznek meg a németországi Bergisch Gladbachban.
Beteljesítem az amerikai álmot – nyilatkozta a „terhes férfi”-ként ismertté vált Thomas Beatie. A második gyermekét váró, férfivé operált nő az év első felében szülte meg Susan névre keresztelt kislányát, és reméli, hogy a második baba kisfiú lesz.
Ben bemutatta szerelmét, Kovácsovics Fruzsit édesanyjának. A VIVA műsorvezetőjének anyukája Németországban él, Fruzsi és Ben ezért repülőre szálltak, és Berlinben találkoztak a családdal. A két fiatalnak ez volt az első közös útja, és mindketten nagyon élvezték: németül nézték meg a Mamma Mia musicalt, és még stoppoltak is!
Satnya csontvázzá aszalódott Victoria Beckham. A stresszt, ami a fogyást okozta nála, az váltotta ki, hogy David Beckham Olaszországba költözik, és az AC Milan vendégjátékosaként két hónapig lesz távol.
Karl Marx német filozófusé a történelem leghíresebb szakálla - íra The Times, mely listát közölt a híres szakállasok első tíz helyezettjéről annak kapcsán, hogy a londoni természettudományi múzeumban kiállították Charles Darwin szakállát.
Beyoncé Single Ladies című slágeréhez nemrég készült el a videóklip, amiben a három női háttértáncos egyikéről időközben kiderült, hogy egy nőimitátor.
Britney Spears egy döbbenetes őszinteségű interjúban kijelentette, hogy új élete csak színlelés, semmi más. Azt is hozzátette, hogy régen sokkal szabadabbnak érezte magát, most olyan, mintha börtönben lenne.
Huszonkét év elteltével sem illant el a britek dühe, amiért a mexikói foci-világbajnokság negyeddöntőjében Diego Maradona kézzel juttatta a hálóba a labdát az Argentína–Anglia meccsen.
Sokan rájöttek már arra, hogy tartós fogyást könnyebb elérni egy szakember segítségével. Sorozatunk harmadik részében Béres Alexandra ad tanácsokat az elszánt diétázók részére. Aki betartja tanácsait, az három hét alatt 3-6 kiló súlyfeleslegtől szabadulhat meg. Ezek a tanácsai az étkezésre vonatkoznak, de aki emellett még sportol is, az látványosabb eredményt tud elérni.
Puszta közelségével meggyógyította, és kirángatta a búskomorságból leghűségesebb rajongóját Friderikusz Sándor. Andrea végre közös fénykepet készíthetett kedvencével, és a rég várt személyes találkozó még a reméltnél is nagyobb hatással volt rá.
Tódulnak a férfiak Európa legnagyobb bordélyházának mondott kuplerájba, amióta meghirdették: aki karjára tetováltatja az örömtanya nevét, örök életében ingyen veheti igénybe a szolgáltatásokat.
Elsősorban a kapuskérdés miatt főhet Hajdu János szövetségi kapitány feje, de nem megnyugtató az sem, hogy kiújult a Barcelonában kézilabdázó Nagy László lábsérülése, és egyelőre nem edzhet.
Bernie Ecclestone, a Forma–1 mindenható ura már régóta emlegeti, egy pilótanő sokat dobna a jelenlegi mezőny népszerűségén. A német Bild összeszedte, kik azok a szépségek, akik garantáltan emelnék a száguldó cirkusz nézettségét.
Marsi Anikó és Palik László csaknem hárommillió forintot nyert az RTL Klub A Széf című műsorában. A sztárházaspár rendkívül adakozó kedvében volt, a teljes nyereményt azon nyomban szétosztotta különböző alapítványok között.
Már egyszer szányra kapott a pletyka, hogy VV Anett a popszakmában is kipróbálja magát. Akkoriban azonban a híresztelések hamisnak bizonyultak, hiszen a Disco Express klipjének szereplőjeként csak az arcát adta a zenei produkcióhoz a csinos lány. Aki akkoriban csalódott volt, most bizonyára örömmel fogadja, hogy a Bridge újdonsült tagjaként hamarosan az egész ország megismekedhet Anett hangjával.
Hajdú Péter kikelt magából, amikor megtudta, hogy felesége, Kata dietetikushoz akar fordulni, mert úgy érzi túl sokat hízott a terhesség alatt. Hajdú elmondta, hogy felesége Rubint Réka tanácsára küzd a kilókkal. A producer nagyon felháborodott, szerinte Katának nem kellene Rékára és a módszereire hallgatnia.
Czene Attila sztárvendégként újra táncol az RTL Klub Szombat esti láz című produkciójában. Az olimpiai bajnok úszó bevallotta: a két évvel ezelőtti verseny óta egyáltalán nem gyakorolt, amiért most súlyos árat fizet: állandó izomláz kínozza.
Két hétnél tovább nem bírom szex nélkül – jelentette ki Voksán Virág mielőtt elutazott Afrikába a Sztárok a fejükre estek stábjával. A nyuszilányból lett dj lassan három hete van távol otthonától, egyre súlyosabb szexhiányban szenved. Kérdés, hogy kit fog elcsábítni a szavannán vele tartó férfi sztárok közül.
Majka mindig talál valami kifogást, hogy megússza elkerülhetetlen szívműtétét. Bár tévécsatornájánál jelenleg nincs feladata, most fellépéseire hivatkozva húzza az időt.
Lapunknak panaszolta el Zsuzsa, egy erotikus szolgáltató hölgy, hogy a mai fiatalok semmit sem tudnak az AIDS terjedéséről. Legalábbis szerinte erre utal, hogy az ifjabb örömlányok óvszer nélkül vállalnak bizonyos munkákat, míg tőle - aki kellő óvatossággal űzi ősi mesterségét - elmaradoznak a vendégek.
Hiába hallgatta lélegzetvisszafojtva a nagyszámú közönség fél órán keresztül E. Zsanett vallomását, a fiatal lány semmi újdonsággal nem állt elő állítólagos megerőszakolása magánvádas eljárásában. A fiatal lány a Fővárosi Bíróságon fenntartotta állítását, miszerint tavaly május 4-én öt rendőr megbecstelenítette.
Hamarosan hadihajók is közlekedhetnek a Balatonon, de akár a Fertő-, vagy a Tisza-tavon is. A még Szabó Pál vezette közlekedési tárca egy olyan javaslatot nyújtott be a Parlamentnek, mely szerint a Magyar Honvédség naszádjai hasíthatnák a habokat az amúgy tiltott vizeken.
Brutális leszámolás Pécsett: ismeretlen támadók kézigránátot hajítottak be egy családi ház ablakán, a robbanás azonnal végzett a szobában tévéző házaspárral, gyermekeik megsérültek. A rendőrség szerint bosszúból végeztek a korábban autókereskedéssel foglalkozó P. Zoltánnal. A helyi kisebbségi önkormányzat rasszista akcióról beszél, ezt egyelőre semmi sem bizonyítja.
OKAVANGO-DELTA – Sportnapot rendeztek quadversennyel a Sztárok a fejükre estek című műsor szereplőinek, nem kis téttel: a nap nyertesei hazai földön érezhették magukat, ugyanis vacsorára igazi magyar szalámit ehettek a szinte szokásosnak számító kígyóhús helyett.
Világhírű utcákat, köztük a párizsi Champs Élysees-t is maga mögé utasítva, a hetedik legvonzóbb korzóvá választották a budapesti Váci utcát. A hazai kutatások szerint az elmúlt évtized plaza-láza tönkretette a Belváros ütőerének számító sétálóutcát.