A közúti jármű vezetője köteles a jármű sebességét a vasúti átjáró előtt elhelyezett veszélyt jelző táblánál lakott területen legfeljebb 30 km/órára, lakott területen kívül legfeljebb 40 km/órára csökkenteni
Hetek óta folynak a találgatások Jennifer Aniston terhességéről. A színésznő tagadja ugyan, hogy állapotos lenne, de a frissen napvilágra került képek másról árulkodnak: Jennifer pocakja ugyanis gömbölyödik.
"Ebben nem lesz bíróság, csak arra jó, hogy megrovást adjon az ügyész neked - hangzott el a Zuschlag-perben, egy a volt mszp-s képviselő és az ügy negyedrendű szereplője, Őri András között zajló, lehallgatott telefonbeszélgetésen.
Élete egyik legizgalmasabb kalandján van túl Marsi Anikó, aki férjével Palik Lászlóval egyhetes sivatagi túrán vett részt. – Különleges túra volt, Liszi László, autóversenyző barátunk szervezte. A lényeg az volt, hogy érezzük, milyen érzés átkelni a sivatag dűnéin autóval – kezdte Marsi Anikó
Közben sajtóértesülések arról számolnak be, hogy mintegy 20 százalékos részt vásárol majd az új, átalakított olasz Alitalia légitársaságban az Air France-KLM
Újabb megdöbbentő eset igazolja, hogy egy ifjú művész kudarca tragédiához vezethet: Sandra Goodspeed amikor megtudta, hogy az amerikai Megasztár tehetségkutató 2006-os évadában éppen imádott kedvence, Paula Abdul az egyik zsűritag, nem habozott jelentkezni.
LOS ANGELES – Számos hollywoodi híresség, köztük Michael Douglas és neje, Catherine Zeta-Jones, Kevin Costner és Steven Spielberg villája is veszélybe került a tűzvész miatt, miközben a Vissza a jövőbe őrült dokijának, Christopher Lloydnak az 1,9 milliárd forintot érő háza porrá is égett már.
Fricz Tamás az ötletadója a parlament feloszlatását kezdeményező aláírásgyűjtésnek, aki szerint, ha a parlament nemmel voksol a feloszlatásáról, akkor az óriási presztízsveszteséggel járhat számukra
Bár a tavalyi pekingi olimpiára nem jutott ki Benedek Dalma, az MTK világ- és Európa-bajnoka túltette már magát a csalódáson. Fábiánné Rozsnyói Katalin edzőnő irányításával az óbudai edzőteremben és a Komjádi-uszodában két hete alapoz a kajakos.
A SEAT a lehető legjobban zárta a szezont, a 2008-ban világbajnoki címet szerző Yvan Muller mellett ugyanis Gabriele Tarquini az összetett verseny második helyén végzett
Tony Curtis élete egyik legõszintébb interjújára vállalkozott az amerikai The Enquirer magazinnak. A most 83 éves sztár elmondta, amióta elhagyta elsõ feleségét, Janet Leigh-t, azóta nem rendezõdött a viszonya közös gyermekükkel, a szintén színésznõ Jamie Lee Curtis-szel. A színész szerint lányával rühellik egymást.
Titokzatos lopássorozat borzolja a kedélyeket a Nagy Lehetőség hűvösvölgyi villájában. Az elmúlt hetekben egyre több alkalommal fordult elő, hogy a Story tévén, kedd esténként futó műsorban lába kélt ruháknak, DVD lemezeknek és ékszereknek.
Arcvonásaik könnyen elárulhatják a politikusokat. Egy brit kutatócsoport szerint a mélyen ülő szemek, és a sötét, markáns szemöldökök sunyi, megbízhatatlan személyiséget takarnak: ez alapján a szigetország miniszterelnökének, Gordon Brown-nak nem szabad mindent elhinni - áll a Daly Mail összeállításában.