Mindenki tapasztalhatta már, hogy míg ő reggelire a sült szalonnát kívánja, ismerőse csak egy pohár kávét vagy egy szem gyümölcsöt képes legyűrni. Az ízek kedvelését, megkívánását és az ételek eltérő hatásait az emberekre sok mindennel magyarázzák az egyik ilyen a vércsoportbeli különbség. Az ezen alapuló diéta viszonylag új keletű módszer, van aki nem csak fogyni akar vele, hanem egészségesebb…
A vállalat októberben már jelezte idei évi bevétele várható csökkenését és bejelentette, hogy a gyártást Európában 30 százalékkal fogja vissza az év utolsó negyedében
A glasgow-i Hampden Park minden bizonnyal kiemelt helyre kerül a szakvezető pályafutásában, mivel 1979-ben, 18 évesen ugyanitt szerezte első válogatottbeli gólját az akkori 3-1-es siker alkalmával
Mel B úgy döntött, egy időre elpártol a mikrofon mellől és inkább csodás idomait kamatoztatja a színpadon. A Spice Girls egykori énekesnője ugyanis márciustól saját vetkőző showal készül egy neves hollywoodi kaszinóban.
Achilles-ín-sérüléséből felépülve Európa-bajnok műkorcsolyázónőnk, Sebestyén Júlia hétvégén Moszkvában mutatkozik be a Grand Prix-sorozatban. Méghozzá két csodaszép, Náray Tamás divattervező által megálmodott kűrruhában.
Horváth Éva és édesanyja az RTL Klub A Széf című játékának legnagyobb veszteseivé léptek elő. A műsorvezetőnek és párjának ugyanis esélye volt arra, hogy csaknem 15 millió forinttal legyenek gazdagabbak, azonban a döntőben egy kérdést elrontottak, így üres kézzel mehettek haza.
Harminc éves románcáról rántotta le a leplet Chevy Chase, aki egy showműsor keretében vallotta be, hogy ő és Goldie Hawn szeretők voltak. A páros az Óvakodj a Törpétől forgatásán talált egymásra és Chase nem tagadja: számára a mai napig Goldie az igazi nő.
Ingyen meghallgatható a Guns N Roses várva várt új lemeze, a jövő héten boltokba kerülő Chinesche Democracy. A zenekar, a Myspace.com oldalon található profilján népszerűsíti legfrissebb albumát.
A kereskedelmi bankok a jövőbeli várható teljesítmény alapján hitelezik a vállalkozásokat, a reálgazdaság szereplői csak a korábbinál drágábban képesek hitelhez jutni - hangzott el a konferencián