Sajnálatos esemény rázta meg a Zenit–Juventus Bajnokok Ligája összecsapásának otthonául szolgáló orosz Szentpétervár városát kedd reggel. Egy bombamerénylet során ugyanis három ember életét vesztette, köztük egy hároméves kisgyermek. A lapzártánk után véget ért találkozót nem halasztották el.
Amióta megtalálták szegény Nórát megerőszakolva, megfojtva, azóta mindenki arról beszél, szabad-e elengedni egy 14 éves lányt a diszkóba hajnali háromig. Valamirevaló szülő legszívesebben vitrinbe zárná gyermekét, és csak ölelgetni meg etetni venné ki onnan. De azt is tudja, hogy nem a tulajdona a gyerek, nem is magának neveli, hanem attól a pillanattól fogva, hogy megszületett, önálló élet,…
Az alig 40 éves, magyar származású Peter R. Orszagot nevezi ki az új amerikai elnök, Barack Obama a Fehér Ház költségvetési igazgatójává. A két gyermekes, öltönyéhez rendszerint cowboy-csizmát húzó közgazdász nem tud magyarul, de mint mondta: egyszer szívesen ellátogatna Magyarországra.
Hazánkban két év szabadságvesztéssel büntethető az, aki kábítószert használ; a pszichológus szerint a mostani törvényi szabályozás nem segít a droghasználat visszaszorításában
"14 éves fiamnál nemrég pornóújságokat találtam. Nem szóltam neki, nem is szidtam le őt, de nagyon aggódok, hogy ez rossz irányba viszi el a lelki fejlődését. Mit csináljak vele?" "Anyuka"
Nemes cél érdekében lépett pályára a Bozsik-stadionban kedd este a Bp. Honvéd és a Dunaszerdahely futballcsapata. A két együttes ugyanis a mérkőzés jegybevételét a szlovák rendőrök által összevert szurkolók, köztük a súlyos sérüléseibe csaknem belehalt Lengyel Krisztián megsegítésére ajánlották fel.
Keleti Györgyi élete egyik legnehezebb és legkatasztrofálisabb születésnapját tudhatja maga mögött, amit a Hal a tortán stábjával volt kénytelen együtt ünnepelni. Kamerán kívül kétszer is elsírta magát.
Bár minden energiájukkal a pénteki nagykoncertre készülnek, Hooligans Tibi és Endi szakított rá időt, hogy megválaszolják rajongóik kérdéseit a blikk.hu-n. Még azt sem rejtették véka alá, hogy kinek drukkolnak a Megasztárban, és elárulták, hogy ha szép lányokról van szó, bizony ők sincsenek fából.
Ha nem változik a helyzet, az olimpiai 4. helyezett kalapácsvető, Pars Krisztián búcsút int Szombathelynek, ugyanis kevesli havi 54 ezer forintos fizetését. Az atléta egyébként arra készül, hogy később az autóversenyzést is kipróbálja.
Évszázadok óta keresi az ember az örök élet elixírjét, s most lehet, hogy megvan a csodaszer. Legalábbis a legfőbb összetevője, amely egerek esetében már hatásosnak bizonyult. A telomeráz nevű anyag 50 százalékkal hosszabbította meg a rágcsálók életét, hamarosan megkezdődhetnek a szerrel való humán kísérletek is.