Menet közben, autóban született meg Burján Boglárka. Burján István rendőr főhadnagy Székesfehérvár felé száguldott, amikor Szabadbattyánban szólt a felesége: jön a baba! A Polgárdi rendőrőrs parancsnoka még fel sem fogta neje szavait, kislánya már az édesanya hasán feküdt.
Az intenzív hóesés és hófúvás továbbra is fennakadásokat okoz Európa-szerte, határátkelőket zártak le, egyes autópályákon csak katonai járművek tudnak közlekedni
Lángoló kukában találtak rá Paula Sladewski holttestére Miamiban. A Playboy-modell teste annyira összeégett, hogy csak a fogászati kartonjai segítségével tudták azonosítani.
A vietnami származású Lé Ngoc Hának és szerelmének Kovács Péternek sikerült tegnap este bankot robbantania A Széfben. A vidám páros közel három és félmillió forinttól szabadította meg az RTL Klub kasszáját.
Nagy derültséget keltett az ausztrál választók között miniszterelnökük legutóbbi bejelentése. A folyton dadogó, nyelvtani hibákat sorra halmozó Kevin Rudd kormányfő ugyanis bejelentette: mesekönyvet ír. Kutyájával és macskájával már felvette a könyv elkészítéséhez szükséges interjút.
Rakétaként ívelt felfelé Bülent Ciftlik (SPD) német politikus karrierje, de most kiderült: a török származású férfi „eladta” kedvesét, hogy pénzt gyűjtön választási kampányára.
Robbanásra ébredtünk, senki nem értette, mi történt. A nyílászárók berobbantak, s az egész lakás tele lett üvegszilánkokkal - mondta az ötgyermekes anyuka
Háborús övezetre emlékeztet a belvárosi Balaton utca: egy ötszintes bérház legfelső emeletén felrobbant egy gázpalack. G. Béla, a lakás tulajdonosa halálra égett, hárman megsebesültek. Az épület életveszélyes, az összes lakót kiköltöztették, a kár elérheti a 300 millió forintot.
Tiger Woodsról, a mostanában inkább nőügyeiről, mint golfozásáról elhíresült sportolóról újabb sötét titok derült ki: extasyt használt szeretői elcsábítására.
A kisbabájával otthon lévő rendőrnő a szülést követően is rendes fizetését kapta, s azt mondja: az adminisztrőációs hiba miatt hónapok óta gyomorideggel ébred és fekszik
Kidobták a Baywatch-sztárt a Csillag születik című show amerikai változatából. A filmsztár négy éven keresztül foglalhatott helyet a nagy érdeklődéssel kísért tv-műsor zsűrijében.