Bécsújhely — Remekül helyettesítették a válogatottból fél éve hiányzó csapatkapitányt, Nagy Lászlót (28) a helyére kiszemelt jobbátlövők: a koperi Laluska Balázs (28) és a szegedi Krivokapics Milorad (29) 4-4 gólt lőtt a horvátoknak az Interwetten-kupa első fordulójában, nagy szerepük volt abban, hogy kézilabdacsapatunk 30-30-as döntetlennel mutatkozott be a vb-ezüstérmes ellen.
Iquique — Ugyan stabil az állapota, de továbbra is életveszélyben van Luca Manca (29), aki a Dakar-rali csütörtöki, sorrendben hatodik szelektív szakaszán bukott hatalmasat a motorjával.
WINNIPEG — Az 1988as calgaryi téli olimpián híressé váló brit síugró, Michael Edwards (46), Eddie, „Sas" is futott a február 12-én kezdődő vancouveri ötkarikás játékok lángjával a kanadai Winnipegben.
Budapest — Egyetlen lépést sem tesz futó- és evezőpadja nélkül a Depeche Mode együttes frontembere, Dave Gahan (47), amióta tavaly szerencsésen legyőzte a halálos kort.
Csongrád — Hóban-fagyban kerékpárral hordja az 5 kilométerre lévő óvodába Blázsik Ildikó (30) súlyosan beteg kisfiát, ugyanis a családnak nem telik autóra.
Siófok — Új állami nyugdíjrendszerben gondolkozik a Fidesz, amelyben mindenki pontos kimutatást kapna arról, mennyi pénz érkezett munkáltatójától, s így tudhatja azt is, mennyi nyugdíjra számíthat.
Budapest - Két napja érkezett a hír, mely szerint Németh Kristóf (34) betegsége miatt a Barátok közt történetében először kerül sor egy szereplő oly módon való helyettesítésre, amelyre eddig nem volt példa.
ABAÚJSZÁNTÓ – Havi 100 kiló kutyatápot fal fel a Rácz család három kutyája. A legkisebb, Elli (6) marmagassága 86 centi, még növésben lévő 10 hónapos kölykének marmagassága 92 centiméter, a legnagyobb, Berry pedig 104 centire nőtt.
BUDAPEST — Ahogyan arról beszámoltunk: Révész Sándor (56) közel hatvanévesen lett először apuka. Pataky Attila (58), az Edda frontembere gyakorló apuka, kisebbik gyereke hatéves, így tiszta szívéből drukkol zenésztársának.
LOS ANGELES — Nem reagált a kezelésekre Dennis Hopper (73) prosztatarákja, a Szelíd motorosok sztárjának orvosai szerint már nincs reménye a gyógyulásra.
BUDAPEST — A Magyar Televízió (MTV) kuratóriuma jövő héten szerdán dönt arról, hogy kinek adja át részben vagy akár teljes egészében is a labdarúgó-világbajnokság közvetítési jogait.
BUDAPEST — A sportriporterek és a meteorológusok taroltak a Blikk kiadójának on-line felmérésében, amely a leghitelesebb magyar tévés személyiségeket kereste.