A Bors szerkesztőségébe eljutott egy fénykép, amely jókora megrökönyödést váltott ki azokból, akik látták. A két szexbomba ugyanis félreérthetetlen pozícióban látható a felvételen.
Botrányos pornóforgatásra szálltak ki a budapesti rendőrök. A Bors értesülései szerint egy szadomazo film forgatását állították le az újpesti házban, több embert is a földre tepertek és előállítottak.
Gazdag nemesi családba született, lehetett volna grófnő is, de ő hollywoodi szexszimbólumként tarolt. Sorozatunk harmadik része Uma Thurman második házasságának titkairól szól.
Megrázó tévéinterjúban mesélte el a fogságban töltött nyolc év történetét Natascha Kampusch. Visszaemlékezésébôl kiderül, hogy elrablója, Wolfgang Priklopil még a sírást is megtiltotta neki.
Reggeli próba és esti előadás között hatalmas tortával lepték meg 67. születésnapja alkalmából kollégái Esztergályos Cecíliát a József Attila Színházban.
Budapest — Feljelentést tett a Budapesti Főügyészségen tegnap a Fidesz XVIII. kerületének frakcióvezetője, Lévai István Zoltán, és kérte az öt évig tartó nyomozás megismétlését, illetve a fokozott ügyészi felügyeletet Lévay Levente, Kispest korábbi polgármesterének tucatnyi ingatlant érintő lakáspanama-büntetőperében.
Budapest — A híresen családbarát olaszok besokalltak az ingyenélő csemetéiktől, és törvényt szeretnének arról, hogy nagykorú gyermekeiket kipenderíthessék a lakásukból.
Újabb családtagok érkeztek a Csillagvirág Klinikára. Egy szerető édesanya, Halász Szilvi és egy jóképű kamasz fiú, Gergő karakterével színesedik a TV2 népszerű kórházsorozata.
Brad Pitt elmenekült Angelina Jolie elől. A negyvenhat éves színész már meg is vette legénylakását a Los Angelesi Hollywood Hills-en. Az 1920-ban épült ingatlanhoz tartozik egy titkos barlang is.
Lassan már tizenhat éve, hogy a Megasztár egykori versenyzője, Hien vietnami szülők gyermekeként világra jött Budapesten. A fiatal énekesnő azonban ennek ellenére nem rendelkezett magyar állampolgársággal, egészen mostanáig.
Vége a ledérségnek és a kacér pillantásoknak. Szabó Zsófi megkomolyodott. A szőke színésznő szerepe szerint egy férfi miatt teljesen hátat fordít önmagának, elfelejti azt, aki volt.
A H1N1-influenzajárvány első hulláma lassan lecseng, de immunrendszerünket továbbra is támogatni kell, ugyanis az orvosok szerint most a szezonális influenza kezdett el fertőzni.