2010. október 7. csütörtök

okt. 7
2:27
Török nagy verést ígér a töröknek (Blikk)
BUDAPEST — Heti tizenegy edzéssel és némi pluszmunkával készül Török Dániel (29) az október 30-i Európa-bajnoki címmérkőzésére.
okt. 7
2:31
Sisa sem értette a meccseket (Blikk)
BUDAPEST — Miközben Bochumban tegnap megkezdődött a bírósági tárgyalása annak a pernek, amely vádirata szerint négy csaló 32 európai futballmérkőzés eredményét befolyásolta, itthon azt találgatják, lehet-e alapja annak, hogy, bundameccsek közé sorolják a 2009. április 24-én lejátszott Újpest– Honvéd (3-0) bajnoki találkozót.
okt. 7
3:03
Dellacasának mennie kellett (Blikk)
BUDAPEST — Hullámvölgybe került a Vasas élvonalbeli focicsapata. A tabellán a 13. helyre visszaeső angyalföldiek legutóbbi négy bajnoki meccsüket elveszítették, méghozzá úgy, hogy csupán három találatot értek el, s közben 13 gólt kaptak.
okt. 7
3:07
Button Japánban is hazai pályán van (Blikk)
Szuzuka — Jenson Button (30) otthon érzi magát Japánban. A Forma–1 tavalyi világbajnoka annyira örült, hogy a hét végén kedvese, Jessica Micsibata (25) szülőhazájában száguld a cirkusz, hogy már napokkal ezelőtt elutazott az ázsiai országba.
okt. 7
4:33
Elindultak haza Erőssék (Blikk)
Katmandu — Csalódottan bár, de visszaérkeztek a magyar Himalája-expedíció tagjai Nepál fővárosába, Katmanduba, miután a 8201 méter magas Cso-Oju hegy visszaverte az Erőss Zsolt vezette csapat támadásait.
okt. 7
4:37
Megölték a szemtanút Pécsett (Blikk)
Pécs — Szinte napra pontosan a két évvel ezelőtti, két halálos áldozatot követelő pécsi kézigránátos merénylet után ismét gyilkosság történhetett ugyanabban a házban, ahol annak idején robbanóeszközzel megöltek egy házaspárt.
okt. 7
4:51
Botka László nem kímélte Gyurcsányt (Blikk)
Szeged — Most megmondta a magáét Botka László (37), Szeged újraválasztott polgármestere. Az egyik legsikeresebb szocialista politikus a Blikknek nyíltan beszélt pártját elhagyó Szili Katalinról és Gyurcsány Ferencről is.
okt. 7
4:55
Jól jár a gazdag sokgyermekes (Blikk)
Budapest — Megszenvedik a keveset keresők a jövő évi adóváltozásokat: rajtuk a családi adókedvezmény sem fog segíteni! Az Index megtudta, hogy a kormány nagy vonalakban döntött a jövő évi adórendszerről, ami nem kedvez majd azoknak, akik kevés adót fizetnek.
okt. 7
4:59
Kínos! Leesett az elnöki címer (Blikk)
Washintgon — Jó, hogy nem a plafon szakadt rá! Vélhetően rosszul rögíztették, így beszéd közepén leesett az elnöki címer Barack Obama szónoki pódiumáról tegnap Washingtonban.
okt. 7
5:27
Jolie erőlteti a francia nyelvet (Blikk)
Budapest — Igazi európai elitet akar nevelni gyermekeiből Angelina Jolie (35).
okt. 7
5:29
Stohl András megnősült? (Blikk)
Budapest — Úgy hírlik, hogy a Nemzeti Színház művésze, Stohl András titokban megházasodott. Mi lehet ennek az oka? Hiszen a hot! magazinnak korábban azt nyilatkozta, világraszóló lakodalomra készülnek!
okt. 7
5:31
72 órán át gyalogolt Cini (Blikk)
Lisszabon — Három napon keresztül gyalogolt Portugáliában Zalatnay Sarolta (62). Az énekesnő dr. Medveczky Mihály Világexpedíciójához csatlakozott, amelynek célja, hogy hosszú távú nemzetközi párbeszédet kezdeményezzen a kontinensek teljes körbegyaloglásával.
okt. 7
5:33
5 nap melóért kaszál 7 milliót Hoffman (Blikk)
okt. 7
5:35
Kovács Lázárt megvédik a nők (Blikk)
Budapest — Kígyózó sorban tódultak a nők, hogy ehessenek Kovács Lázár főztjéből, s bevallották: egy cseppet sem orroltak meg csalfaságáért a sztárszakácsra, sőt!
okt. 7
5:45
Andreas: Végre feleségül veszem Nikit! (Blikk)
Izsa — A TV2 tehetségkutatójának közönségkedvencét, Csonka Andreast (27) hazakísértük a szlovákiai Izsára. Az énekes egy hónap után először lépte át a szülői ház kapuját az énekes, akit szülei, Erzsi néni és Bandi bácsi, de még kutyusa, Milike is hatalmas lelkesedéssel fogadott a pár ezer lelkes településen.
okt. 7
6:03
Ági: Mégsem kell nagyobb cici (Blikk)
TAMÁSI — Már kora reggel csörgött a telefonja Kiss Áginak (22), tegnapi címlaplányunknak, hogy gratuláljanak élete első fotózásához.
okt. 7
6:05
Jackson ellen új per indul (Blikk)
Újabb cég igyekszik az utolsó utáni bőrt is lehúzni Michael Jacksonról (†50), ezúttal egy bahreini vállalat jelentkezett 667 ezer dolláros követelésével.
okt. 7
6:57
Berek Katit kérdeztük (Blikk)
Ma ünnepli 80. születésnapját Berek Kati, a Nemzet Színésze. Barátaival és két kolléganőjével tölti a jeles napot.
okt. 7
7:33
Gordon Ramsay itthon is jó üzlet (Blikk)
okt. 7
9:39
Csonka Andreas elárulta esküvői titkait - videó (Blikk)
okt. 7
9:41
Ági szilikon melleinek mindenki örül - videó (Blikk)
okt. 7
9:57
Kovács Lázárnak nem ártott a félrelépés - videó (Blikk)
okt. 7
11:45
Leengedik a halastavat az eltűntek után kutatva (Blikk)
Három napja küzdenek Devecseren és Kolontáron a vörösiszappal a helyiek, a katasztrófavédelmi szakemberek és az önkéntesek is. Mint korábban megírtuk az ott élő emberek már nem reménykednek abban, hogy valaha visszakaphatják otthonaikat.
okt. 7
12:57
Iszapot hánynak az állatok (Blikk)
Könnyek közt mondott le szinte az összes gazdi még életben maradt kutyájáról. Az állatok még dolgukat sem képesek elvégezni a katasztrófális állapotban.
okt. 7
13:15
Halálosan félt Mel Gibsontól volt barátnője (Blikk)
Mel Gibson volt barátnője, a 40 esztendős Oksana Grigorieva egy amerikai magazinnak mesélt arról, hogy egyik veszekedésük alkalmával tényleg attól rettegett, hogy a feldühödött színész megöli őt.
okt. 7
13:17
Exkluzív! Brad Pitt is megérkezett Magyarországra (Blikk)
Budapest - Karján két bóbiskoló, nyűgös gyerekkel megérkezett Budapestre Brad Pitt (46), akit párja, Angelina Jolie (35) vélhetően már nagyon várt. A Trója és egyéb filmsikerek sztárja kissé gyűrötten lépett ki a Ferihegyi reptér kisgépes termináljának ajtóján, miután megérkezett Bostonból, ahol Moneyball című filmjét forgatta mostanáig.
okt. 7
13:51
Tóth Vera ismerőseit is megégette az iszap (Blikk)
"Nagyon nagy baj van!" - mesélte Tóth Vera a Tv2 Megamánia című műsorában. Kiderült, az énekesnő több ismerősét is sújtotta az iszapkatasztrófa.
okt. 7
15:57
Megerőszakolt egy 5 hónapos csecsemőt (Blikk)
Megerőszakolt egy 5 hónapos csecsemőt, miközben élettársa képeket készített mobiljával a szexuális zaklatásról
okt. 7
15:59
Nem törődtek a károsultakkal – videó! (Blikk)
okt. 7
16:15
Csúszott az Álomotthon átadása (Blikk)
Budapest - Kis híján meghiúsult az Álomépítők harmadik adása. Bár a csapat éjjel nappal, szinte alvás nélkül dolgozott, mégsem sikerült időben elkészülni a Kovács család számára varázsolt új otthonnal.
okt. 7
16:17
Nincs hova hazaengednie a kórháznak a gyógyultakat (Blikk)
okt. 7
16:51
Almás finomságok őszre (Blikk)
A csengeri almafesztiválon minden a gömbölyded gyümölcs körül forgott: a kiállításon, a vásáron, de még a tányérokon is az alma volt a főszereplő. Ahogy azt Halászi Gábornétól, a rendezvény fő szervezőjétől megtudtuk, a házisütemények hagyományos versenyére az elmúlt években már egész füzetnyi kitűnő receptet kísérleteztek ki a helyi asszonyok. Most három olyat mutatunk be, amelyet idén a zsűri a…
okt. 7
16:53
Kolbászt töltött Keleti Andi (Blikk)
okt. 7
17:09
Hihetetlen! Mellműtétre költi a segélyt (Blikk)
London — Nem gyerekeire, hanem szépészeti műtétekre költi az államtól kapott segélyeket, családi pótlékot egy brit anya, aki ráadásul egy percet sem dolgozott életében.
okt. 7
17:09
Lady Gaga milliókat költ szellemirtásra (Blikk)
Lady Gaga megbolondult! Az amerikai énekesnő több ezer dollárért hívott szellemirtókat.
okt. 7
17:11
Dalokkal kommunikál az agyvérzés után (Blikk)
London — Dalokkal kommunikál a nemrég agyvérzésen átesett brit énekesnő. Ann Arscott (47) a roham után hónapokig feküdt bénultan, és az agyát ért sérülés miatt beszélni sem tudott.
okt. 7
17:27
Ugrás 421 méter magasból (Blikk)
Kuala Lumpur — 421 méter magasból, a KL-toronyról ugrottak le tegnap az idei bázisugróverseny résztvevői.
okt. 7
17:45
Cápák közé dobta udvarlóit Cseke Katinka (Blikk)
okt. 7
17:45
Ultimátumot adtak Schumachernek (Blikk)
Szuzuka — Bajban van a Forma–1 bálványa. A német Bild című napilap szerint a Mercedes GP vezetősége „megfenyegette" Michael Schumachert (41): ha a német pilóta jövőre nem teljesít az elvártaknak megfelelően, akkor felbontják a 2012-es idény végéig szóló, 63 millió eurós (17,21 milliárd forintos) fizetést garantáló szerződését.
okt. 7
17:47
Játszd újra Gera! (Blikk)
Budapest — Nyolc évvel ezelőtt napokig ismételték újra és újra Gera Zoltán (31) mesterhármasát a nemzetközi televíziók. A labdarúgó-válogatott csapatkapitánya 2002. október 16-án San Marino ellen szerezte meg pályafutása első gólját a válogatottban, s mindjárt egy mesterhármast. A csapatkapitány a pénteki Európa-bajnoki selejtezőn újra régi önmagát idézheti.
okt. 7
18:03
A hely, ahol a mellbimbók távolsága is számít (Blikk)
Erbreichsdorf — „Küldetésünk, hogy a szép nőket még szebbnek mutassuk" – foglalta össze Andrée Deissenberg, a párizsi Crazy Horse igazgatónője, és az ausztriai vendégszereplés premierje igazolta, mire utalt.
okt. 7
18:05
Durva fotó! Eltorzította a tumor az arcát (Blikk)
Maurice Simpson (34) egy igen ritka betegséggel született, ami hatalmas tumorokat okozott arcán. 15 évesen azonban úgy döntött, nem akar több fájdalmas operációt, és torz arccal fogja leélni az életét. Maurice azóta karriert épített, és családot alapított.
okt. 7
18:21
Álláshalmozó politikusok (Blikk)
A kormánypárti frakcióban hemzsegnek azok, akik „mellékállásban” budapesti kerületeket, vagy vidéki nagyvárosokat is vezetnek
okt. 7
18:39
Hagyták kínok közt szenvedni I. Andrást (Blikk)
Ha csak annyit írnánk: András (1013– 1060) halála, ez egyáltalán nem adná vissza mindazt, ami vele történt élete utolsó heteiben. Ha voltak bűnei, hát bőven megfizetett értük.

Keresés