2010. október 7. csütörtök

okt. 7
0:06
Férfi röplabda-vb: brazil-olasz és szerb-kubai párharc az elődöntőben (She)
A harmadik csoportkör utolsó fordulója után kialakult az elődöntő párosítása az olaszországi röplabda-világbajnokságon. A házigazda a Franciaország elleni 3:1-es győzelme után a négy között a címvédő Brazíliával találkozik. A másik ágon Szerbia–Kuba mérkőzést rendeznek a fináléba jutásért, miután a karibi válogatott hatalmas csatában, döntő játszmában legyőzte Bulgáriát a továbbjutásért.
okt. 7
0:10
Blog: karbantartás miatt csütörtökön nem érhető el a Blogzóna (She)
Éjféltől várhatóan csütörtök estig a blogzona.hu blogjai elérhetetlenek lesznek, mivel karbantartást végzünk.
okt. 7
2:48
Kakát elengedik (Blikk)
okt. 7
6:06
Elég a pólós vezetők mutyizásából! (Behaviour)
Arab országban légióskodott már egy-néhány magyar vízilabdázó, Szaúd-Arábiában azonban, meglehet, Fodor Rajmund lesz az első. A 34 éves, kétszeres olimpiai bajnok örül, hogy folytathatja pályafutását, s nem titkoltan anyagi megfontolásoktól is vezérelve igazolt az Al-Ittihad együttesébe, de mint mondja, ha a sportág egészségesen működne, legföljebb kalandvágyból fogadna el egy efféle felkérést.…
okt. 7
6:42
Tiszta szemek ragyogása a válogatottban (Behaviour)
Egy félidő. Ennyi időre volt szükség, hogy minden megoldódjék. Aki sandán bámult a másikra, most már mosollyal tekint reá, a hétfő kora délutánig prézsmitáló azóta barátian lapogatja társa vállát, Egervári Sándor szövetségi kapitány odáig jutott megkönnyebbülésében, hogy kijelentette, tiszta szemű emberek álltak fel a helyükről - bármit jelentsen is ez.
okt. 7
6:44
Ballack kidőlt (Behaviour)
Michael Ballack, a Bayer Leverkusen válogatott kapitánya súlyosabb sérülést szenvedett az előzetesen prognosztizáltnál, s ebben az évben már biztosan nem léphet pályára.
okt. 7
6:46
A Boston baseball-csapatának tulajdonosáé a Liverpool (Behaviour)
Az FC Liverpool vezetői megállapodtak a labdarúgóklub eladásáról a New England Sports Ventures (NESV) nevű céggel, amely az észak-amerikai profi baseball-ligában (MLB) szereplő Boston Red Sox tulajdonosa.
okt. 7
6:48
Vb-2018 - 161 millió fontos profitot ígérnek az angolok a FIFA-nak (Behaviour)
Rendkívül csábító, 161 millió fontos (186 millió eurós) profitot ígérnek az angolok a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek (FIFA), amennyiben elnyerik a 2018-as világbajnokság rendezési jogát.
okt. 7
6:50
"Széttérdelem a fejét!" (Behaviour)
Nem akármilyen ringháborúkra kerül sor október végén, Budapesten a Sportmax Hegyvidék Sportcsarnok küzdőterén. Egyrészt egy nyolcfős MMA torna kerül megrendezésre, másrészt az I.K.B.O. világszervezet világbajnoka, valamint két Európa-bajnoka csap össze magyar K1-es harcosokkal. A fő attrakció azonban a két éve Duisburgban élő és készülő Török Dánielé lesz, aki Európa-bajnoki övéért száll ringbe a…
okt. 7
7:00
Bayern-elnök: "Beleragadtunk a sz.rba!" (Infostart)
Az eddig példa nélkül álló gyenge idénykezdet ellenére Uli Hoeness, a Bayern München elnöke bízik abban, hogy a csapat megvédi címét a labdarúgó Bundesligában.
okt. 7
7:18
Vasas: Komjáti András veheti át Giovanni Dellacasa helyét (She)
A Vasas labdarúgócsapatának vezetői tegnap jelentették be, hogy megköszönték a csapat olasz vezetőedzőjének, Giovanni Dellacasának a munkáját, és ma már be is mutatják az utódját. A Nemzeti Sport információi szerint Komjáti András veheti át a szakmai munka irányítását.
okt. 7
7:36
Játékossors: Bodnár még mindig ajánlatra vár, ezúttal Belgiumból (She)
A korábbi válogatott labdarúgó, Bodnár László helyzete továbbra sem változott: a 31 esztendős, jelenleg szerződés nélküli védő Nyíregyházán edz, és még mindig a megfelelő ajánlatra vár – ezúttal Belgiumból.
okt. 7
7:54
Olaszország: 15 éves magyar tehetséget tesztel az AC Milan (She)
Több külföldi internetes portál is beszámol a hírről, mely szerint az Illés Béla Futballakadémia U16-os válogatott labdarúgóját, a 15 esztendős Tamás Krisztiánt teszteli az AC Milan labdarúgócsapata.
okt. 7
8:48
Kína: megvesztegetésért és bundázásért letartóztatták a volt futballvezért (She)
Letartóztatása után vádat emelt a pekingi ügyészség Hszie Ja-long, a Kínai Labdarúgó-szövetség volt elnöke ellen. A sportvezetőt megvesztegetéssel és bundaügyben való közreműködéssel vádolták meg.
okt. 7
8:50
Bayern München: Uli Hoeness még bízik a bajorok címvédésében (She)
Az eddig példa nélkül álló gyenge idénykezdet ellenére Uli Hoeness, a Bayern München elnöke bízik abban, hogy a csapat megvédi címét a labdarúgó Bundesligában.
okt. 7
8:52
Anglia: a 14. hely ellenére feljutást várnak a volt Fradi-edzőtől (She)
Egyelőre mindössze a 14. helyen áll az angol harmadosztályban (League One) a Notts County labdarúgócsapata, de a vezetőség feljutást vár a tavasszal még a Ferencvárost irányító Craig Short vezette együttestől. Short amondó, kifejezetten élvezi, hogy nagyok az elvárások vele és a csapattal szemben.
okt. 7
9:06
Ferencváros: Maróti az Achilles-inát fájlalta, pihennie kellett (She)
Kihagyta a szerdai edzést Maróti Béla, a Ferencváros középpályása. A labdarúgó az Achilles-inát fájlalta, ezért az orvosok pihenést javasoltak neki.
okt. 7
9:06
Besenyei Péter az Air Race-ről (Metropol)
A budapesti Air Race futamot már idén sem rendezték meg, jövőre pedig egy teljes szezon kimarad. Besenyei Péterrel beszélgettünk.
okt. 7
9:08
Baseball: elkezdődött az MLB kieséses szakasza (She)
Szerda este megkezdődött a tengerentúli profi baseball-bajnokság, az MLB rájátszása. A liga harminc csapatából már csak nyolc van versenyben.
okt. 7
9:24
Devecser: egyméternyi iszap a pályán, elmarad a hétvégi bajnoki (She)
A hétfői környezeti katasztrófát követően egyméternyi vörösiszap borítja a megyei első osztályban szereplő devecseri labdarúgócsapat pályáját és öltözőjét.
okt. 7
9:42
NBA: Minnesota-győzelem a New York Knicks ellen Londonban (She)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Minnesota Timberwolves tegnap hatalmas csatában 106–100-ra győzött a New York Knicks ellen Párizsban az előszezonban, az NBA-s csapatok európai vendégjátékának tegnapi felvonásán.
okt. 7
9:44
NHL: a Riga sem talált fogást ellenfelén, a Phoenixen (She)
Felkészülési mérkőzésen a lett Dinamo Riga vendégeként nyert 3–1-re a Phoenix Coyotes jégkorongcsapata az NHL-s idény csütörtöki kezdete előtt egy nappal.
okt. 7
9:46
Brazília: ollózás, hatalmas kapufás gól - a Santos lemosta a Flut (She)
Hazai pályán szenvedett súlyos vereséget a brazil élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban listavezető Fluminense: a rióiakat a Santos kapta el 3–0-ra, a vendégek a szenzációsan játszó Zé Eduardo mesterhármasával győztek.
okt. 7
10:00
Vb 2018: az angolok 161 millió fontért „megvennék” a rendezési jogot (She)
161 millió fontos profitot ígérnek az angolok a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek (FIFA), ha elnyerik a 2018-as világbajnokság rendezési jogát.
okt. 7
10:18
Tenisz: Andy Roddick búcsúztatta Jérémy Chardyt Tokióban (She)
A Tokióban zajló, 1.1 millió dollár összdíjazású, kemény pályás ATP-torna második fordulójában a második helyen kiemelt amerikai Andy Roddick két játszmában nyert a francia Jérémy Chardy ellen.
okt. 7
10:20
MTK: „Kezd visszatérni a mosoly az arcokra a Fradi elleni vereség után” (She)
Az MTK labdarúgócsapatának szerb védője, Dejan Vukadinovics klubja hivatalos honlapjának elmondta, a Ferencváros elleni vereség már a múlté, egyre jobb a hangulat az együttesnél, bizakodva várják a Kaposvár elleni elmaradt bajnoki szombati pótlását.
okt. 7
10:22
Kajak-kenu: a spanyol klasszist nem motiválják a masters-versenyek (She)
Ezüstérmet szerzett Manuel Busto, a spanyolok tízszeres világbajnok kajakosa a banyolesi maratoni világbajnokságon. A 35 éves kiválóság még nem gondol a visszavonulásra, de azt már tudja, ha a legjobbak között felhagy a versenyzéssel, akkor a masters-versenyeken már nem áll rajthoz.
okt. 7
10:24
Videó: kicselezte a kapust, majd az oldalhálóba lőtt a brazil csatár (She)
Jonas Oliveira, a Gremio csatára óriási helyzetet hagyott ki a Gremio Prudente ellen a brazil élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. A támadó kicselezte a kapust, majd öt méterről az oldalhálóba lőtt. Különösebb jelentősége nem volt Jonas bakijának, csapata így is 4–0-ra győzött. Íme, az elrontott ziccer videón!
okt. 7
10:36
Argentína: a legendás Kempesről nevezik el a córdobai stadiont (She)
Az 1978-as világbajnok argentin labdarúgó-válogatott legendás csatáráról, Mario Alberto Kempesről nevezik el szülővárosa, Córdoba stadionját.
okt. 7
10:36
Folyamatos a botrány Újdelhiben: ezúttal gyomorfertőzést kaptak a sportolók (Behaviour)
Egytucatnál is több úszó kapott gyomorfertőzést az Újdelhiben zajló Nemzetközösségi Játékokon, míg az ugandai delegáció három tagja autóbalesetet szenvedett a sportolói faluban.
okt. 7
10:38
Férfi kézilabda: Laurencz László távozik a Váci KSE-től (She)
Elváltak Laurencz László és a férfi NB I B-ben jelenleg hetedik Váci KSE útjai.
okt. 7
10:54
Fogadási botrány: a Videoton négy ifistáját is csalásra akarták rávenni (She)
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Ferencváros U19-es csapatának kapusát ismeretlenek csalásra próbálták rávenni a Videoton-Puskás Ferenc Akadémia elleni mérkőzésen. Azóta kiderült, a felcsúti fiatalokat is megkeresték.
okt. 7
11:12
Euro 2012: Jääskeläinen visszatér a magyarok elleni selejtezőre (She)
Visszatér a finn labdarúgó-válogatottba a Magyarország elleni Eb-selejtezőre a Bolton Wanderers kapusa, Jussi Jääskeläinen, mivel sérülése miatt nem védhet az első számú kapuvédő, Otto Fredrikson.
okt. 7
11:30
Videó: a maradonás gólt szerző norvég után hason csúszott őrzője (She)
Mad Hansen, a dán másodosztályban szereplő Mjondalen norvég légiósa tavaly novemberben vált híressé a videomegosztókon, amikor parádés, Diego Maradona angoloknak lőtt szólógóljára emlékeztető találatot szerzett. Ezúttal egy mókás eset kapcsán került elő újra a norvég focista neve. Hansen a felezővonalnál indult meg az ellenfél kapuja felé, Henning Petersen, a Bryne védője pedig megpróbálta…
okt. 7
11:32
Liverpool: a leendő tulajdonos „helyére tenné” a „vörösöket” (She)
A Liverpool tegnap jelentette be, hogy megegyeztek a klub eladásáról New England Sports Venturesszel. Bár a „vörösök" két amerikai tulajdonosa, Tom Hicks és George Gillett bíróság előtt megtámadja a döntést, az amerikai cégnél bíznak benne, hogy ez nem befolyásolja az üzletet. A NESV közleményben számolt be a terveiről.
okt. 7
11:48
Torna-vb: a korproblémák miatt veszélyben az észak-koreai indulás (She)
Egyik tornászának hamis születési igazolása miatt 30 napra felfüggesztette a Koreai NDK tagságát a sportág nemzetközi szövetsége (FIG), így veszélybe került az észak-koreai versenyzők indulása az október 16-án rajtoló rotterdami világbajnokságon. A döntés ellen öt napon belül lehet fellebbezni.
okt. 7
11:50
Tenisz: Szávayiék párosa őrült mérkőzésen esett ki Pekingben (She)
Szávay Ágnes a cseh Barbora Zahlavova Strycova oldalán a párosok negyeddöntőjében szuper rövidítésben vereséget szenvedett a Pekingben zajló, 4.5 millió dollár összdíjazású tenisztornán.
okt. 7
12:06
Kerékpár: örökös eltiltás Lance Armstrong volt csapattársának (She)
Második doppingvétség miatt örökös eltiltást kapott Kirk O'Bee amerikai kerékpáros, a hétszeres Tour de France-győztes Lance Armstrong tíz évvel ezelőtti csapattársa.
okt. 7
12:06
Szávayék nagy csatában búcsúztak (Metropol)
Szávay Ágnes a cseh Barbora Zahlavova Strycovával az oldalán 1 óra 32 perc alatt, döntő rövidítésben kikapott a Vera Dusevina, Arantxa Parra Santonja orosz, spanyol kettőstől a 4,5 millió dollár összdíjazású pekingi tenisztorna csütörtöki negyeddöntőjében.
okt. 7
12:08
DVSC: Komlósi Ádám a jövő héten már a csapattal együtt edzhet (She)
A dvsc.hu tájékoztatása szerint a DVSC futballistája, Komlósi Ádám külön edzésmunkát végez a csapattól, de valószínűleg hétfőtől már csatlakozhat a társakhoz.
okt. 7
12:10
Fallabda: egykori világranglista-elsőt igazoltak le a rózsadombiak (She)
A Rózsadombi SE-nek nem akármilyen fallabdajátékosokat sikerült Magyarországra szerződtetnie, hiszen leigazolta az egyiptomiak egykori világranglista-vezetőjét, Karim Darviast – jelenleg az ötödik a világranglistán –, illetve az angol válogatott Simon Parke-ot – jelenleg a harmadik a világranglistán –, így esélye a hazai és a nemzetközi mezőnyben is jelentősen megnőtt.
okt. 7
12:24
Komjáti András lett a Vasas edzője (Infostart)
Komjáti Andrást nevezték ki a Vasas labdarúgó-csapatának vezetőedzőjévé - közölte Markovits László ügyvezető elnök.
okt. 7
12:24
Vasas: Komjáti András az új vezetőedző - hivatalos (She)
Amint arról a Nemzeti Sport már korábban beszámolt, a legvalószínűbb utódjelölt, Komjáti András foglalhatta el a Vasas élvonalbeli labdarúgócsapatának kispadját. Ezt csütörtökön délben Markovits László ügyvezető elnök jelentette be.
okt. 7
13:00
Férfi kosárlabda: két orosz és egy francia csapat ellen játszik a Szolnok (She)
A Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapata az orosz Nyizsnij Novgorod és Szpartak Szanktpetyerburg, illetve a francia Gravelines Dunkerque ellen játszik majd az Eurochallenge csoportkörében.
okt. 7
13:02
Tenisz: Nadal-továbbjutás két szettben a tokiói tornán (She)
A világranglista-vezető spanyol Rafael Nadal két szettben győzött a kanadai színekben versenyző Milos Raonic ellen a tokiói ATP-torna 2. fordulójában.
okt. 7
13:18
Vasas: Akkor fizetünk prémiumot, ha a csapat nyolc között van - Vancsa (She)
Komjáti András lett a Vasas labdarúgócsapatának új vezetőedzője, de a piros-kékeknél a jövőre nézve más változásokat is bejelentettek a klubvezetők a csütörtöki sajtótájékoztatón. Vancsa Miklós ügyvezető a prémiumrendszer átdolgozásainak részleteit fejtette ki.
okt. 7
13:36
Vasas: Az én felelősségem, hogy nem váltottunk korábban - Markovits (She)
Markovits László, a Vasas ügyvezető elnöke az élvonalbeli labdarúgócsapatnál történt hétközi edzőváltás kapcsán – a szerdán menesztett Giovanni Dellacasa helyét csütörtökön Komjáti András vette át – tartott sajtótájékoztatón elmondta: magára vállalja a felelősséget azért, hogy nem korábban köszöntek el az olasz szakembertől.
okt. 7
13:38
Profi ökölvívás: Klicskóék nem találkoztak hozzám hasonlóval - Tarver (She)
Október 15-én, Nagy Aguilera ellen készül új súlycsoportjában letenni névjegyét a profi ökölvívó Antonio Tarver. A korábbi félnehézsúlyú világbajnok célja természetesen, hogy a királykategóriában is bajnoki címet szerezzen, és úgy véli, ebben a Klicsko testvérek sem akadályozhatják meg.
okt. 7
13:54
Ferencváros: Djordje Tutorics elkezdhette a könnyített edzéseket (She)
Elkezdhette a könnyített edzéseket Djordje Tutorics, a Ferencváros labdarúgócsapatának szerb középhátvédje – számolt be róla az ftc.hu.
okt. 7
13:56
Kecskemét: Foxi és Litsingi nélkül játszik a KTE a Haladás ellen (She)
A KTE-Ereco szakmai stábja nem számíthat az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 6. fordulójából elhalasztott mérkőzésen Kethevoama Foxira és Francis Litsingire.

Keresés