2010. október 7. csütörtök

okt. 7
0:24
"Molekulagyártók" kapták az idei kémiai Nobel-díjat (Gondola)
ichard F. Heck, a Delaware Egyetem professor emeritusa, Negisi Ei-icsi, a Purdue Egyetem kémiaprofesszora és Szuzuki Akira, a Hokkaido Egyetem professor emeritusa kapta megosztva az idei kémiai Nobel-díjat a a szerves molekulák szintézisében alkalmazott palládiumkatalizált keresztkapcsolások eljárásának kidolgozásárét
okt. 7
0:24
Kukoricásból csaptak le a kábeltolvajokra (Blikk)
okt. 7
0:28
MSZP: a Fidesz-KDNP-nek csak a hatalma bebetonozására volt forgatókönyve (Gondola)
Az MSZP szerint a kormánypártoknak csak a saját hatalmuk bebetonozására volt forgatókönyvük, a 2011-es költségvetést pedig már nem tartják sürgősnek
okt. 7
0:32
Mintegy száz tanú meghallgatását tervezi a bíróság a Kolompár-perben (Gondola)
Folytatódott a Kolompár Orbán és nyolc társa ellen tavaly novemberben indított per a Kecskeméti Városi Bíróságon
okt. 7
0:39
Olvasnivaló: Gofri sósan, jó ropogósan (Mindmegette)
A gofrira általában mindenki édes, strandos, tejszínhabos nyalánkságra gondol. Nagyon sokáig én is. Bizonyos ételeknél az ember el sem tudja képzelni, hogy működhetnek a megszokottól abszolút eltérő és nem várt módon.
okt. 7
0:42
Keményen megverték a gombafrizurás fiúkat (+kép) (HírTV)
A Glee - Sztárok leszünk című zenés tévésorozat szereplői többször szerepeltek a 100 amerikai slágerlistán, mint a Beatles. Ez derül ki a szerdán nyilvánosságra hozott listából - számolt be róla a rangsort összeállító Billboard magazin.
okt. 7
0:42
Király Júlia: a bankadó mértéke "büntetés" (Gondola)
A Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint a világon máshol is van bankadó típusú elvonás, de annak magyarországi mértéke "büntetésnek" mondható
okt. 7
0:46
VPOP: nyomozás egy "számlagyár" ellen, milliárdos adócsalás ügyében (Gondola)
Több mint száz magyarországi vállalkozás részére bocsátott ki fiktív számlákat a gyanú szerint egy bűnözői kör, az egyik cég csaknem négymilliárd forint adót csalt így el - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP)
okt. 7
1:00
Gfk: továbbra is alacsony a lakosság vásárlási hajlandósága (Gondola)
Továbbra is stabilan alacsony a lakosság vásárlási hajlandósága; a komplex Fogyasztói Bizalom Index (FBI) emelkedése lelassult: a második negyedévhez képest mindössze 2,8 ponttal 175,7 pontra emelkedett, míg az első negyedévhez képest a második három hónapban még hét ponttal nőtt - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet és a Corvinus Egyetem közös felmérésének legfrissebb eredményeiből
okt. 7
1:18
Megrongálták a kábeleket, Csepelre nem közlekednek a szerelvények (Gondola)
Szerdára virradó éjjel két HÉV-vonalon is ellopták, vagy megrongálták a kábeleket; Csepelre nem közlekednek a szerelvények, a szentendrei vonalon pedig több milliós kár keletkezett
okt. 7
1:36
Kijózanítóba került egy aligátor (Blikk)
okt. 7
2:27
Török nagy verést ígér a töröknek (Blikk)
BUDAPEST — Heti tizenegy edzéssel és némi pluszmunkával készül Török Dániel (29) az október 30-i Európa-bajnoki címmérkőzésére.
okt. 7
2:31
Sisa sem értette a meccseket (Blikk)
BUDAPEST — Miközben Bochumban tegnap megkezdődött a bírósági tárgyalása annak a pernek, amely vádirata szerint négy csaló 32 európai futballmérkőzés eredményét befolyásolta, itthon azt találgatják, lehet-e alapja annak, hogy, bundameccsek közé sorolják a 2009. április 24-én lejátszott Újpest– Honvéd (3-0) bajnoki találkozót.
okt. 7
2:48
Kakát elengedik (Blikk)
okt. 7
3:03
Dellacasának mennie kellett (Blikk)
BUDAPEST — Hullámvölgybe került a Vasas élvonalbeli focicsapata. A tabellán a 13. helyre visszaeső angyalföldiek legutóbbi négy bajnoki meccsüket elveszítették, méghozzá úgy, hogy csupán három találatot értek el, s közben 13 gólt kaptak.
okt. 7
3:06
A tenziós fejfájás okai (WebBeteg)
Még napjainkban is folyik a vita a tenziós fejfájás lehetséges okairól, sőt még a betegség elnevezése kapcsán sincs teljes egyetértés. Az elmúlt évek során több elmélet született a tenziós fejfájás kialakulását illetően, ennek megfelelően nevezték már pszichogén fejfájásnak, depresszív fejfájásnak, esszenciális fejfájásnak és közönséges fejfájásnak is.
okt. 7
3:07
Button Japánban is hazai pályán van (Blikk)
Szuzuka — Jenson Button (30) otthon érzi magát Japánban. A Forma–1 tavalyi világbajnoka annyira örült, hogy a hét végén kedvese, Jessica Micsibata (25) szülőhazájában száguld a cirkusz, hogy már napokkal ezelőtt elutazott az ázsiai országba.
okt. 7
4:33
Elindultak haza Erőssék (Blikk)
Katmandu — Csalódottan bár, de visszaérkeztek a magyar Himalája-expedíció tagjai Nepál fővárosába, Katmanduba, miután a 8201 méter magas Cso-Oju hegy visszaverte az Erőss Zsolt vezette csapat támadásait.
okt. 7
4:37
Megölték a szemtanút Pécsett (Blikk)
Pécs — Szinte napra pontosan a két évvel ezelőtti, két halálos áldozatot követelő pécsi kézigránátos merénylet után ismét gyilkosság történhetett ugyanabban a házban, ahol annak idején robbanóeszközzel megöltek egy házaspárt.
okt. 7
4:51
Botka László nem kímélte Gyurcsányt (Blikk)
Szeged — Most megmondta a magáét Botka László (37), Szeged újraválasztott polgármestere. Az egyik legsikeresebb szocialista politikus a Blikknek nyíltan beszélt pártját elhagyó Szili Katalinról és Gyurcsány Ferencről is.
okt. 7
4:54
Koponyát találtak a választások éjszakáján - Nagyot nyert a TV2 a nézettségi versenyben (Portfolio)
Kettészakadt a pálya a két kereskedelmi csatorna között, érdekes módon míg az RTL Klub a hétköznapokon tartolt, addig a TV2 hétvégén, például az Indiana Jones és a Kristálykoponya királysága című...
okt. 7
4:54
Milliárdos luxusvillát vesz az X-Faktor mentora?! (Pénzcentrum)
20 millió fontért, azaz 6,2 milliárd forintért keres új házat Simon Cowell, az X-Faktor tehetségkutató műsor kitalálója, producere és mentora. Az 50 éves híresség menyasszonyával bútorozna össze......
okt. 7
4:55
Jól jár a gazdag sokgyermekes (Blikk)
Budapest — Megszenvedik a keveset keresők a jövő évi adóváltozásokat: rajtuk a családi adókedvezmény sem fog segíteni! Az Index megtudta, hogy a kormány nagy vonalakban döntött a jövő évi adórendszerről, ami nem kedvez majd azoknak, akik kevés adót fizetnek.
okt. 7
4:59
Kínos! Leesett az elnöki címer (Blikk)
Washintgon — Jó, hogy nem a plafon szakadt rá! Vélhetően rosszul rögíztették, így beszéd közepén leesett az elnöki címer Barack Obama szónoki pódiumáról tegnap Washingtonban.
okt. 7
5:27
Jolie erőlteti a francia nyelvet (Blikk)
Budapest — Igazi európai elitet akar nevelni gyermekeiből Angelina Jolie (35).
okt. 7
5:29
Stohl András megnősült? (Blikk)
Budapest — Úgy hírlik, hogy a Nemzeti Színház művésze, Stohl András titokban megházasodott. Mi lehet ennek az oka? Hiszen a hot! magazinnak korábban azt nyilatkozta, világraszóló lakodalomra készülnek!
okt. 7
5:30
Bármilyen testmozgás csökkenti a szívelégtelenség kockázatát (Infostart)
Legyen az bútorcipelés, gyaloglás, kertészkedés, takarítás - akármilyen mozgást is végzünk, azzal csökkentjük a szívelégtelenség kialakulásána kockázatát - állítják amerikai és finn kutatók az Amerikai Szívgyógyászok Kollégiumának folyóiratában megjelent tanulmányukban.
okt. 7
5:30
Gyilkosság a gyilkosság helyszínén? (Alternatív Energia)
Egy 49 éves hajléktalan férfi holttestét találták meg szerdán Pécsen, a két évvel ezelőtti kézigránátos gyilkosság helyszínén.
okt. 7
5:30
Tarlós szabad kezet kapott (hirado.hu)
Azonnali pénzügyi segítségre van szüksége a BKV-nak, máskülönben fizetésképtelen lesz - mondta egy lapinterjúban Tarlós István, aki tegnap szembesült azzal, hogy a közlekedési vállalat 500 milliárd forintos adósságot halmozott fel. A Fidesz-KDNP főpolgármestere integrálná a MÁV-ost, a Volánt és a BKV-t, a közlekedésszervezést azonban megtartaná fővárosi hatáskörben
okt. 7
5:30
Adatok a nyugdíjhoz: 4,47 millió magyarról bevallották (Pénzcentrum)
A munkában töltött évek meghatározására a cégeknek minden évben kötelezően adatot kellett szolgáltatni a dolgozókról az előző év bér- és járulékfizetése alapján. Ezt idén utoljára április 30-ig kellett megtenni, ugyanis a Nyugdíjbiztosítási Egyéni Nyilvántartó Lapon (NYENYI) történő adatszolgáltatást január elsejével eltörölték....
okt. 7
5:30
„Nem viselt meg annyira” Meghalt a magyar Megasztár édesapja (ATV)
Nem voltak olyan közeli kapcsolatban, mint édesanyjával.
okt. 7
5:31
72 órán át gyalogolt Cini (Blikk)
Lisszabon — Három napon keresztül gyalogolt Portugáliában Zalatnay Sarolta (62). Az énekesnő dr. Medveczky Mihály Világexpedíciójához csatlakozott, amelynek célja, hogy hosszú távú nemzetközi párbeszédet kezdeményezzen a kontinensek teljes körbegyaloglásával.
okt. 7
5:32
Milliárdos "számlagyárat" buktatott le a VPOP (Alternatív Energia)
Több mint 4 milliárd forintos adócsalás ügyében indított nyomozást a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) olyan magyarországi székhelyű cégek ellen, amelyek éveken át fiktív számlákat fogadtak be tényleges gazdasági tevékenységet nem végző társaságoktól.
okt. 7
5:32
A kolontári lakosok szerint már egy hete tudhatott a MAL a veszélyről (ATV)
Legalábbis a szemtanúk szerint a múlt héten már teherautókkal hordták a földet a gáthoz.
okt. 7
5:33
5 nap melóért kaszál 7 milliót Hoffman (Blikk)
okt. 7
5:34
Fidesz: "bűnben fogant" Meggyes veresége (Alternatív Energia)
Jogilag kétszeresen is értelmezhetetlen módon, illetve hivatkozással fellebbezte meg az esztergomi Fidesz-szervezet a helyhatósági választás eredményét. A voksoláson a szavazatok kétharmadát a függetlenként - de a Jobbik, az LMP, az MDF, az MSZP és a volt fideszesekből álló polgári egyesület által is támogatott - Tétényi Éva kapta meg.
okt. 7
5:35
Kovács Lázárt megvédik a nők (Blikk)
Budapest — Kígyózó sorban tódultak a nők, hogy ehessenek Kovács Lázár főztjéből, s bevallották: egy cseppet sem orroltak meg csalfaságáért a sztárszakácsra, sőt!
okt. 7
5:45
Andreas: Végre feleségül veszem Nikit! (Blikk)
Izsa — A TV2 tehetségkutatójának közönségkedvencét, Csonka Andreast (27) hazakísértük a szlovákiai Izsára. Az énekes egy hónap után először lépte át a szülői ház kapuját az énekes, akit szülei, Erzsi néni és Bandi bácsi, de még kutyusa, Milike is hatalmas lelkesedéssel fogadott a pár ezer lelkes településen.
okt. 7
5:48
Eddig ismeretlen nyelvet azonosítottak India eldugott részén (Infostart)
Korábban nem ismert nyelvet azonosítottak a kihalóban lévő nyelveket kutatva tudósok India egy eldugott részén, a most megismert korót már csak nyolcszázan beszélik.
okt. 7
5:48
"Nem jön ide vissza senki" (Alternatív Energia)
Elkezdődött Kolontár megtisztítása. Az iszapártól leginkább sújtott Kossuth Lajos utcát szerda délelőtt már markológépek lepték el. Fél 11-kor ponyvás teherautó akad el közöttük, szűk a még mindig vörös sárban úszó utca.
okt. 7
5:48
Tölténnnyel félemlítik meg Radičovát (Kripto Akadémia)
Iveta Radičová kormányfőnek lőszert tartalmazó levelet postáztak ki, s bizonyára ez az oka annak, hogy a miniszterelnök asszony néhány napja páncélozott kormánylimuzinban közlekedik.
okt. 7
5:48
Kivéreztetik Matolcsyék az ITDH-t? (hirado.hu)
Hiába várja május óta az alapvető működéshez szükséges pénz átutalását a Matolcsy György által vezetett Nemzetgazdasági Minisztériumtól a tárca szakmai felügyelete alatt működő Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség - írja a Magyar Nemzet
okt. 7
5:50
Felértékelődik a transzatlanti viszony (Kripto Akadémia)
Óvatosságra szükség van, de nincs ok az utazási tervek megváltoztatására. Az Egyesült Államok és az Európai Unió illetékes hatóságai végzik munkájukat, folytatják együttműködésüket a terrorveszély mérséklésére - ezt hangsúlyozta Martonyi János magyar külügyminiszter és James B. Steinberg amerikai külügyminiszter-helyettes tegnap Budapesten tartott közös sajtóértekezletén.
okt. 7
5:50
Mentés másként: csődben az egyik betegszállító (hirado.hu)
Kedden már nem tudott tankolni járműveibe az egyik kelet-magyarországi betegszállító. Négy-öt kisebb szolgáltató már korábban csődbe ment, de ez most egy nagyobb volt - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből
okt. 7
5:52
Szaúdi-magyar találkozó (Kripto Akadémia)
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán hivatalában fogadta Nizar bin Obeid Madanit, Szaúd-Arábia külügyi államminiszterét.
okt. 7
6:03
Ági: Mégsem kell nagyobb cici (Blikk)
TAMÁSI — Már kora reggel csörgött a telefonja Kiss Áginak (22), tegnapi címlaplányunknak, hogy gratuláljanak élete első fotózásához.
okt. 7
6:05
Jackson ellen új per indul (Blikk)
Újabb cég igyekszik az utolsó utáni bőrt is lehúzni Michael Jacksonról (†50), ezúttal egy bahreini vállalat jelentkezett 667 ezer dolláros követelésével.
okt. 7
6:06
Gyurcsány Ferenc így szabná át az MSZP-t (Infostart)
Határozott erkölcsi fordulatra, megtisztulásra van szükség az MSZP-ben - nyilatkozta új platformjáról Gyurcsány Ferenc az általa igazgatott portálon közölt 10 perces videóinterjújában. Mint mondta: "Inkább legyünk szegények, de tisztességesek!" Új alapszabály, új szervezeti, irányítási rend szükséges a Demokratikus Koalícióban - véli Gyurcsány, aki szerint ilyen fordulatra van szüksége az egész…
okt. 7
6:06
Párton belül bont zászlót Gyurcsány (Alternatív Energia)
Demokratikus Koalíció néven új platformot alapít Gyurcsány Ferenc a szocialista párton belül. A szervezet, amelynek a '89-es eszmények megőrzése a célja, október 23-ára időzítva bont zászlót. Gyurcsány terveiről beszélt az MSZP elnökségének és a választmány következő ülésére is elmegy, hogy elmondja, mit képvisel majd a platform, illetve mit gondol a párton belüli rendszerváltásról.
okt. 7
6:06
EU-Kína csúcs (Kripto Akadémia)
Kína és Európa egyaránt a kultúra bölcsője, és nagy hozzájárulást tettek az emberiség fejlődéséhez - mondta el Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök szerdán Brüsszelben, miután gratulált az EU-Kína kulturális fórum sikeres megrendezéséhez.

Keresés