2010. október 9. szombat

okt. 9
0:06
Nincs konszenzus a médiatanács tagjairól (Gondola)
Nem született konszenzus a médiatanács tagjait jelölő parlamenti eseti bizottság első, pénteki ülésén
okt. 9
0:15
Potenciacsökkenést okoz az édességfogyasztás? (WebBeteg)
Egy friss amerikai tanulmány eredménye szerint a cukorfogyasztás közvetlen negatív hatással bír a férfiak szervezetében termelődő nemi hormon, a tesztoszteron termelődésére.
okt. 9
0:24
Eddig hatszáz katona vett részt a kármentesítésben (Gondola)
Eddig mintegy 600 katona vett részt és 60 technikai eszközt vettek igénybe az iszapömlés által érintett településeken a kárfelszámolásban - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel
okt. 9
0:28
Nincs veszélyben a Duna az iszapömlés miatt (Gondola)
Nincs veszélyben a Duna; sikerült lecsökkenteni a víz pH-szintjét - jelentette ki Dobson Tibor pénteken Kolontáron, egy külföldi újságíróknak tartott sajtótájékoztatón
okt. 9
0:32
Iszapömlés: csak a lakók és hozzátartozóik mehetnek be a településekre (Gondola)
A Veszprém megyei védelmi bizottság pénteki döntése értelmében Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely településekre a hétvégén csak az ott lakók és hozzátartozóik, valamint a védekezésben és kárelhárításban résztvevők mehetnek be - közölte délben a rendőrség
okt. 9
0:39
Olvasnivaló: Rókagomba, csiperke - az őszi erdők és piacok csemegéi (Mindmegette)
Októberben akad még néhány szép hétvége, amikor igazán jólesik kimozdulni a gyönyörű színekben pompázó természetbe. A sok esőnek köszönhetően a jó erdőtalajon gazdag gombatermés várja a kirándulni, gombászni szerető vállalkozó kedvűeket.
okt. 9
0:42
Balog: romaügyben az egyházakra is szükség van (Gondola)
Balog Zoltán szerint a tervezett Európai Roma Keretstratégia részeként át kell tekinteni, hogy a szociális ellátórendszerek mennyiben segíti a munkavállalást
okt. 9
0:46
Schmitt Pál: az erdő társadalmi, nemzetgazdasági és közjóléti kérdés (Gondola)
Az erdő társadalmi, nemzetgazdasági és közjóléti kérdés - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök az Erdészeti erőforrások a Kárpát-medencében címmel rendezett erdészeti nyílt napon a Parlamentben
okt. 9
0:50
Eva Longoria lesz az MTV európai díjkiosztójának háziasszonya (Gondola)
Eva Longoria, a Született feleségek sztárja lesz a novemberi MTV Europe Music Awards díjkiosztó gálaműsor házigazdája Madridban
okt. 9
1:00
Bitumenszállító járműnek ütközött egy autó Bátaszéknél (Gondola)
Súlyosan megsérült egy személygépkocsi vezetője, amikor járművével egy bitumenszállító teherautónak ütközött péntek délelőtt az 56-os úton, a bátaszéki körforgalomban - közölte a rendőrség az MTI-vel
okt. 9
1:04
Réthelyi: a legszélesebb nyilvánosságot kell megteremteni a Máltai Szeretetszolgálatnak (Gondola)
A legszélesebb nyilvánosságot kell megteremteni a Máltai Szeretetszolgálat önkéntes és szakszerű munkájának - jelentette ki Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter pénteken Budapesten, miután látogatást tett a szeretetszolgálatnál
okt. 9
2:21
A napi ötszöri étkezés hízlal? - Kutatás (WebBeteg)
Táplálkozáskutatók több évig tartó sulykolásának hála az emberek többségében aktívan él az a hit, miszerint ajánlatos inkább több kis étkezést beiktatni a nap során. Mindez most megdőlni látszik…
okt. 9
2:27
Javulást ígérnek az U21-esek (Blikk)
Budapest — Fájó vereséggel mutatkozott be a Róth Antal (50) szövetségi edző által újjáalakított magyar U21-es válogatott.
okt. 9
2:30
Megbundázott forduló? (Blikk)
Budapest — Egy fordulóból négy meccs is gyanús lehet a magyar labdarúgó-bajnokságban. Mint azt megírtuk, a szerdán Tuna A. és Nürettin G. ügyében kezdődött bochumi perben 32 európai összecsapást vizsgálnak, köztük a 2009. április 24-én lejátszott Újpest–Honvéd (3-0) mérkőzést is.
okt. 9
2:48
Fényes meccs az MTK-nál (Blikk)
Budapest — Világítást ígér az MTK vezetősége a mai, Kaposvár elleni bajnokira.
okt. 9
2:48
Élő adásban tudta meg, hogy sógora ölte meg a lányát (Blikk)
okt. 9
4:00
A neandervölgyiek nem voltak brutálisak (Blikk)
okt. 9
4:27
Hogy terjed a szifilisz? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Olvastam, hogy a szifilisz a bőrön több helyen is kiütéseket, berepedést is okozhat, ami nagyon fertőző. Hogyan terjed a betegség? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
okt. 9
4:33
Elrettentő példa volt a tározó (Blikk)
BUDAPEST — Valamilyen nagy erejű és váratlan erőhatás okozhatta a zagytározó katasztrófáját, ám a problémák az építésnél kezdődtek.
okt. 9
4:37
Kísért a meztelen múlt (Blikk)
TOKIÓ — Nem tud szabadulni ifjúkori ballépéseinek bélyegétől Ren Ho (42), Japán közigazgatási minisztere, akiről húsz éve néhány pikáns fotó is megjelent, mivel akkor modellként dolgozott.
okt. 9
4:51
Milliós bírság a honatyáknak (Blikk)
BUDAPEST — Nincs többé lógás a fideszeseknek! A képviselőknek súlyos árat kell fizetniük az elmulasztott ülésekért, szavazásokért.
okt. 9
4:54
Túlhordott babát veszélyeztetett Geréb (Blikk)
BUDAPEST — Borzalom! Szörnyű információk jutottak a Blikk birtokába a tegnap előzetes letartóztatásba helyezett Geréb Ágnes (58) ügyével kapcsolatban.
okt. 9
5:12
Csak Szalai Annamária posztja biztos (Alternatív Energia)
A Közszolgálati Közalapítvány leendő tagjait már kiválasztották a parlamenti pártok frakció, róluk kétharmados többséggel hétfőn dönthet az Országgyűlés. A Médiatanács tagjait jelölő eseti bizottság ülése viszont sikertelen volt. A négy helyre összesen nyolc személyből kellett volna választani úgy, hogy a három ellenzéki párt csak kettőt jelölhet.
okt. 9
5:12
Bűnöző bevándorlók Berlinben (Kripto Akadémia)
Miután Németországban vita bontakozott ki a politikus és közgazdász Thilo Sarrazin azon könyvéről, amely szerint a bűnözésre hajlamos és szociális segélyből élő muszlim bevándorlók egzisztenciális fenyegetést jelentenek a befogadó nemzet számára, újra nagyobb figyelem fordul egy korábban, még nyáron megjelent, hasonló témájú műre. Ennek szerzője Kirstin Heisig volt, aki bírónőként dolgozott Berlin…
okt. 9
5:12
Megcsalta a férje, elveszítette magzatát, de megbocsátott a magyar sztár (ATV)
Újra boldog a neves színésznő.
okt. 9
5:27
Odalett Vili bácsi termése (Blikk)
Budapest — Nem iszik bort idén Várkonyi András (61) – legalábbis a sajátjából biztosan nem. A Barátok közt Vili bácsijának ugyanis száz tő szőlője ment tönkre az idei időjárás miatt. A színész 15 éve foglalkozik bortermeléssel, de még soha nem fordult elő, hogy ennyire rossz lett volna a termés.
okt. 9
5:29
Rendőrt hívtak Tornóczkyékra (Blikk)
Budapest — Majdnem botrányba fulladt Tornóczky Anita (31) jótékonysági akciója. A csinos műsorvezetőre és lelkes csapatára ugyanis rendőröket hívtak, miközben 21 tonna kutyaeledelt adományoztak a paksi állatmenhelynek.
okt. 9
5:30
A bolgárok élnek legtovább a szülői házban (Blikk)
okt. 9
5:30
Elutasították a feljelentést a Gemenc Volán ügyében (Alternatív Energia)
Nem nyomoz a rendőrség a Gemenc Volán Zrt. fideszes érintettségű gyanús ingatlanértékesítése ügyében. A több ok miatt is gyanús tranzakció miatti feljelentést a hatóság bűncselekmény gyanújának hiányában utasította el, holott az ügylet többek szerint felvetheti a hűtlen kezelés, illetve csalás gyanúját.
okt. 9
5:30
Greenpeace: a hatóságok hazudnak a nehézfém mennyiségről + videó (ATV)
Hosszú ideig maradhat marsbéli a táj az iszapkatasztrófa helyszínén: a kezdeti néhány hektárról mostanra 1000 hektár fölé nőtt az érintett terület.
okt. 9
5:32
Hunvald: "ártatlan vagyok" (Alternatív Energia)
Nem érti Hunvald György volt erzsébetvárosi polgármester, hogy húsz hónapja tartják előzetes letartóztatásban, miközben a nyomozati iratokat megismerve ügyvédje arra jutott: nincs megalapozott gyanú a bűnösségére, sőt "őrizetbevételekor sem volt, az azóta lefolytatott bizonyítás pedig semmit nem tett hozzá, inkább elvett a gyanúból." Az egykori szocialista politikus a kerületi tévének adott…
okt. 9
6:06
Az első személycsere a Radičová-kormányban (Kripto Akadémia)
Az elmúlt napokban oly sokat hangoztatott Hayek-ügy miatt lemondott a Híd-Most párthoz tartozó Ivan (c)vejna, a közlekedési minisztérium államtitkára.
okt. 9
6:08
Számolták a perceket a chilei bányászok (Kripto Akadémia)
A chilei Copiapóban pénteken már számolták az órákat-perceket: a T-130-as fúró bármelyik órában elérhette a 624 méteres mélységet, ahol a 33 mélyben rekedt bányász várakozik szabadulására.
okt. 9
6:33
Amikor a családtag halálos beteg (WebBeteg)
Mindenki másként reagál, mikor megtudja, hogy halálos kórban szenved. A reakció függ a személyiségtől, a kapcsolatok minőségétől, a vallási hiedelmektől illetve attól, hogyan reagáltak korábban a nehézségekre.
okt. 9
6:39
Három újabb halottja van az iszapárnak (BorsOnline)
Hét ember életét követelte Magyarország eddigi legnagyobb ipari katasztrófája. Egy idős férfi a kórházban halt bele égési sérüléseibe, két áldozatot a levonuló vörösiszapban, nem messze egymástól találtak meg.
okt. 9
6:41
Horváth Éva rossz formában van - fotó (BorsOnline)
Láttuk már jobb formában is Horváth Évát, aki saját kollekciójának divatbemutatóját sem tudta kellőképpen élvezni, magánéleti problémái miatt. Hangulatváltozása a kolléganőinek is feltűnt.
okt. 9
6:42
Visszatérő vezető az Operában (Spa Trend Online)
Először elementáris tiltakozás után mozdították el Györiványi Ráth Györgyöt, másodjára az a Vass Lajos bocsátotta el, aki most ismét kinevezte. Fischer Ádám korábbi főzeneigazgató arra a kérdésre, hogy megváltozik-e a viszonya az Operaházhoz Győriványi kinevezése után, azt válaszolta, igen.
okt. 9
6:44
Jönnek a flamand művészek (Spa Trend Online)
Valódi és virtuális körképet rajzol fel a flamand kultúráról a Budapesten holnaptól tíz napon át táncoló-zenélő-gyönyörködtető Futruspektív2 fesztivál. A második alkalommal nálunk vendégeskedő északi művészet a fizikai és a digitális jelenlét lehetőségeit kihasználva mutatja be izgalmas alkotásait.
okt. 9
6:51
Etna: újabb robbanásos kitörést produkált a vulkán (Infostart)
Az Etna továbbra is nyugtalan, viselkedése arra utal, hogy közeleg az újabb kitörési fázis - vélekedik Harangi Szabolcs vulkanológus.
okt. 9
6:57
Várkonyi Andrea magához láncolta Bocsit és a gyereket (BorsOnline)
Szívet melengetően bájos ajándékkal lepte meg Várkonyi Andrea a családját. Összetartozásuk jelképeként egyennyakláncot akasztott Bochkor Gábor és kislányuk, Nóra nyakába.
okt. 9
7:00
Kiss Erzsiék lemezbemutatója (Spa Trend Online)
Este 10 órától tartja "Ugató" című új lemezének bemutatóját az Egy Kiss Erzsi Zene a fővárosi Gödör Klubban.
okt. 9
7:02
A TV2 fontolgatja a Megasztár áthelyezését (Spa Trend Online)
Az RTL Klub továbbra is kitart álláspontja mellett, de a TV2 gondolkodik a megoldáson, és hétfőn dönt - a többi között erről beszélt Friderikusz Sándor a két tehetségkutató versennyel kapcsolatban.
okt. 9
7:04
Kopaszok és hajasok világharca (Spa Trend Online)
A kopaszok és hajasok ádáz, nekivadult harca dermesztő volt. Győztek a kopaszok. A hajasok az Antarktisztól a Novaja -Zemljáig mind lógtak, tudjuk meg Nagy Lajos Kopaszok és hajasok világharca című novellájából, melyet éppen a Razzia című kötetben olvasok.
okt. 9
7:06
Hullajó üzlet!? Több tízezer halott kapott 'serkentőpénzt' (ProfitLine)
72 ezer halott kapott fejenként 250 dollár - bő 50 ezer forint - nemzetgazdasági "serkentőpénzt" az Egyesült Államokban - tévedésből.
okt. 9
7:15
Bajor Imre képtelen kikelni a betegágyból (BorsOnline)
Bajor Imre betegségéről senkivel sem szeretne beszélni. A Heti Hetes sztárjának jelenlegi állapotáról édesanyja csak annyit árult el, hogy nem tudni, mikor jön rendbe.
okt. 9
7:17
Eszenyin múlik, mikor lesz Megasztár (BorsOnline)
Már szinte biztos, hogy kitér a sikeresebb X-Faktor elől a TV2 zenei tehetségkutató műsora, de a sugárzás időpontja nagyban függ a zsűri hölgytagja, Eszenyi Enikő színházi elfoglaltságától.
okt. 9
7:18
Újabb vészhelyzet: kiürítik Kolontárt (Infostart)
Kolontár kiürítéséről döntött a belügyminiszter vezetésével kora reggel a helyszínen összeült védelmi bizottság, miután a vörösiszap-tároló megrongálódott gátja tovább gyengült. A településen van Orbán Viktor miniszterelnök is, valamint Hende Csaba honvédelmi miniszter, Hatala József országos rendőrfőkapitány és Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató.
okt. 9
7:18
Nyugdíjtipp! Korhatár előtt pénzhez juthatsz! (Pénzcentrum)
A magyar nyugdíjrendszer 3. pillérét az önkéntes alapon finanszírozott, nyugdíjcélú megtakarítás érdekében létesített intézmények alkotják. Az önkéntes nyugdíjpénztárak 1994. január 1-jén kezdték meg tevékenységüket hazánkban. Ezek az intézmények a magánnyugdíjpénztárakhoz hasonlóan tőkefedezeti elven működnek, azaz a pénztártagok saját maguknak gyűjtenek, és a felhalmozott vagyonukból kapnak…
okt. 9
7:19
X-Faktor: érzelmet ígérnek a Nyári lányok (BorsOnline)
Lemossák magukról a ridegség vádját a Nyári lányok. Az X-Faktorban feltűnt tehetségek úgy érzik, hogy eddig félreismerte őket a közönség.
okt. 9
7:54
Durva háború készül a guru szerint! (Portfolio)
Egyre élesebb a konfliktus Amerika és a fejlődő országok, főként Kína között, nem véletlen, hogy a napokban ez lesz a fő témája a G7-ek, az IMF és a Világbank tanácskozásának is. A devizaháború egyre...

Keresés