2010. október 9. szombat

okt. 9
8:39
Szívelégtelenség - Így lehet megelőzni! (WebBeteg)
Legyen az bútorcipelés, gyaloglás, kertészkedés, takarítás - akármilyen mozgást is végzünk, azzal csökkentjük a szívelégtelenség kialakulásának kockázatát - állítják amerikai és finn kutatók az Amerikai Szívgyógyászok Kollégiumának folyóiratában megjelent tanulmányukban.
okt. 9
8:45
„Láttuk, ahogy Angyalkát elnyeli az ár” (Blikk)
AJKA — Juhászéktól nemcsak életük munkáját, otthonukat ragadta el a vörös pokol, hanem angyali szépségű 14 hónapos kislányukat, Angyalkát is. A család kizárólag a Blikknek mondta el tragédiájuk történetét az ajkai kórház baleseti sebészeti osztályán.
okt. 9
8:45
Plusszban zártak az USA tőzsdék - érti ezt valaki? (ProfitLine)
Erősödtek a New York-i értéktőzsde vezető indexei a pénteki kereskedésben, mert a vártnál rosszabb foglalkoztatási adatok erősítik a befektetőkben a reményt, hogy a Fed hamarosan lépéseket fog tenni az amerikai gazdaság élénkítésére.
okt. 9
8:48
Nem lesz több testben hagyott orvosi műszer? (Gondola)
Gyakran hallani arról, hogy az orvosok egy-egy műtét alkalmával idegen tárgyakat - törlőkendőt vagy műszereket - felejtenek a páciensekben.
okt. 9
8:48
Hétre nőtt az áldozatok száma Kolontáron (Alternatív Energia)
Hétre emelkedett a kolontári iszapkatasztrófa áldozatainak száma; egy sérült a veszprémi kórházban vesztette életét, két eltűnt holttestére pedig a katasztrófavédelem emberei találtak rá a tragédia helyszínén. A kármentés, a folyóvizekért való küzdelem és a romeltakarítás javában zajlik, miközben a Nemzeti Nyomozó Iroda a tragédia felelősei után kutat.
okt. 9
8:48
Kiürítik Kolontárt (ATV)
Kolontár kiürítéséről döntött a belügyminiszter vezetésével kora reggel a helyszínen összeült védelmi bizottság, miután a vörösiszap-tároló megrongálódott gátja tovább gyengült. A településen van Orbán Viktor miniszterelnök is, valamint Hende Csaba honvédelmi miniszter, Hatala József országos rendőrfőkapitány és Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató.
okt. 9
8:50
„Csőrike” őrzi a magyar légteret Kolontárnál + videó (ATV)
Az iszappal elöntött területek fölött légtérzár van érvényben.
okt. 9
8:57
Váratlan helyszínen bukkantak hőforrásokra (Infostart)
Német kutatók az Azori-szigetektől ötszáz kilométerrel délnyugati irányban új hőforrásokat találtak: az Atlanti-óceán kellős közepén, ezer méteres mélységben akár 300 fokos vizek is felszínre törnek.
okt. 9
9:03
Tízmilliós fejlesztések a Paksi Képtárban (Infostart)
Húszmillió forintot az infrastruktúra fejlesztésére, tízmilliót pedig múzeumpedagógiai programokra fordíthat a Paksi Képtár, amely a teljes összeget pályázaton nyerte el.
okt. 9
9:06
Megcsapolják a Tisza-tavat (Infostart)
Október végén kezdődik meg a Tisza-tó téli időszakra meghatározott és jövő tavaszig érvényben lévő vízszintjének beállítása. A november közepéig tartó műszaki művelet során több tíz millió köbméter vizet engednek le a 124 négyzetkilométer vízfelületű tározóból.
okt. 9
9:06
Kolumbiában tíz tonna kokaint foglaltak le (Gondola)
Kolumbia középső részén tíz tonna kokaint foglaltak le a hatóságok - jelentette a helyi rendőrség
okt. 9
9:06
Drámai helyzet: Kimenekítették az embereket Kolontárról: percről-percre (ATV)
Az iszaptározó gátja tovább gyengült. Kolontárról 800 embert vittek Ajkára, Devecser lakossága is felkészült a távozásra. Orbán Viktor a helyszínre érkezett.
okt. 9
9:08
A Földhöz hasonló bolygót fedeztek fel (Gondola)
A csillagászok nemrégiben egy olyan exobolygót észleltek, amely véleményük szerint nagyon hasonló lehet a Földhöz.
okt. 9
9:10
Baj a bajban - kiürítik Kolontárt! (Gondola)
Veszélyesen meggyengült a korábban átszakadt zagytározó fala Kolontárnál, a falu nyolcszáz lakójának kitelepítése megkezdődött.
okt. 9
9:15
Nyolcvanezerre nőhet a minimálbér (Privátbankár)
A jelenlegi havi 73 ezer 500 forintos minimálbér 80 ezer körüli összegre emelkedhet - írja a szombati Magyar Nemzet. A lap által a megkérdezett szakértők közül Lőcsei Tamás, a PwC adótanácsadó part...
okt. 9
9:17
Négy cég adna buszokat a BKV-nak (Privátbankár)
A korábbi hét induló közül négy cég adott árajánlatot a BKV midibusz tenderére a pénteki határidőre - adta hírül szombati számában a Népszabadság. A 40 jármű futtatására kiírt pályázatra - amely ki...
okt. 9
9:18
80.000 forintra nőhet a minimálbér (ProfitLine)
A jelenlegi havi 73 ezer 500 forintos minimálbér 80 ezer körüli összegre emelkedhet - írja a szombati Magyar Nemzet.
okt. 9
9:24
Kolontár: teljesen elnéptelenedett a "halott falu" (Infostart)
Néptelenné vált Kolontár, miután szombatra virradóra teljesen kiürítették a falut. A térség fölött órák óta katonai helikopter köröz, és figyelemmel kíséri a kiürítés folyamatát, valamint a Kolontártól néhány kilométer távolságra lévő zagytározót.
okt. 9
9:24
Vietnamban 62-re emelkedett az árvíz halálos áldozatainak száma (Gondola)
Hatvankettőre emelkedett a Vietnam középső részén pusztító árvizek halálos áldozatainak száma - közölték illetékesek szombaton
okt. 9
9:24
Létrejött a legnagyobb hazai taxis cég (Portfolio)
Két meghatározó budapesti taxis társaság, a Rádiótaxi és a Tele 5 fúziója révén szeptember végén létrejött az ország legnagyobb taxis cége csaknem 900 sofőrből és autóból álló flottával - írja mai...
okt. 9
9:24
Megoldódhatnak az etnikai zavargások Kirgizisztánban (ATV)
A hétvégén választásokat tartanak, létrejöhet a térség első parlamentáris demokráciája.
okt. 9
9:26
Tűz ütött ki egy balti-tengeri komphajón, mindenkit kimentettek (Gondola)
Robbanás miatt tűz ütött ki egy litván balti-tengeri komphajón szombatra viradó éjjel, de a hajón tartózkodó mind a 236 embert - az utasokat és a legénységet egyaránt - sikerült kimenekíteni - közölte a cuxhaveni német hajómentő központ
okt. 9
9:28
Remekeltünk San Marino ellen (Gondola)
A magyar labdarúgó-válogatott 8-0-ra nyert San Marino ellen a Puskás-stadionban Európa-bajnoki selejtezőn.
okt. 9
9:33
Megszületett az ország legnagyobb taxis cége (Privátbankár)
Két meghatározó budapesti taxis társaság, a Rádiótaxi és a Tele 5 fúziója révén szeptember végén létrejött az ország legnagyobb taxis cége csaknem 900 sofőrből és autóból álló flottával - írja szombat...
okt. 9
9:39
Baán László: Botero az érzékit összekapcsolja az érzékfelettivel (Infostart)
Ahogy regényben a dél-amerikai irodalom, úgy a festészetben Fernando Botero tárja elénk az érzéki és az érzékfeletti birodalmának sajátos elegyét - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.
okt. 9
9:42
Orbán Viktor: Devecser és Kolontár már biztonságban van (Infostart)
Biztonságban van Devecser lakossága, de Kolontárról ki kellett telepíteni az embereket, mert veszélyhelyzet alakult ki az éjszaka - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az MTI tudósítójának a kiürített Kolontáron szombat reggel.
okt. 9
9:42
Egervári nem bízza el magát a San Marino elleni sikertől (Infostart)
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint nem szabad túlértékelni a San Marino elleni, pénteki Európa-bajnoki selejtezőn elért 8-0-s győzelmet, s jövő kedden Finnországban nagyon nehéz mérkőzés vár a csapatra.
okt. 9
9:42
80 ezer forintra nőhet a minimálbér (Portfolio)
A jelenlegi havi 73 ezer 500 forintos minimálbér 80 ezer körüli összegre emelkedhet - írja a szombati Magyar Nemzet. A lap által a megkérdezett szakértők közül Lőcsei Tamás, a PwC adótanácsadó...
okt. 9
9:51
Iszap: kiürítik a katasztrófa sújtotta térséget (Privátbankár)
Megkezdték Kolontár kiürítését, miután tovább gyengült az ajkai iszaptároló sérült 10-es kazettájának gátja - közölte Dobson Tibor kárfelszámolási szóvivő az MTI-vel. Devecser lakosainak is készülődniük kell. Orbán Viktor a helyszínen úgy fogalmazott: felkészültünk a baj elhárítására
okt. 9
9:51
Árfolyamháború van kibontakozóban a világban? (ProfitLine)
Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója pénteken Washingtonban arra intette a világ pénzügyminisztereit, hogy ne használják fegyverként az árfolyam-politikájukat.
okt. 9
10:00
Fokozott katonai készültség Ajka környékén (Infostart)
Helikopterekkel ellenőrzik az ajkai vörösiszap-zagytározó sérüléseit és vízszintjét, ennek ismeretében döntenek a szükséges védekezési munkálatokról. Fokozott készültséget rendeltek el a katonaság, a rendőrség és a légierő állománya körében, továbbá egy másik MD-500 helikopter is készültségben áll, speciális felderítő eszközökkel, köztük hőkamerával és mérőműszerekkel.
okt. 9
10:00
Gyilkosság áldozata lett egy 18 éves nő Bács-Kiskun megyében (Gondola)
Egy 18 éves csongrádi nő holttestét találták meg pénteken egy Lakitelek és Nyárlőrinc közötti dűlőúton - közölte a rendőrség szombaton az MTI-vel
okt. 9
10:02
Japán Nagydíj: Elmosta az eső az időmérőt (Infostart)
A szakadó eső miatt nem lehetett lebonyolítani szombaton a Forma-1-es Japán Nagydíj időmérő edzését, amelyet a vasárnapi futam előtt pótolnak majd a pilóták.
okt. 9
10:02
Orbán: Devecser és Kolontár biztonságban van (Gondola)
Biztonságban van Devecser lakossága, Kolontárt kiürítettük, mert veszélyhelyzet állt fenn az éjszaka folyamán - jelentette ki Orbán Viktor az MTI tudósítójának a kiürített Kolontáron szombat reggel
okt. 9
10:04
Devecsert ki kell telepíteni gátszakadás esetén (Infostart)
Devecsert egyelőre nem kell kitelepíteni, erre csak a zagytározó esetleges átszakadása esetén lesz szükség, de a lakosoknak fel kell készülniük az esetleges kitelepítésre - mondta Dobson Tibor kárfelszámolási szóvivő szombat reggel az MTI-nek.
okt. 9
10:04
Erdély - egység és pluralizmus? (Gondola)
Már hónapok óta folynak a találgatások egy harmadik erdélyi magyar párt megalakulásának lehetőségéről.
okt. 9
10:06
Így mentik meg a Dunát (Infostart)
A szakemberek felhalmoztak Ajka térségében a közömbösítéshez szükséges minden anyagot, hogy egy esetleges katasztrófa esetén meg tudják menteni a Dunát.
okt. 9
10:09
Céges gorillákkal szemeznek a sztrájkolók (Privátbankár)
A TE Ganz-Röck fél éve tartozik a bérekkel és egyéb járandóságokkal, ezért a sztrájkoló munkások nem engedik, hogy elvigyenek egy szállítmányt Kiskunfélegyházáról
okt. 9
10:18
Orbán: Reális esély van az újabb katasztrófára, négy gátat építünk (+videó) (HírTV)
715 embert már kitelepítettek Kolontáron. Az embereket Ajkára menekítették, ahol közösségi szállásokon helyezik el őket. Az utcákban rendőrök járőröznek, a területet ellenőrzik, az állatokat ellátják – közölte Orbán Viktor miniszterelnök szombaton délelőtt, rendkívüli sajtótájékoztatón, Ajkán. Orbán Viktor délutáni, nemzetközi sajtótájékoztatóját élőben közvetíti a Hír Televízió 14 órakor.
okt. 9
10:18
Megkezdődtek a Szenczi Molnár Albert Napok (Gondola)
Szenczi Molnár Albert szobrának megkoszorúzásával pénteken este a dél-szlovákiai Szencen (Senica)megkezdődött a negyvenegyedik Szenczi Molnár Albert Napok másfél hónapos programsorozata
okt. 9
10:18
Húsz rab lelépett Állampusztáról (ATV)
Átmeneti eltávozást kaptak, de "elfelejtettek" visszamenni.
okt. 9
10:20
A Malév is terítékre került (HírTV)
Folytatódott a párbeszéd a magyar és az orosz kormány között pénteken a két országot érintő gazdasági kérdésekről, többek között a Malév nemzeti légitársaság sorsáról.
okt. 9
10:20
Afganisztánban megöltek négy olasz katonát (Gondola)
Afganisztánban szombaton megöltek négy olasz katonát - közölte szombaton az olasz védelmi minisztérium; halálukkal 34-re emelkedett a közép-ázsiai országban 2004 óta elesett olasz katonák száma
okt. 9
10:20
Több ember és több markoló kell + videó (ATV)
Lassan halad a kármentesítés.
okt. 9
10:22
Mészáros Tamás: Szili pártszakadásra játszik (Gondola)
okt. 9
10:24
Közbeszerzési bírság a Gödöllői Királyi Kastély Nonprofit Kft.-nek (ProfitLine)
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) 2 millió forintra bírságolta a Gödöllői Királyi Kastély Nonprofit Kft.-t, és megsemmisítette a közbeszerzést lezáró döntését, de a jogsértést nem lehetett reparálni, mivel közben új eljárásban nyertest hirdetett, és szerződést is kötött az ajánlatkérő - a határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg.
okt. 9
10:24
Korszerű HR-munka a gyakorlatban (Gondola)
Egyenruha-hordási képességek (hivatásos vagy önkéntes tűzoltói; rendőri; katonai, esetleg gárdista) viseletben szerzett tapasztalatok.
okt. 9
10:36
Orbán Viktor: a legrosszabb forgatókönyvre készül a kormány (Infostart)
Ha a sérült iszaptározó északi falán éjszaka megindult repedés tovább növekszik, akkor valószínűsíthetően várható az újabb gátszakadás - mondta ajkai sajtótájékoztatóján Orbán Viktor. A falak távolságát mérik, a gát két része távolodik, már 7 centiméter a rés. Elképzelhető, hogy a fal be fog dőlni - mondta a miniszterelnök. Felkészültek, hogy a folyókat ne érje el a szennyeződés. A repedésből…
okt. 9
10:36
20 fogoly nem tért vissza eltávozásáról az állampusztai börtönbe (Gondola)
Húsz fogoly nem tért vissza háromnapos büntetés-félbeszakításáról az Állampusztai Büntetés-végrehajtási Intézetbe, ezért az intézet vezetője pénteken feljelentést tett - közölte a rendőrség az MTI-vel
okt. 9
10:36
Magyarország kivételes helyzetben van - állítják Londonban (Portfolio)
A napokban olyan tervezetet fogadott el az Európai Bizottság, amely a következő években az Európai Unió mind a 27 tagállamának jövőjét meghatározhatja, igaz eltérő mértékben - mutat rá az EB két hete...

Keresés