2010. október 20. szerda

okt. 20
0:06
Balsai szerint el kell rendelni a nyomozást Gyurcsány ellen (Gondola)
A 2006. őszi rendőri intézkedéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott szerint az eddig áttekintett tények, valamint a további, várható bizonyítékok törvényes alapot szolgáltatnak majd Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ellen bűnügyi nyomozás elrendeléséhez
okt. 20
0:06
Szobrot kap a Hitler elleni merénylet kitervelője (Blikk)
okt. 20
0:06
Nevelés: A túlzott szigor következményei (WebBeteg)
A nevelés másik oldala, amikor a szülő–gyerek kapcsolatban mi felnőttek átvesszük az teljes irányítást. Kényeztetéssel ellentétben, mindig mi szabjuk a gyereknek a kereteket, amik elég szűk mozgásteret biztosítanak.
okt. 20
0:24
Kevesebb hajléktalan lesz a közterületeken (Gondola)
A hajléktalanok számának csökkentését, illetve a hajléktalan-ellátó rendszer megújítását célzó középtávú cselekvési terv kidolgozásáról jelent meg kormányhatározat a keddi Magyar Közlönyben a "közterületek rendeltetésszerű használatával kapcsolatos jogszabályi változásokkal összefüggésben elvégzendő feladatokról"
okt. 20
0:28
Schmitt a magyar nyelven megszerzett tudás fontosságát hangsúlyozta Erdélyben (Gondola)
Nagyszerű dolog, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) magyar nyelven lehet megszerezni a tudást, és nagyon fontos az is, hogy ez a tudás hasznos, piacképes legyen a világban - mondta Schmitt Pál kedden Marosvásárhelyen, az oktatási intézmény Műszaki és Humántudományok Karán rendezett ünnepségen
okt. 20
0:32
Létrehozzák a Vajdasági Magyar Nemzeti Színházat (Gondola)
Önálló intézményként létrehozza a Magyar Nemzeti Tanács a Vajdasági Magyar Nemzeti Színházat - írja a Vajdaság Ma hírportál
okt. 20
0:39
Olvasnivaló: Csicseriborsó: van helye a kamrában (Mindmegette)
Nemcsak vegetáriánusoknak jó választás, de ők különösen szeretik, hiszen nagyon egészséges és fehérjében különösen gazdag zöldségféle. Belőle készül a humusz, a falafel, de nagyon finom salátákban, currykben, levesekben is. Lisztjéből lepények készülnek szerte a világon. Csicserizzünk együtt!
okt. 20
0:42
Szabadlábon marad a Mal Zrt. vezérigazgatója (Gondola)
Szabadlábon marad Bakonyi Zoltán, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt
okt. 20
0:43
Olvasnivaló: Felköszöntő túrós pite (Mindmegette)
Szerzőtársam, Habliliom, épp a kényszerű távollétem idején ünnepelte első blogszülinapját. Kicsit megkésett felköszöntés gyanánt az egyik legnépszerűbb receptjét, a krémtúrós pitét készítettem el a hétvégén, méghozzá nagytepsis változatban, több mint 1 kilogramm töltelékkel. Ezúton is sok boldogságot kívánok!
okt. 20
1:00
Összecsapások a nyugdíjreform elleni újabb tiltakozónapon Franciaországban (Gondola)
Hat héten belül hatodik alkalommal tartanak kedden a nyugdíjreform elleni országos tiltakozónapot Franciaországban
okt. 20
1:18
Német diplomaták találkozhatnak az Iránban őrizetben tartott német újságírókkal (Gondola)
Irán lehetővé tette Németország teheráni konzulátusának képviselői számára, hogy találkozzanak az október 10-e óta őrizetben tartott két német újságíróval - jelentette be kedden a teheráni külügyminisztérium
okt. 20
1:54
Szupergyors vasutat fejleszt Kína (Blikk)
okt. 20
3:15
Mi okozza az éjszakai fogcsikorgatást? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Kisfiam 8 éves, éjszaka, alvás közben csikorgatja a fogait. Szeretném tudni, hogy ennek mi lehet az oka. Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
okt. 20
3:57
Nem csak az indulatok lángoltak fel Nápolyban (+kép) (HírTV)
Kukásautókat gyújtottak fel és összecsaptak a rendőrökkel az újabb szemétlerakó létesítése ellen tiltakozók Nápoly egyik külső részén. A város keleti oldalán található Terzignóban keddre virradó éjszaka történt incidens miatt öt embert letartóztattak, három rendőr pedig könnyebben megsérült.
okt. 20
4:15
Milliós segítség Dzurjáknak (Blikk)
Egy Fradi-szurkoló ajánlotta fel a gépet a csontvelő-átültetésen áteső futballistának
okt. 20
4:19
Nem segíthetnek az elrabolt magyaron (Blikk)
okt. 20
4:33
Börtönlagzira készül Clyde (Blikk)
okt. 20
4:51
Kirúgják a pucér BKV-st (Blikk)
Bárki is tette fel a képeket, a perverz hirdetésnek súlyos következményei vannak
okt. 20
4:54
Részeg szorult a fülke mögé (Blikk)
okt. 20
4:54
Adót csal a magyar énekesnő? Súlyos vádak, feljelentés, nyomozás (Pénzcentrum)
Nem lehet nyugta Zalatnay Saroltának. Az énekesnőnek néhány héttel ezelőtt pakolták ki a végrehajtók a tárnoki otthonát, most azonban újabb frontvonalat nyitottak hitelezői: adócsalás miatt feljelentették!...
okt. 20
5:09
Dagad Kövérék pénztárcája (Blikk)
A házelnök évi 6 milliót, a miniszterelnök évi 5 millió forintot nyer az adóváltozásokon
okt. 20
5:09
Ez a diáklány felveszi a harcot a mexikói drogbandákkal (HírTV)
Mivel senki más nem jelentkezett az állásra egy 20 éves nőt neveztek ki rendőrfőnöknek egy Mexikó északi részén található városban – adta hírül kedden az AFP.
okt. 20
5:11
Videó: Büszkék szülei a meztelenkedő Zsuzsira (Blikk)
okt. 20
5:12
Takács Imre felújítást és állandó kiállítást ígér (Spa Trend Online)
Három éves pereskedés után a bíróság immár megfellebbezhetetlenül visszahelyezte Takács Imrét az Iparművészeti Múzeum élére. A Nemzeti Erőforrás Minisztere pedig megerősítette a művészettörténészt régi-új állásában.
okt. 20
5:12
Botrány! - Mások nyomorúságán keresett milliókat az amerikai üzletember (Portfolio)
Amíg az amerikaiak többségét az ingatlanpiaci válság igen érzékenyen érintette, rengeteg család kilakoltatását és általános bizonytalanságot eredményezve, addig némelyek igen busás jövedelmekre...
okt. 20
5:13
Falusi Mariann mozgás nélkül is fogy (Blikk)
okt. 20
5:27
Bajor fogyóban van (Blikk)
Imre mindennek csak a felét eszi, de nem mond le kedvenc ételeiről
okt. 20
5:30
Szabadulj meg pocsék hiteledtől - van megoldás! (Pénzcentrum)
Ha hónapról-hónapra emelkedik hiteled törlesztőrészlete, ne várd meg, amíg összecsapnak a fejed fölött a hullámok. Egyszerűen és könnyen elérhető ugyanis a hitelkiváltás, ami hosszútávon kiszámíthatóvá teszi pénzügyi helyzeted, miközben havi szinten is kézzelfogható megtakarítást jelenthet....
okt. 20
5:30
Teljes csőd: a bank szinte mindenét elviheti a magyar színésznek (ATV)
Lelkileg kezd helyreállni, de anyagilag kilátástalan a helyzete.
okt. 20
5:32
Balsai a rendőrséggel nyomoztatna Gyurcsány ellen + videó (ATV)
Az MSZP szerint koncepciós eljárás zajlik.
okt. 20
5:45
Benkő Dániel, a lábfetisiszta (Blikk)
okt. 20
5:45
Amiben le vannak maradva a fejlett országok (Infostart)
A fejlődő országok lakói sokkal nagyobb online aktivitást mutatnak, mint az érett gazdaságoké. Ázsia, Latin-Amerika lakossága nem csak aktívabb, de rendre több időt tölt az internet előtt.
okt. 20
5:47
Szíj Melinda kibékült szerelmével - Videó (Blikk)
Családja nem támogatja kapcsolatát Péterrel. A férfi tart attól, ennek rossz vége lesz
okt. 20
5:48
Halál távirányítással (Kripto Akadémia)
Új korszakot nyitottak a hadviselés történetében a drónok, ezek a kisméretű robotrepülőgépek, melyeket a CIA elsősorban Pakisztánban és Afgnisztánban vet be. Ha egyáltalán hadviselésnek lehet nevezni az emberölés eme gyilkosan pontos, távirányított formáját.
okt. 20
5:49
Zsuzsa büszkén mutatta meg új cicijét! (Blikk)
A Blikk e heti szépe el sem tudja képzelni, hogy hűtlen legyen a partneréhez
okt. 20
5:50
Ellenzékinek nem jár segély (Kripto Akadémia)
Külföldi segélyekkel zsarolta a választókat Etiópia kormányzó pártja a Human Rights Watch emberi jogi szervezet keddi beszámolója szerint. A helyi tisztviselők rendszeresen megtagadták a segélyeket azoktól, akikről tudták, hogy valamelyik ellenzéki párt támogatói - áll a jelentésben. Ezt a módszert főképp az idei májusi választások előtt alkalmazták, amikor mindössze egyetlen ellenzéki képviselő…
okt. 20
5:52
Szélsőséges parlamenti merénylet Csecsenföldön (Kripto Akadémia)
A csecsen parlamentben kedden reggel kitört lövöldözés kezdete után mintegy 20 perccel már megsemmisítették a terroristákat - jelentette ki az Oroszországhoz tartozó autonóm köztársaság elnöke, Ramzan Kadirov Groznijban.
okt. 20
6:03
Mi a kardiotréning és az aerob kapacitás? (Infostart)
Sokat hallhatjuk a kardiotréning és az aerob edzés kifejezéseket, de nem árt pontosítani, valójában mit is takarnak ezek a fogalmak.
okt. 20
6:06
Csak belépőjeggyel lesz látogatható Velence (Kripto Akadémia)
A turistacsoportokat a városközponthoz legközelebbi parkolóig szállító buszok tarifája jelenleg 50 és 400 euró között mozog.
okt. 20
6:08
Radicováék vegyes mérlege (Kripto Akadémia)
Nem könnyű összehangolni egy négypárti politikai nagyegyüttest, főképpen akkor nem, ha annak élén egy olyan karmester áll, aki még saját pártjának teljes támogatását és bizalmát sem élvezi. Iveta Radicová ilyen karmester Szlovákiában, immár száz napja.
okt. 20
6:12
A csodaszép, de mérgező leander! (Édenkert)
A leander egy könnyen tartható és gondozható, vonzó növény. Megfelelő gondozás mellett ez a növény sövénnyé vagy kis fává cseperedik.
okt. 20
6:21
Kopp Mária: Érdemes közpénzt áldozni a meddőség megelőzésére (Infostart)
A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese szerint a meddőség megelőzésére közpénzekből is kellene áldozni. Kopp Mária az InfoRádió Aréna című műsorában emellett arról is beszélt: már kiskorban el kell kezdeni arra nevelni a gyerekeket, hogy a családalapítás jó dolog.
okt. 20
6:39
Jolie-t másfél millióval verte át a pesti portás (BorsOnline)
Másfél millió forintot gombolt le Angelina Jolie-ról egy portás, aki a tulajdonos tudta nélkül bérbe adta a Tűzraktár épületét a sztárnak. A színésznő kénytelen volt kétszer fizetni a helyszínért.
okt. 20
6:39
Recept: Tepsis sütőtökragu kolbásszal és babbal (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg sütőtök 50 dkg szárazbab 50 dkg füstölt kolbász 2 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 3 db paradicsom 3 dl húsleves 1-2 evőkanál cukor 1-2 evőkanál vaj só bors petrezselyem
okt. 20
6:39
Iszapkatasztrófa: nyitva az EU strukturális alapjai Magyarország előtt (Infostart)
Magyarország az uniós strukturális alapokat, illetve a vidékfejlesztést szolgáló pénzeket is igénybe veheti a vörösiszap-katasztrófa okozta károk enyhítésére, ha a kormányzat ezt kiemelt prioritásnak tekinti - mondta Krisztalina Georgieva, az Európai Bizottság katasztrófavédelmi és humanitárius segítségnyújtási ügyekben illetékes biztosa Strasbourgban, a magyarországi szerencsétlenség…
okt. 20
6:41
Hagyó 45 kilót fogyott a börtönben (BorsOnline)
Közel fél mázsát fogyott az elmúlt öt hónapban a volt szocialista főpolgármester-helyettes. Ez nem is csoda, Hagyó Miklós jószerével csak kukoricás kenyéren és rizsen él a börtönben.
okt. 20
6:41
Recept: Fűszeres falafel (Mindmegette)
Hozzávalók: 25 dkg csicseriborsó 3 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyem 1 csokor friss koriander fél erőspaprika (elhagyható) fél teáskanál őrölt koriander 1 teáskanál őrölt kömény só bors 1 evőkanál liszt 3/4 teáskanál szódabikarbóna
okt. 20
6:42
Tízezer eurónyi közlekedési bírság egy év alatt (Blikk)
okt. 20
6:42
Ugatós lemez kukorékolással (Spa Trend Online)
Ecc pecc, Ejnyebejnyeboj, Bokányi, Kész inté, Panikabikabi - nem beszél félre e sorok írója, csak hűségesen és pontosan leírja az Egy Kiss Erzsi Zene legújabb, sorrendben ötödik, Ugató című albuma néhány számának címét.
okt. 20
6:57
Bomba nővé varázsolták az x-faktoros anyukát (BorsOnline)
Ma már sejti, miért nem sikerült a nagy áttörés tíz éven át. Wolf Kati farmernacis édesanyából vedlett dívává az X-Faktorban, és mindenki odavan érte. A férfiak nem győznek bókolni neki.

Keresés