2011. február 5. szombat

febr. 5
19:03
Megtalálták a receptet a hosszú házassághoz (BorsOnline)
Megtalálták a receptet a hosszú házassághoz. Nem kell hozzá különösebb ördöngösség, csak minden második napon gyakorolni kell a szexet. Legalábbis ezt állítják a kutatók.
febr. 5
19:03
Hódmezővásárhelyi kórházért jótékonykodott a köztársasági elnök felesége (hirado.hu)
Schmittné Makray Katalin hangsúlyozta, igyekszik eleget tenni azoknak a meghívásoknak, amelyek célja nem csupán a szórakoztatás, hanem valamilyen nemes ügyet is szolgálnak
febr. 5
19:05
Mubarak mégsem mondott le a pártelnökségről (hirado.hu)
Visszavonta az al-Arabíja hírtelevízió korábbi jelentését
febr. 5
19:21
Elemzők a miniszterelnöki beszédről (hirado.hu)
Pozitív üzenetnek tartják az inflációs cél megemelésének cáfolatát
febr. 5
19:23
Felfüggesztették a bólyi plébánost (hirado.hu)
A papot tiltott pornográf felvétellel való visszaéléssel gyanúsítják
febr. 5
19:39
LMP: Teljes a fejetlenség a dunai vízlépcsők ügyében a kormányon belül (hirado.hu)
Az Új Széchenyi Terv közlekedési fejezetében szerepel a dunai duzzasztóművek megépítése, de a kormányszóvivő azt mondta, nem támogatják vízlépcsők létesítését
febr. 5
19:41
Felrobbant valami egy 12 éves fiú kezében a somogybabodi farsangon (hirado.hu)
A rendőrség még vizsgálja, hogy petárda okozta-e a gyerek súlyos, roncsoláso kézsérülését
febr. 5
19:43
Három repülőgéppel hozzák haza Egyiptomból a magyarokat (hirado.hu)
Az első gép szombaton késő este száll le Ferihegyen
febr. 5
19:57
Istálló égett le Malomsok mellett (hirado.hu)
Szalmabálák égtek, se ember, se állat nem sérült meg
febr. 5
19:59
Kábellopás miatt késnek a vonatok az újszászi vonalon (hirado.hu)
Átlagosan 10-15 perces késésekre kell számítani a tolvajok miatt
febr. 5
20:15
Elvarázsolt Erdei (Blikk)
Budapest ‒ Bűvészinasnak állt Erdei Zsolt (36). A Bokszvilágszervezet (WBO) egykori félnehézsúlyú, illetve a Bokszvilágtanács (WBC) korábbi cirkálósúlyú profi ökölvívó-világbajnoka a mentalista Danny Blue (29) mutatványai­ban segédkezett a HEGYEM, azaz a Harcművészek az Egészséges Gyermekekért Mozgalom évzáró-évnyitó ünnepségén, amelyen 570 rászoruló és hátrányos helyzetű emberpalántát láttak…
febr. 5
20:15
Öt szénbányász rekedt a mélyben egy robbanás után Romániában (hirado.hu)
Szakértők szerint kevés a remény arra, hogy életben vannak
febr. 5
20:17
Karambolozott Cser-Palkovics András (hirado.hu)
Székesfehérvár fideszes polgármestere egy szabálytalanul közlekedő autóval ütközött, a balesetben egy idős nő súlyosan megsérült
febr. 5
21:09
Az ötös lottó nyerőszámai - 450 millió forintért! (hirado.hu)
Az 5. héten a következő számokat sorsolták:
febr. 5
21:45
Megdöbbentő! Barátai szavazták ki Olivért (Blikk)
Hamarosan már csak kilencen lesznek a villalakók miután szombat este újból megtörtént a kiválasztás. Olivért küldték párbajra.

2011. február 6. vasárnap

febr. 6
2:15
Bárdos: Reszkessetek, celebek! (Blikk)
Fort ­Lauder­dale - A könyvet, amely minden bizonnyal botrányokat kavar majd, otthonától tízezer kilométerre, Floridában írja Bárdos András.
febr. 6
2:19
Bo Derek nem jó bőr (Blikk)
Köln ‒ Melanie Griffith 1979-ben nem vállalta a Bombanő című vígjáték címszerepét, és ezért Bo Derek máig hálás neki.
febr. 6
2:33
Megrémültek Balássy Bettyék (Blikk)
Budapest - Rutinos szülő, hiszen két gyermeke van már  első házasságából a megasztáros álompár férfi tagjának, Varga Ferinek (31), mégis megijedt, amikor az első közös  csemetéjüket váró feleségével, Balássy Bettyvel (30) közölte az orvos: valami nem stimmel.
febr. 6
2:37
Andy Vajna: a tehetség nem pénzkérdés (Blikk)
Budapest - Andy Vajna (66), a nemzeti filmszakma megújításáért nemrég kinevezett felelős kormánybiztos kérdésünkre elmondta, egyelőre szeretné átlátni, feltérképezni a magyar filmipar jelenlegi helyzetét.
febr. 6
2:41
Óránként 120 ezerért rázza a fenekét VV Ildi (Blikk)
Budapest - Végre megmutathatja magát, sőt kereshet is az ValóVillában szerzett ismertséggel VV Ildi, azaz Tomai Ildikó.
febr. 6
2:45
Sakál jár rá a kecskékre (Blikk)
Kunfehértó - Arany­sakálok dézsmálják a kunfehértói porták jószágait, legalábbis így vélekednek a helyiek.
febr. 6
2:51
Irénke néni a csodapedagógus (Blikk)
SIMONTORNYA - Az elmúlt 78 évet szinte végig tanulással és tanítással töltötte.
febr. 6
2:55
Autósuli csak nő vezetőknek (Blikk)
Debrecen - Smink & Drive, azaz sminkelj és vezess: ezt, a női sofőrök leggyakoribb mozdulatsorára utaló nevet kapta a kimondottan hölgyek számára kifejlesztett, autóvezetésre oktató módszertan.
febr. 6
2:59
Így tömik a majmot (Blikk)
Budapest - Diétás menün élnek az állatkert elefántjai: fejenként ezer kilót kellene ledobniuk magukról.
febr. 6
4:21
Csillagok gálája - VIDEÓ (Blikk)
Budapest - Magánéleti botrányok ide vagy oda, a közönség szereti Liptai Claudiát: őt választották a tavalyiév legjobb műsorvezetőjének az év legnagyobb sztártalálkozóján, a 12. alkalommal megrendezett Story Öt Csillag díjátadó gálán.
febr. 6
4:21
Átkos limuzinok (Blikk)
Párizs - Óriási érdeklődés mellett zajlik az Artcurial Motorcars és a Bonhams aukciósházak autós árverése, amelyen egy 1963-as Lincoln Continental X100 a legnagyobb szenzáció.
febr. 6
5:51
Komár beleőrül a válásba (Blikk)
Két hónapja nem láthatja nem láthatta kislányát a gyerektartási vita miatt
febr. 6
6:09
Kökény Attila ejtette a bandáját (BorsOnline)
Fájó szívvel, de elhagyta egykori zenekarát Kökény Attila. Fél éve még bárzongoristaként Nyári Kálmánnal muzsikált, ám az egykori zenésztársak már nem férnek bele Attila programjába.
febr. 6
6:27
Való Világ: Anikó belezúgott Olivérbe (BorsOnline)
Már napok óta forrt a levegő a ValóVilág vagány sráca és rosszkislánya között, péntek éjjel pedig kiderült, mi okozza a különös vibrálást. Anikó ugyanis, bár vonakodva, de kimondta: szerelmes lett a Olivérbe, akit kedvese a villán kívül vár.
febr. 6
6:45
Stohl kiütötte magát (BorsOnline)
Liptai Claudia és Sebestyén Balázs lett az Év műsorvezetője a tegnap este megrendezett Story Ötcsillagos díjátadó gálán.
febr. 6
6:45
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei (hirado.hu)
Az 5. héten nem volt telitalálat, de a Joker csaknem 50 millió forintos főnyereményét elvitték
febr. 6
6:47
Felfüggesztették a pedofíliával vádolt Matyi atyát (BorsOnline)
IMA A PAPÉRT - Teljesen megtelt a bólyi templom a szombat esti misére. A hívek meglepődtek, hogy nem Matyi atyának becézett plébánosuk áll az oltár előtt.
febr. 6
7:03
Szandika megígérte, nem hisztizik többé (BorsOnline)
Szandika baba úgy döntött, hogy mindent elszabotál, meg még cirkuszozik is a tetejébe, ezért határozott úgy a ValóVilág magas vezetése, hogy kizárják a játékból azonnali hatállyal.
febr. 6
7:05
Gyászol a Dunába esett család (BorsOnline)
Elhunyt az a kislány, aki szüleivel és testvéreivel a Duna jeges vizébe borult péntek este, amikor disznóvágásra igyekeztek a Veránka-szigetre. Szülei összeomlottak.
febr. 6
8:15
Hat nyelven beszél a tizenhét éves csodagyerek (BorsOnline)
Új évezredünk a sakksport csodagyerekeinek kora. Az e szempontból mérvadó felnőtt nemzetközi nagymesteri cím kiérdemlésének életkora egyre inkább 12-14 év közé tehető. Vajon e géniuszok jelentkezése feltartóztathatatlan folyamat?
febr. 6
8:15
Orgia a villában (Blikk)
Budapest - Anikó egy váratlan vallomással, Szandika és Éva pedig egymás kényeztetésével sokkolták a többieket. Az iskolai hét végeztével végre kirúghattak a hámból a villalakók, és amint megérkezett az italellátmány, rögtön rávetették magukat.
febr. 6
8:15
Tizenharmadik országértékelőjét tartja hétfőn Orbán Viktor (hirado.hu)
Magyarország megújul című beszédében a miniszterelnök sorra veszi az elmúlt év legfontosabb eseményeit, és sorra veszi az ország előtt álló jövőbeni kihívásokat is
febr. 6
8:17
Mellbedobással győzne Éva (Blikk)
BUDAPEST - Beköltözése után Éva hetekig szégyenlősen, fürdőruhában zuhanyzott, aztán az első párbaj közeledtével váratlanul lehullott a ruha a hosztesz lányról: belement egy meglehetősen pikáns, alkohol fűtötte vetkőzős játékba.
febr. 6
8:33
Mától már büntethetik a BKV-megállókban dohányzókat (hirado.hu)
Az első napokban a közterület-felügyelők először szóban figyelmeztetik a tiltott helyen dohányzókat, ám ha nem hagyják el a területet, vagy nem nyomják el a csikket, akkor akár 30 ezer forintos bírságot is kiszabhatnak
febr. 6
8:35
A Muzulmán Testvériség mégis kész tárgyalni az egyiptomi kormánnyal (hirado.hu)
A szervezet vezetői a héten már több ízben leszögezték, hogy nem akarnak jelöltet állítani a szeptemberben esedékes elnökválasztáson, és nem akarnak helyeket egy majdani koalíciós kormányban sem
febr. 6
8:51
Se Mubarak, se a tüntetők nem tágítanak (hirado.hu)
A rendszer szakértők szerint az időre játszik, de vasárnap a kifáradásnak nem látszottak a jelei a Tahrír téren, ahol továbbra is ezrek maradtak a hűvös éjszaka ellenére
febr. 6
8:53
Hazaérkezett Egyiptomból az ott üdülő magyarok első csoportja (hirado.hu)
Azt mondják, igazából csk annyit érzékeltek a zavargásokból, hogy néhány programjukat lemondták
febr. 6
9:09
Fogyókúra után gyorsabb lesz (BorsOnline)
Amikor az ember több mint egy évtizede csak kocsik tesztelésével foglalkozik, hajlamos kissé megcsömörleni a szinte azonos autóktól, felüdülést igazán csak egy-egy nagyobb teljesítményű gép szokott jelenteni. Kellemes kivételt jelent ezúttal az új Mazda.
febr. 6
9:09
Lakástűz Újpesten: súlyosan megégett egy nő (hirado.hu)
Öten füstmérgezést szenvedtek
febr. 6
9:11
Árokba borult egy autó a Pilisben (hirado.hu)
Vezetője könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet
febr. 6
9:27
Az új alkotmányban kimondanák az állam és az egyházak szétválasztását (hirado.hu)
Az új alaptörvény rögzítené, hogy mindenkinek joga van a gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadsághoz
febr. 6
9:29
Nászútját bukhatja el hülye viccével egy brit pár (hirado.hu)
A férfi fejszével kergette ktchuppal bekent menyasszonyát egy mezei úton, hogy megrémisszenek néhány tizenévest
febr. 6
9:45
Két településen tartanak ma időközi polgármester-választást (hirado.hu)
Somogycsicsón a polgármester lemondása, Bödeházán pedig tömeges bejelentkezés miatt kellett új választást kiírni
febr. 6
9:47
Lelőttek négy, rendőrségre támadó tüntetőt Tunéziában (hirado.hu)
A súlyos incidensnek további 17 sérültje van
febr. 6
9:49
Az unió közlekedési miniszterei tanácskoznak Budapesten és Gödöllőn (hirado.hu)
A megbeszélések fő témája a transzeurópai közlekedési hálózat felülvizsgálata

Keresés