2011. február 1. kedd

febr. 1
5:12
Párbeszédet sürget az EU (Kripto Akadémia)
Legalább százezren tüntettek tegnap a kairói Tahrir téren Hoszni Mubarak egyiptomi elnök lemondását követelve. Keddre nagy tiltakozó menetet hirdettek meg, amelyre egymillió embert várnak. A szakszervezetek általános sztrájkra hívtak fel. Egyiptom más városaiban, így Alexandriában és Szuezben is folytatódtak a megmozdulások.
febr. 1
5:48
Nőnek öltözve bujkált Assange (Kripto Akadémia)
Tegnap jelent meg a The Guardian című brit lap szerkesztőinek gondozásában a világhírűvé vált oknyomozó portál alapítójáról készült könyv, "Wikileaks - Julian Assange harca a titoktartás ellen" címmel. A műben bemutatják, hogyan jutottak el egy brüsszeli hotelszobából egészen odáig, hogy öt világlap is lehozta az amerikai követség titkos jelentéseit, párhuzamosan a Wikileaks-szel.
febr. 1
5:50
Svájc kontra korrupt diktátorok (Kripto Akadémia)
Svájcban ma lép életbe az a törvény, amelynek értelmében befagyaszthatják, elkobozhatják és visszautalhatják szökött diktátorok svájci bankokba menekített, törvénytelen úton megszerzett vagyonát. Az alpesi országban legendásan szigorúan őrzik a banktitkot, ám az elmúlt években sok engedményt tettek, hogy útját állják például a pénzmosásnak.
febr. 1
6:06
Újabb tűzvész fenyegeti az orosz erdőket (Kripto Akadémia)
A dermesztő hideg és a több centiméteres hótakaró ellenére lappangó tőzegtüzek fenyegetik az orosz erdőket - tudatta az atv.hu. A hírportál úgy értesült, hogy a talajt borító ágak és tőzeg közül több helyen is füst szűrődik ki. Szakértők szerint a rejtetten égő lángok tavasszal komoly erdőtüzekhez vezethetnek.
febr. 1
6:08
Kilépéssel riogatnak a szlovákiai kicsik (Kripto Akadémia)
A szlovákiai négypárti jobbközép koalíció pártokon belüli frakciói komoly riogatásba kezdtek. A Polgári Konzervatív Párt (OKS), amelynek politikusai a Bugár Béla vezette Híd listáján jutottak be a parlamentbe, nem zárja ki, hogy kilép a Híd parlamenti frakciójából.
febr. 1
6:33
Ősszel készíti el jelentését Szerbia uniós csatlakozási folyamata ügyében az Európai Bizottság (Infostart)
A tervek szerint ősszel készíti el jelentését Szerbia uniós csatlakozási folyamata ügyében az Európai Bizottság. A brüsszeli testület elnöke, miután a szerb kormányfővel egyeztetett azt mondta: ekkor döntenek Belgrád hivatalos tagjelölti státusának ajánlásáról valamint a csatlakozási tárgyalások esetleges megkezdéséről.
febr. 1
6:35
Hóvihar és tornádó fenyeget az Egyesült Államokban (Infostart)
Az Egyesült Államokban hóvihar és tornádó veszélyére figyelmeztette a közép-nyugati államokban élőket a vészhelyzetek kezelésére létrehozott szövetségi ügynökség.
febr. 1
6:51
Panamában másfél tonna kokaint foglalt le a rendőrség (Infostart)
Panamában másfél tonna kokaint foglalt le a rendőrség Colón tartományban.
febr. 1
6:53
Alkotmányellenes az egészségbiztosítási reform az Egyesült Államokban (Infostart)
Az Egyesült Államokban alkotmányellenesnek minősítette a kormány által elfogadtatott egészségbiztosítási reformot egy floridai szövetségi bíró. Roger Vinson tárgyalás nélkül fogadta el azt a keresetet, amelyet 26 állam indított a törvény ellen.
febr. 1
6:55
Távozik posztjáról az Egyesült Államok pekingi nagykövete (Infostart)
Távozik posztjáról az Egyesült Államok pekingi nagykövete - jelentette be a Fehér Ház szóvivője.
febr. 1
7:54
Hatalmas hóvihar készül Amerikában (Metropol)
Hatalmas, tornádókkal súlyosbított hóvihar közeledik az Egyesült Államok közép-nyugati államai felé, amely a héten északkelet felé húzódva összesen 100 millió ember életét nehezítheti meg - figyelmeztetett hétfőn a vészhelyzetek kezelésére létrehozott szövetségi ügynökség (FEMA).
febr. 1
7:56
Nem indul a választáson az ír miniszterelnök (Metropol)
Nem indul az előre hozott parlamenti választáson Brian Cowen ír miniszterelnök, aki január 22-én távozott pártja, a Fianna Fáil éléről.
febr. 1
7:58
Nagy erejű trópusi vihar közelít Ausztrália felé (Metropol)
Nagy erejű trópusi vihar közelít Ausztrália északkeleti partjaihoz, és a hatóságok kedden felgyorsították az érintett települések lakosainak kitelepítését.
febr. 1
8:12
Mubarak párbeszédet kezdeményez (Metropol)
Hoszni Mubarak egyiptomi államfő megbízta Omar Szulejmán alelnököt azzal, hogy azonnal kezdjen párbeszédet valamennyi politikai párttal reformokról.
febr. 1
8:12
Evakuálások Ausztráliában egy pusztító ciklon miatt (Kripto Akadémia)
Megkezdték az evakuálást Ausztráliában Queensland állam északi részén. A helyieknek és a turistáknak is el kell hagyniuk a térséget, egy pusztító erejű ciklon miatt. A Yasi nevű ciklon várhatóan 280 kilométer per órás szelekkel fog partot érni Ausztrália északkeleti részén.
febr. 1
8:21
Olli Rehn a tartós és konkrét reformlépések bemutatására kéri a kormányt (Infostart)
Újabb levelet kapott a magyar kormány az Európai Bizottság egyik biztosától. A médiatörvény után baj van a gazdasági reformokkal is.
febr. 1
8:23
Egymilliós tömegdemonstrációra készülnek Kairóban (Infostart)
Kairóban reggelre több mint ötezren gyűltek össze, hogy részt vegyenek a Hoszni Mubarak államfő elleni tömegdemonstráción, amelyen a szervezők reményei szerint egymillióan lesznek. Az egyiptomi főváros központja felett helikopterek köröznek, a hadsereg ellenőrzése alá vonta a belvárosba vezető utakat.
febr. 1
8:30
Kairóban már százezren gyűltek össze (Metropol)
Az egyiptomi főváros központjában kedd délelőttre már több százezren gyűltek össze, hogy részt vegyenek a Hoszni Mubarak államfő elleni tömegdemonstráción, amelyen a szervezők reményei szerint egymillióan lesznek. Mubarak közben párbeszédet kezdeményezett az ellenzékkel. A Google pedig lehetővé tette a „csiripelést” telefonon keresztül.
febr. 1
8:30
Zátonyra futott egy turistahajó az Antarktisz közelében (Kripto Akadémia)
Nyolcvan turistát kellett kimenteni egy kirándulóhajóról az Antarktisz közelében, miután a hajó zátonyra futott - közölte hétfőn az argentin hadsereg. A bahamai zászló alatt hajózó Polar Star fedélzetén 115 ember van. A jelentések szerint a hajótest nem sérült meg.
febr. 1
9:06
Hatalmas hóvihar az Egyesült Államokban (Kripto Akadémia)
Az amerikai államok több mint felében adtak ki viharfigyelmeztetést keddre a hatóságok, egy kelet felé tartó hatalmas hóvihar miatt. Az embereket felszólították, hogy maradjanak otthon, több iskola és kormányzati hivatal zárva tart, és jelentős fennakadásokra kell számítani a légiközlekedésben.
febr. 1
9:42
Milliós tüntetésre készülnek Egyiptomban (Kripto Akadémia)
Milliós menetre készülnek kedden a Hoszni Mubarak egyiptomi elnök távozását követelő tüntetők Kairóban és Alexandriában. Kairó főterén már több ezer ember van, és folyamatosan áramlanak oda az emberek. A kormányzat leállította a vasúti közlekedést, és már az utolsó internetszolgáltató is leállt. Közben az Egyesült Államok egy Mubarakot jól ismerő veterán diplomatát küldött az országba.
febr. 1
9:44
Lemondott az elnöki aspiránsnak tartott pekingi amerikai nagykövet (Kripto Akadémia)
Lemondott posztjáról hétfőn Jon Huntsman, az Egyesült Államok pekingi nagykövete, aki sajtóhírek szerint indulni fog a 2012-es amerikai elnökválasztáson. A republikánus politikus április harmincadikai hatállyal mondott le tisztségéről, és az amerikai sajtóban megjelent hírek szerint a nyár elején fogja bejelenteni, hogy indulni fog-e egykori főnöke ellen az elnökválasztáson.
febr. 1
10:36
Cápatámadás Mexikó partjainál (Kripto Akadémia)
Egy kanadai nő elvesztette egyik karját, és súlyos sérüléseket szenvedett egyik lábán, miután rátámadt egy cápa a mexikói Cancún közelében - jelentette kedden a helyi sajtó. A 38 éves nőt életveszélyes állapotban szállították kórházba.
febr. 1
11:12
Rettegnek az al-Dzsazírától (Kripto Akadémia)
A katari al-Dzsazíráról már régóta tudni lehetett, hogy a CNN-hez hasonlóan nem egyszerű hírtelevízió. A katari központú csatorna fontos véleményformáló erővé nőtte ki magát, amely fontos hatást gyakorolt a tunéziai rendszerváltásra és az egyiptomi tüntetéshullámra. Gyakran éri a bírálat, amely szerint az Amerika-ellenes erőkkel rokonszenvez.
febr. 1
11:14
Vulkánkitörés Japánban (Kripto Akadémia)
Hatalmas robbanással kitört kedden egy tűzhányó Japán délnyugati részén, kétezer méter magas hamuoszlopot lövellve az égbe. A vulkán hat napja kezdett füstöt és hamut eregetni. A környékről több száz embert köteleztek otthona elhagyására, és a hatóságok növelték a veszélyzónát.
febr. 1
11:21
Azonos neműek is lehetnek élettársak Illinoisban (Infostart)
Pat Quinn illinoisi kormányzó aláírta az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatáról szóló törvényt, s ezzel Illinois is - egy tucatnyi amerikai szövetségi államhoz hasonlóan - jelentősen kiterjesztette a homoszexuális párok jogait.
febr. 1
12:24
Carla Bruni-Sarkozy többé már nem baloldali (Metropol)
Többé már nem érzi magát baloldalinak Carla Bruni, aki három éve él házasságban Nicolas Sarkozyvel, Franciaország konzervatív elnökével.
febr. 1
12:24
Folyamatosan nő a tömeg Kairóban (Kripto Akadémia)
Több tízezer ember gyűlt össze kedden délelőtt Kairó főterén, hogy Hoszni Mubarak egyiptomi elnök távozását követeljék. A jelentések szerint folyamatosan érkeznek a térre a tüntetők. Közben egyre nagyobb a félelem a tömegben elvegyülő provokátoroktól.
febr. 1
12:26
Kitiltották az udvarló párokat Nepál legrégebbi templomából (Kripto Akadémia)
Pénzbírságot kockáztatnak a szerelmespárok, akik Nepál legrégebbi és legszentebb hindu templomának területén udvarolnak egymásnak - közölte kedden a komplexum vezetősége. Ezt a lépést azután tették meg, hogy a fővárosnál található templom a szerelmesek egyik kedvelt helyévé vált.
febr. 1
13:00
A magyar EU-elnökség klímapolitikai prioritásai (Metropol)
Magyarország olyan soros elnökségi program kialakítására törekedett, amely szorosan illeszkedik az uniós klímapolitikai célkitűzésekhez, nagyban épít a leköszönő belga elnökség eredményeire és a szoros együttműködésre a soron következő lengyel elnökséggel - mondta Olajos Péter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) zöldgazdaság-fejlesztésért és klímaügyekért felelős helyettes államtitkára…
febr. 1
13:36
Az EU szerint Magyarország kész megváltoztatni a médiatörvényt (Kripto Akadémia)
Magyarország "egyértelmű utalást" tett arra, hogy kész megváltoztatni a sokat támadott új magyar médiatörvényt - közölte kedden az Európai Bizottság (EB). A magyar kormány egy nappal korábban küldte el Brüsszelnek válaszlevelét, miután az Európai Unió a médiatörvény egyes pontjainak tisztázását kérte.
febr. 1
14:03
Game over, Mubarak! - Az eddigi legnagyobb tüntetésre készülnek Egyiptomban (Infostart)
Miközben az elégedetlenek egymilliós tüntetésre készülnek Kairóban, Mubarak egyiptomi elnök "azonnali tárgyalásokat" javasolt ellenzéki csoportokkal. Az idős államfőre további nyomás nehezedik, mert a hadsereg legitimnek nevezte az emberek követeléseit és azt mondta: nem lő a tüntetők közé. Egy egyiptomi emberi jogi szervezet Kairóban tartózkodó ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: a…
febr. 1
14:30
Egyiptom- Polgári és katonai repülőkkel hozzák haza az osztrákokat (Kripto Akadémia)
A bécsi külügyminisztérium keddi közlése szerint megkezdték az osztrák állampolgárok kimenekítését Egyiptomból. Több száz emberről van szó - jelentette be a külügy, amelynek közleménye szerint a külügyi, a védelmi és a belügyi tárca közös műveleti csoportjának irányításával hozzák haza az osztrákokat.
febr. 1
14:32
Mubarak már nem indul a szeptemberi elnökválasztáson (Kripto Akadémia)
Hoszni Mubarak elnök kedd esti televíziós beszédében bejelentette, hogy szeptemberig még hivatalban marad, hogy teljesíthesse a tüntetők követeléseit, de már nem indul az elnökválasztáson. Az ellenzék vezetőjévé vált Mohamed el-Baredei kijelentette: Mubaraknak péntekig távoznia kell a hatalomból. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Nobel-békedíjas korábbi főigazgatója azt nem mondta meg, hogy mi…
febr. 1
15:42
Menesztette kormányát Jordánia királya (Metropol)
Az elmúlt hetek tüntetései nyomán menesztette kormányát és új miniszterelnököt nevezett ki kedden II. Abdalláh jordániai király.
febr. 1
15:42
Felgyújtottak egy zsinagógát Tunéziában (Kripto Akadémia)
A Tunézia déli részén lévő Gabes város zsidó közösségének vezetője szerint ismeretlenek felgyújtották a helyi zsinagógát hétfőn éjszaka. Trabelsi Perez az AFP francia hírügynökségnek adott interjújában bírálta a helyi rendőrséget, amely szerinte semmit nem tett a támadás megakadályozására.
febr. 1
16:09
Mekkora az esély a rendszerváltásra Egyiptomban? (Infostart)
Az a legvalószínűbb, hogy az egyiptomi rezsim képes lesz konszolidálni a helyzetet és nem történik rendszerváltás - mondta az InfoRádiónak a Magyar Külügyi Intézet kutatója. Wagner Péter szerint, ha az ellenzék kerülne hatalomra, a jelenlegihez hasonló Amerika-barát politikát folytatna.
febr. 1
16:36
Evakuálják az amerikai diplomatákat Egyiptomból (Metropol)
Az amerikai külügyminisztérium utasította kedden Egyiptomban dolgozó diplomatáit, hogy családtagjaikkal együtt hagyják el az országot, csak minimális személyzetet hagynak a helyszínen.
febr. 1
17:48
Életveszélyes hóvihar söpört végig Amerikán (Metropol)
Az amerikai média által "történelminek", a meteorológiai szolgálat által pedig "életveszélyesnek" nevezett hóvihar söpört végig kedd hajnaltól az Egyesült Államok középső síkságain, a Nagy Tavak vidékén és a közép-nyugati államokon.
febr. 1
17:57
Feloszlatta a kormányfő az ír parlamentet (Infostart)
Brian Cowen ír kormányfő kedden feloszlatta az ír parlamentet és búcsúbeszédében sajnálatának adott hangot, amiért az ország a csőd szélére került.
febr. 1
18:06
Feloszlatták az ír parlamentet (Metropol)
Brian Cowen ír kormányfő búcsúbeszédében sajnálatának adott hangot, amiért az ország a csőd szélére került. A kormányfő bejelentette azt is, hogy az új parlament március 9-én ül majd össze, a választás napját kormányforrások február 25-re adták meg.
febr. 1
18:24
Kövér megköszönte Barrosónak (Metropol)
Köszönetet mondott Kövér László, az Országgyűlés elnöke José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnöknek a tárgyilagos kiállásért, amelyet az elmúlt hetekben a magyar EU-elnökség mellett, illetve a médiatörvényt övező vitában tanúsított.
febr. 1
18:33
Akár 700 ezer lengyel mehet Rómába II. János Pál boldoggá avatására (Infostart)
Akár a 700 ezret is elérheti azoknak a lengyel zarándokoknak a száma, akik a néhai II. János Pál pápa május 1-jei boldoggá avatására utaznak Rómába, ahol már alig van üres szállodaszoba.
febr. 1
18:35
Milliós tömeg tüntet Mubarak ellen Egyiptomban (Infostart)
Legalább egymillió ember vonult az utcákra Egyiptomban Hoszni Mubarak elnök távozását követelve. A Kairóban tüntetők az elnöki palotához készülnek. A hadsereg az oda vezető utak mentén tankokat sorakoztatott fel, de ígérete szerint nem avatkozik be, ha a demonstráció békés marad.
febr. 1
19:36
Kiutasítottak egy orosz diplomatát Írországból (Metropol)
Írország kiutasított egy orosz diplomatát, miután egy vizsgálat megállapította, hogy Moszkva ír állampolgárok személyes adatait tartalmazó hamis útlevelekkel látott el több, az Egyesült Államokban tevékenykedő orosz kémet.
febr. 1
20:12
Ki lesz az úr a romokon? - A csőd széléről kell visszarántani az országot (Kripto Akadémia)
Már több százezer ember gyűlt össze kedden Kairó főterén, hogy Mubarak egyiptomi elnök távozását követelje. A helyszíni beszámolók szerint a téren bizakodó a hangulat, az emberek remélik, hogy sikerül elérniük az országot harminc éve vezető Mubarak távozását. Szakértők szerint viszont lehetetlen megmondani, hogy mi lesz az egyiptomi tüntetések kimenetele, de valószínűleg négyféle forgatókönyv…
febr. 1
21:33
Mubarak nem jelölteti magát újra elnöknek (Infostart)
Hoszni Mubarak úgy döntött: nem jelölteti magát újra elnöknek a következő választáson - közölte a CNN és az al-Arabíja televízió. Az egyiptomi államfő este tíz órakor ezt nyilvánosan is bejelentette.
febr. 1
22:54
Nem indul újra az államfői tisztségért Mubarak (Metropol)
Az egyiptomi államfő kedden este élő televíziós beszédben jelentette be, hogy a szeptemberben esedékes elnökválasztáson nem méretteti meg magát.

2011. február 2. szerda

febr. 2
5:12
Borulhat a közel-keleti egyensúly (Kripto Akadémia)
Lehet, hogy több közel-keleti országban hatalomra jutnak az iszlamisták, ismét kiéleződik az arab világ és Izrael viszonya, az Egyiptom és a zsidó állam közti több mint három évtizedes "hideg békét" pedig forró háború követi? Ettől félnek sokan mind az Egyesült Államokban, mind Nyugat Európában. De - érthető módon - leginkább Izraelben. Mennyire reális ez a veszély?
febr. 2
5:48
Kartúm elismeri Dél-Szudánt (Kripto Akadémia)
Szudán elismeri a déli országrész függetlenségét. Ali Oszman Taha alelnök az előzetes végeredmény bejelentését követően kijelentette, Kartúm nem vitatja az emberek döntését, egyetért azzal.

Keresés