2011. február 4. péntek

febr. 4
5:30
Erőszakba torkolló tüntetések (Kripto Akadémia)
Egyiptomban a kormányellenes tüntetések tizedik napján elmérgesedett a helyzet, lövések dördültek a fővárosban. A halottak száma 300 fölé emelkedett, több ezren sérültek meg múlt hét kedd óta. Az erőviszonyok a Hoszni Mubarak párti tüntetőkkel kiegyenlítődtek, s már a hadsereg is közbelépett, hogy elválassza a két tábort, élőlánccal védve a kairói Tahrír téren táborozókat.
febr. 4
5:32
Megszakította útját a földkerülő magyar pár (Kripto Akadémia)
A természetvédelem fontosságára szerette volna felhívni a figyelmet az a két magyar fiatal, akik 2010 szeptemberében indultak Föld körüli útra hajójukkal, s akik most megszakítani kényszerültek utazásukat egy tengeri baleset miatt - közölte az (origo).
febr. 4
5:34
Átbillen a mérleg nyelve? (Kripto Akadémia)
A Robert Fico vezette Smer javaslatát fogja támogatni a kettős állampolgárságról szóló törvénymódosítás szavazásakor Igor Matovič, aki három társával együtt a Szabadság és Szolidaritás (SaS) listájáról az Egyszerű Emberek polgári társulás tagjaként jutott be a pozsonyi parlamentbe.
febr. 4
5:48
Hó után fagy bénítja Amerikát (Kripto Akadémia)
Rendkívüli hóvihar bénította meg az elmúlt napokban az Egyesült Államokat. A középnyugattól a keleti-parti államokig, a Nagy-Tavaktól Texasig mindent beborított a hó, sok helyen az ónos eső miatt járhatatlanná váltak az utak, lezárták a repülőtereket.
febr. 4
5:50
Rumsfeld nem bán semmit (Kripto Akadémia)
Donald Rumsfeld nem bánt meg semmit sem. George W. Bush első védelmi minisztere, az afganisztáni és az iraki háború megindítója "Ismert és ismeretlen" címmel közzétette visszaemlékezéseit. Rummy azt írja, ha Szaddám Huszein még hatalmon lenne, a közel-keleti térség jóval veszélyesebb lenne. A Pentagon volt főnöke szerint "megérte" az Irak elleni háború.
febr. 4
6:06
A düh napja Jemenben (Kripto Akadémia)
Húszezren vonultak tegnap a szanaái egyetem elé, hogy a jemeni elnök távozását követeljék. Közben egy hasonló méretű tömeg a főváros főterét foglalta el. Ők támogatásukról biztosították Ali Abdullah Szalehet.
febr. 4
6:51
Szeretne távozni a hatalomból az egyiptomi elnök - ha tudna (Infostart)
Súlyosan megsebesült az STV svéd közszolgálati televízió újságírója, Bert Sundström Kairóban. Miközben a világ vezetői elítélik az országból tudósító újságírók elleni erőszakot, az Egyesült Államok tárgyalásokat folytat egyiptomi tisztségviselőkkel különböző lehetőségekről, amelyek előmozdítják a hatalomváltás békés átmeneti folyamatát. Hoszni Mubarak egyébként azt nyilatkozta, hogy szeretne…
febr. 4
7:54
Vádat emeltek a Las Vegas-i kaszinó kirablója ellen (Kripto Akadémia)
Vádat emeltek a 29 éves Anthony Carleo ellen, aki tavaly decemberben 1,5 millió dollár értékben rabolt zsetonokat a Las Vegas-i Bellagio kaszinóban. Rendőröknek próbálta meg eladni a zsákmányt.
febr. 4
8:21
Eljött a "távozás napja" Egyiptomban (Infostart)
Egyiptomban péntekre újabb tömegtüntetést hívtak össze. A "távozás napjának" nevezett demonstráción várhatóan megint több százezren fogják követelni Hoszni Mubarak azonnali lemondását. Az elnök azonban csütörtökön egy interjúban leszögezte: nem mond le, mert attól tart, hogy Egyiptomban akkor káoszba süllyed.
febr. 4
9:33
Elnökké nevezték ki a mianmari kormányfőt (Infostart)
lnökké nevezték ki pénteken Thein Szein mianmari kormányfőt, tartalékos tábornokot - közölték hivatalos források.
febr. 4
9:42
Még mindig ezreket keresnek Boszniában (Kripto Akadémia)
Még mindig 9-10 ezer embert keresnek Bosznia-Hercegovinában a 90-es éve háborúi után - mondta egy helyi illetékes csütörtökön. A bosnyákoknak, horvátoknak és szerbeknek az 1992-95 közötti polgárháború idején veszett nyoma.
febr. 4
9:44
Egyelőre nyugalom van Kairóban (Kripto Akadémia)
Ezrek töltötték az éjszakát a Tahrír-téren, Kairóban. Az egyiptomi fővárosában viszonylagos nyugalomban telt az éjszaka. A térre már érkeznek az ellenzéki tüntetők. Pénteken jár le a határidő, amit az ellenzék adott Hoszni Mubarak elnöknek a lemondásra.
febr. 4
10:00
Már 16 halottja van az ankarai robbanásoknak (Kripto Akadémia)
16-ra emelkedett a török főváros gyárnegyedében történt csütörtöki robbanásoknak - jelentették a hatóságok. Még legalább tízen vannak a romok alatt.
febr. 4
10:54
Elnök lenne az Arab Liga főtitkára is (Kripto Akadémia)
Elnökjelölt lehet az Arab Liga egyiptomi főtitkára. Amr Mussza egy francia rádiónak adott nyilatkozatában kijelentette, készen áll szolgálni a népet. A Tahrír téren ezekben az órákban viszonylagos nyugalom van.
febr. 4
10:56
Katonákat küldenek a ciklon sújtotta térségbe Ausztráliában (Kripto Akadémia)
Négyezer katonát vezényeltek Queensland államba, amelyen a napokban söpört végig a Yasi ciklon. A hatóságok azt üzenték a külvilágtól elzárt helyieknek, hogy várakozzanak nyugodtan, amíg a segítség megérkezik.
febr. 4
11:12
Tábornok után extábornok Mianmar élén (Kripto Akadémia)
Thein Sein volt tábornokot, korábbi kormányfőt nevezte ki államfőnek a parlament Mianmarban. 50 év katonai kormányzása után ő az első civil elnök az ázsiai országban.
febr. 4
12:15
A CIA embere lehet Hoszni Mubarak utóda? (Infostart)
Egyiptomban kevésbé ismerik, inkább a nemzetközi diplomáciában szerzett hírnevet Omár Szulejmán, aki Hoszni Mubarak elnök bizalmasának számít, és január 29-e óta Egyiptom alelnöke. Ha az államfő mégis lemond a szeptemberben esedékes elnökválasztás előtt, a 75 éves kémvezér lehet a befutó - de ki is ő valójában?
febr. 4
13:00
Kilenc évet kapott a dán rajzolóra támadó szomáliai (Kripto Akadémia)
Kilenc év börtönbüntetésre ítélte a dániai Aarhus bírósága Mohamed Geele-t gyilkosság és terrorizmus miatt. A szomáliai férfi baltával és késsel támadt a Mohamed-karikatúrát készítő Kurt Wertergaardra.
febr. 4
13:18
Ingusföldi volt a moszkvai merénylő (Kripto Akadémia)
Az észak-kaukázusi Ingusföldről származott az a fiatalember, aki a múlt héten felrobbantotta magát a moszkvai Domogyedovó repülőtéren. A támadó 36 embert ölt meg, a sebesültek száma meghaladta a 150-et.
febr. 4
13:27
Hétvégén érkeznek Budapestre az Egyiptomban nyaraló magyarok (Infostart)
A hétvégén hozzák haza Egyiptomból a még kint lévő magyar turistákat - mondta az InfoRádiónak az utazásszervezők és utazásközvetítők szövetségének szóvivője. Molnár Judit hangsúlyozta: a turistáknak egyetlen nagyvároson sem kell keresztül utazniuk.
febr. 4
14:12
Büntetnék a nyilvános szellentést Malawiban (Kripto Akadémia)
Nem mindennapi vita kezdődik az afrikai Malawi parlamentjében a jövő héten. A honatyák azt a törvénymódosítást vitatják meg, amely szerint büntetnék a nyilvános szellentést, "a demokrácia következményét".
febr. 4
14:21
Egyiptom: Békés ima és hatalmas tüntetés Kairóban (Infostart)
Tízezrek imádkoztak, majd tüntettek békésen pénteken, a heti ima napján a kairói Tahrír téren Hoszni Mubarak egyiptomi elnök lemondását követelve.
febr. 4
14:48
Meghalt egy magyar férfi egy szánkóbalesetben Svájcban (Kripto Akadémia)
Szánkóbalesetet szenvedett és meghalt egy ötvenes éveiben lévő magyar férfi szerda éjszaka Svájcban, Vaud kanton Diablerets nevű térségében - számoltak be svájci hírportálok pénteken a helyi rendőrségre hivatkozva.
febr. 4
16:18
Egyiptom- Egyre többen érkeznek a Tahrír térre - a tömeg egyelőre békés (Kripto Akadémia)
A pénteki imák után egyre többen gyülekeznek a kairói Tahrír téren, az egyiptomi elnök, Hoszni Mubarak távozást követelve: egyes jelentések szerint soha nem látott tömeg gyűlt össze az egyiptomi főváros központjában, több tízezren lehetnek.
febr. 4
17:21
Feltehetően egy ingusföldi férfi volt a domogyedovói merénylő (Infostart)
A moszkvai Domogyedovo repülőtéren elkövetett januári terrorakció tettese feltehetőleg Magomed Jevlojev ingusföldi születésű, 20 éves fiatalember volt: a szülőfalujában élő rokonaitól már DNS-mintát vettek, és most várják az azonosítás eredményét.
febr. 4
17:57
EU-csúcs: versenyképességi paktumot javasol Berlin és Párizs (Infostart)
Az euróövezet versenyképességét javító paktum megkötésére tett javaslatot pénteken Brüsszelben Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök.
febr. 4
18:06
Egyiptom- Felmondaná a békét Izraellel a Muzulmán Testvériség (Kripto Akadémia)
Fel kellene mondania a békeszerződést Izraellel a Hoszni Mubarak esetleges távozása után megalakuló ideiglenes kormánynak - ezt nyilatkozta pénteken az NHTV nevű japán televíziónak a Muzulmán Testvériség vezetője, Rasad Al Bajumi. Korábban a Testvériség a békeszerződés fenntartását ígérte.
febr. 4
18:15
Kirabolták az Európai Parlament postáját (Infostart)
Két fegyveres férfi kirabolta pénteken az Európai Parlament brüsszeli postáját, miközben a kerületben az EU-csúcstalálkozó miatt szigorú biztonsági intézkedések voltak érvényben.
febr. 4
20:39
Rablás az Európai Parlamentben: háborognak a képviselők (Infostart)
Két fegyveres férfi kirabolta pénteken az Európai Parlament brüsszeli postáját, miközben a kerületben az EU-csúcstalálkozó miatt szigorú biztonsági intézkedések voltak érvényben. Nem az volt az első támadás a posta ellen. Fiona Hall, liberális képviselő szerint "ha egy fegyveres támadás ismételten megtörténhet az Európai Parlament környékén, akkor a biztonsági rendszer egy nagy vicc".
febr. 4
20:41
Különtalálkozót tartanak az euróövezet országainak vezetői (Infostart)
Különtalálkozót tartanak márciusban az euróövezet országainak vezetői - jelentette be Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök pénteken Brüsszelben.
febr. 4
20:57
Az egyiptomi kormányfő kizártnak tartja Mubarak lemondását (Infostart)
Ahmed Safík egyiptomi kormányfő kizártnak tartja, hogy Hoszni Mubarak elnök átadja a hatalmát az alelnöknek - derül ki egy pénteki interjújából, amelyet a dubaji székhelyű al-Arabíja televíziónak adott.
febr. 4
22:09
EU-csúcs: Jöjjenek a nemzeti reformprogramok! (Infostart)
Az általános gazdasági kilátások javulnak, de a kihívások még mindig jelen vannak - állapították meg az EU-országok állam-, illetve kormányfői pénteki brüsszeli csúcstalálkozójukon.

Keresés