2011. február 3. csütörtök

febr. 3
5:48
Polgárháborús hangulat Egyiptomban (Kripto Akadémia)
Egyiptom fővárosának központjában szerdán a hadsereg katonái figyelmeztető lövéseket adtak le, először a kilenc napja tartó államfő-ellenes tüntetéssorozat kezdete óra. A levegőbe leadott lövésekkel a katonák megpróbálták szétoszlatni Kairó főterén a tüntetők és kormánypárti támogatók közt kitört véres összecsapásokat.
febr. 3
5:50
Tőkésék cáfolják az árukapcsolást (Kripto Akadémia)
"Árukapcsolással" gyanúsították meg a kedvezményes honosítással is foglalkozó erdélyi demokráciaközpontokat, amelyeket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) működtet. A Tőkés László kezdeményezésére létrejövő Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzéséhez szükséges támogató aláírások egy része ugyanis éppen a honosítást igénylőktől származik.
febr. 3
6:06
Pozsonyban újra megszavazták a nyelvtörvény módosítását (Kripto Akadémia)
A pozsonyi parlament szerdán újra elfogadta az államnyelvtörvény módosításáról szóló javaslatot, amelyet a Daniel Krajcer által irányított kulturális minisztérium terjesztett elő. A szankciókat enyhítő jogszabályt egyszer már jóváhagyták, de azt Ivan Gaąparovič köztársasági elnök megvétózta.
febr. 3
6:08
Újabb domogyedovói halott (Kripto Akadémia)
Harminchatra emelkedett a moszkvai Domogyedovó repülőtéren történt januári merénylet áldozatainak száma, miután szerdára virradó éjjel meghalt a kórházban a támadás egyik súlyosan sérült, azóta kómában lévő áldozata - közölte szerdán az orosz egészségügyi minisztérium.
febr. 3
6:33
Kína a Nyúl évét köszöntötte (Infostart)
Kínában szakadatlan tűzijátékkal, megszámlálhatatlanul sok csillogó, színes fénycsoda égboltra festésével, hatalmas durrogással, ropogással magyar idő szerint szerdán délután öt órakor beköszöntött a Nyúl éve, kezdetét vette a Tavaszünnep.
febr. 3
6:51
Egymást lőtték a tüntetők Kairóban (Infostart)
Heves lövöldözés tört ki csütörtök hajnalban, Kairó belvárosában. A hadsereg ugyan nagy erőkkel van jelen, de nem avatkozott bele az összecsapásokba. Washington egyre jobban aggódik, az egyiptomi tüntetések kezdete óta egyre többször lépnek kapcsolatba kairói kollégáikkal az Obama-kormányzat tagjai. Az Egyesült Államok az összes, Egyiptomban tartózkodó állampolgárát felszólította, hogy hagyják el…
febr. 3
7:18
Hajnali lövöldözés Kairóban (Metropol)
Az al-Arabíja arab nyelvű hírtelevízió helyszíni tudósítása szerint legalább négy kormányellenes tüntető vesztette életét, 13-an pedig megsebesültek a Tahrír téren.
febr. 3
7:36
Éhségsztrájkot kezdett két kubai politikai fogoly (Metropol)
Diosdado González és Pedro Argüelles tagja a 2003 tavaszán elítélt 75 ellenzéki csoportjának, s a kubai kormány és a katolikus egyház tavalyi megállapodásának keretében tavaly novemberig szabadon kellett volna engedni őket.
febr. 3
7:54
Újabb véres összecsapások Kairóban (Kripto Akadémia)
Csütörtök hajnalban fegyverropogás hallatszott a kairói Tahrir téren, ahol az ellenzéki tüntetők sátortábora van. A BBC, brit közszolgálati médium szerint kettő, az Al Arabiya arab nyelvű hírcsatorna szerint négy, az Al Dzsazíra szerint pedig öt kormányellenes tüntető halt meg.
febr. 3
8:30
Nincs áldozata az évszázad viharának Ausztráliában (Kripto Akadémia)
Óriási pusztítást végzett a tengerparti településeken, de nem követelt halálos áldozatot, és nem okozott sérüléseket sem Ausztrália észak-keleti Queensland államában a Yasi ciklon. Az óránkénti 290 kilométeres széllökésekkel érkező vihar, helyi idő szerint éjfélkor érte el a szárazföldet.
febr. 3
8:48
Északkelet felé tart a Yasi hurrikán (Metropol)
Ausztrália belső területei felé, északnyugatra tart az évszázad legerősebb hurrikánja, a Yasi névre keresztelt szélvihar, amely komoly károkat okozott ugyan számos partvidéki településen, de áldozatokról egyelőre nem érkeztek hírek.
febr. 3
9:06
Rövidebb útvonalon, új biztonsági előírások mellett szállnának vízre a philadelphiai "kacsahajók" (Kripto Akadémia)
Rövidebb úton és fokozott biztonsági előkészületek mellett akarja újraindítani kétéltű vízibuszait az a cég, amelynek járműve tavaly nyáron balesetet szenvedett az amerikai városban. A szerencsétlenségben két mosonmagyaróvári magyar fiatal halt meg. A "kacsahajók" működését a tragédia után azonnal felfüggesztették.
febr. 3
9:24
Új szelekről és a brüsszeli magyar szőnyegről beszélt Dzurinda (Metropol)
Új szelek fújnak a szlovák-magyar kapcsolatokban, de az nem lenne jó, ha túl nagyok lennének a várakozások. Ezt a szlovák külügyminiszter mondta abban az interjúban, amelyet az Új Szó című pozsonyi magyar napilap közölt csütörtökön.
febr. 3
9:42
Égésnyomok egy szuperjumbo elektromos vezetékeinél (Kripto Akadémia)
Égésnyomokat találtak a Singapore Airlines légitársaság egyik Airbus A380-asának elektromos vezetékeinél - közölte az ázsiai légitársaság csütörtökön. A gép egyik mosdójában a hét elején észleltek füstöt, amikor a Hongkongból érkező járat leszálláshoz készülődött Szingapúrban.
febr. 3
10:00
Öt halott és 836 sebesült szerdán kezdődött összecsapásokban Egyiptomban (Kripto Akadémia)
Összesen öt ember halt meg és 836-an sebesültek meg az egyiptomi elnök lemondását követelő és a Hoszni Mubarakot támogató tüntetők kairói összecsapásaiban szerdán illetve csütörtök hajnalban - közölte az afrikai ország egészségügyi minisztere.
febr. 3
10:18
Tucatnyi halott az amerikai hóviharban (Metropol)
Félelmetes hóvihar söpört végig az Egyesült Államok területének csaknem felén, a Középnyugat egyes részein hatvan centiméteres hóréteget és legkevesebb 12 halottat hagyva maga mögött.
febr. 3
10:18
A hadsereg a tüntetők oldalára áll Egyiptomban? (Kripto Akadémia)
Fogytán az egyiptomi hadsereg türelme, és kész tüzet nyitni az elnök híveire, ha azok tovább lövik a tömeget - értesült a BBC.
febr. 3
10:36
Tűzijátékkal, táncokkal, imádsággal ünnepelték a Nyúl évét (Kripto Akadémia)
Ázsia szerte megünnepelték a csütörtökön beköszöntő holdújévet. Kína városaiban tűzijátékokkal köszöntötték a Nyúl évét. Az itt élők remélik, hogy a nyúl boldogságot és jó szerencsét hoz számukra 2011-ben.
febr. 3
10:38
Az Obamacare egyelőre marad (Kripto Akadémia)
A szenátus visszaverte az Obamacare elleni republikánus kihívást, de a törvény egy részét eltörölték.
febr. 3
10:45
Tízezrek az utcákon a jemeni "harag napján" (Infostart)
Több mint húszezren vonultak a jemeni főváros utcáira csütörtökön, a "harag napján" kormányváltást követelve, s nem tartva elegendőnek Ali Abdalláh Száleh elnök előző napi ajánlatát, hogy 2013-ban, mandátumának lejártával távozik hivatalából. Az elnök támogatói ugyanakkor ellentüntetést tartottak.
febr. 3
11:12
Halottak a Tahrír téren (Metropol)
Négy ember meghalt csütörtök hajnalban azokban az összecsapásokban, amelyek még előző nap kezdődtek Kairóban Hoszni Mubarak elnök hívei és ellenfelei között.
febr. 3
11:30
Robbanás egy ankarai gyárban (Metropol)
Robbanás történt csütörtökön a török fővárosban, egy generátorgyár emeletes épületében. Az épület két emeleti födéme beomlott, és romjaik alatt munkások rekedtek.
febr. 3
11:30
New York-ban tilos lesz a dohányzás (Kripto Akadémia)
A CBS News jelentette, hogy szerdán a város képviselői betiltották a dohányzást parkokban, plázákon és a nyilvános strandokon.
febr. 3
11:32
Az FBI lezárat tíz illegális sport honlapot (Kripto Akadémia)
Napokkal a Super Bowl előtt az FBI és a Bevándorlási és Vámügyi Hivatal lezárt tíz olyan honlapot, ahol profi sportokat nézhetett a közönség - díjtalanul, de illegálisan.
febr. 3
11:39
Az egyiptomi hatalom párbeszédet kezdett a "nemzeti erőkkel" (Infostart)
Omár Szulejmán egyiptomi alelnök "párbeszédet" kezdett "a politikai pártokkal és a nemzeti erőkkel" - közölte csütörtökön a közszolgálati televízió, nem pontosítva, hogy kik a tárgyalópartnerek. A politikus korábban az kormányellenes tüntetések leállítását sürgette, hogy megkezdődhessen a párbeszéd az ellenzékkel - jelentette az al-Dzsazíra.
febr. 3
11:48
Mikuláą Dzurinda: Szomszédok vagyunk, örökké azok is maradunk (Kripto Akadémia)
A szlovák külügyminiszter szerint új szelek fújnak a szlovák-magyar kapcsolatokban, és a két fél elkezdett normálisan kommunikálni egymással. Mikuláą Dzurinda erről az Új Szó című szlovákiai magyar napilap csütörtöki számában beszélt.
febr. 3
11:50
Bocsánatot kért és vizsgálatot indít az egyiptomi kormány a halálos utcai harcokkal kapcsolatban (Kripto Akadémia)
"Fatális hibának" nevezte az egyiptomi miniszterelnök az ellenzéki tüntetőket ért szerdai támadást. Az Al Hayat televíziónak adott nyilatkozatában Ahmad Safik azt mondta, hogy felkutatják, kik állnak a "bűntény" mögött és megbüntetik őket azért, amit tettek. Nem sokkal korábban ugyanerre szólította fel a kairói kormányt az Európai Unió is.
febr. 3
11:57
Szíria lesz a következő? (Infostart)
Az internetes közösségi oldalakon megjelentek az első felhívások a szíriai hatalom elleni tüntetésekre.
febr. 3
12:06
Robbanás Ankarában - 30 sebesült (Kripto Akadémia)
Nagy erejű robbanás rázta meg a török főváros ipari negyedét csütörtökön. Az NTV hírcsatorna tudósítása szerint harmincan megsérültek.
febr. 3
12:08
Mentálisan alkalmatlannak találták a WikiLeaks informátorát (Kripto Akadémia)
Nem lett volna szabad Irakba vezényelni Bradley E. Manning tizedest, aki tavaly bizalmas információk tömegét szolgáltatta ki a Julian Assange vezette honlapnak, ám Manning feljebbvalói nem hallgattak a szakemberre.
febr. 3
12:24
Irán legalább két évre az atomfegyvertől (Metropol)
Londoni stratégiai elemzők szerint a műszaki nehézségek miatt még legalább két évbe telik, mire Irán képes lehet egyetlen nukleáris robbanótöltet előállítására.
febr. 3
12:24
Börtönben a szentségtörő tinédzser (Kripto Akadémia)
Letartóztattak egy 17 éves fiút Karacsiban, miután állítólag szentségtörő mondatot írt le egy vizsgán.
febr. 3
12:42
Megkezdi idei afganisztáni misszióját a Baptista Szeretetszolgálat (Kripto Akadémia)
Csoport indult Afganisztánba a velencei központú Baptista Szeretetszolgálattól csütörtökön. A három ember a szeretetszolgálat idei egészségügyi fejlesztési programjait készíti elő kint. Tíz éve végez segélyezési programot a szolgálat az ázsiai országban, ez alatt az idő alatt körülbelül 300 millió forintot fordítottak programokra.
febr. 3
13:18
Átlagosan 6,7 évvel rövidíti meg az életet a rák (Metropol)
Egy rákos megbetegedés átlagosan 6,7 évvel rövidíti meg egy ember életét. A rosszindulatú tumornak 2009-ben áldozatul esett betegek átlagosan 73,6 éves korukban hunytak el, az országos átlaghoz képest 6,7 évvel korábban - közölte a wiesbadeni statisztikai hivatal csütörtökön a rák február 4-i világnapját megelőzően.
febr. 3
13:18
"A düh napja" - Jemeniek tízezrei tüntetnek az ország elnöke ellen és mellett (Kripto Akadémia)
Megkezdődtek "A düh napjára" tervezett ellenzéki megmozdulások a jemeni fővárosban. Húszezren vonultak a szanaái egyetem elé, hogy az ország elnökének távozását követeljék. Közben egy hasonló méretű tömeg a főváros főterét foglalta el. Ők támogatásukról biztosították Ali Abdullah Szalehet.
febr. 3
13:20
Betiltják az unióban a biszfenol-A tartalmú cumisüvegek gyártását (Kripto Akadémia)
Március 1-je után nem engedélyezik az Európai Unióban a biszfenol-A tartalmú cumisüvegek előállítását. Június elsejétől pedig piacra helyezni és importálni is tilos lesz az ilyen termékeket a közösség területén - olvasható a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal hírlevelében.
febr. 3
13:22
Libanoni terroristák is kiszabadultak az egyiptomi börtönből (Kripto Akadémia)
A betiltott egyiptomi csoportosulás, a Muzulmán Testvériség és több ezer más elítélt mellett a libanoni siíta csoport, a Hezbollah 22 tagja is elmenekült egy Kairótól északra található börtönből, még vasárnap - erősítette meg az észak-afrikai ország egyik biztonsági tisztje az AFP hírügynökségnek csütörtökön.
febr. 3
13:24
Cigarettacsempészet miatt vámosokat és határrendőrüket vettek őrizetbe Romániában (Kripto Akadémia)
Összesen hetvenhét vámost és határrendőrt vettek őrizetbe csütörtök reggel Romániában cigarettacsempészet gyanúja miatt. A korrupcióellenes ügyészek a Szucsáva megyei határrendészet és vámhivatal alkalmazottjait kísérték be, akik a román-ukrán határ menti Szeretváros (románul:Siret) közelében levő határátkelőnél dolgoznak.
febr. 3
13:45
Mikor fordít hátat az egyiptomi hadsereg Mubaraknak? (Infostart)
Nagy kérdés, hogy Egyiptomban a több mint tíz napja tartó tüntetéshullámra és zavargásokra hogyan reagál a hadsereg. Bár a tankok az utcákon vannak, eddig csak figyelmeztető lövések dördültek. Elkerülhetetlennek tűnik az egyre eszkalálódó helyzetben a hadsereg beavatkozása, de egyelőre még bizonytalan, kinek az oldalán állnak majd a katonák. Hoszni Mubarak az Egyesült Államok szövetségese, de az…
febr. 3
14:12
Jacksonék perelhetik a londoni koncertszervezőket (Kripto Akadémia)
Michael Jackson családja pert indíthat a koncertsorozat szervezői ellen, amelyre a popsztár halála előtt készült - döntött egy Los Angeles-i bíró. Az énekes rokonai szerint az AEG Live által gyakorolt nagy nyomás szerepet játszott Jackson halálában.
febr. 3
14:30
Három ember halálát okozta az ankarai gázrobbanás (Kripto Akadémia)
Nagy erejű robbanás rázta meg a török főváros ipari negyedét csütörtökön. A város polgármestere szerint hárman meghaltak harmincan megsérültek. A detonációt gázszivárgás okozta.
febr. 3
14:39
Egyre nagyobb a káosz Egyiptomban (Infostart)
Folytatódnak az összecsapások Kairó központjában, a Tahrír téren és környékén: Hoszni Mubarak elnök hívei áttörték a szembenállókat szétválasztó katonai kordont, a két tábor kövekkel dobálta egymást, majd a hadsereg harckocsijai visszavonulásra késztették a kormánypártiakat.
febr. 3
14:48
Egyiptom: Libanoni terroristák is kiszabadultak az egyiptomi börtönből (Kripto Akadémia)
A betiltott egyiptomi csoportosulás, a Muzulmán Testvériség és több ezer más elítélt mellett a libanoni siíta csoport, a Hezbollah 22 tagja is elmenekült egy Kairótól északra található börtönből, még vasárnap - erősítette meg az észak-afrikai ország egyik biztonsági tisztje az AFP hírügynökségnek csütörtökön.
febr. 3
14:50
Több mint 700 ezer óvszer tűnt el a Malajzia és Japán között (Kripto Akadémia)
Körülbelül 726 ezer poliuretánból készült gumióvszer tűnt el Malajzia és Japán között - közölte csütörtökön az ázsiai szigetország legrégebbi kondomgyártó cége.
febr. 3
15:06
Egyiptom: A hadsereg kiszorítja a Tahrír térről a mubarakistákat - újságírók őrizetben (Kripto Akadémia)
Az egyiptomi hadsereg tankjai megkezdték a Tahrír térhez vezető utak lezárását Kairóban. Közben a Lengyel Televízió bejelentette, hogy stábjuk három tagját őrizetbe vette a rendőrség.
febr. 3
15:15
Őrizetbevételek a moszkvai merénylettel kapcsolatban (Infostart)
Oroszországban több gyanúsítottat őrizetbe vettek a moszkvai Domogyedovo repülőtéren elkövetett öngyilkos merénylet ügyében. Ezt a Szövetségi Biztonsági Szolgálat igazgatója közölte, amikor tájékoztatta Dmitrij Medvegyev elnököt. Alekszandr Bortnyikov elmondta: vannak feltételezéseik arról is, hogy kik szervezték a 36 ember halálát okozó terrorakciót.
febr. 3
15:24
Megint lövöldözés hallatszik a Tahrir térről - A kormányfő tárgyalna (Kripto Akadémia)
Újra fegyverropogás hallatszik a kairói Tahrír tér környékén. Közben Ahmed Safik egyiptomi kormányfő közölte, készen áll, hogy kimenjen a Tahrír térre, hogy tárgyaljon az ellenzéki tüntetőkkel - jelentette az egyiptomi MENA hírügynökség. Az ENSZ ciprusra menekíti munkatársait.
febr. 3
16:27
Martonyi János: a Duna-stratégia befogadó szemlélete az egész elnökségre jellemző (Infostart)
A Duna-stratégia kifejezi azt a "befogadó, integráló szemléletet", amely az egész magyar uniós elnökséget jellemzi - mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Budapesten; a tárcavezető kérdésre válaszolva kijelentette, a kormány nem tervezi vízi erőművek építését.
febr. 3
17:30
Egyiptom: Utazási tilalom három volt miniszternek (Kripto Akadémia)
Az egyiptomi kormány három volt minisztere ellen rendeltek el utazási tilalmat az egyiptomi hatóságok. Közben az alelnök bejelentette, hogy az államfő fia sem indul az őszi elnökválasztáson. Már nyolc halottja van az összecsapásoknak.
febr. 3
17:57
Agyonvertek egy külföldit a kairói Tahrír téren (Infostart)
Szemtanúk szerint agyonvertek egy külföldit csütörtökön a kairói Tahrír téren, az elnök elleni tüntetések központjában.

Keresés