2011. június 22. szerda

jún. 22
14:21
Megrótták Csurkát (Blikk)
Megrovást kapott Csurka István, miután nemrég az ügyészség megszüntette a nyomozást a 2006-os választásokra alakult Miép-Jobbik-Harmadik Út párt gazdálkodása ügyében. Kiderült, ugyanis, hogy az adóhatóság által hiányolt adatokat később pótolták a párt vezetői.
jún. 22
14:39
Lecsukják, mert nem erőszakolták meg (Blikk)
Aisha Mather (19), brit joghallgató azt hazudta családjának, hogy rátörték az ajtót, és a nappaliban megerőszakolták - tette mindezt azért, mert nem merte elmondani, hogy eltanácsolták a Nottinghami Egyetemről.
jún. 22
14:39
Hőmérőn verekedett össze két nővér (BorsOnline)
Egyetlen Fahrenheit-fokon balhézott össze két hatvanas éveiben járó nővér az Egyesült Államokban. A verekedésből bírósági ügy lett.
jún. 22
14:57
Rendőrautó ütközött mentővel Budapesten (BorsOnline)
Rendőrautó ütközött mentőautóval Budapesten. A baleset a Kerepesi út és a Hungária körút kereszteződésében. Egy rendőr könnyebben megsérült – közölte a BRFK.
jún. 22
14:57
Webkamerán figyelhetjük hazánk madarait (Blikk)
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület több kamerát szerelt fel madárfészkek és odúk mellé, hogy a kíváncsiskodók a nap 24 órájában bármikor megfigyelhessék hazánk madarait.
jún. 22
14:59
Gyilkossá nevelték a szöszke tinilányt (BorsOnline)
Akcióthriller terén nehéz újat alkotni, a Hanna – Gyilkos természet mégsem sémákkal dolgozik. Csavaros és brutális film, lenyűgöző színészi alakításokkal.
jún. 22
14:59
Szuper Levente: Megnyugtatnak az állatok! (Blikk)
A hokikapus sok szeretetet kap kedvenceitől nagytarcsai birtokán
jún. 22
15:15
Bőrünkre megy a napozás (BorsOnline)
Ma 8,1-es UV-riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, és felhívást tett közzé: senki ne tartózkodjék a napon. Sajnos az a tapasztalat, hogy a figyelmeztetés mit sem ér, pedig a felelőtlenség megbosszulja magát.
jún. 22
15:15
Mi lehet az oka, ha a kanári nem énekel? (Blikk)
Olvasóink kérdésére válaszol dr. Balogh Béla, a Kedvenc Állatkórház orvosa
jún. 22
15:33
Kiszáll a fociból a gyanús alvezér (BorsOnline)
Lemondott az összes nemzetközi futballban betöltött tisztségéről Jack Warner, a FIFA volt alelnöke, így a nemzetközi szövetség megszüntette az ellene indított vesztegetési ügy nyomozását.
jún. 22
15:33
Az első tiszt a felelős a diákok haláláért (Blikk)
Philadelphia - Versenyt SMS-ezett egymással a két magyar áldozatot követelő, tavaly júliusi amerikai hajóbalesetben érintett járművek legénysége - ezt állapította meg az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB) szerdán nyilvánosságra hozott vizsgálati jelentése, amit korábban soha nem látott felvételek is bizonyítanak.
jún. 22
16:09
Védősisakot vásárolt az elnök (BorsOnline)
Kim Dzsong Il észak-koreai vezető tart a közel-keleti és az észak-afrikai népfelkelésekhez hasonló megmozdulásoktól, ezért különleges rendőri egységet hozott létre, felszerelésüket Kínából vásárolta.
jún. 22
16:09
Megúszta a baba a mentőbalesetet (Blikk)
Miskolcra tartott hazafelé, de csak a fővárosi Kerepesi útig jutott el az a gyermekmentő, amelyik rendőrautóval karambolozott a Hungária körúti kereszteződésben. Mint kiderült, egy koraszülött-mentőről van szó, amit egy miskolci alapítvány tart fenn. Egy babát hoztak a fővárosba, de már hazafelé tartottak, mikor a baleset történt.
jún. 22
16:11
Elárulja a melle, milyen a nő az ágyban (Blikk)
Magyarország - Jól teszik a férfiak, amikor ismerkedéskor a hölgyek keblein legeltetik a szemeiket. Egy olasz szexológus szerint ugyanis a mellek formája elárulja, mennyire számíthatnak forró éjszakákra.
jún. 22
16:45
Kisbabájukkal hergelték a kutyát a felelőtlen szülők - videó (BorsOnline)
A videón az látható, amint a szülők (nagyszülők?) egész közel tartják a kisbabát a kutyájukhoz, aki egyszerre fél és morog a gyerekre.
jún. 22
16:45
Havercsótánynak hívja kislányát Ganxsta (Blikk)
A kemény, mindenkinek beszólogató rappert csak kislánya képes levenni a lábáról. Igazi apa-lánya szerelem az övék.
jún. 22
17:03
Hatezer kilométert úszott potyára az eltévedt pingvin (Blikk)
Peka Peka Beach - Rossz irányba fordulhatott a Déli-sarknál ez a pingvin, aki több mint 6000 kilométeres úszás után Új-Zéland partjainál kötött ki.
jún. 22
17:03
Házias tyúkhúslevest rendelt a vadóc énekesnő (BorsOnline)
A vadóc amerikai énekesnő június 25-én lép fel Budapesten, ő lesz az idei T-Mobile Kapcsolat koncert külföldi sztárvendége. Turnémenedzsere elárulta, mik a legkülönösebb kívánságok Ke$ha listáján.
jún. 22
17:05
Élve temették el az elkábított párt (Blikk)
Pécs‒Mogyoród - Brutális kegyetlenség! Élve temették el gyilkosai azt a német házaspárt, akit két éve egy mohácsi áruház munkagödréből ástak ki a nyomozók. A szerdán kezdődött per vádiratából megdöbbentő részletek derültek ki.
jún. 22
17:05
Piromániás csapott le a kukákra Győrben (BorsOnline)
Május közepe óta gyújtogatta egy ismeretlen Győr városának különböző részein a kukákat és szelektív hulladékgyűjtőket. A rendőrség elfogott egy 20 éves helyi fiatalembert, akit a rongálással gyanúsítanak.
jún. 22
17:21
Ez a világ legveszélyesebb állása! (Blikk)
Peking - A világ legveszélyesebb állásával büszkélkedhet az a tucatnyi kínai ács, akik a Hunan tartománybeli Shifou hegység egyik, hatszáz méter magas, függőleges sziklafalára építenek kilátó ösvényt.
jún. 22
17:21
Szabályt módosít az FIA, mert unja Vettel fölényét (BorsOnline)
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) gátat akar szabni a Red Bullautók fölényének. Az időmérő és a futam között ugyanis a jövőben nem lehet változtatni a motorbeállításon.
jún. 22
17:39
Pataky Attilával erősített a TV2 (BorsOnline)
Pataky Attila színészként is megmutatja tehetségét rajongóinak. Igaz, az Edda frontemberének nem kellett átalakulnia, saját magát alakítja a Jóban Rosszban című sorozatban.
jún. 22
17:39
150 milliót kérnek Cozmáért (Blikk)
Magyarország ‒ Várhatóan ítélet születik csütörtökön a Marian Cozma meggyilkolásának ügyében! Mindössze a másodrendű vádlott, Sztojka Iván szólalhat meg az utolsó szó jogán, ami csak azért maradt el az előző tárgyaláson, mert ismét ordítozni kezdett, és a bíró rendreutasította.
jún. 22
17:41
Nálunk pólózik Button (Blikk)
Budapest - Forma–1-es pilótával erősít a magyar férfi vízilabda-válogatott. Kemény Dénes (57) szövetségi kapitány együttese, ha csak egy közös edzés erejéig is, de leigazolta a száguldó cirkusz 2009-es világbajnokát, Jenson Buttont (31).
jún. 22
17:43
Exkluzív! Mirigyék rajtakapták Fluort a WC-n (Blikk)
Nálunk láthatod először a nyolc kan legújabb klipjét, amelyben Fluor Mizu című slágerét dolgozzák fel!
jún. 22
18:15
Kustánczi Lia: amerikai álom (Blikk)
Budapest - Hamarosan Amerikában is megmutatja Kustánczi Lia (27) lemezlovasi tudományát.
jún. 22
18:15
Sokáig éltet a jó szex (BorsOnline)
A szex az egyik legjobb dolog a világon. De ez még nem minden: karbantartja a férfiak egészségét és önbecsülését, meghosszabbítja az életet.
jún. 22
18:17
Gigit fogai miatt csúfolják (Blikk)
Budapest - Fájdalmas szépészeti beavatkozáson esett át szerdán Gigi (21). Az egykori villalakó lapunknak elárulta: elege lett abból, hogy csúfolják az emberek az elálló fogai miatt, ezért úgy döntött, hogy szakemberhez fordul, és megoperáltatja magát.
jún. 22
18:51
Kik kapnak legközelebb csillagot Hollywoodban? (BorsOnline)
Nyilvánosságra hozták azoknak a művészeknek a listáját, akik a közeljövőben csillagot kapnak a hollywoodi Walk of Fame-en.
jún. 22
19:09
Sorozatbetörőre vadásznak Szegeden (BorsOnline)
Országos elfogatóparancsot bocsátott ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Nagy János 28 éves szegedi lakos ellen, aki a gyanú szerint több lakásba is betört a csongrádi megyeszékhelyen.
jún. 22
19:09
Összejön Pippa és Harry? (Blikk)
Mindketten facérok, Harry már az otthonában is vendégül látta a Middleton lányt
jún. 22
19:09
Hadihajón lett öngyilkos a női tengerész (Blikk)
Sara Hellawell (26), brit őrnagy holttestére kabinjában találtak a tengerészek az Edinburgh csatahajó fedélzetén. Halálát gyógyszer-túladagolás okozta.
jún. 22
19:27
Öt év sitt vár a skót futballhuligánokra (BorsOnline)
Skóciában július 23-ig új törvény lép életbe, amelynek értelmében a futballmeccseken balhézó szurkolókra öt év börtön vár.
jún. 22
19:27
Színésznek állt Pataky Attila (Blikk)
Budapest - Pataky Attila (59) színésznek állt. Az Edda frontembere a TV2 Jóban ­Rosszban című sorozatában vállalt epizódszerepet, természetesen önmagát alakítva.
jún. 22
19:27
Cuppanós választ adott Berlusconi (Blikk)
RÓMA - Elnök úr, ez a sugdolózás kissé bizalmasra sikeredett! Nem fogta vissza magát Silvio Berlusconi (74) olasz miniszterelnök az olasz parlament szerdai ülésén.
jún. 22
19:45
Csányi Sándor nem lesz többé hősszerelmes (Blikk)
Jószolgálati nagykövetként próbál segíteni mindenkin a színész
jún. 22
19:45
Riasztás: kiütheti a kánikula, ha nem vigyáz (BorsOnline)
Elsőfokú hőségriasztást rendelt el csütörtökre több régióra az országos tiszti főorvos, mivel országunk több régiójában is 26 fok körüli átlaghőmérséklet várható. Akár 34 fok is lehet napközben.
jún. 22
20:03
Ballag már a Torres Dani (Blikk)
BUDAPEST - Évente elballag Torres Dani (29). A Megasztárból ismert énekes évek óta visszajár egy fővárosi középiskolába.
jún. 22
20:03
Bérkommandó törölve (Blikk)
Nem szerveződik külön akciócsoport a fizetésemelések ellenőrzésére, százezrek buknak
jún. 22
20:03
Vizsgálják az új gyógyszert (BorsOnline)
Csurran-csöppen, de nem folyik rendesen: ez lehet az egyik jele a prosztata megnagyobbodásának. Egy klinikailag ellenőrzött vizsgálatban kipróbálható e betegség új, a tapasztalatok szerint hatékonyabb gyógyszere.
jún. 22
20:05
Újabb szériája indul a Megasztárnak (Blikk)
jún. 22
20:39
Napcellák hajtják a magyar szuperautót (Blikk)
Budapest - Már megérkezett a Műszaki és Közlekedési Múzeumba a Solo nevű magyar fejlesztésű autó, amely a Múzeumok Éjszakáján az intézmény egyik fő attrakciója lesz.
jún. 22
20:57
A Krisztofer Herkules Ferenc nevet kapta Rippel kisfia (BorsOnline)
A világhírű artista, Rippel Ferenc egy közösségi portálon kürtölte világgá kisfia érkezésének hírét.
jún. 22
20:57
Lányával zsarolják a rablót? (Blikk)
Magyarország - Ismeretlenek megszöktették, majd elrabolták a 650 milliós rabló kisebbik lányát is – tudta meg a Blikk.
jún. 22
20:59
Lagzikban is mulattat a Mizu (BorsOnline)
A Mizu interneten már nyolcmillió letöltésnél tart, és több egyedi feldolgozás is felbukkant. Ebbe a sorba állt be Roberto, a mulatós masszőr, aki a lakodalmas műfajhoz igazította a nótát.
jún. 22
20:59
Hajas nyerni akar a vágtán! (Blikk)
Budapest - Új taktikát alkalmaz a mesterfodrász az idei Nemzeti Vágtán. Hajas László (55) eddig majdnem minden évben leesett a lóról, de most elszántabb, mint valaha.
jún. 22
21:01
Meséket ír Görög Zita (Blikk)
Budapest - Saját gyermekeinek kitalált történeteiből készít mesekönyvet Görög Zita (31).
jún. 22
21:15
Kate Middleton sem különb SP-nél (BorsOnline)
A magyar köztársasági elnökhöz, Schmitt Pálhoz hasonlóan a leendő cambridge-i hercegnőről, Kate Middletonról is kiderült, nem a helyesírás a legerősebb pontja.
jún. 22
21:33
Nem költöznek Magyarországra László Attiláék (Blikk)
Kézdivásárhely - Bár a Csillag születik döntője után még úgy volt, hogy az anyaországba költözik László Attila (14) a szüleivel, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy Erdélyben marad az egész család.

Keresés