Főleg a fiatalok és a magasan képzettek hagynák faképnél az országot. A határokon túl többnyire az építő- és a feldolgozóiparban érdeklődnek a magyarok iránt.
Kiderült, hogy engedély nélkül vitte el a buszt az a BKV sofőr, aki végül a Blaha Lujza téren, a kereszteződésben állította meg a járművet, káoszt okozva a közlekedésben. A férfit rendőrök vitték el.
Az átlag magyar rendőr 219 ezer forint havi bruttót kap, a katonai szolgálatban dolgozók pedig havi 178 ezret. Ezek a pénzek 10-30, illetve akár 70 százalékkal is kisebbek, mint Csehországban, vagy Szlovákiában.
Tiszaújváros - Mindössze öt percre volt szüksége Oláh Lórántnak (31) ahhoz, hogy gólt szerezzen az FTC színeiben. A csatár hétfő reggel írta alá szerződését az NB I legutóbbi bronzérmeséhez, majd a szerdai Temesvár elleni felkészülési találkozón pályára is lépett.
New York - Kizárólag férje határozott tiltakozására volt képes megálljt parancsolni 25 éves gyűjtőszenvedélyének Kathy Libraty, aki párján kívül több mint ezer antik babával osztja meg New York-i otthonát.
Magyarország - Egy strapabíró járgány, sátor és egy rakás konzerv – mindössze ennyivel vágnak neki a kalandorok az idei Ázsia-túrának, amely három héten át, úttalan utakon vezet keresztül Nyíregyházától Odesszáig.
Magyarország - Akár útfestéket is nyalogathatnának azok, akik inkább az interneten rendelik meg a kétes eredetű vágyfokozókat az eredeti gyógyszertári szerek helyett.
Boston - Tizenhat évnyi hajtóvadászat után kapták el az USA legkeresettebb bűnözőjét, aki Oszama bin Laden halálával lépett elő az első számú közellenséggé az FBI körözési listáján.
New York - Nem lesz könnyű dolga Dominique Strauss-Kahn ügyvédeinek, ha terhelő információt akarnak szerezni a szobalányról, akinek megerőszakolásával vádolják a volt IMF vezért.
Budapest - Közeleg az igazság pillanata. Kiderül, hogy lesz-e a pénztártagoknak reálhozama, s ha igen, mekkora – jelentette ki Selmeczi Gabriella (46) nyugdíjügyi miniszterelnöki megbízott.
Gyalogátkelőn gázoltak el egy gyermeket csütörtök délután Isaszegen, a kerékpárját toló 13 éves fiút súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Budapest - Mega-Fásy mulatóval készül a szombat estére a Zeneexpressz. Fásy Ádám (58) és csapata ezúttal a Tordasi Csárda és Kalandparkban állomásozik majd, és több mint hat órán keresztül tartó produkcióval szórakoztatja a zenekedvelő közönséget.
Budapest - Alaposan elindította a nyarat a TV2, a csatorna a nagy megasztáros bejelentés után a budai szórakozóhelyen az eddig felfedezett tehetségek mutatták meg, miért is voltak ők az eddigi szériák döntősei.
Alig több mint egy hete került fel a legnagyobb videomegosztó portálra VV Béci (25), azaz művésznevén Young G legújabb klipje, az A Legnagyobb. A ValóVilág 4. egykori lakója a dalon keresztül mond köszönetet rajongóinak, akik a műsor alatt és utána is támogatják.
Budapest - Alaposan elindította a nyarat a TV2, a csatorna a nagy megasztáros bejelentés után a budai szórakozóhelyen az eddig felfedezett tehetségek mutatták meg, miért is voltak ők az eddigi szériák döntősei.
Budapest - Rájár a rúd Polgár Krisztára (24), a pókeres szépségnek ugyanis nemcsak a közlekedéssel, de bizony egy makacs betegséggel is meggyűlt a baja.
Budapest - Ultra gyorsan izmosodnak a VV-sztárok! Nem csak Robert De Nirónak jött be a 15 perc, bár a valóságshow szereplői most nem a hírnévre vágynak.
Focistákat tesztel Hevesi Tamás (47). Az énekes, az FTC női felnőttcsapatának a vezetőedzője hét végén reményei szerint minél több tehetség közül válogatja ki a jövő női futballistáit.
A Hanna -Gyilkos természet címszereplője, Saoirse Ronan16 éves sem volt a forgatás alatt, így ő akkor még nem nézhette volna meg a korhatáros filmjét. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy rég nem látott vérfürdőt rendezzen a kameráék előtt
Budapest - Őrület! Kiengedné házi őrizetből az első fokon eljáró bíróság a sorozat-rablógyilkossággal gyanúsított T. Emesét (25), vagy ahogy magát előszeretettel emlegette, Bonnie-t – tudta meg a Blikk.
Budapest - Stohl András (44) versenyt futott az idővel: a beígért egy nap alatt ugyan nem sikerült előteremtenie az általa okozott baleset súlyos sérültjének, Kaincz Pálnak (77) szánt egymillió forintot, de csupán 14 órát késett.
Los Angeles - Három évvel a hírhedt Crips megalakulása után, 1972-ben jött létre Los Angelesben a Bloods nevű, elsősorban szintén feketékből álló utcai banda, és a két csoport azonnal ádáz ellensége lett a másiknak.
Saját férje csonkított meg Bangladesben egy egyetemi tanárnőt. A férfi kiszedte az asszony szemeit. A kórházban sikerült megműteni az öt gyermekes családanyát, látását azonban teljesen elvesztette.
A szappan és a víz a legnagyobb ellenségei egy 65 éves indiai férfinak, aki 1974 óta, röviddel házasságkötése után többé nem mosakodott, és nem nyiratkozott. Kailash Singh szerint azért, mert egy pap azt mondta neki, hogy így fiúgyermeke fog születni.