Legkevesebb 25 halálos áldozatot követelő kettős robbantásos merénylet történt kedd reggel Irak középső részén - közölte az iraki védelmi minisztérium tisztségviselője.
Hiába akarja letiltani szexvideóját Jennifer Lopez, legújabb tettével csak még inkább felkeltette az érdeklődést. Egy show-műsorban olyan merész ruhát vett fel, amiben jól látszott a mellbimbója.
Az előzetes várakozásokkal ellentétben nem született ítélet Stohl András ügyében. A tárgyalás délutánra kabaréba fulladt, a szakértők vitáját még a bíró sem mindig tudta követni.
Három éven át havi 15 ezer forinttal kevesebb törlesztőrészletet kell fizetniük a bajba jutott svájcifrank-hiteleseknek – ez következik az árfolyamrögzítést is tartalmazó törvényből. A döntés csak a forint intenzív erősödése esetén hozhat sikert.
Ittasan, bedrogozva okozott balesetet Stohl András egy éve. Kedden kiderül, mi lesz az ítélete. Az eseményeket percről percre itt követheted nyomon, a képeket lent találod!
Igazán szerencsésnek érezheti magát az a pekingi kisfiú, aki kiesett egy nyolcadik emeleten található erkélyről, de zuhanás közben beszorult egy hetediken található légkondicionáló berendezés mögé.
Lövés is dördült, mikor két támadó kedden reggel kirabolta a sződi postát. A Pest megyei település postahivatalába reggel negyed kilenckor lépett be két férfi, akik fegyverrel a kezükben követelték a pénzt.
A kamionok január 1-től nem előzhetnek két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton. Május végéig a rendőrök 1600 esetben intézkedtek az előzési tilalmat megszegő kamionosokkal szemben.
Kedd reggel hatalmas tömeg gyűlt össze a Pest Megyi Bíróság épületében: ma tárgyalják másodfokon az ittasan autóbalesetet okozott színész büntetőügyét.
A „felgyorsult” változások között megtalálható a grönlandi és antarktiszi jégtakarók olvadása, a tengerszint emelkedése, és a tengerfenéken csapdába esett metán felszabadulása
Rettenetes tettre vetemedett egy 25 éves egyházi vezető Ausztráliában: brutálisan megerőszakolt egy 14 éves kislányt, akit harisnyával fojtogatott, majd meggyújtotta, hogy a nyomokat eltüntesse. A tinédzsert csodával határos módon megmentették.
Közeledik a 2014-es labdarúgó-vb, illetve a 2016-os nyári olimpia (mindkettőt Brazília látja vendégül), így nem csoda, hogy Rio de Janeiróban tisztogató akciót hajtott végre a dél-amerikai ország rendőrsége.
Bár irigylésre méltó kapcsolatban élnek, mindketten másképp emlékeznek arra, hogy mikor kötöttek házasságot. Korda György és Balázs Klári nagyjából három évtizede boldogítja egymást.
Nyolchónapnyi várakozás után átvehették új házukat a kolontári iszapkatasztrófa károsultjai. Újrakezdésre azonban nem csak egy ilyen szörnyű ipari katasztrófa után van szükség.
A portugál hadsereg segítségét kérte Cristiano Ronaldo, a Real Madrid futballistája, amikor megkereszteltette az Egyesült Államokban született egyéves kisfiát, akinek az édesanyja ismeretlen, ám a keresztneve a papájáéval megegyező.
Már lángokban állt a ház, egy palackból pedig süvített a gáz, mikor megérkeztek a rendőrök ahhoz a szabolcsbákai házhoz, amelynek tulajdonosa előzőleg bejelentette: robbantani fog. A férfi még a szomszédoknak is szólt, hogy menjenek el otthonról.
A Molnak semmilyen hivatalos információja egy esetleges nyomozásról az ügyben nincs. Ami a horvát médiában megjelent, az szerintük mind találgatás és szóbeszéd.
Hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtábla a balotaszállási kettős gyilkosság ügyében hozott elsőfokú ítéletet, amelyben életfogytiglant kapott a bűncselekmények elkövetésével vádolt huszonhárom éves férfi.
A napközis tábor keretében szakképzett pedagógusok és állatkerti szakemberek segítik a gyerekeknek megismerni az állatvilágot, illetve az állatkerti kulisszatitkokat.
Pertársaságot alakít és kártérítési pert indít a rendőrség ellen a Jobbik országgyűlési képviselője a melegfelvonuláson történt "rendőri brutalitás" miatt.
Elkezdődött az évtized pere ma reggel a Pest Megyei Bíróságon, Stohl András ügyében ítélet várható. A legfrissebb hírek szerint a folyosón az a pletyka terjeng, hogy bombariadó lesz.