Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnököt és kormányának tagjait a Simicska Zrt. és a Nyerges Kft. környékén megtalálható gazdasági-politikai szereplők mozgatják.
Zac Efronról eddig is tudni lehetett, hogy otthon van a női fehérneműk világában, most azonban kiderült, nem csak bámulni szereti azokat, pillanatok alatt meg is tudja szabadítani tőlük viselőjét.
Csak úgy röpködtek az úthibákat megörökítő fotók az ország majd minden részéről a Bors felhívására! Heteken át kerestük olvasóinkkal hazánk legmélyebb kátyúját, amelybe – a beérkezett képek alapján – Csepelen roggyanhat a figyelmetlen autós.
Hévízi, sárvári, zalakarosi és balatoni szállodákba hozott vendégeket a Lufthansa idei első, Sármelléken szombaton landolt charterjárata, fedélzetén 95 utassal.
Skócia egyik legelvetemültebb bűnözőjével hált egy börtönőrnő, miután segített a férfinek a szökésében. A rendőrség, a rajtaütés során, pucéran találta az asszonyt a rosszfiúval.
Valamennyi kínai halászhajó elhagyta azt a lagúnát, amelybe azután szorultak, hogy a Fülöp-szigetek hajói elzárták útjukat egy vitatott hovatartozású sziget, sziklazátony szomszédságában.
Kaméleonként bujkált a fővárosban egy többszörösen körözött férfi. Két éve jogerősen több év börtönre ítélték, de letöltése elől megszökött. A napokban egy újbudai lakásban kattant a kezén a bilincs.
Nemcsak a kõolaj drágulása terheli tankoláskor az olasz autósokat: fizetniük kell a szuezi válság és a nyolcvan éve Etiópiába vezetett katonai akció költségei után is.
A számos, illetve inkább számtalan netes csevegőprogram egyik furcsa, ám annál szórakoztatóbb változata, az úgynevezett chatroulette. A videochat-szolgáltatás lényege, hogy gyakorlatilag véletlenszerűen dob ki a világ minden tájáról partnereket, akikkel cseveghetünk, ismerkedhetünk.
A kormány még hallgat a sárgacsekkadó részleteiről. A miniszterelnök úgy véli, nem fog fájni az új sarc. Számítások szerint havonta akár ezer forintot is kivehet a családok zsebéből.
A Terror Háza Múzeum főigazgatója az m1 Az Este című műsorában a holokauszt emléknapjáról és a tiszaeszlári esetet felemlegető jobbikos beszédről is szólt.
Kalocsa - Rettegett rendszámvadászként ismerik Kalocsán Berta Somogyi Attilát (39), aki egy kamerával és egy laptoppal járja a város utcáit, hogy lebuktassa a csaló autósokat.
Május 15-én ül össze az a bolíviai bíróság, amely megkezdi az úgynevezett terrorista összeesküvési ügy érdemi szakaszának tárgyalását, a szóbeli meghallgatásokat.
Új fitneszsorozattal szolgálunk olvasóinknak, hogy aki megújult testtel szeretné kezdeni a nyarat, az tudja, hogy milyen és mennyi gyakorlatot végezzen. A második részben a súlyzós gyakorlatokról írunk.
A Debreceni Egyetem karitatív szervezete, a DEKOM (Debreceni Egyetem Különleges Orvos és Mentőcsoportja) a külföldi és hazai mentések, adományosztás, egészségügyi szűrések mellett fontos feladatának tekinti az orvostanhallgatók felkészítését és bevonását a karitatív munkába.
Egy brazil triumviátus fiatal nőket rabolt el, hogy megöljék őket majd megegyék a húsukat. A kannibálok szerint sokkal vonzóbbak lesznek az emberhús fogyasztása után, és a lelkük is megtisztul. Jelenleg rendőrségi őrizetben vannak.
Dunakeszi ‒ Minden tőle telhetőt megtesz Dióssi Csaba (43) polgármester, hogy kiderüljön, miként forgathattak két éve pornófilmet (Anal Football Club) a Dunakeszi Kinizsi Utánpótlás SE önkormányzati tulajdonban lévő sporttelepén, ahol gyerekek is edzettek.
Versenyen kívül jön Budapestre Jenson Button. A Vodafone McLaren-Mercedes angol pilótája a Belvárosban száguldozik majd, de sokan azt hitték, már a napokban hazánkba érkezett egy különleges reklámfilm forgatására.
Pescara ‒ Ismét egy pályán történt tragédia sokkolta a futballvilágot. Szombaton az olasz másodosztályú Pescara–Livorno találkozó 31. percében szívrohamot kapott Piermario Morosini (†25), a vendégcsapat középpályása, aki a kórházbaszállítás során elhunyt.