A párt volt elnökségi tagja a választási eredménnyel indokolta a lépést. A politikus szerint emellett a pártban már nincs igény a kisebbségi jogok melletti határozott és egyértelmű kiállásra.
A "Tóásó-ügyet" arra akarta felhasználni Evo Morales bolíviai elnök kormánya, hogy csapást mérjen politikai ellenfeleire - fejtette ki Rubén Costas, Santa Cruz tartomány kormányzója.
Csak az isteni szerencse mentette meg a 84 éves Sántha Imre életét. A bácsi ugyanis bezuhant egy debreceni tízemeletes ház liftaknájába. Most kártérítést követel az eset miatt.
A gyermek rendkívül ritka genetikai rendellenesség következtében született. Karacsi orvosok azon fáradoznak, hogy megmentsék és normális élethez segítsék a kicsit.
Belpolitikai botrányt és pártbeli viszályt okozott Finnországban a jobboldali populista Igazi Finnek párt egy parlamenti képviselőjének blogbejegyzése.
A szabadságnak ára van - hangsúlyozta egybehangzóan Bölcskei Gusztáv református püspök és Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden a debreceni Nagytemplomban.
Francois Hollande-ra szavaz a francia elnökválasztáson Jacques Chirac - írta kedden az előző, konzervatív köztársasági elnök környezetére hivatkozva a Le Parisien című fővárosi napilap.
Egy Stephen Brumwell nevű brit történész furcsa elmélettel állt elő. A szerző azt mondja, George Washington volt Nagy-Britannia legnagyszabásúbb ellenlábasa.
A kulcsi gyilkosság helyszínelésekor az ingatlanon talált, ismeretlen eredetű csontok több embertől származnak. A csontokat annál a háznál találták, egy árokban, ahol április elején H. Csanád Jutas (23) lemészárolta a családját.
Időközi önkormányzatiképviselő-választást tartanak Budapest II. kerületében vasárnap, a 13-as számú egyéni választókerületi mandátumért hárman versengenek.
A Fidesz bukott rendszerváltozásról beszélt az ügynökügyről tartott vitanapon. Az ellenzék a Fideszben megbújt elvtársakról, továbbélő kapcsolatokról és a tudomány szerepéről.
A biztonsági erők különös kegyetlenséggel lépnek fel a tüntetőkkel szemben, nagy mennyiségben könnygázt vetnek be ellenük, ami az utóbbi hónapokban több halálesetet okozott.
Úgy tűnik, Rihanna, barbadosi származású énekesnő nem hazudott, mikor nemrég kijelentette: imád meztelenkedni. Ezt lépten-nyomon igyekszik is fotókkal alátámasztani.
Több civil szervezet szerint a Belügyminisztérium által kidolgozott nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia megbélyegzi a cigányokat, továbbá megvalósításának alapfeltételei is hiányoznak.
A szerbiai tárgyalóküldöttség vezetője szerint Koszovó északi részét különleges státusú területté kellene nyilvánítani, "mint például Dél-Tirolt vagy a két Németországot".
Május végére felújítják az esztergomi bazilika 150 éves körkilátóját, még az idén ajándékboltot és pénztárat alakítanak ki a déli toronyban épült légoltalmi fülke helyén, és múzeumi kávézót rendeznek be a második emeleten.
Mintegy 1200, izraeli börtönökben lévő palesztin fogoly éhségsztrájkba kezdett kedden, 2300 másik pedig úgy döntött, hogy 24 órán át visszautasítja az ételt a "foglyok napján".
Sebastian Vettel nem siránkozik a Red Bull fölényének elvesztése miatt. A kétszeres világbajnok pilóta szerint az új szabályok ugyan kellemetlenül érintik a csapatot, de alkalmazkodni kell hozzájuk.
Az Egyesült Államok lakosságának túlnyomó többsége támogatja a fegyverviselést, 87 százalékuk pedig egyetért az emberölés lehetőségével önvédelem esetén - adta hírül kedden az abc.es spanyol hírportál egy nemrég készült amerikai felmérésre hivatkozva.
A tavasz beköszöntével az időjárás változáshoz is alkalmazkodnia kell bőrének: a szél, az eső és a hőingadozás is könnyen meglátszik rajta. A nappali és fényvédőkrémeken, különféle kozmetikai kezeléseken kívül ezért érdemes lehet kipróbálnia az otthon is elkészíthető, egyszerű pakolásokat.
Budapest - Szurkolónak álltak a celeb lányok! Kisó (31), Iszak Eszti (23), Kondákor Zsófi (32) és Lola (23) egy egyetemi kidobós kupa sztárcsapatát buzdítják lelkesen.
A pénzintézet szerint így elkerülhetők lennének a kényszerállamosítások, és a jövőben időben be tudna avatkozni a felügyelet - mondta újságíróknak a bécsi jegybank elnöke.
Joachim Gauck szerint az európai nemzetállamok gazdasági értelemben már nem olyan erősek, hogy komolyan figyelembe vegyék őket a világ nagy hatalmi központjaiban.
Az esetről videofelvétel is készült, jól látható, hogy a rendőrök targoncával a földre lökik a lángoló férfit, és rugdalni kezdik, végül tűzoltó készüléket irányoznak rá.
Eger és Nyíregyháza után 2012-ben a vasi megyeszékhely nyerte el a címet, amellyel a magyar dal napja szeptember 9-i országos rendezvénysorozat központja lesz.
Egy pénzügyekkel foglalkozó cégnél dolgozom, szintén tanácsadóként. Szeretem a munkám, jól is csinálom, és folyamatosan képzem magam, hiszen másként nem tudnék tényleg jó javaslatokat adni.
Wigan — A rendőrség vetett véget vagy száz huligán tombolásának egy angliai McDonald'sban, miután a halálra rémült alkalmazottak megnyomták a pánikgombot.