Valószínűleg nem sokan engedhetik meg maguknak, hogy több mint kétszázezer forintot fizessenek ki egy rántottáért, New Yorkban azonban néhány ínyenc kifejezetten ezért a „csillió dolláros homár frittata" névre keresztelt tojásos ételért mennek el a híres – és híresen drága – étterembe.
Kétszáz lóerős a Ford csúcskombija. A luxus Mondeo alapára 10,4 millió forint, de a tesztautóra mégis ráfért néhány milliónyi extra. Ez több, mint hat milliós különbség a "fapados" verzióhoz képest. Látszik rajta?
Dartford - Kertvárosi övezetben, játszóterek szomszédságában szexelnek egymással az egyik kórház dolgozói Angliában. A szexéhes nővérékék az ebédszünetben szöknek ki egy-egy alkalmi légyottra, amit parkoló kocsikban bonyolítanak – írja a Daily Mail.
Szeged - Párizsi vőlegényt hoztak a helyi vadaspark zsiráf teheneinek. Atlant egy különleges, zsiráfok szállítására kialakított teherautóval érkezett meg Párizsból új otthonába.
Gyakran tudatosan arra gondolunk, hogy készen állunk egy következő párkapcsolatra, ám amikor aztán ott a lehetőség, mégsem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnénk. Bokor Judit pszichológus szerint nem ritkán egyszerűen csak arról van szó, hogy érzelmileg még nem érett meg a helyzet ahhoz, hogy újra kötődni tudjunk valakihez. Az eletmodkozpont.hu tesztjéből kiderülhet, hogy valóban készen áll-e.
Baki - Minden pozitív energiát szívesen vesz a Compact Disco, amely szombat este 25 európai állam képviselőjével száll versenybe az Eurovíziós Dalfesztiválon.
Budapest - A negyedik helyért és legalább 50 millió forintért harcol szombaton négy csapat a labdarúgó-NB I-ben. A 30. forduló nagy kérdése, melyik együttes éri el a nemzetközi kupaindulást érő pozíciót.
Devon - Mi lehetne kellemesebb időtöltés egy igazi hosszú hétvégén, mint egy kiadós lustálkodás, a taposómalomban töltött napok alatt összeszedett ráncok kisimítása?
Redditch – Elhagyta egyházát, és Elvis-imitátornak csapott fel Andy Kelso (64) tiszteletes, aki saját bevallása szerint Istentől kapta az erre vonatkozó utasításokat.
Nyíregyháza - Zalatnay Saroltával (64) ünnepelte ötéves fennállását a Nyíregyházi Hölgykoszorú. A kórus tagjai úgy döntöttek, Cinit kérik meg arra, hogy töltse velük ezt a napot, és dalaival elevenítse fel azt az időszakot, amit a kórus 100 tagja közül igen sokan kedveltek.
Budapest - Kislánya, Zoé (4) segítségével zsűrizett Ganxsta Zolee (46). A rapper tagja volt annak az ítészcsapatnak, amely a jubileumi VOLT Fesztivál alkalmából keresi a tehetségeket.
Budapest - Úgy tűnik, a szexi nők pasik helyett macskákat tartanak. A Playmate of the year 2012 döntőseinek nagy része ugyanis egyedülálló, és az erősebbik nem helyett cicával osztja meg ágyát.
A szlovákiai Krasznahorka várának újjáépítéséért koncertezik a Piramis Plusz zenekar. A vár március elején lett tűzvész áldozata, amelyben a tetőszerkezet teljesen leégett, a jótékonysági koncertnek köszönhetően viszont remélhetőleg hamarosan újjáépül.
A szlovákiai Krasznahorka várának újjáépítéséért koncertezik a Piramis Plusz zenekar. A vár március elején lett tűzvész áldozata, amelyben a tetőszerkezet teljesen leégett, a jótékonysági koncertnek köszönhetően viszont remélhetőleg hamarosan újjáépül.
London — Egy ismeretlen gyűjtőtől kerültek elő azok a felvételek a Beatles tagjairól, amelyek most keltek el a Bloomsbury aukciósház árverésén. A fotókon az együttes egyik leghíresebb lemezborítójának megfordított jelenete látható: a zenészek az Abbey Roadon kelnek át, de nem balról jobbra, hanem ellentétes irányban.
Olaszországba buszozó társaság kapott össze ezen: az egyik szerint az asztali borok olasz neve ez, a másik szerint súlyos vörösbor, a harmadik viszont arra esküdött, hogy fehér.
Szeged — Kalyber Joe egy tíz-tizenegy éves gyerek találmánya. Én voltam ez a gyerek 1995 körül. Mind a nagy szem, mind a hülye név innen ered, és ebből kifolyólag túlzott magyarázatot nem is igényel a dolog – így jellemezte egy interjúban Pilcz Roland az egyik legsikeresebb magyar képregény-sorozatot, amelyet egy holland fesztiválon a magyar Indiana Jonesként mutattak be.
Budapest — Hiába próbálta ki Demcsák Zsuzsa (34), milyen is kutyatulajdonosnak lenni, nem boldogult az ebbel. A TV2 Mokkájának műsorvezetője és családja egy border collie-t fogadott be.
Budapest — A Duna-parti nyaraló tulajdonosa egy fiú holttestét találja a kandallóban. A szerencsejáték-függőt nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolják, ám ő váltig állítja, hogy az elrabolt pénz az övé volt.