2012. május 8. kedd

máj. 8
18:16
Visszabérelt ingatlanok: megvolt az első meghallgatás a Volánbusz Zrt. ügyében (hirado.hu)
A feltett kérdések többsége azt firtatta, hogy a Volánbusz miként bérli a fóti műszaki telepét a Wallistól.
máj. 8
18:18
Megtört a jég – megvan az első EU-s lakossági jogszabály-kezdeményezés (hirado.hu)
Az első polgári kezdeményezés arra irányul, hogy továbbfejlesszék az EU-n belül működő csereprogramokat.
máj. 8
18:24
Focilabdának használtak egy kutyát Törökszentmiklóson (hirado.hu)
A másfél éves Hero nagyon rossz állapotban találták meg, a füle szinte teljesen leszakadt, lábán és hasán több sebből vérzett.
máj. 8
18:26
Schultz már tárgyalna a görögökkel (hirado.hu)
Az EP elnöke növekedési perspektívát követel a görögök számára.
máj. 8
18:27
Valerie lép Carla Bruni helyébe (Blikk)
Párizs — A franciáknak hozzá kell szokniuk a gondolathoz, hogy az első számú politikai vezetőjük cseréje mellett manökenszépségű First Ladyjük, Sarkozy feleségének is mennie kell.
máj. 8
18:29
Törvénymódosítás a Blikk nyomán? (Blikk)
Budapest — Lehet, hogy a jövőben nem úszhatják meg a volt államfők? Módosítanák ugyanis a köztársasági elnök jogállásáról szóló törvényt, hogy még egyszer ne fordulhasson elő az, ami hétfőn az alkotmányügyi bizottságban.
máj. 8
18:31
Évente 10 ezer is lehet a telefonadó (Blikk)
Budapest — A kabinet előtt a telefonadó! Az először a Széll Kálmán-terv 2.0-ban felbukkant új sarcot a tervek szerint percenként és SMS-enként kell fizetniük az előfizetőknek.
máj. 8
18:33
Kutya neveli az árva kismalacot (Blikk)
Budapest — Ez aztán a szokatlan barátság! Makkos Marci, az árván maradt vaddisznócsemete elválaszthatatlan társra lelt a Noé Állatotthon Alapítvány kutyái között.
máj. 8
18:42
Schmidt Mária: a multikulturalizmus zsákutca (hirado.hu)
A Terror Háza igazgatója szerint megváltozott Európa magatartása, identitás-, tekintélyválság alakult ki.
máj. 8
18:44
A volt iráni elnök kioktatta Ahmadinezsádot (hirado.hu)
Az iráni médiát meglepte, hogy Ahmadinezsád hosszú kihagyás után újra feltűnt az Őrök Tanácsa ülésén.
máj. 8
18:45
Sírva búcsúztak a Kamaraszínháztól (Blikk)
Budapest — Kisírt szemek, lufieregetés és elkeseredés. Így búcsúztak a színészóriások hétfő éjszaka Kamaraszínháztól.
máj. 8
18:45
A TEK gépe rongálta meg a metrót? (Blikk)
Budapest - A Terrorelhárítási Központ (TEK) gyakorlatozásra szánt repülőgépe tehette tönkre a 3-as metró Népliget állomásának mennyezetét – értesült a mainap.hu.
máj. 8
18:45
6000 fok meleg van a pokolban (BorsOnline)
Idén nyáron pokoli hőséget jósolnak a meteorológusok. De vajon milyen melegnek kell lenni ahhoz, hogy “melegebb legyen, mint a pokolban”?
máj. 8
18:47
Nem látta előre a jós az adóellenőröket (Blikk)
Szeged - Nem látta előre az ellenőrzést a látó! Hiába hirdette magát a jövendő ismerőjének, hiába tódultak hozzá a hiszékeny szegediek, az adóhatósággal úgy látszik, még az égiek sem mertek kikezdeni: a szellemek ezúttal ugyanis nem súgták meg egy jósnőnek, hogy adóellenőrök kopogtatnak majd be hozzá.
máj. 8
19:00
Rendhagyó tájékoztatón mutatták be az operaház új repertoárját - fotók (hirado.hu)
Korokon és játékstílusokon átívelő repertoárt ígért a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa, Ókovács Szilveszter a dalszínház 2012/13-as műsortervét ismertetve. A szezon szűkebb lesz, csak szeptember végén indul, de sűrűbb: az Ybl-palota programja 450 eseményt tartalmaz, benne 100 ifjúsági előadást.
máj. 8
19:02
Nem kell etikai bizottság a parlamentben egy fideszes képviselő szerint (hirado.hu)
Az országgyűlési törvény elfogadása után már nincs szükség állandó etikai bizottság létrehozására a parlamentben a fideszes Berényi László szerint.
máj. 8
19:03
Vasvillával kergették a behajtót (Blikk)
Budapest — Az építési vállalkozó otthon akasztotta fel magát. Biztosra ment, vastag kötelet keresett, tökéletes hurkot készített. Cudar, a behajtó sokszor találkozott vele, a férfi hét autót lízingelt, az üzlet kezdett befuccsolni, egyre csak nőtt a tartozása. A halálba menekült.
máj. 8
19:04
Nincs még tűzvédelmi rendszer, nem nyit az új berlini reptér (hirado.hu)
Legalább augusztus közepéig várni kell a Willy Brandt reptér átadásával, mert csúszik a tűzvédelmi rendszer kiépítése.
máj. 8
19:05
Nem mindegy, miben főzöl! (Blikk)
máj. 8
19:06
Őzeket lőtt ki egy férfi Szabolcsban (hirado.hu)
A férfi a tetemeket szállítva megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, de végül elfogták.
máj. 8
19:18
MÁV: a nemzetközi járatokon megmaradnak az étkezőkocsik (hirado.hu)
A MÁV-START június 16-án megszünteti az étkezőkocsi szolgáltatást belföldi járatain.
máj. 8
19:20
Átlépte a félmilliót a SZÉP-kártyák száma (hirado.hu)
A Nemzetgazdasági Minisztérium közlése szerint a három kibocsátó összesen 534 ezer kártyát bocsátott ki, az elfogadóhelyi szerződéseik száma pedig elérte a 21 ezret.
máj. 8
19:21
Macska védi a miniszterelnököt (BorsOnline)
Nyugodtan alhatnak David Cameronék, a védelemből ugyanis a család házikedvence, Larry is kiveszi a részét.
máj. 8
19:22
Újraindult a győri egyházmegyét érintő sikkasztási per (hirado.hu)
Újrakezdődött a Győri Törvényszéken kedden a helyi egyházmegyénél vélelmezett sikkasztás miatt indult büntetőper.
máj. 8
19:23
A csodaedző most már bulizni akar (BorsOnline)
Olaszország a Juventus bajnoki címét ünnepli: a csapat 37 meccsen át meg tudta őrizni veretlenségét. A Milannál viszont áll a bál, s máris Zlatan Ibrahimovic Madridba igazolásáról pletykálnak.
máj. 8
19:24
Tömegesen lettek rosszul tűzoltók Baranyában (hirado.hu)
Egyelőre nem tudni, mitől betegedtek meg.
máj. 8
19:26
Pintér Sándor: jelentősen nőtt a körzeti megbízottak száma (hirado.hu)
A Belügyminisztérium bízik abban, hogy az önkormányzatok segítségével egy év alatt minden településen ki tudnak majd alakítani ilyen irodát.
máj. 8
19:36
Szexuális zaklatással vádolja a színészt (hirado.hu)
Egy férfi masszőr indított pert a világhírű filmszínész ellen.
máj. 8
19:38
LMP: fel kell fedni a pártállam titkait (hirado.hu)
Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy a pártállam titkai továbbra is rejtve maradjanak és a mágnesszalagokon tárolt információk sorsa ne tisztázódjon.
máj. 8
19:40
Piactorzítás nélkül segítene a cégeknek az EU (hirado.hu)
Az EU korszerűsíti a növekedésösztönző állami támogatások folyósításának rendjét.
máj. 8
19:42
Belga gyerekek emlékére fociznak magyar árvák (hirado.hu)
Jótékonysági focimeccseket rendeznek Brüsszelben gyerekek számára a márciusi belga buszbaleset áldozatainak emlékére.
máj. 8
19:44
Drótostol kötötték el a sífelvonót (hirado.hu)
Elloptak egy komplett síliftet drótostul az észak-csehországi Desnában.
máj. 8
19:46
Elfogadta a SZIMA-jelentést az Akadémia (hirado.hu)
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tavalyi költségvetése 12,1 millió forint volt, az MTA-tól 1,5 millió konferenciatámogatás jött.
máj. 8
19:54
Újabb források kerülnek az új erőforrás minisztériumhoz (hirado.hu)
Balog Zoltán ezt miniszteri meghallgatásán közölte az Országgyűlés egészségügyi bizottságának keddi ülésén.
máj. 8
19:56
Irán elfogadja a jüant (hirado.hu)
Egy ideje India is nemzeti valutájában, rúpiában fizethet az iráni olajért.
máj. 8
19:57
Drew Barrymore-nak lánya lesz (BorsOnline)
A színésznő továbbra sem nyilatkozik a sajtónak a közelgő anyaságról, de már le sem tagadhatja gömbölyödő hasát.
máj. 8
19:57
Linda Evangelista megegyezett Hayek férjével (Blikk)
New York - Megegyezett egymással Linda Evangelista (46) és a francia milliárdos, François-Henri Pinault (49), akik egy pár hónapos afférból született közös kisfiuk eltartásának anyagi vonzatairól vitatkoztak az amerikai bíróság előtt.
máj. 8
19:57
Schell Judit kivételt tett! (Blikk)
Budapest - Általában óvja a nyilvánosság elől magánéletét Schell Judit (39), ezúttal azonban mégis kivételt tett.
máj. 8
19:58
Kroes: nincs elég uniós eszköz a médiaszabadság védelméhez (hirado.hu)
Többen bírálták az Európai Bizottságot, mondván, csupán technikai részletkérdésekben emelt kifogást a magyar médiatörvény ellen.
máj. 8
19:59
Dugóba került Willis (Blikk)
Budapest – Most nem miatta állt a forgalom, Bruce Willis (57) került dugóba kedden, persze csak a történet szerint a Városliget mellett az 56-osok terénél.
máj. 8
20:00
A pékeknek van sütnivalójuk (Metropol)
.
máj. 8
20:00
Nyomkövető kutya buktatott le sorozatbetörőket (hirado.hu)
Két fiatal, tiszaeszlári lakos hétő hajnalban tört be egy családi házba. A rendőrkutya hét kilométeren át követte a nyomaikat.
máj. 8
20:02
Kikapcsolták az áramot a kassai Thália Színházban (hirado.hu)
Az intézmény számlahátraléka több ezer euró.
máj. 8
20:12
Egységes jegyrendszer jöhet a közösségi közlekedésben (hirado.hu)
A fizető utasszám növelésében, illetve a szolgáltatási színvonal emelésében látja Fónagy János a közösségi közlekedés átalakításának célját.
máj. 8
20:14
Új adószerkezetről egyeztet az NGM (hirado.hu)
A Nemzetgazdasági Minisztérium olyan adószerkezetben gondolkozik, mellyel a pénzügyi intézmények is megfelelő részt vállalnak a közterhekből.
máj. 8
20:15
Halálos áramütés Orosházán (BorsOnline)
Halálos áramütés érte azt a férfit, aki illetéktelenül próbált behatolni egy trafóházba.
máj. 8
20:15
Schell Judit kivételt tett! (Blikk)
Budapest - Általában óvja a nyilvánosság elől magánéletét Schell Judit (39), ezúttal azonban mégis kivételt tett.
máj. 8
20:16
77 millió eurót visz a Bosch Kolozsvárra (hirado.hu)
Gépkocsik elektronikus vezérlőegységeit gyártja a Bosch a nemezsuki üzemében, ahol 2013 végén indulhat meg a termelés.
máj. 8
20:17
Mindenütt Jézust látnak - bizarr fotókkal (BorsOnline)
Azokban az országokban, ahol az emberek többsége keresztény felekezetekhez tartozik, értelemszerűen Jézus arcmását fedezik fel a legtöbb szokatlan jelenségben. Összeállításunkban néhány ilyen, nem mindennapi esetet gyűjtöttünk össze.
máj. 8
20:17
Súlyos fogadalmat tett a kiscsillag apja! (Blikk)
Budapest - Súlyos fogadalmat tett Szirota Ciki (46)! A Csillag Születik fiatal énekesnője, Jennifer (18) édesapja ugyanis elhatározta, ha lánya nyeri meg a tehetségkutató harmadik szériáját, egy év alatt ledob magáról legalább ötven kilót.

Keresés