Csaknem nyolcezer lengyel magán- és jogi személytől csalt ki összesen 5 millió zlotyt az a férfi, aki az egyik telefontársaság számláit imitáló fizetési felszólításokat postázott áldozatainak.
Míg itthon azon vitatkoznak a pedagógusok, hogy szabad-e fizikailag bántalmazni a gyerekeket, addig amerikai kollégáik kreatívan megoldották a megszégyenítés módját.
Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője lesz a Miniszterelnökséget vezető államtitkár – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban.
Szokásunkhoz híven szombaton délelőtt szerkesztőségünkben vendégül látjuk a Megasztár kiesőjét. A Pénteki műsorban a zsűri úgy döntött, a négy versenyző közül Farkas-Jenser Balázs lesz az, aki nem megy tovább a többiekkel.
Miskolc - 560 millió elsikkasztásáért kilenc év, avagy 170 ezer forint minden egyes letöltendő napra – ennyibe került Dánfi Jánosnak (41) a kalandos sikkasztás. Pénteken a Miskolci Törvényszék a börtön mellett 60 millió forint megfizetésére is ítélte.
Budapest - „Nem akarom a vérét a doktornőnek, csak azt, hogy tiltsák el a foglalkozásától, hogy ez a tragédia mással ne történhessen meg" – mondta a Blikknek Német Krisztina, akinek az élettársa azért halt meg, mert az orvos nem ismerte fel a vércukormérő jelzéseit, és cukros vizet itatott a magas vércukrú férfival, aki belehalt a „gyógyításba".
Budapest — Gyanúsítottként hallgatták ki Maros Gábort (65) pénteken délelőtt a Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályán. Az operaénekes magába roskadva jött ki az épületből a közel egyórás faggatózás után. Érthető volt az elkeseredése, hiszen feljelentőből lett közúti szabálysértés gyanúsítottja.
Budapest - Nagyon élvezi a korán jött budapesti nyarat, a gyönyörű budai panorámát, és imád a luxusvillában lakni Bruce Willis (57) és felesége, Emma Heming-Willis (33).
Budapest — Lemezlovas lett VV Seherezádé (22). A ValóVilág szőkesége már régóta kacérkodott a gondolattal, hogy beáll a dj.-pult mögé, és most úgy érezte, eljött az ideje, hogy valóra váltsa az álmát.
Budapest - Pornós lányt is beszervezhetett szexorgiákra R. Lajos (61). A futtatásért jelenleg előzetesben lévő szexguru modelljeit egy buliba rendelték meg – tudta meg a Blikk a tárgyaláson elhangzottakból.
Budapest — Milliós tartozások szakadnak Damu Roland (37) nyakába, amint elhagyja a börtönt. Már most azon törheti a fejét, hogyan szerezzen pénzt addigra.
Több ezren akarnak a Jóban Rosszban sorozat stúdiója elé vonulni, hogy így gyakoroljanak nyomást a műsor producerére. A rajongók visszakövetelik a sorozatból kiírt lelkészt.
Aprópénz. Nyugodtan mondhatjuk ezt a várható hazai lottónyereményekre, hiszen a 4,5 milliárd forintnál 848-szor nagyobb a vagyona például a Facebook kiagyalójának, Mark Zuckerbergnek.
Hétről hétre élő adásban lehetnek tanúi a nézők, ahogy a Csillag születik két férfi ítésze rendre egymásnak feszül. A műsor kreatív producere állítja: előre tudták, hogy így lesz.
Hajdú Péter Frizbi című műsorának vendége volt Szabó Győző, aki könyvének részleteiről és kábítószeres múltjáról beszélt a szerdai felvételen. Az adás vasárnap kerül képernyőre, ám a tévést váratlanul megelőzte Sebestyén Balázs, aki péntekre meghívta Morning Show-jába a színészt.
Február óta harcol unokáiért Anna és József. A gyerekeket kicsi koruk óta a nagyszülők nevelték, mégis, egyik percről a másikra, a megkérdezésük nélkül elvették tőlük a kislányokat.
Aprópénz. Nyugodtan mondhatjuk ezt a várható hazai lottónyereményekre, hiszen a 4,5 milliárd forintnál 848-szor nagyobb a vagyona például a Facebook kiagyalójának, Mark Zuckerbergnek.
Bartha Ferenc személyében Magyarországon és külföldön egyaránt elismert szaktekintélyt vesztett el az ország és a TriGranit – mondta Demján Sándor, a Tri-Granit tulajdonosa az MTI-nek.
Pozitív lett a Szeged–Honvéd bajnoki bronzéremért folytatott vízilabdameccs egyik szereplőjének a doppingmintája. Kiderült: a szegediek válogatottja, Török Béla a vétkes.
A Forbes szerint a nagy befolyással bíró anyáknak egyedülálló stratégiákat kellett kifejleszteniük, hogy sikeresek legyenek szakmáikban és a családi életben is.
Visszanyerte terhesség előtti alakját, megszabadult hosszú fürtjeitől, élvezi az anyaságot, miközben a színpadra is visszatért Marót Viki. A tizenhat hónapos Ádám anyukája boldog és kiegyensúlyozott.
Máris megvan az első áldozata az áprilisban elfogadott házszabály-módosításnak, amely jelentősen szigorított a parlament házirendjén. Novák Elődöt szerdán kizárták egy vitából, mert eltért a tárgytól. A trágárkodó bekiabálások miatt viszont egyelőre még nem csaptak le.