2012. augusztus 12. vasárnap

aug. 12
3:45
Zabkásán él Bonnie Tyler (Blikk)
Nyugodtan elengedi a kocsmába a férjét, de pár pohár bortól ő sem ijed meg
aug. 12
5:15
Hónapokig tartott a színjáték (Blikk)
Budapest — Színjáték volt az elmúlt jó pár hónap a Bereczki–Szinetár házaspár életében. A színész-énekesek csupán a külvilág számára hagyták fent a boldogság álarcát, hiszen a magánéletükben már régóta komoly problémákkal küszködtek. A Vasárnapi Blikk értesülései szerint Bereczki Zoltán (35) és Szinetár Dóra (35) már nyár elején szétköltözött egymástól, azonban a rajongók, de még a kollégák…
aug. 12
5:17
Ijesztgetésből lett mészárlás (Blikk)
Szolnok — Meg akarták ijeszteni a Baunok házaspárt, nem pedig megölni – ezt állítja a volt NB 1-es focista, H. Szabolcs (37, kis képünkön). A zsarolásból azonban gyilkosság lett.
aug. 12
5:33
Jáksó: Hadjárat indult ellenem! (Blikk)
Budapest — „Igen, a saját kudarcomnak érzem, ami történt. Szakmai életem csúcspontjának tartottam a sorozatot, négy évig dolgoztam rajta, de ha elölről kezdhetném az egészet, biztosan nem vágnék bele. Ahhoz túl sok volt az akadály, és túl sokat öregedtem közben” – mondta a Marslakók megszüntetése utáni első komolyabb vallomásában Jáksó László, aki producerként idén év elején indította útjára…
aug. 12
5:33
Hajdú: Kata sikeresebb nálam! (Blikk)
Budapest — Irigykedve nézi felesége sikereit Hajdú Péter (37). Az egykor még modell feleségéből ugyanis az utóbbi pár hónapban üzletasszony lett, ráadásul igen sikeres. Legalábbis ezt bizonyítja, hogy amióta marketingesként próbálja megállni a helyét férje cégében, sorra köti az üzleteket.
aug. 12
9:27
Másfél évet ültek ártatlanul (Blikk)
Az emberrablásért lecsukott magyarok kiderítették, hogy az FBI manipulálta a bizonyítékokat
aug. 12
9:29
Kiszívták a vérüket (Blikk)
aug. 12
9:31
Ez is Toscana (Blikk)
Vannak, akiket utazásaik során nem csak a jól ismert nevezetességek érdekelnek. Íme néhány tipp, mi mindent érdemes felkeresni Firenzén, Sienán és Pisán túl, ha egyszer Toscanában nyaralunk
aug. 12
12:27
Magyarország-Horvátország - 26-33 (Blikk)
aug. 12
14:15
Legyen egészséges a hátizsák! (Blikk)
Kétségtelen, hogy az iskolakezdés egyik legnagyobb izgalma a táskaválasztás. A családoknak azért, mert nem kis beruházás, a gyermekeknek pedig azért, mert azt szeretnék, ha az övék lenne a legdivatosabb. Tény, hogy a bő kínálat divatosabbnál divatosabb darabjai közül nem könnyű választani, de a szépségnél még fontosabb szempont a minőség és az, hogy ne terhelje meg a csemete gerincét. A Blikk…
aug. 12
16:03
Videó: VV Attila SP-vel bulizott a Szigeten (Blikk)
aug. 12
17:51
Fel a fejjel, fiúk! (Blikk)
London - Letörtek a horvátok elleni vereség miatt a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai, pedig nincs okuk a szégyenkezésre. Ugyan a nemzeti csapat a legjobb négy között újabb párharcát veszítette el, 33-26-ra alulmaradt, így „csak" a negyedik helyet szerezte meg, de ez is óriási bravúr.
aug. 12
17:53
Becsületbeli győzelem (Blikk)
aug. 12
18:27
Gépszörnyek traktorcsatája (Blikk)
aug. 12
19:03
Dorombolj csak, cicuskám! (Blikk)
aug. 12
19:05
Nincs rezsi a napházban (Blikk)
aug. 12
19:39
Tűzoltóautóra mentette kölykeit (Blikk)
Temuco - Napok óta annak a németjuhász-keveréknek a képeit nézik homályos szemekkel az internetezők, amelyik kimentette a tűzből kicsinyeit, és egyenesen egy tűzoltókocsira vitte őket.
aug. 12
19:57
Összerakható az Aston Martin (Blikk)
aug. 12
19:59
Jóga edzőjét vette el Soros (Blikk)
aug. 12
20:15
Tombolva szurkolt Áder a kéziseknek (Blikk)
London - A kormánytagok kihagyták az olimpiát, de több mint fél tucat államtitkár és képviselő utazott ki Londonba. Orbán Viktor miniszterelnök otthonról, a tévén keresztül követte az eseményeket.
aug. 12
20:51
Marosi beszélget az érmével (Blikk)
aug. 12
21:27
Parti András véres bukása (Blikk)
London - Sokkoló bukása után súlyos balesetet szenvedett Parti András (29) kerékpározó a londoni olimpián.
aug. 12
21:29
Lovric, a csodakapus (Blikk)
aug. 12
21:31
RajtaütötTEK a repülőn (Blikk)
BUDAPEST -  Birtokba vették a kommandósok az új „játékszerüket": a Blikk elsőként lehetett jelen, amikor a Terrorelhárítási Központban (TEK) felállított utasszállító repülőgépen gyakoroltak a különleges alakulatok.
aug. 12
22:03
Snoop Doggra buliztak a sztárok (Blikk)
aug. 12
22:03
Kingát választották a nyár legszebbjének (Blikk)
aug. 12
22:21
Berry kibékült Martinezzel (Blikk)
aug. 12
22:21
Rágcsálóirtóval robbantotta fel a csatornát a balfék (Blikk)
aug. 12
22:39
Színész a pult mögött (Blikk)
Budapest - Ismerős arc köszön vissza az egyik budapesti szórakozóhely pultjából: a Barátok köztben is feltűnt Urmai Gábor ugyanis pincérként egészíti ki színészi gázsiját!
aug. 12
22:57
Fitneszedző lett VV Gergő (Blikk)
aug. 12
22:59
12 év után újra zenél Guru (Blikk)
aug. 12
23:01
Mi lett vele? Brózik Klári (Blikk)

Keresés