BUDAPEST–BRÜSSZEL – Beigazolódott Szenes Andrea (47) félelme: egy magánnyomozó szerint ugyanis több jel is gyilkosságra utal Andrea diplomata párja, V. Tóth János (†49) rejtélyes halála ügyében.
MAGYARORSZÁG – Megtörte a csendet Zsigmondné Simon Katalin (58) a május 27-i, három halottat követelő lengyelországi motorostragédia túlélője. A Blikknek beszélt először a tragédiáról, amikor becsapódtak a balesetet okozó angol rendszámú autóba. Ő a férje mögött ült a motoron.
BUDAPEST – Visszavonulásról még álmodni sem mer, de egy kis lassításra már rábólintana Molnár Piroska (66). A Nemzet Színésze az idei nyarat is végigdolgozta, tévéfelvételről esett be a Mágnás Miska próbáira, ahol Alföldi Róbert hajtotta őket az augusztusi premierre.
BUDAPEST – Már nem kell sokáig aggódniuk Juliért a Barátok közt nézőinek! A sorozat ugyanis kedd este újraindul az RTL Klub képernyőjén, ahol természetesen arra is fény derül, hogy a tűzesetet túléli-e Berényi András felesége, vagy Attilával való viszonyának titkait magával viszi a sírba.
SALGÓTARJÁN – Már Gáspár Győző (39) tavaly elhunyt nagymamájának vagyonosodását is vizsgálja a hatóság, így ismét meghosszabbították a pénzmosás gyanújában folyó nyomozást. Győzike vallomásában azt állította: Maris mama vette a lányai nevén lévő három házat, és az eltelt években 196 millió forinttal segítette megélhetésüket, valamint azt állítják, hogy az idős asszony összesen csaknem…
Félve állt színpadra, a válásuk bejelentése utáni első duettkoncertjén a Szinetár-Bereczki házaspár. Tétova mozdulatokkal és elképesztő poénokkal tűzdelték műsorukat. Ezzel az ügyes trükkel megmentették vállalkozásukat.
Ismerőse szerint valószínűleg Boszniába szökött Fekete László, akit a rendőrség B. Dániel meggyilkolásával gyanúsít. A büntetett előéletű férfinak vannak kapcsolatai a délszláv országban.
Elvarázsolta a Broadway csillogó világa a szép színésznőt, aki azt mondja, hogy bár imád itthon élni, nem elképzelhetetlen, hogy egyszer Amerikában telepedik le.
Szombaton Cegléden cigányellenes szervezetek tagjai csaptak össze helyi romákkal. Hogy pontosan mi történt, arról igencsak megoszlanak a vélemények. A helyzet tegnap is feszült volt.
A nagy visszatérő 1. rész - Malek Andrea olyan ember, aki soha nem adja fel, ha valamibe belekezdett. Az énekesnő életében pedig számos akadály volt, ám ő sosem hátrált meg. Ma az ifjú Andreáról olvashatnak.
Zászlófelvonás helyett gyerekekkel beszélgetett az irodájában Orbán Viktor augusztus 20-án. A miniszterelnök korábban nem hagyta ki ezt a ceremóniát. Az állami kitüntetések átadásakor már megjelent a kormányfő, de beszédet nem mondott.
Louis Smith a londoni lólengésdöntő után elismerte a győztes Berki Krisztián érdemeit. Most azonban úgy nyilatkozott, hogy a finálé videóját visszanézve úgy hiszi, neki jár az aranyérem.
Stohl András hajnalig kimaradt otthonról, miután levetette magáról Mágnás Miska jelmezét. Két nagy lányával, Lucával és Rebekával vágott neki a szegedi éjszakának.
Rokonai húzták vissza a halál torkából a kínai nőt, aki öngyilkosságot kísérelt meg. Az asszonyt lelkiismeret-furdalás gyötörte, mert megölte unokaöccsét.
Financiális okokból szerepcsere történhet a Jóban Rosszban csapatában. Nádas György augusztustól forgat a Csillagvirág Klinikán. A humorista életében először játszik szappanoperában.
Igazi vadállat a ringben, kíméletlen ellenfél az ülésteremben. Ross Miller, nevadai államtitkár furcsa egyéniség a politika világában, a szokásoktól eltérően ő akár puszta kézzel is legyőzi riválisait. A 36 éves államtitkár ugyanis régi vágyát teljesítette, amikor egy Lake Tahoe-i kaszinóban ketrecharcot vívhatott.
Noha vasárnap, az Újpest elleni 2-1-es bajnoki vereség után Détári Lajos cáfolta, hogy meneszthetik, tegnap az FTC vezetése mégis elbúcsúzott tőle, utóda a holland Ricardo Moniz lehet.
Fenyő Miklós negyvenöt évvel ezelőtt írta meg első szerzeményét Csavard fel a szőnyeget! címmel. Az ország jampija azóta is a rock and roll szellemiségében éli életét, de korántsem úgy, ahogy azt gondolnánk.
Elismerést aratott, de megosztotta a közönséget a mákkal készült szabolcsi almatorta, amit először az augusztus 20-ai rendezvényeken lehetett megkóstolni. Hozzáadott cukor nélkül készült párja, az egressel feldobott almatorta is sokaknak ízlett.
Egy levágott női fejet, két kezet és lábfejet fedeztek fel a túrázók az Ontario parkban. A brutális gyilkosság kísértetiesen hasonlít a Luka Magnotta pornósztár által elkövetett emberöléshez, de úgy tudni, a két ügy nem függ össze.
Las Vegas - Miután vége lett a londoni olimpiai játékoknak Harry (27) egy kis utolsó kiruccanást tett az Egyesült Államokba, még mielőtt a hadsereg hivatásához szólítja.
Örülhet a pettyes gőte és a vöröshasú unka, a kocsányos tölgy és a fehér nyír: megmenekülnek, legalábbis a Hevesi Füves Pusztákon. A magyar állam és az Európai Unió 151 milliót szavazott meg erre a programra.
Kisebbfajta autós karavánnal járja a Velencei-tó és a Balaton legszebb tájait Lőrincz Tamás birkózó, miközben azon töri a fejét, hogy miután átvette olimpiai pénzjutalmát, esetleg lakást vásárol.
Néhány hetes szünet után mától újra nyomon követhetjük a Mátyás király tér lakóinak életét. A nézők új arcokkal is találkozhatnak, mivel a készítők a Berényi család két gyerekszereplőjét is lecserélték.
Mozgalmas heteket él át a magyar rendőrség: korrupcióbotrány, parancsnokok letartóztatása, vezetőcserék. A Bors arra volt kíváncsi, hogyan vélekednek az emberek minderről.
A tizenkét éves focista súlya miatt nem játszhat a korabeliekkel. A több mint száz kilós amerikai gyerek – a kilói alapján - a középiskolás csapatba férne be.
Iowa - Ötéves kisfiával és férjével töltötte vakációját Jennifer Gallagher, ám a kellemesnek ígérkező családi vakáció tragédiába torkollott; a denveri tömegmészárlás áldozatain segítő ápolónő vízbe fulladt.
Szilágyi Áron életében nem sok minden változott, mióta megszerezte Magyarország első aranyérmét a londoni olimpián. Többen megismerik az utcán, rengetegen gratulálnak neki, de még nem is igazán fogta fel, mi történt. Azt persze ő is észrevette, hogy a lányok között népszerűbb lett, de azt szigorúan titokban tartja, hogy várja-e valaki otthon.
Szilágyi Áron életében nem sok minden változott, mióta megszerezte Magyarország első aranyérmét a londoni olimpián. Többen megismerik az utcán, rengetegen gratulálnak neki, de még nem is igazán fogta fel, mi történt. Azt persze ő is észrevette, hogy a lányok között népszerűbb lett, de azt szigorúan titokban tartja, hogy várja-e valaki otthon.
„Kedves Dr. Boross! Nemrég vízparton sportolás közben a lábközépcsontomat törtem. Operálni nem kellett, gipszet kaptam. A helyi orvos nem sokat mondott a sérülésről, ezért kérem, írja meg, mire számíthatok?” Köszönettel: Erika, Budapest
A világért sem kívánja megbántani Ungvári Miklóst az egykori dzsúdós sikeredző, Moravetz Ferenc, de kikívánkozik belőle, hogy a ceglédi cselgáncsozó miért maradt le Londonban az aranyról.
Mind a családot, barátokat és a médiát is sokkolta a neves rendező öngyilkossága. Mindenki válaszokat keres arra, hogy miért vetett véget éltének Scott, de az ügy egyre bonyolódni látszik.
A Szent Lukács-templom katolikus plébánosa, Armando Perez részegen molesztált egy kisfiút Woodburnben. A férfi azt állította, semmire sem emlékszik, a rendőrség letartóztatta.
Budapest — A szeptemberi, kapcsolattartást szabályozó következő tárgyaláson nyújtja be gyermekelhelyezés iránti kérelmét Pákó (39), aki még mindig nem látta kisfiát, Bencét, hiába van a láthatás szabályozásáról érvényes bírósági határozata.