Újraindítaná a mecseki urántermelést a Wildhorse Energy Hungary Kft. A cég ügyvezetője szerint ugyanis 30 ezer tonna uránt rejtenek a baranyai és tolnai lelőhelyek, s ugyanekkora lehet a még fel nem tárt készlet is.
Budapest - Igazi rangadóra készül a labdarúgó-NB I, vasárnap Újpest–Ferencváros csatát rendeznek a bajnokság 4. fordulójában. A lilák és a zöldek összecsapása évtizedek óta meghatározó párharca az élvonalnak, a múltban nem nélkülözte a szurkolói összetűzéseket – ebből szerencsére mára csak a feszültség maradt.
Phoenix — Először beszélt a repülőszerencsétlenségről egy amerikai túlélő, aki 25 évvel ezelőtt elvesztette egész családját, és 154 emberből csak ő maradt életben.
Budapest—Salzburg — Másnak szánhatták azt a partidrogot, amelyet Sződy Ferenc (30) amerikaifutball-edző ételébe vagy italába csempésztek múlt hét közepén a Sziget fesztivál területén mondta a Blikk által megkérdezett rendőrségi szakértő, aki szerint a fiatalember nagyon szerencsésnek mondhatja magát, hogy újra láthatta szeretteit.
Ádánd — Kötekedő férfit próbált megfékezni, de a bámészkodó gyerekeket és egy kismamát is lefújt gázsprével a helyi polgárőr-egyesület vezetője a falunapon. Ahol szabályos lincshangulat alakult ki.
Budaörs — Budaörs főútján már egy hete fenyőfák és hópelyhek fénylenek. Olvasó-riporterünk, Antal György lefotózta a nem mindennapi jelenséget. Amiért természetesen jár neki a 10 ezer forint jutalom.
Peteshalom — Csak imádni lehet ezt a két árva vidrakölyköt, hiszen még az orrlyukuk is szív alakú. A nőstény és hím testvérek, Lentiben alig pár óra különbséggel bukkantak kirándulók az árvákra.
Karácsonyi dalokat rögzít a nyári kánikulában, és gőzerővel készül a szeptember 8.-i, Miskolci Sörfesztiválon való fellépésére Thomas Anders (49). A Modern Talking hajdani egyik fele 25 év dalaiból szemezget majd, s reméli, a miskolci rajongók sokkal békésebbek, mint az a férfi, aki egyszer késsel ugrott fel hozzá a színpadra.
Pattaya — Bizarr baleset vagy megmagyarázhatatlan gyilkosság? Csak fél órára hagyta magára egy olcsó thaiföldi szálloda személyzete P. Iván Zoltánt (†60) egy üres szobában, de mire visszatértek, egy vértócsa közepén találták őt holtan.
Budapest - Sikerült megegyeznie az éttermének helyt adó ház lakóival Mészáros Árpád Zsoltnak (38), így minden akadály elhárult az elől, hogy az Imázs névre keresztelt helyiség megnyissa kapuit.