Kulcs — Amennyiben minden jól alakul a számára, akár néhány év múlva újra élvezheti a szabad élet minden örömét H. Csanád (24), aki április 6-án négy családtagjával végzett Kulcson, a családi házban.
Göd - Már hajnalban a gratuláló telefonokat fogadta mai címlaplányunk! Petrovics Orsolyát (23) barátjának édesanyja ébresztette, hogy elsőként biztosíthassa elismeréséről.
Megtalálták a Sziget Fesztiválon eltűnt Sződy Ferencet, a Budapest Hurricanes amerikaifoci-csapat edzőjét. A fiatalemberre egy salzburgi kórházban bukkantak rá, egyelőre nem emlékszik rá, hogy hogy került oda – írta a hvg.hu.
Csodálkozva fogadta Soros György házasságának hírét Dévényi Tibi és Klapka György. Véleményüket a TV2 Mokkájában is kifejtették, és nem titkolják: nem tartják jó ötletnek a késői házasságot.
Rengeteget hallottunk már olyan ételekről, melyek felébresztik a szexuális vágyat. Arra azonban már kevesebben gondolnak, hogy néhány kifejezetten rosszat tesz a szexnek. Egy új amerikai könyv most azt is felfedi, mit ne együnk, ha igazán jót akarunk szeretkezni.
Longleat - Három év különélés után is jó testvérekként köszöntötte egymást két hímgorilla az angliai Longleat szafariparkban, pedig ez a viselkedés egyáltalán nem jellemző ezekre a főemlősökre.
Gombamód szaporodnak a használtruha kereskedések, ahol legtöbbször igazi gyöngyszemekre bukkanhat a figyelmes vásárló. A Blikk segít önnek eligazodni a ruhahegyek sűrűjében, hogy pénztárcája és stílusa se lássa kárát a vételnek.
Szeged — Elveszítjük Douchev-Janics Natasát (30)? A háromszoros olimpiai bajnok kajakost, aki Londonban ezüst- és bronzéremmel zárt, visszacsábítanák magukhoz a szerbek!
BUDAPEST - Viharosan indult, csendben ért véget a két korábbi konkurens valóságshow-hős, a ValóVilágból megismert Dukai Gergő (33) és az ÖsszeEsküvőkben döntős Niko (22) kapcsolata.
Balaton—Budapest — Végre önfeledten lazíthatnak az olimpiai érmesek! A hónapok óta tartó kőkemény munkát követően egy kicsit elengedhetik magukat és egymás társaságában szórakoznak.
Peking - Kína-szerte egyre nagyobb a felháborodás egy internetes közösségi portálra felkerült szexfotósorozat miatt, amelynek szereplői között sokan a kínai kormányzó párt vezető funkcionáriusait vélték felismerni.
Nyíregyháza — Rendőrt hívtak Aranypart Ádámra (22)! Az egykori valóságshow-hős nem bírta megvárni, amíg kifizeti a csokit, megette a pénztár előtt, ám a biztonsági őrök már várták. A körülbelül százötven forintos csokiért most húszezret kell kifizetnie a mohó hírességnek.
Budapest — Egy bizonyos K. Zoltánt is emlegetnek abban a belső vizsgálati jelentésben, amely a Hamburg-Mannheimer biztosítótársaság 2007. júniusi, budapesti szexorgiája kapcsán született.
Budapest - Sokba kerülne, de közlekedési káosz nélkül is sétánnyá alakítható a pesti alsó rakpart. Nem kell kitiltani az autókat, elég a föld alá terelni vagy elrejteni egy befüvesített terület alá.
Komádi — Az egész város háborog, mégsem tesznek semmit! Az egy éve átadott kerékpárút semmilyen szabálynak nem felel meg – így hívta fel a Blikk figyelmét a tavaly épült, valóságos akadálypályára emlékeztető bicikliútra olvasó-riporterünk, Papp Lajos.
Szombathely-Montreal - Hat évet várt első „állásinterjúja" után Bánhegyi Adrienn kötélugróművész arra, hogy megvalósuljon élete álma, és csatlakozhasson a világhírű Cirque de Soleil társulathoz.