2012. augusztus 16. csütörtök

aug. 16
2:30
Az élet napos oldala – Renault Mégane CC Floride 1.9 dCi teszt (Auto Pult)
Első ízben a tavalyi Genfi Autószalonon botlottunk bele a Renault Mégane keménytetős kabrióváltozatának különös köntösbe bújtatott, speciális kiadásába, amelyből a franciák az év végén bejelentettek egy 1600 darabos szériát. Bár a "Floride" névre keresztelt kiadás időközben elfogyott, így az árlistán hiába is keressük, de azért hazánkba is eljutott néhány darab, nekünk pedig az utolsó pillanatban…
aug. 16
9:09
Törökország is visszatérhet a Forma-1-be (F1világ)
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone elmondta, hogy Törökország visszatérhet a versenynaptárba, amennyiben meg tud egyezni a szervezőkkel a jövőben. Tovább »
aug. 16
10:48
Lauda: Vettel egy pillanatig sem lazíthat (F1világ)
Niki Lauda úgy gondolja, hogy Sebastian Vettelnek őrült módon kell hajtania, hogy harcban maradjon a bajnoki címért az idei évben. Tovább »
aug. 16
11:12
Újabb BMW Z4-átirattal készül a Zagato (Auto Pult)
Az idei évben már volt alkalmunk beszámolni egy BMW-Zagato átiratról, ám úgy tűnik, hogy az egyszerűen csak Coupé névre hallgató alkotást újabb darab követi majd.
aug. 16
11:30

11:48
Önálló típusként érkezik a BMW M3 Coupé (Auto Pult)
A BMW középkategóriás típusának megújulása mindig nagy figyelmet érdemel, hiszen a korábban benzines, és dízelmotorral szerelt változatban is tesztelt 3-as nagy népszerűségnek örvend a vásárlók körében. Noha a mindennapi életben remekelő verziók üzleti és felhasználói szempontból is inkább mérvadóak, a szerényebb mennyiségben értékesített sportos kiadások a rajongók figyelmét keltik fel, így…
aug. 16
12:27
Williams még nem mutatta meg valós erejét (F1világ)
A Williams Grand Prix Holding ügyvezetője, Toto Wolff elégedetten nyilatkozott csapata eddigi teljesítményéről, azonban elmondta, hogy véleménye szerint még sok van bennük, de azt, hogy mennyi, majd csak az idő fogja megmutatni. Tovább »
aug. 16
13:18
Hagyományörző megújulás - Franciaországban készül a modern Porsche 550-es (Auto Pult)
Noha a Porsche 550-est a legtöbben James Dean elátkozott nyitott Spydere kapcsán ismerik, a németek limitált példányszámban néhány kupét is legyártottak a motorsportban vitathatatlan érdemeket szerzett típusból, melynek most egy francia vállalkozás kíván emléket állítani.
aug. 16
14:06
Barrichello: Alonso és Vettel között dől el a vb-cím sorsa (F1világ)
Rubens Barrichello úgy gondolja, hogy az idei bajnoki címért ketten maradnak majd harcban az utolsó futamokra, és Fernando Alonso illetve Sebastian Vettel között dől majd el a vb-cím sorsa 2012-ben. Tovább »
aug. 16
14:30
Van, hogy ZiL-ek segítenek az amerikai asztronautáknak (Auto Pult)
Ha azt állítom, hogy a szovjet ipar számos meghökkentő terepjárót alkotott már, gondolom, nem mondok vele újat. Ám ha azt írom, hogy létezik egy olyan különös kinézetű kétéltű ZiL-flotta, ami több évtizede szolgál szinte változatlan külsővel olyan high-tech környezetben, mint az űrrepülés, mi több, ha szükséges, még amerikai asztronautákat is befogad a csapat – nos azért ez szerintem nem semmi,…
aug. 16
15:06
Visszatér a raliba a Toyota (Auto Pult)
A Toyota ismét belekóstol a raliba a Yaris erre felkészített verziójával, így új és üde színfoltja lehet a versenyeknek a japán kisautó. Persze a japánok számára nem újdonság ez a szakág, hiszen Carlos Sainz a ’90-es években számtalanszor sikerre vitte a Celicát, így régi motorosként térhet vissza a Toyota az aszfaltos és murvás szakaszokra. A Yaris R1A néven futó modell augusztus 24-én debütál a…
aug. 16
15:24
Önálló típusként érkezik a BMW M3 Coupé (Auto Pult)
A BMW középkategóriás típusának megújulása mindig nagy figyelmet érdemel, hiszen a korábban benzines, és dízelmotorral szerelt változatban is tesztelt 3-as nagy népszerűségnek örvend a vásárlók körében. Noha a mindennapi életben remekelő verziók üzleti és felhasználói szempontból is inkább mérvadóak, a szerényebb mennyiségben értékesített sportos kiadások a rajongók figyelmét keltik fel, így…
aug. 16
15:26
Hagyományörző megújulás - Franciaországban készül a modern Porsche 550-es (Auto Pult)
Noha a Porsche 550-est a legtöbben James Dean elátkozott nyitott Spydere kapcsán ismerik, a németek limitált példányszámban néhány kupét is legyártottak a motorsportban vitathatatlan érdemeket szerzett típusból, melynek most egy francia vállalkozás kíván emléket állítani.
aug. 16
15:28
Visszatér a raliba a Toyota (Auto Pult)
A Toyota ismét belekóstol a raliba a Yaris erre felkészített verziójával, így új és üde színfoltja lehet a versenyeknek a japán kisautó. Persze a japánok számára nem újdonság ez a szakág, hiszen Carlos Sainz a ’90-es években számtalanszor sikerre vitte a Celicát, így régi motorosként térhet vissza a Toyota az aszfaltos és murvás szakaszokra. A Yaris R1A néven futó modell augusztus 24-én debütál a…
aug. 16
15:30
Van, hogy ZiL-ek segítenek az amerikai asztronautáknak (Auto Pult)
Ha azt állítom, hogy a szovjet ipar számos meghökkentő terepjárót alkotott már, gondolom, nem mondok vele újat. Ám ha azt írom, hogy létezik egy olyan különös kinézetű kétéltű ZiL-flotta, ami több évtizede szolgál szinte változatlan külsővel olyan high-tech környezetben, mint az űrrepülés, mi több, ha szükséges, még amerikai asztronautákat is befogad a csapat – nos azért ez szerintem nem semmi,…
aug. 16
20:42
Massa tudja, mit kell tennie ülése megtartásáért (F1világ)
Felipe Massa tisztában van azzal, hogy mit kell tennie annak érdekében, hogy megtarthassa versenyzői ülését a jövő évben, véli a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali. Tovább »
aug. 16
20:44
Button: Nem lesz csapatutasítás a McLarennél (F1világ)
Jenson Button úgy gondolja, hogy túl korai lenne még csapatsorrendet alkalmazni a McLarennél, jóllehet jelenleg 88 pont a lemaradása a bajnokságban. Tovább »

Keresés