2012. augusztus 30. csütörtök

aug. 30
9:42
Hobbiterepjáróval kap egységes arculatot a Lada (Auto Pult)
Hazánkban a Lada egyet jelent a szocializmus kissé puritán járművével, amit persze hatalmas megbecsülés övezett, hiszen a családok izgatottan várhatták, hogy a kocka végül begördülhessen a ház elé. Sokan nosztalgikus szemlélettel emlékezhetünk a pozitív példaként emlegetett 2107-esre, melynek első volán mögött megtett lépéseinket köszönhetjük, míg mások a hátsókerékhajtás adottságait kihasználva…
aug. 30
10:18
Szeptemberben frissül a legkisebb terepes, a Fiat Panda 4x4 (Auto Pult)
Sok hobbiterepjáró boncolgatása közben választási lehetőségként merül fel a Fiat Panda határozottabb fellépésű változatának neve, azonban a típus hiába népszerű a papírforma szerint, ha drágább konkurensei mellett az utcaképet valahogy mégsem gazdagítja. Ezen kíván változtatni a Párizsi Autószalonon debütáló frissített generáció, ami gyakorlatilag az A-szegmens egyetlen négykerékhajtású típusának…
aug. 30
10:54
Az orosz szívek meghódításával tenne szert előnyre a Seat (Auto Pult)
Már korábban is cikkeztünk arról, hogy a Volkswagen óriásának szinte nincs is terve a spanyol Seat leányvállalattal, melyet látszólag csupán a konkurencia legyőzése végett olvasztottak a tégelybe. Mindezt persze a konszern vezetősége is elismeri, akik mindeddig talán erőforrásaik hiányában, vagy éppen egyéb hódító teendőik árnyékában nem szenteltek kiemelt figyelmet a perifériára húzódott…
aug. 30
11:48
Éledező legenda - Roadster készül az Aston Martin V12 Vantage-ből (Auto Pult)
A Virage debütálásával a nemzetközi szaksajtó szinte egyhangúlag kijelentette, hogy a Vantage és a DBS közé pozícionált újdonsággal megszületett a valaha létezett legteljesebb és legjobb Aston Martin, mely nem lépi túl sem a méretbeli, sem a teljesítménybeli arany középút által megszabott határokat.
aug. 30
13:00
Előnyére változik a Chevrolet Spark – frissül a városi törpe (Auto Pult)
Épp tegnap számoltunk be olvasóinknak arról, hogy a Chevrolet Orlando a lagymatag 1,8 literes 141 lóerős szívó benzinmotor helyett végre megkapja az Opel 1,4 literes, szintén 140 lovas turbós négyhengeresét, amely alacsony fordulatszámokon érkező magas nyomatékával (a csúcs különben 200 Nm) és hatsebességes váltójával nem csak sokkal jobban vezethetővé és dinamikusabbá, de jóval takarékosabbá is…
aug. 30
13:02
Szeptemberben frissül a legkisebb terepes, a Fiat Panda 4x4 (Auto Pult)
Sok hobbiterepjáró boncolgatása közben választási lehetőségként merül fel a Fiat Panda határozottabb fellépésű változatának neve, azonban a típus hiába népszerű a papírforma szerint, ha drágább konkurensei mellett az utcaképet valahogy mégsem gazdagítja. Ezen kíván változtatni a Párizsi Autószalonon debütáló frissített generáció, ami gyakorlatilag az A-szegmens egyetlen négykerékhajtású típusának…
aug. 30
13:04
Az orosz szívek meghódításával tenne szert előnyre a Seat (Auto Pult)
Már korábban is cikkeztünk arról, hogy a Volkswagen óriásának szinte nincs is terve a spanyol Seat leányvállalattal, melyet látszólag csupán a konkurencia legyőzése végett olvasztottak a tégelybe. Mindezt persze a konszern vezetősége is elismeri, akik mindeddig talán erőforrásaik hiányában, vagy éppen egyéb hódító teendőik árnyékában nem szenteltek kiemelt figyelmet a perifériára húzódott…
aug. 30
13:06
Hobbiterepjáróval kap egységes arculatot a Lada (Auto Pult)
Hazánkban a Lada egyet jelent a szocializmus kissé puritán járművével, amit persze hatalmas megbecsülés övezett, hiszen a családok izgatottan várhatták, hogy a kocka végül begördülhessen a ház elé. Sokan nosztalgikus szemlélettel emlékezhetünk a pozitív példaként emlegetett 2107-esre, melynek első volán mögött megtett lépéseinket köszönhetjük, míg mások a hátsókerékhajtás adottságait kihasználva…
aug. 30
13:08
Éledező legenda - Roadster készül az Aston Martin V12 Vantage-ből (Auto Pult)
A Virage debütálásával a nemzetközi szaksajtó szinte egyhangúlag kijelentette, hogy a Vantage és a DBS közé pozícionált újdonsággal megszületett a valaha létezett legteljesebb és legjobb Aston Martin, mely nem lépi túl sem a méretbeli, sem a teljesítménybeli arany középút által megszabott határokat.
aug. 30
14:48
Visszaváltáskor már kézi váltónál is automatikusan duplakuplungol a Porsche (Auto Pult)
A vezetés igazi élményének elengedhetetlen eleme a technikailag is indokolt gázfröccsel történő visszaváltás, ami bizony a vezető részéről begyakorolt rutinmunkát igényel. Az izmok és a mechanika kellemes, precízen illesztett összjátéka ellenben nehéz feladat; az ő számukra jelent tökéletes és igényes megoldást a Porsche új rendszere.
aug. 30
16:00

18:24
40 éves a BMW M-részlege – eltitkolt ínyencségek a színfalak mögül (Auto Pult)
Sokan nem is sejtik, hogy a piacra kerülő szériaautók milyen rögös úton haladnak végig, ameddig végleges formájukban megvásárolhatóak lesznek a kereskedésekben. A legfontosabb típusok általában még sorozatgyártásba kerülésük előtt bemutatkoznak koncepció formában, a márkák pedig sokszor a híres nemzetközi autószalonokon begyűjtött fontos visszajelzések alapján alakítják tovább a tervezők kemény…
aug. 30
22:54

Keresés