2012. augusztus 7. kedd

aug. 7
0:03
Szicíliában erdőtüzek pusztítanak (hirado.hu)
Az olasz katasztrófavédelem hétfői jelentése szerint nem sikerült eloltani a Szicília több pontján napok óta pusztító erdőtüzeket.
aug. 7
4:39
Luxusovira hajtanak a fejesek (Blikk)
Budapest — Népszerűek a főhivatalnokok budai luxusóvodái! Amíg a csökkenő gyerekszám miatt sok iskola és óvoda létszámhiánnyal küszködik Magyarországon, addig új óvodai és bölcsődei csoportok indításával kell növelni ezek kapacitását.
aug. 7
4:43
Modell volt V. László madámja (Blikk)
Budapest — Egy a celebvilágban jól ismert nő közvetítette a luxusprostituáltakat V. László Hajógyári-szigeten lévő szórakozóhelyeire – tudta meg a Blikk.
aug. 7
4:47
Fél áron játszották át az adósok lakását! (Blikk)
Budapest — Helyettese élettársának játszott át mélyen ár alatt egy lakást B. András önálló bírósági végrehajtó – erről érkezett feljelentés a Fővárosi Nyomozóügyészségre. A férfi nem az egyetlen, akit korrupció miatt vesznek elő, a gyanú szerint több végrehajtó is így dolgozott és keresett pár hónap alatt milliókat.
aug. 7
5:33
VV Éva: Ne törjék el újra a csuklóm (Blikk)
Budapest - VV Éva (30) joggal érezheti úgy, minden összeesküdött az egészsége ellen. Hat hete egy görkorcsolya-balesetben két helyen is eltörte a csuklóját, a hét végén pedig egy szórakozóhelyen dulakodás közben szerzett komoly fejsérülést.
aug. 7
5:51
Szívműtétje után is hajtja magát Majka (Blikk)
Budapest — Szívműtétje után is képtelen visszavenni a tempóból Majka (33)! Mint azt a Blikk elsőként megírta, a nagydumás rappert két héttel ezelőtt a legnagyobb titokban operálták meg, mivel veleszületett szívritmuszavara miatt már nem lehetett tovább halogatni a korántsem veszélytelen beavatkozást.
aug. 7
6:21
Egy üveg vodkával a kezében, a parkban dőlt ki a volt modell (hirado.hu)
A füvön aludt el, láthatóan teljesen szétesve és elázva. Döbbenetes, amit magával művel!
aug. 7
6:23
Valóra vált film: a Különvélemény bűnmegelőzése számítógépen (hirado.hu)
Egyre több rendőrség – közöttük az amerikai – alkalmaz algoritmusokon alapuló előrejelző elemzőszoftvereket a bűnmegelőzéshez.
aug. 7
6:27
Szerelme álmát valósította meg Berki Krisztián (BorsOnline)
A 27 éves tornász nyerte a magyar küldöttség harmadik aranyérmét Londonban. Zseniálisan bemutatott gyakorlattal győzte le a hazaiak kedvencét. A helyszínen szerelme, Gál Mária is ott szurkolt.
aug. 7
6:29
Miért esett fejre VV Éva? (BorsOnline)
Egy rejtélyes, fekete hajú hölgyet emleget támadójaként VV Éva, a szemtanúk szerint azonban a lányt nem kellett meglökni a szórakozóhelyen, hogy hanyatt vágódjon.
aug. 7
6:45
Munkát koldul Keresztes Ildikó (BorsOnline)
Menedzserét megkerülve magának igyekszik szervezni a koncertjeit az énekesnő. A Bors információi szerint a magánélete mellett szakmai téren sem mennek gördülékenyen dolgai.
aug. 7
6:57
Példátlan késésben a panelprogram (hirado.hu)
2010 óta várakoznak a lakóközösségek a támogatási döntésre.
aug. 7
6:59
Rossznak látják elhelyezkedési esélyeiket a magyarok (hirado.hu)
Tíz emberből nyolc rossznak látja a munkaerő-piaci helyzetét.
aug. 7
7:01
Kitört egy száz éve szunnyadó vulkán Új-Zélandon (hirado.hu)
Az Aucklandtől mintegy 280 kilométerre délre fekvő hatalmas tűzhányó helyi idő szerint hétfő éjfél körül izzó köveket és hamut kezdett kilövellni magából.
aug. 7
7:03
Mónika sötétséget hozott az RTL Klubra (BorsOnline)
Noha évekkel ezelőtt távozott a csatornától, tegnap Erdélyi Mónika műsora miatt 12 órára mindenki más is eltűnt az RTL Klub képernyőjéről.
aug. 7
7:03
Újra elővehetnek egy régi rendőrgyilkosságot (hirado.hu)
A Hajógyári-szigeten elkövetett emberölések kapcsán újra vizsgálhatnak egy 17 évvel ezelőtti gyilkosságot.
aug. 7
7:05
Horváth Mariann: Bochkor tőlem ne kérjen bocsánatot (BorsOnline)
Bochkor Gábor egy hét után kért elnézést Horváth Marianntól, aki szerinte pofont érdemelt volna olimpiai közvetítéséért. A világbajnok párbajtőröző ettől viszont nem hatódott meg.
aug. 7
7:07
Marslakókra vadászik a hatkerekű bolygókutató (BorsOnline)
Zöld, kicsi emberkék helyett baktériumok és az élet feltételeihez elengedhetetlen molekulák nyomait kutatja a „Kíváncsiság” nevű Mars-járó szonda, amely tegnap landolt a vörös planétán. A 2030-as években talán az ember is a Marsra léphet.
aug. 7
7:15
Nem hangos a Sziget (hirado.hu)
Három kerületben is mérték éjszaka a Sziget fesztivál zajszintjét.
aug. 7
7:17
Erős forint: akadozik a valutaellátás (hirado.hu)
Egyes pénzváltóknál ideiglenesen fennakadás lehet a bankjegyváltásban.
aug. 7
7:19
400 millió dollár kártérítést kérnek a magyar áldozat rokonai (hirado.hu)
Súlyos gondatlanság címén nyújtott be Fehér Sándor családja nevében keresetet a Ronai & Ronai LLP ügyvédi iroda a Costa Concordia tulajdonosai és üzemeltetői ellen hétfőn New Yorkban.
aug. 7
7:21
Krisztinek szólítja a mamája Parsot (BorsOnline)
Nem különleges menüvel, csak hússal és azonfelül is hússal várja haza Szentgotthárdra fiát, Pars Krisztiánt az édesanyja, Mária. Ez a legkevesebb, amit tehet az olimpiai bajnok kalapácsvetőért.
aug. 7
7:33
Magyarázatot találtak a nők hosszabb élettartamára (hirado.hu)
A nők hosszabb életének titka talán abban rejlik, hogy a sejtjeikben lévő mitokondriumokban kevesebb hiba van, mint a férfiakéban.
aug. 7
7:35
Vízöntő, csak semmi kaland! - napi horoszkóp (hirado.hu)
A Kos ma türelmetlenségében hajlamos lehet levágni a kanyarokat, a Bikának és az Ikreknek gyökeres változtatásra van szüksége.
aug. 7
7:37
Kiemelt projekt lett a budai Vár közlekedésfejlesztése (hirado.hu)
Csaknem duplájára, 6,416 milliárdra emelkedett a támogatás.
aug. 7
7:39
Stabilizálódott a bankkártyapiac (hirado.hu)
A hitelkártyák aránya 16,19%-ra mérséklődött, 1,221 millió hitelkártyával szemben 7,543 millió darab betéti kártya volt forgalomban a Napi Gazdaság keddi száma szerint.
aug. 7
7:51
Legalább nyolc embert ölt meg egy pokolgép Kabulban (hirado.hu)
Az áldozatok egy minibusszal munkába tartó férfiak voltak.
aug. 7
7:53
Lefoglalnák V. László és rokonai ingatlanjait (hirado.hu)
V. László házkutatása során 410 millió forintot foglaltak le.
aug. 7
7:57
400 millió dollárt kér Fehér Sándor családja (BorsOnline)
Súlyos gondatlanság címén 400 millió dolláros kártérítési keresetet nyújtott be Fehér Sándor családja nevében a Ronai a hegedűművész az óceánjáró balesete következtében vesztette életét - tudta meg az MTI.
aug. 7
8:09
Nem sugároz a Neo FM (hirado.hu)
A 100.8 megahertzes frekvenciáján semmi nem hallható.
aug. 7
8:15
Már nincs akadálya Kárász Róbert esküvőjének (BorsOnline)
A TV2 műsorvezetőjét hatalmas örömmel töltötte el, hogy kedvese lediplomázott. Ajándékokkal is kedveskedett választottjának.
aug. 7
8:17
Hallgat egykori osztályvezetője Sólyom szavairól (BorsOnline)
Sólyom László volt államfő szerint az alaptörvénybe ütközik az előzetes választási regisztráció terve. A bíráló hangokra reagáló helyettes államtitkár – Sólyom volt beosztottja – most hallgat.
aug. 7
8:27
Ez lehet az újabb magyar siker Kínában (hirado.hu)
Míg évekkel ezelőtt szinte egyáltalán nem ismerték, mára egyre keresettebb a bor is a kínai piacon, ahol a tokaji borok is jó eséllyel szállnak versenybe a vásárlók kegyeiért.
aug. 7
8:33
Triplázására készül Kovács és Janics (BorsOnline)
Ma bemutatkozik az olimpián az aranyesélyes női kajakpáros és a szintén esélyes Kozák Danuta is. Mindhárman olimpiai aranyról álmodnak. A páros még soha nem kapott ki világversenyen. Most harmadszor győzhetnek 2004 és 2008 után.
aug. 7
8:35
70 kilót dobott le az iker (BorsOnline)
Stacey és Kelly majd negyven évig megszólalásig hasonlított egymásra. Városszerte csak így emlegették őket: a kövér ikrek. Ám egy nap Stacey úgy döntött, lefogy, így mára nagyon is különbözővé váltak.
aug. 7
8:45
A Corvinus Egyetemen tanítják ősztől a pálinkakészítést (hirado.hu)
Egyetemi szinten is megindul a pálinkamesterek képzése a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Karán.
aug. 7
8:47
Péntekig lehet pótfelvételire jelentkezni (hirado.hu)
A pótfelvételin csak egy helyre lehet kérelmet beadni.
aug. 7
8:51
Már konzervadás sem szól a NeoFM-en (BorsOnline)
Hétfőn még konzervadás szólt a NeoFM rádióban, de ma elhallgatott a csatorna. Az országos kereskedelmi rádió összes alkalmazottja, vagyis 26 munkatárs ugyanis megelégelte a helyzetet, és azonnali hatállyal felmondott.
aug. 7
8:53
Titkolja a férjét Komonyi Zsuzsi (BorsOnline)
A Barátok közt egykori szereplője egy tévés gurunak fogadott örök hűséget, akivel egy éve szeretik egymást. A legnagyobb titokban mondta ki a boldogító igent a táncdalénekes.
aug. 7
9:03
Teljes útzár az M5-ösön Szeged felé (hirado.hu)
Gyors egymásutánban három baleset is történt a 70-es kilométernél.
aug. 7
9:05
19 halott: támadás egy templom ellen (hirado.hu)
Fegyveresek legalább tizenkilenc embert öltek meg egy templom elleni támadás során Nigéria középső részén - közölte kedden egy nigériai katonatiszt.
aug. 7
9:09
Seuso-kincsek: egy héten belül itthon lehetne a lelet (BorsOnline)
Miközben a minisztérium tagadja, hogy a Seuso-kincsek hazahozataláról egyeztettek, a kulturális államtitkárságról lemondott Szőcs Géza állítja: ő az adásvételi szerződés másolatát is látta.
aug. 7
9:21
Megérkezett az első videó a marsjárótól (hirado.hu)
A két és fél perces kis felbontású felvétel a leszállás utolsó szakaszát mutatja.
aug. 7
9:23
Gázolajat szállító tartálykocsi balesete az M7-esen (hirado.hu)
A veszélyes anyagot szállító kamion nekiütközött az előtte haladó román rendszámú pótkocsis teherautónak.
aug. 7
9:25
A pénztelenség felülírja a temetkezési szokásokat (hirado.hu)
Tíz családból kettő már nem temetteti el, hanem urnában hazaviszi szerettei hamvait - írja a Népszabadság.
aug. 7
9:27
Borzalom! Agyon nyomták a hároméves kislányt (Blikk)
aug. 7
9:27
A kapitány és lányai: egységben az erő (BorsOnline)
Merész András, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya már az olimpiai elődöntőbe jutást is pályafutása eddigi legnagyobb sikerének nevezte, s ma, a spanyolok ellen tovább emelheti a tétet.
aug. 7
9:39
Benzint szállító tartálykocsi balesete az M7-esen (hirado.hu)
A veszélyes anyagot szállító kamion nekiütközött az előtte haladó román rendszámú pótkocsis teherautónak.
aug. 7
9:41
Már több drónirányítót képez az USA, mint valódi pilótát (hirado.hu)
Az Egyesült Államok légiereje immár több drónirányítót képez, mint "hagyományos", harci repülőgépeket vezető pilótát.
aug. 7
9:43
Vélhetően ördögűzés közben halt meg egy hároméves kislány (hirado.hu)
Malajziában a maláj, kínai és indiai közösségek körében a mai napig élnek bizonyos törzsi hiedelmek, de a titkos rituálék száma az elmúlt évtizedekben csökkent.

Keresés