A belügyminisztertől vár megoldást Balassagyarmat a helyi menekültszálló lakóival támadt konfliktusokra. Este a közösségi szállás bezárásáért tüntettek a városban.
Cseh László nem adta, nem adhatta fel, hiszen ezrek és ezerek szurkoltak itthon és a határokon túl a sikeréért. Michael Phelps és Ryan Lochte mögött – bronzérmet szerzett.
Két nemi erőszakot vallott be egy középiskolai tanár. aki most rács mögé került. A rendőrök meglepődtek, mert korábban senki sem sétált be a kapitányságra azért, hogy feladja magát.
Budapest — Újra felcsendült Szilágyi Áron (22) tiszteletére a Himnusz. A londoni olimpia első magyar aranyérmesét a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér terminálján a családtagok, barátok, a Vasas sportolói és vezetői, valamint a vívó szövetség tagjai mellett több száz szurkoló ünnepelte csütörtökön este.