2013. január 13. vasárnap

jan. 13
5:03
Csonka András megnézné magát a moziban (Blikk)
Budapest - Két próba között egy színházi büfében beszélgettünk Csonka Andrással, aki a táncos-komikus szerepek mellett végre újra lehetőséget kap egy prózai darabban is, hamarosan pedig a Szombat esti lázba is visszatér. A feladatok sokszínűsége élteti, mert úgy érzi: az élete csak akkor kerek, ha mindhárom énje lehetőséget kap
jan. 13
5:21
Kökény Attila végre törlesztheti az adósságait (Blikk)
Budapest - A hírességek élete sem fenékig tejfel.  Még köztük is akad olyan, akinek meg kell küzdenie a mindennapokkal. Így van ezzel Kökény Attila (37) is, aki bár nem panaszkodik, nem tagadja, jól jön a családi kasszának, hogy a SuperTV2-n februárban induló, A Nagy Duett című énekes vetélkedő egyik versenyzője lesz.
jan. 13
5:39
Norbi a műtét után azt érezte: ezt már nem éli túl! (Blikk)
Budapest - Bizakodó volt Schobert Norbi (42), életmentő műtétje után mégsem tudta egyetlen pillanatra sem elfelejteni, hogy azok akár az utolsó órái lehetnek. Bár a nehezén már túl van, a szíve még nem a régi, és talán nem is lesz az soha.
jan. 13
5:41
Demcsák férje feldúlta a lakást (Blikk)
Budapest - Sok százezer forintnyi kárt okozott férje Demcsák Zsuzsának (35), amíg a TV2 műsorvezetője nem mert hazatérni egykori otthonába.
jan. 13
10:45
Tiszteletbeli norvég lett Gyurta (Blikk)
Hamar - Szerte Norvégiában nagy visszhangot váltott ki Gyurta Dániel gesztusa, a norvég sajtó külön is méltatta, a helyszínen pedig négyezren tapsolták meg a magyar olimpiai bajnokot azon a szombat esti, hamari ünnepségen, amelyen átnyújtotta az emlékérmet a tavaly elhunyt barát, az olimpiai második, világ- és Európa-bajnok versenyzőtárs Alexander Dale Oen családjának.
jan. 13
15:51
Enni is tilos lesz vezetés közben! (Blikk)
Magyarország - Sem éhségünket, sem nikotinhiányunkat nem csillapíthatjuk majd a volán mögött, ha a döntéshozók úgy határoznak, hogy újabb tilalmakkal regulázzák meg a kocsiba ülőket.
jan. 13
15:53
Lövészárokból fotózta a doni katasztrófát (Blikk)
Budapest - Hetven évvel ezelőtt indított pusztító erejű támadást a szovjet hadsereg a Don-kanyarban állomásozó 2. magyar hadsereg ellen.
jan. 13
16:09
Közel a nyolcaddöntőhöz a kézisek (Blikk)
Madrid - Sínen a világbajnokságon szereplő magyar férfikézilabda-válogatott! Mocsai Lajos (58) szövetségi kapitány csapata 32-23-as győzelemmel mutatkozott be a 24 nemzeti gárdát felvonultató spanyolországi tornán Egyiptom ellen, s ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé vezető úton.
jan. 13
16:11
Utazást kapott ajándékba Müller Attila (Blikk)
London - Müller Attilának (31) igazán jól indult ez az év, hiszen egy londoni úttal lepte meg kedvese, Rajnai Réka (23), akivel két hónapja alkotnak egy párt.
jan. 13
17:21
Stílusváltásra készül Nagy Adri (Blikk)
Budapest – Kőkemény munkával kezdte meg az új évet Nagy Adri (24). A fiatal énekesnő – aki a Megasztár 6. szériájában tűnt fel –, gőzerővel dolgozik azon,  hogy rajongói mihamarabb leemelhessék a boltok polcairól vadiúj albumát.
jan. 13
17:39
Leégett a tűzoltó háza (Blikk)
Debrecen - Tizenkét éve küzd a lángokkal, de egy szerencsétlen tűzeset az ő életét is tönkretette. A kétgyermekes tűzoltó zászlós Czigle Zsolt mindenét elvesztette, amikor szilveszter éjjel kigyulladt debreceni otthona.
jan. 13
18:33
Mobilt tört össze, szurkolót rúgott meg Mourinho (Blikk)
Madrid - Kínos ügybe keveredett José Mourinho (49)! A Real Madrid futballcsapatának portugál vezetőedzője egyre nehezebben viseli, hogy gyengélkedik a csapata – szombaton az Osasuna ellen ért el 0-0-s döntetlent, ezzel még messzebb került a bajnoki címvédéstől.
jan. 13
18:35
Így készül Talmácsi 2013-ra (Blikk)
A versenyző már készül a februárban rajtoló Superbike-vb Supersport sorozatára. A tesztelések között azonban az egyetemi vizsgáit is le kell tudnia.
jan. 13
18:51
Csalással vádolták meg a FIFA-t (Blikk)
Zürich ‒ Egyre inkább dagad az Aranylabda-botrány. Néhány, a döntésben részt vevő futballista, szövetségi kapitány és az arab al-Dzsazíra televízió szerint ugyanis csalás történt a szavazáson, nem a leadott voksoknak megfelelő a végeredmény.
jan. 13
19:09
Négy napig tanult norvégul Gyurta (Blikk)
Hamar ‒ Mintegy négyezer norvég perceken keresztül felállva, vastapssal köszöntötte Gyurta Dánielt (23). A tavaly nyári londoni olimpián 200 méter mellen győztes úszó a skandináv ország szombat késő esti sportgáláján adta át az emlékérmet a 2012 áprilisában elhunyt norvég barátja, versenyzőtársa, Alexander Dale Oen (†26) családjának.
jan. 13
19:45
Fotós lett VV Gombi (Blikk)
Budapest - VV Gombi (29) teljesen új területen próbálja ki magát, ugyanis korábban csak hobbiból fényképezett.
jan. 13
19:47
Féltékenység miatt dobták Britneyt (Blikk)
Los Angeles - Féltékenység miatt lett vége Britney Spears (31) és Jason Trawick (40) románcának.
jan. 13
20:21
Politikai pornó juttatta fel a csúcsra (Blikk)
jan. 13
20:39
Döbbenetes! Így megváltozott Jessica Simpson (Blikk)
Oahu - Nemcsak a diétát, hanem a sminkkészletet, a sampont, a fésűt és a hajszárítót is hanyagolja az amerikai popsztár, aki karácsony óta Hawaii szigetén üdül focista vőlegénye, Eric Johnson (36), édesanyja, Tina Ann Simpson (52) és szintén zenész húga, Ashlee Simpson (28) társaságában.

Keresés