Várhatóan nem tér vissza a Győri ETO-hoz egyetlen NB I-es csapatnak kölcsönadott játékos sem. Az azonban biztos, hogy nem ugyanott kezdik mindannyian a tavaszi alapozást, mint ahol nyáron tették.
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) rájátszásában már a főcsoport elődöntőket rendezik meg. Az AFC-ben a Baltimore Ravens lesz az egyik döntős.
Az üvegtest a szem belsejét kitöltő kocsonyás anyag, amely a szem térfogatának mintegy kétharmadát teszi ki. Vázát kollagén rostok alkotják, melynek sűrűsége az üvegtesten belül jelentősen eltér.
Idén főként gépész-, villamos-, valamint vegyészmérnökök, emellett lakatosok, forgácsolók és hegesztők lehetnek a legkeresettebbek a magyar munkaerőpiacon, vagyis ezekben a szakmákban nőhet leginkább a munkavállalók száma - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (MKIK-GVI) munkaerő-piaci prognózisából.
Budapest - Két próba között egy színházi büfében beszélgettünk Csonka Andrással, aki a táncos-komikus szerepek mellett végre újra lehetőséget kap egy prózai darabban is, hamarosan pedig a Szombat esti lázba is visszatér. A feladatok sokszínűsége élteti, mert úgy érzi: az élete csak akkor kerek, ha mindhárom énje lehetőséget kap
Budapest - A hírességek élete sem fenékig tejfel. Még köztük is akad olyan, akinek meg kell küzdenie a mindennapokkal. Így van ezzel Kökény Attila (37) is, aki bár nem panaszkodik, nem tagadja, jól jön a családi kasszának, hogy a SuperTV2-n februárban induló, A Nagy Duett című énekes vetélkedő egyik versenyzője lesz.
Budapest - Bizakodó volt Schobert Norbi (42), életmentő műtétje után mégsem tudta egyetlen pillanatra sem elfelejteni, hogy azok akár az utolsó órái lehetnek. Bár a nehezén már túl van, a szíve még nem a régi, és talán nem is lesz az soha.
Többmilliós gázsit zsebelt be Britney Spears, miután végigzsűrizte és -mentorálta az amerikai X-Factor második évadát, mégis lemondta a következő adássorozatot – írja a Bors Online.
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) rájátszásában már a főcsoport elődöntőket rendezik meg. Az NFC-ben a San Francisco 49ers lett az egyik döntős.
Más országokban is előfordult, hogy az állam a szolgáltatók kárára a megszokottnál is erőteljesebben belenyúlt a lakossági energiaárakba – például Albániában, ahonnan éppen ezért menekül a cseh áramszolgáltató – nyilatkozta a Heteknek a Concorde Zrt. vezető elemzője. Magyarországon a cégek még kivárnak ugyan, de az egyértelműnek tűnik, hogy a kormány 10 százalékos rezsicsökkentése nem több minden…
Mosolygó nemzetközi hírességek kontra szemcsés, fekete-fehér képeken ökölrázó politikai ellenfelek; csúcstechnológia, fejlődés, erő kontra hajléktalanság, elszegényedés; szellemes egyperces gegek és otromba uszítás: a modern politikai kampány minden technikáját felvonultatja az izraeli választási kampányban. Az országban a törvények szerint csak a szavazás előtt 15 nappal lehet televíziós…
Egyéni/társas vállalkozó, aki elmúlt 55 éves, magára alkalmazhatja-e a szocho kedvezményt? A társas vállalkozó alkalmazhatja-e, ha a társasági szerződésben szerepel, hogy mint beltag, tevékenységét munkaviszonyban is végezheti? Olvasónk kérdésére dr. Radics Zsuzsanna, az Adózóna tb-szakértője válaszol.
Az év leggyengébb forgalmával zárta az ingatlanpiac a 2012-es évet a decemberi 6 061-es tranzakciójával, így a tavalyi évre összesített végleges tranzakciószám 94 302 lett - áll a Duna House ingatlanközvetítő legfrissebb elemzésében.
A The Sun kiszámolta, hogy melyik focista hozta vissza a legjobban az árát a kapott gólok alapján. Az eredmény: a Swansea csinálta a legjobb üzletet Michu leigazolásával!
Csaknem egy éve járta be a hír a magyar sajtót: a Raiffeisen Bank "jelöltjét" választotta meg Szentendre város új alpolgármesterének, hogy vele hozassa rendbe saját pénzügyeit. A megfogalmazás kicsit...
140 somogyi településen késve kapják a rászorulók az ingyenes tüzifát, mert a sok eső miatt annyira feláztak az erdei utak, hogy nem tudják kiszállítani a korábban kivágott száraz fát. Sokan így kénytelenek valamennyit fatelepről beszerezni. Ott azonban többnyire csak nedves fát találni, amivel nehézkesen lehet fűteni.
Kézenfekvőnek tűnhet , hogy a tranzakciós adó kikerülésére külföldön nyissunk számlát, de az itt felmerülő költségek miatt inkább idehaza érdemes jobban átbogarászni a hitelintézetek ajánlatait. Miközben megnéztük a szomszéd országok bankjainak ajánlatait megtaláltuk a legolcsóbb OTP számlát is, a szlovákoknál, ahol nincs tranzakciós adó ingyen intézhetik pénzügyeiket a magyar bankban az…
A jobb és ezáltal üzemanyag-takarékosabb autóvezetést segíti egy új okostelefon-alkalmazás, amelyet a Valenciai Műszaki Egyetem szakemberei fejlesztettek ki.
42 ezer magyar katona esett el a Don-kanyarban a 70 évvel ezelőtt megindult szovjet támadásban. Erre az eseményre, vagyis a 2. Magyar Hadsereg tragédiájára emlékeztek szombaton több helyen is az országban. Pákozdon a doni áttörés túlélői, a Magyar Honvédség vezetői és a kultúráért felelős államtitkár együtt vettek részt az eddigi katonai emlékpark Nemzeti Emlékhellyé nyilvánításán.
Jövő héten Magyarországra érkezik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége: az IMF és a magyar kormány képviselői a megbeszéléseken áttekintik majd a legutóbbi tárgyalások óta eltelt fél év makrogazdasági fejleményeit, egyúttal mindkét fél bemutatja, hogyan értékeli a magyarországi reálgazdaság teljesítményét, a költségvetési folyamatokat.
Magyarországra érkezik január 16-án a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége: az IMF és a magyar kormány képviselői a megbeszéléseken áttekintik majd a legutóbbi tárgyalások óta eltelt fél év makrogazdasági fejleményeit, egyúttal mindkét fél bemutatja, hogyan értékeli a magyarországi reálgazdaság teljesítményét, a költségvetési folyamatokat.
A 2. magyar hadsereg 70 évvel ezelőtti doni katasztrófáját a katonai vezetés, az ott harcoló katonák és a magyarországi civilek nézőpontjából bemutató kiállítás nyílt szombaton a budapesti Nyílt Társadalom Archívumban (OSA).
A rendészeti bizottság fideszes elnöke szerint a Bayer-cikk kapcsán szervezett vasárnapi ellenzéki tüntetés résztvevői akarva-akaratlanul a bűnelkövetőket bátorítják – Kocsis Máté az MTI-nek nyilatkozva egyben visszautasította az MSZP Pintér Sándor belügyminisztert bíráló kijelentéseit.
Jövő héten Magyarországra érkezik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége: az IMF és a magyar kormány képviselői a megbeszéléseken áttekintik majd a legutóbbi tárgyalások óta eltelt fél év makrogazdasági fejleményeit, egyúttal mindkét fél bemutatja, hogyan értékeli a magyarországi reálgazdaság teljesítményét, a költségvetési folyamatokat.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1,82 százalékkal, 339 ponttal emelkedett az elmúlt héten, 18 999,53 ponton zárt pénteken, a vezető részvények mindegyike erősödött az előző heti záróárához képest. A heti forgalom 36,89 milliárd forint volt, míg az előző - három munkanapból álló - héten 28,8 milliárd forint értékben kereskedtek a részvénypiacon.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1,82 százalékkal, 339 ponttal emelkedett az elmúlt héten, 18 999,53 ponton zárt pénteken, a vezető részvények mindegyike erősödött az előző heti záróárához képest.
Érdekes statisztikát készített a Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ): az NB I-es csapatok átlagéletkorát, a magyar focisták arányát vizsgálta. A Haliban és a Paksban csak honi játékosok szerepelnek.
Légi logisztikai segítséget nyújt a brit kormány Franciaországnak a Maliban zajló francia hadműveletekhez - közölte vasárnap hajnalban a brit miniszterelnöki hivatal.
Kudarccal és hazugsággal kezdte 2013-at a Fidesz. Az alkotmánybíróság választási regisztrációval kapcsolatos döntése hatalmas vereség a kormány, és személyesen Orbán Viktor számára - írja az MSZP elnöke.
A magyar kormány helyesen járt el az utóbbi több mint egy évben akkor, amikor egyes kérdésekben ragaszkodott álláspontjához a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való egyeztetések során - mondta Varga Mihály, az IMF-fel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Jövő héten Magyarországra érkezik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége: az IMF és a magyar kormány képviselői a megbeszéléseken áttekintik majd a legutóbbi tárgyalások óta eltelt fél év makrogazdasági fejleményeit, egyúttal mindkét fél bemutatja, hogyan értékeli a magyarországi reálgazdaság teljesítményét, a költségvetési folyamatokat.